Új hozzászólás Aktív témák
-
Crystalheart
senior tag
válasz Totheground #8744 üzenetére
Micsoda HC tévedt ide, én még csak most nyár eleje óta nézek ilyet.
-
Crystalheart
senior tag
-
Crystalheart
senior tag
válasz Synthwave #8767 üzenetére
Esetemben az a helyzet, hogy nem vagyok járatos az urban szavakban. Ezért sem nagyon írok jelenkori történeteket. Iskolába pedig egy elitnek számító középiskolába, azon belül kocka (programozó) osztályba jártam, hát képzelheted, hogy ott szinte csak kockaszleng volt, egészen alternatív jelentésekkel. (És még onnan is képes voltam kilógni, mivel sosem használtam trágár szavakat.)
Ahogyan definiáltad a "flashelést", ahhoz hasonlatos élményt leginkább egyes tökéletes klasszikus zenei művek hallgatásakor, vagy például egy-egy ragyogó végkifejlet kieszelésekor élek meg, tehát - természetesen - nem ismeretlen számomra. Egyszerűen sosem használtam rá ezt a szót.
-
Crystalheart
senior tag
válasz Synthwave #8770 üzenetére
Oh, az csak egy kis áttétes önirónia volt mivel most épp különösen nagy extázisba tudok kerülni egy jó befejezés kiötlésekor, mert olyan keveset ötlök ki, hogy az már-már kimeríti az írói válság fogalmát. Fizikai energia nélkül valahogy a mentális is elillan. De mint korábban mondtam, itt a Logout blogomban vannak pár éves novelláim a címlapon.
Káromkodni valahogy így szoktam: "Szentségit abba az átkozott jószágba, hát nem összezúzta a térdem?!" Eheh. Gondolkodom rajta, hogy új szavakat kellene beiktatnom, mint "ménkű" vagy "teremburáját".
[ Szerkesztve ]
-
Crystalheart
senior tag
válasz PR0JECTNR56 #8781 üzenetére
Jó ötlet! A macska fogja meg!
Amúgy nem poénból mondtam, gondoljátok el, milyen érzés ilyeneket szórni, amikor mások csak vulgaritásban utaznak. Mint mikor a barokk domborműves zsebórát húzod elő a telefon helyett, ha kíváncsi vagy az időre. (Ez egyébként valószínűleg egy jó "csajozós" ficsőr, mert eddig kb. minden női ismerősöm megcsodálta.)
Totheground: Rövid sztorit én nem szoktam olvasni, hacsak nem extra rövidet, amolyan kétmondatos alaphelyzet-bevezetőt. Leginkább a MAL véleményezések pontszámait futom végig, az IMDB-n legalábbis a hosszú szöveges értékelések sokkal relevánsabbak, és úgy vettem észre, az animeoldalakon is. Ha esetleg nagyon mellétrafálok, akkor az első rész után rendszerint kiderül. Olyankor belelesek néhány értékelés szövegébe is, hogy valóban jól gondoltam-e, vagy csak végig kell szenvedni az első pár részt, hogy aztán feljöjjön...
-
Crystalheart
senior tag
válasz #59620352 #8784 üzenetére
Nézd, én a magam könnyed szentségelése mellett bevonzottam már néhány levakarni való hölgyeményt úgy, hogy soha életemben egy darab trágár szót nem ejtettem ki a számon - nem azon múlik hát, ki mennyit káromkodik. Nagyon rágörcsölsz erre, pedig a lényeg csak az, hogy sose hazudtold meg magad és mindig magadat add. (Szó se róla, "rézfán fütyülője kutyamindenit" nincs az alkalmazott szókincsemben. )
-
Crystalheart
senior tag
válasz #59620352 #8787 üzenetére
A kurva, mint az utcalány szinonimája, nem kifejezetten vulgáris kifejezés. Ha ezzel szidnak egy lányt, abban én nem vagyok benne - léha erkölcsű, szajha, könnyűvérű, stb. A szép magyar nyelvben számtalan lehetőség van normálisan, kulturáltan kifejezni magunkat. Amúgy meg, kit érdekel a lányok többsége, mikor a legjobb társaságot adó közösségek a népességnek csupán pár százalékát teszi ki? (Prostinál nagyobb eséllyel kapsz szifiliszt, mint önbizalmat, de te dolgod.)
[oWn]f4te: Én minden ismerősömmel közel ugyanúgy beszélek, a községi képviselőktől kezdve a volt osztálytársaimon és tanáraimon át a művészekig, férfivel és nővel egyaránt. (A család más tészta, de az nem lényeg.) A téma persze egyénenként változó, de fárasztó volna máshogy tenni - ám eddig bejött.
Amúgy a zsebórát sokkal könnyebb elővenni, mint a telefont, és a telefon készenléti állapota miatt gyorsabb is. Meg már úgy hozzászoktam, hiszen két évvel ezelőttig évekig nem volt mobilom. Tisztább, szárazabb érzés volt...
-
Crystalheart
senior tag
válasz Synthwave #8800 üzenetére
"A nőfalók egymás közt. Get a life. : D"
Hát igen. A különbség köztem és viktor900 között, hogy míg én nem erőlködtem érte soha, de lehetett volna kapcsolatom, nem is egyszer, addig ő teper a maga feje szerint, a női ízlésről képzett groteszk ideákkal, és sehogy sem sikerül. Valamit rosszul csinál.
Totheground: Szokj hozzá, itt pár hetente előjön a párkapcsolati téma - legutóbb a lolicon hentaiból is képesek voltunk oda lyukadni -, és akkor van ám nemulass
[ Szerkesztve ]
-
Crystalheart
senior tag
válasz Totheground #8832 üzenetére
Ottapont
-
Crystalheart
senior tag
Most reggel megnéztem a Steamboyt.
Ellentmondásos egy rajzfilm. Esküszöm, eddig ez a legrealisztikusabb ábrázolás, rajz, grafika, amit eddig animében láttam. Egyszerűen nagyszerű. A viktoriánus kor grafikailag remek újraalkotása egy kissé kicsavart alternatív történelemben. (Bár jó képet fest arról, hogy a gőzkorszakban hogyan képzelték el az emberek a jövőt, mert kb. így, a benzinmotort számításba sem véve. Tiszta Verne.) Még a rajzhoz tartozik a karakterdizájn: az arcok nagyon egyediek, a nyugati rajzfilmek karakteres arcéleit hozták, különösen a férfiak esetében. A gyerekek már kissé egyformák voltak (az elején egy újságosfiút leszámítva), de belőlük nem volt sok. Külön pluszpont, hogy hanyagolták a tepsiszemeket, ezért nem is igazán nézett ki animének, leginkább csak a kevés képkockából álló karakteranimáción tűnt föl. (Ez néha nagyon elütött az amúgy nagyon jól beágyazott CGI-jelenetek fluid mozgásától.) Robbanások, felhők, sok speciális effekt. London és az épületek kidolgozottságától leesik az ember álla. Ha jól tudom, 20 millió $-ból csinálták, szóval érthető.
A történettel és a karakterekkel viszont nem voltam megelégedve. Ezeréves hollywoodi alapokon nyugvó sztori, ami a StarWars előtt húsz évvel igazi remek lehetett volna, de ma már ezen azért túlhaladtunk. Mondhatni, semmi különös. A karakterek a sablonos történethez illően sablonosak voltak, igazi mélység nélkül. Nem kell mondjuk, hogy mindenki 3D-s legyen, főleg nem egy filmhosszúságú darabban, de azért egy-két karakternél elvárná az ember. Így viszont úgy érezni mintha a film elejével születtek volna, a végével pedig meg is szűntek. Nem éltek előtte, és nem élték túl az end creditset. Ez kissé lehangoló.
(Ami azt illeti, aki egy kicsit is gonolkodik az eszével, az még azt is észreveszi, hogy a gőzzel, különösen tiszta vízzel, nyomással kapcsolatban, tehát amire az egész rajzfilm-béli steampunk technológiát építik, egy nagy handabanda, alap nélküli blabla, baromság úgy, ahogy van. De ettől el lehet vonatkoztatni, elvégre a scifik technológiai alap-elképzeléseinek nagy része is csak lehetetlen kitaláció. Ha már a Tower Bridge harminc évvel korábban áll, mint amúgy, akkor ennyi már nem is számít. )
A zenével nem volt különösebb gond, jól támogatta az akciót, de nem is különösebben említésre méltó, nem túl emlékezetes. Mintha elhagyták volna a főtémát és csak a töltelék maradt volna.
Mindenképp meg kell említenem a magyar szinkront, mert azon nagyon kevés anime közé tartozik, amit a lehetőségekhez képest jól dubboltak. Neves szinkronszínészek mondják föl a szöveget, már-már olyan átéléssel, mint a nyugati nagy rajzfilmeknél szokták. Bár néhol érezni a monotonitást a hangsúlyban, ez az instrukciók hiányának tudható be, de rajzfilmnek bőven jó.
Összességében egy remek kivitelezésű, de amúgy középszerű film. Küllemi megvalósításban példaértékű, de történetben nehogy mások is kövessék. 7/10-et nyomtam rá, alias "jó".
[ Szerkesztve ]
-
Crystalheart
senior tag
válasz PR0JECTNR56 #8881 üzenetére
Majd meglátod, hogy nem lesz. De ez így kerek.
-
Crystalheart
senior tag
válasz Totheground #8906 üzenetére
Hmm, talán túl gyakori sablon-elem. Mint a B-filmek helikopteres jelenete.
-
Crystalheart
senior tag
válasz Totheground #8908 üzenetére
Amúgy nekem sincs vele bajom, egyedül az az idegesítő, amikor egy amúgy nagyon jónak ígérkező sorozatba teszik bele. (Bár példát ne kérj, nem mostanában néztem utoljára ilyet.) Egy átlag poéncsokorban nem zavar.
[ Szerkesztve ]
-
Crystalheart
senior tag
válasz PR0JECTNR56 #8913 üzenetére
Látom, nálad is jó helyen végzett a Gosick Ez már csak ilyen, valahogy megragadja az embert. Nekem is egyik kedvenc, bár a legjobbak között képtelenség egyértelmű rangsort állítani szvsz.
A sorozat egyik lényegi hibája, hogy Kujo egy kicsit sablonos, semmilyen, átlagos karakter, de ez elnézhető. A másik, hogy a nyomozások kissé szimplák voltak, kevésbé fordulatosak, mint egy átlag Sherlock sztori, erre a részre egy kicsit jobban odafigyelhettek volna - de a történet végének az ismeretében láthatjuk, hogy az úgyis csupán egy kis keret a lényegnek. Mindezekért én 10-et nem adtam rá, de... eddig még semmire nem adtam, mert ilyen apróbb hülyeségeket eddig mindenben találtam
-
Crystalheart
senior tag
Emberek, én azt vettem észre, hogy kb. minden idős szereplő szinkronja majdnem tök ugyanolyan. Banyek, a Berserkben két öreg beszélgetett, és nem tudtam volna hallás után különbséget tenni, akkorát röhögtem.
-
Crystalheart
senior tag
válasz Archanon #8978 üzenetére
Onizuka - igazgatóhelyettes, de nekem itt be is zárult a kör, hogy kiket tudok megkülönböztetni az idősek hangjaiból.
-
Crystalheart
senior tag
A Steamboy szinkronja is viszonylag jó lett, a Vándorló palotáénál talán egy kicsit jobb, bár ez a jó szereposztás miatt lehet. (Pl. Sörös Sándor, Mel Gibson hangja szokott lenni.) De hogy egy sorozatot is jól szinkronizáljanak... Pont ezért nem csinálják, mert kevesen nézik. Az amerikai bűnügyi sorozatok magyar szinkronminősége pedig már bőven jó volna.
Mondjuk nem tudom, milyen elvárásaink vannak, USA-ban sem jobb a jó angol szinkron aránya, pedig ott sokat dubbolnak.
-
Crystalheart
senior tag
Igen, minden azon múlik, hogy országos szórású, ingyenes csatorna adja-e. Mondjuk, ami azt illeti, gondok is adódhatnának belőle, ahogyan adódtak is, mert a kifejezetten gyerekeknek szóló, jó animéből kevesebb van. Most képzeld, mi lenne, ha nagy gyanútlanul elkezdené nézni a tizenkét éves lányok tömege a Clannadet, mert milyen szép romantikus. A többséget minimum 17 vagy 18+-osra ajánlanám, függetlenül az ecchi vagy vérfröcsögés mértékétől. Itthon egyszerűen nem alakult ki ennek a kultúrája. Hiába vezetnének be mondjuk külön karikákat az animékre a képernyő sarkába, emelt ajánlási korhatárokkal, magasról tennének rá.
-
Crystalheart
senior tag
válasz Totheground #9010 üzenetére
Hát még ha filmről volna szó, de azért ez rajzfilm, amit eleve is szinkronizálnak. A magyar szinkron jó minőségű is tud lenni - sőt, a legjobb színészeink szinkronban utaznak, mert az jobban fizet -, ergo lehetséges minőségi munka. Más kérdés, hogy ebben a kategóriában fehér hollónak számít.
[ Szerkesztve ]
-
Crystalheart
senior tag
válasz Dluinet #9015 üzenetére
Megvenni valszeg sehogy. Én is magyarul láttam amúgy... Fura egy szinkronja van, borzasztóan idegesített az elején, de hamar hozzászoktam, és végül egy kicsit más komikus vonalat is adott hozzá a szereplők hanghordozása. Érdekes volt, bár azt nem mondanám rá, hogy kifejezetten jó.
-
Crystalheart
senior tag
Berserket megnéztem, nincs most időm komoly értékelést írni, na de WTF a vége már? Ilyen cliffhangert csak akkor tesznek, ha számítanak következő évadra. A filmekben csak nem lesz ez.
-
Crystalheart
senior tag
-
Crystalheart
senior tag
Az animáció szinte sosem 24 fps (24-et írok, elvileg mozifilmnél az a Hollywood szabvány, de persze a TV-animéket PAL-ban nyomják), hiába 24 a CGI és a belső vágás (zoom, slide, stb.) alatta, és hába húzzák rá a 24-es szabványra. Inkább a felére saccolnék a rajzolt mozgás esetében, de nem tudom pontosan, hány kockát rajzolnak egy másodpercbe, de az biztos, hogy egy kocka több frame-ig szerepel. Itt nyugaton az a szokás, hogy nem csinálnak dupla kockákat, ezért is tűnik elsőre furcsának, darabosnak sokak számára az anime. Már-már hozzászoktam, de az ilyen trailereknél, mint a Berserk filmé, veszem csak észre, hogy de jó lenne, ha megrajzolnának minden kockát.
Ijk: Engem a Madoka igazán nem taszított depresszióba, és a történetét sem tartom olyan összetettnek, mint amennyire túlbonyolított. Sőt, a vége kicsit olyan lett, mint amit gyorsan be akarnak fejezni egy logikai bukfenccel.
[ Szerkesztve ]
-
Crystalheart
senior tag
Én most néztem meg az Airt, egyelőre az ovák meg a film nélkül. Kellett már valami dráma.
Szép történet volt. Bár aki még nem látta, készüljön föl rá, hogy némi buddhizmusos (mi több, emilyen alternatív buddhizmusos) kavarás lesz benne, ami miatt nekünk nyugatiaknak kissé érthetetlen is lehet. Tele volt szimbólumokkal, amiket többnyire nem magyaráztak meg közvetetten sem. El kellett hozzá olvasnom néhány fórum-hozzászólást az utolsó epizódnál, hogy egészen megértsem. A legtöbb szimbólum mondjuk adta magát, de ilyenkor egy kicsi egyértelműsítés nem árt, hogy ne kelljen utána fórumokat bújni a megfejtéshez. Ezt bizonyítja, hogy a későbbi művekben ilyen nem fordul elő, a misztikus elemeket mindig szépen kibontják.
Spoiler:
Amúgy lehangolóbb vége volt, mint a Kanonnak vagy a Clannadnak,
mégsem morzsoltam el egy könnycseppet sem. Látszik, hogy itt még
kicsit kísérleteztek ennek a műfajnak az animációs megoldásával.
Mindazonáltal nem mondom, hogy rossz vége lenne, mert szép,
tanulságos és művészi. Úgy jó a vége, hogy nem kimondottan happy
end. Az Angel Beatshez tudnám hasonlítani, amin szintén jobban
elérzékenyültem, de a lényeg, hogy ott is ilyen reinkarnációs happy
end volt. Itt még megbonyolították annyival, hogy az időben
vissza is reinkarnálódtak, miután - vélhetőleg - sikerült
megtörni az átkot.[ Szerkesztve ]
-
Crystalheart
senior tag
válasz Enszuke #9117 üzenetére
"Es igy szuletnek a tokeletesen 1 siku karakterek."
Mármint hogy? Ha nem "másolnának" a művészek egymástól, akkor még ma is barlangrajzokat készítenénk, nem tudom, belegondoltál-e már Egy irodalmi stílus maga is azt jelenti, hogy a művész zömmel olyan elemeket használ, amiket más, abban a stílusban alkotók is. Tudjátok, kik azok, akik úgymond vadonatújat csinálnak, úgymond újraalkotva a stílust? (Bár - természetesen - ők is megtartanak nagyon sok, korábban kidolgozott elemet.) Az avantgard, de abból nem kérek, prózairodalom és filmművészet terén úgysem vált általánossá, szerencsére.
A karakteralkotáskor pedig azért kell ismerni a sablonokat, hogy ne essen szegény teljesen bele.
De ennek megint semmi köze a különféle -ai cuccokhoz és azok nézéséhez avagy nem nézéséhez.
[ Szerkesztve ]
-
Crystalheart
senior tag
válasz Totheground #9145 üzenetére
Én a legtöbb 14 évest nem bírnám igazán elviselni hosszú távon. Persze biztos nem mindnek éretlen a gondolkodása, vannak zsenik is.
Új hozzászólás Aktív témák
● a spoiler formázás a topikban elérhető
- Üzletből, garanciával, Macbook Air Retina 13" 2020, 8GBRAM 256GB SSD magyar bill
- Lenovo ThinkStation P330 Workstation: 3D tervezésre (CAD), videó vágásra, animációk készítésére(DCC)
- ASUS ROG STRIX RTX 3070 8GB
- Eladó ASUS ROG STRIX SCAR II GL704G kishibás gamer notebook
- ÚJ! // ÁR ALATT! // Edifier S3000 MK II // Muziker garancia
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest