Új hozzászólás Aktív témák

  • YanoStar

    csendes tag

    Szervusztok!

    Egy építési területet szeretnék bekamerázni a következő képpen:ből fakad az első kérdésem
    Azt szeretném, ha az egyik kamera figyelné magát az építési területet, a másik pedig az építkezéshez vezeő út bejáratát, és magát az utat (nagyfelbontású, nagyzoomú, ugyanis rendszámot kll látnom (gondolom egy ifravető is kell oda lámák miatt éjszaka)). A kamerák helye megoldott, 2 kamera elég lenne, hogy megfigyeljem, ami számomra érdekes.
    Azonban ugy szeretném a rendszert kiépíteni, hogy a kamera küldje a jelet az irodámba (nemtom VON-nel megoldható-e), a pc-mre, amely rögzítse a videót, ebből fakadna az 1. kérdésem: mekkora HDD-re lesz szükségem? (Ha kell rakok 2 terrát is, nem érdekel, csak tudjam:) )
    2. kérdés: milyen eszközökre lesz ehhez szükségem? (nem tudom, hogy éjjellátó ifrás kamera beszerzése mennyi töbletköltséget jelent, ugyanis nem feltétlen érzem szükségesnek - egyelőre). Igazából laikus vagy, gondolom szükségem lesz valamilyen jeltovábbítóra, szünetmentes árramforrásra (külterületen, vilanyoszlopra szereltetném a kamerákat).
    3. kérdés: milyen módon tudnám a kamerák képét távolról, valós időben nézni (ne fetétlen abból az irodából ahonvá a jelet átjátszom - ami egyébként kb. 600 méterre van az épitési területtől.
    Milyen eszközöket érdemes tehát beszereznem és honnan ?

    Előre is kösz: YS

  • Rover623

    félisten

    válasz YanoStar #1 üzenetére

    Ha laikus vagy, jobban jársz, ha megbízol egy vagyonvédelmi vállalkozást, hogy adjon neked ajánlatot a rendszerre...ha elfogadod, ők majd fel is szerelik, beüzemelik...
    Meg ki is fizetik helyetted a bírságot a villanyoszlopra való "rátelepedés" miatt...;]

    primus inter pares

  • whatnot

    őstag

    Otthoni használatra keresek biztonsági kamerás megoldást tkp.

    A társasház udvarán áll szüleim kocsija és apám mániákusan figyelni akarja, mi történik az udvaron, főleg akkor, ha autóval állnak ki vagy be.
    Mivel pont az én szobámból lehet normálisan látni az udvart, természetesen állandóan ide járkál áll.
    Ez az alapprobléma.

    Ami kéne: olyan kamera, amit fel tudunk szerelni ablakba vagy ablakon kívülre, ez gondolom részletkérdés, és a kamera képét számítógépen valós időben követni tudjuk.
    Mivel a kérdéses számítógép nem az ablaknál van, ezért célszerű lenne vezeték nélküli rendszert alkalmazni.

    Sajnos egyáltalán nem értünk a témához, ezt a honlapot találtuk csak:
    http://onlinecamera.net/
    Műszaki dolgokban nem szeretek találomra választani, ezért kérek tanácsot, hátha van valaki itt, aki tudna segíteni, hogy merre mit mennyiért.

  • #24862976

    törölt tag

    Sziasztok!

    Kicsit halott ez a topik, úgyhogy felhozom...

    Üzlet nyitása előtt állok, és biztonsági szolgálatok horror árait kikerülve, csináld-magad-módszerrel szeretnék kiépíteni egy teljesen alap, max 3 kamerából álló figyelőrendszert, hogy lássam, ki igyekszik lopni és ki nem...

    Semmi komoly high-tech dologra nem gondoltam, csupán 2-3 db webcam-ra meg egy pc-re (lehetőleg laptop), ami fogadja a cam-ok jeleit.

    HOGY S MIKÉNT LEHET KIÉPÍTENI EGY ILYEN REAL-TIME RENDSZERT? Mire kell figyelni, mi kell hozzá, hol érdemes beszerezni a cuccokat, milyen szoftverek kellenek hozzá? Nem hiszem, hogy túl bonyolult dolog lenne...

    A válaszokat várom és előre is nagyon köszönöm minden szakértőnek!
    Üdv,
    Z

    [ Szerkesztve ]

  • littlemole

    őstag

    válasz #24862976 #4 üzenetére

    Szerintem sokkal egyszerűbb ha veszel egy dedikált DVR felvevőt.
    Én korábban próbálkoztam PC+CCTV kártyás megoldásokkal de egyik sem volt az igazi. Igaz én nem is akartam százezreket költeni rá ezért sokáig csak egy számítógépbe rakható kártyát használtam. Ebay ről vettem. A kártya ment, a szoftver is használható volt, de mégsem volt az igazi. A program mindig a szoftverrel volt. Csodát nem vártam ezektől a kínai dolgoktól, de amit akartam azt nem tudták maradéktalanul teljesíteni. Ez pedig az volt hogy ha kell akkor mobiltelefonról, számítógépről, bárhonnan a világon tudjam ellenőrizni a kamerák képét.

    A kártyás módszernél előfordult gyakran hogy a gép lefagyott és nem vett fel semmit. Mondjuk ott hagytam 2 napra és szinte biztos volt hogy mire visszajövök le lesz fagyva a gép. Most hogy ez OP rendszer driver stb volt nem tudom. Próbáltam megoldani de nem ment.

    Egy pár héttel ezelőtt vettem egy ilyen egységet. Ez volt a legolcsóbb, de mégis a leghasználhatóbb. :)

    AVTech KPD-674 4 Channel H.264 Real Time Networkable DVR

    Amire nekem kell tökéletes. 4 kamerát tud kezelni. Internetről (IE stb), mobiltelefonról meg lehet nézni a kamerák képét. Egyszerű érthető menü. Beállítása is könnyen megoldható. Beledobtam egy régi 250GB os vinyót és azzal használom. Azt hiszem 1TB osat tud max kezelni. Folyamatos fevételnél 250GB 3 napra elég kb,utána felülírja a korábbi adatokat. De ha mozgásérzékelőre van állítva akkor jóval hosszabb ez az idő.
    Le lehet tölteni hozzá egy ingyenes szoftvert amit mobilra feltelepítve lehet használni.
    Én 100 fontért vettem Angliában a DVR-t. Nem tudom mennyi lehet egy hasonló tudású egység MO on. Talán ott is árulják. Mondjuk szerintem szállítanak Mo-ra is talán. Ehhez jönnek sajna még a kamerák kébelek árai. Minőségtől és igénytől függően.

    Energiatakarékos felhasználóknak külön öröm hogy 7-10W ot használ óránként. Ennyit mutat a fogyasztásmérő. Ez a PC esetén legjobb esetben is 70W volt. Integrált videókártyával, energiatakarékos procival. Laptopot nem tudom. De így mehet 24 órában.

    Remélem tudtam segíteni, bár nem a te általad felvázolt laptopos megoldásban.

    "We believe we have a moral responsibility to keep porn off the iPhone. Folks who want porn can buy an Android" From Steve Jobs to a Customer (Xiaomi Note 3 PRo)

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog (1)

    Nos, nekem is ajánlhatnátok valamit durván bruttó 100 kHUF-os büdzséből.

    Apám telephelyén mostanság rendszeresen porzik a gépek tankja reggelente (vagy ő szívja le és helyezi biztonságba, vagy "elpárolog"), mert mióta balhé volt belőle, hogy izmosan megharapott egy [cenzúra] gyereket a kutya (aki nyilván nem kártyázni ment oda, mert nem véletlenül csak a kutyák várták...), azóta csak ugatásra alkalmas kiskutyák vannak eleresztve este, ami nem zavarja a [cenzúra]okat (és ezek szerint a szomszédpkat se annyira, hogy kinézzenek, vagy telefonáljanak nekünk...).
    Sőt, mióta az üzemanyagot nem hagyjuk párologni, azóta a csavarkulcsok és flex korongok kezdtek vaporizálódni, úgyhogy ha beválna, már pár hónap alatt behozhatná az árát a megfigyelő rendszer (ugyanakkor a lopások nélkül sem vagyunk eleresztve anyagilag mostanság, úgyhogy nagy tételt mégsem akarunk beletenni).

    Úgy számoltuk 4 kamera elég lenne, viszont nem ártana, ha használható minőségű éjjeli képet adna (amin akár egy arc is kivehető), mert hétvégén is gyakran dolgoznak ott többen, így csak este mászkálnak arra a [cenzúra]ok.

    Arra is gondoltam, hogy talán ki kéne hagyni az éjjeli módot, és inkább csak nappali üzemmódú, de nagy felbontású és éles képet adó kamerákat telepíteni mozgásérzékelős reflektorokkal, hogy belevakítson az arcukba, a kamera meg mondhassa, hogy csííííz. :))

    Az internetes funkció nem fontos, de nem is hátrány. (Szerintem hasznos és jó -főleg telepítés után lenne poén nézegetni, és odaszaladni kocsival meg rendőrrel, mikor mozognak-, de apám azzal érvel, hogy ő úgy se nézné, és engem sem érdekel majd annyira hogy figyelgessem, a netre viszont elő kéne fizetni - csak havidíjban lenne extra pár ezres, az alapcsomagos kábelTV és az IPtelefon már bent van modemestől, úgyhogy még ilyen összevont szolgáltatásos akciós is lenne az ára, bekötés pedig nulla...)

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog (1)

    válasz janos666 #6 üzenetére

    Ja, igen... Nagyjából mekkora sávszélt eszik egy ilyen? (Csak hogy mekkora netcsomag illene hozzá...)

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog (1)

    Egy ilyet tudnánk venni bruttó 100k-ért: ELRO DVR320SET

    Szerintetek össze lehet ettől jobb cuccot pakolni ennyiből darabonként? :U

    A DVR részből igazából csak a netes távoli elérést hiányolom, de ez nem kritérium.

    Kamera... nem igazán értek hozzá, a gyári adatlapokból pedig nem igazán lehet kihámozni, hogy gyakorlatban milyen minőséget képvisel, és hogy viszonyulnak egymáshoz az egyes termékek (na jó, a drágább általában jobb, és a nagyobb felbontás is jobb, mint a kisebb..., csak hogy ha ránézek a videóra, akkor mit látok, az egy más kérdés, mert nyilván egyik sem studió minőség -- nem is kell ---, csak azért legyen kivehető, különben szart nem ér, ha maszatos, mákos, pacás akármit rögzítek...).

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • littlemole

    őstag

    válasz janos666 #8 üzenetére

    Hello
    Amennyire en ertek a kamerakhoz meg ahogy hasznalom oket azt tudnam mondani neked,hogy a kamerak kivalasztasanal ha szeretned az arcot is felismerhetoen latni akkor egy legalabb 480 as felbontasu kamerara van szukseged. A masik fontos dolog hogy milyen lencse van a kamerakban. Amit te linkeltel nem talaltam infot roluk. 3.6mm es szeles latoszogu kameraval nagyobb teruletet latsz be de a reszletessege nem lesz annyira nagy hogy arcot is lehessen azonositani rola egyertelmuen. Kiveve ha valaki 2-4 m en belul van. 6mm es lencse mar nagyobb zoomot ad de kissebb teruletet fed le. A harmadik opcio amikor egy manualis zoommal rendelkezo kamerat hasznalsz. Peldaul 8-16mm igy te allitod be mekkora zoomot akarsz es hova.
    Ennel a kameranal mar nagyon jo reszletes kepet kaphatsz arcrol is, vagy ha egy bizonyos pontra iranyitja az ember akkor rendszamot is le lehet vele olvasni. Nekem ezek vannak. 3.6mm 480 as, 6mm 420, egy zoomos 520 meg egy infra 3.6mm 540. Az infravoros kameraknal fontos a ledek erossege. En a 10m-t kevesnek erzem . Idovel csokken az erejuk es a hatotavolsaga. Az ip kamerak szerintem eleg dragak ahhoz hogy otthoni szinten hasznaljuk oket meg szerintem.

    "We believe we have a moral responsibility to keep porn off the iPhone. Folks who want porn can buy an Android" From Steve Jobs to a Customer (Xiaomi Note 3 PRo)

  • littlemole

    őstag

    válasz janos666 #6 üzenetére

    En a kamera es lampa felallast jobban partolom. Szerintem hasznalhatobb kepet kapsz mint csak infrakameraval. Az infrakameraknal van egy fokusz kozepen ami vilagosabb, oda vilagitanak a ledek, mig a tobbi resz normal v sotetebb lesz.
    Egy mai alap szelessavu interneteleres boven elegendo a tavolrol valo nezgelodesre.

    "We believe we have a moral responsibility to keep porn off the iPhone. Folks who want porn can buy an Android" From Steve Jobs to a Customer (Xiaomi Note 3 PRo)

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog (1)

    Kösz az infókat.

    Végül ezeket rendeltem meg:

    A későbbi bővíthetőséget is figyelembe véve: GenesisPRO GPRO 6308AD-F
    A viszonylag nagy sorfelbontás, közepesen jó IR teljesítmény és elvileg jó általános ár/érték arány miatt 4db NEON F 2610A (ha szükséges lesz, akkor a későbbi bővítés a problémás helyeken nagyobb IR teljesítménnyű, vagy sima D&N kamerával + izmos IR sugárzóval lesz hozzácsapva, ezek pedig átkerülnek oda, ahova még elég ez is).
    +Távoli felügyelet miatt 2 router, amik Wireless Bridge módban kölcsönöznek majd néha egy kis sávszélt a szomszédtól.

    Igazából azt remélem, hogy már maga a kamerák és IR LED-ek látványa is a tankokban tartja majd a gázolajat, de főleg akkor, ha valaki mégis megkockáztatja, és hall majd róla, hogy a rendőrség látta a felvételeket (akár felismerhető, akár nem), és többet nem kockáztat (se ő, se az ismerősei, akiknek elpanaszolja a kocsmában, és bár csúnya dolog ezt mondani, de inkább máshoz mennek lopni, ahol nincs kamera...).

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • turbobusa

    senior tag

    Sziasztok!

    Kamerába szeretnék ruházni, megfigyelés céljából, ugyanis éjszaka sok vandál jár-kell előttünk.
    Előttünk 3-4 méterre van egy erdő s 40m található egy körforgalom, mely hihetetlenül jól kivan világítva, odavezető út is.
    Kapunk előtt járda megy végig, 10-14m hosszúság közt van.
    Járdát, utat, mögötte lévő erdő szélét szeretném minél jobb minőségben figyelni.
    Valószínűleg két kamera szükségeltetik majd.
    Fontos lenne a nagy hatótáv, jó képminőség, tehát arcok, valamint rendszámok jól kivehetőek legyenek, ezenkívül ideális fényerő kéne, mert előttünk a kapu mellett van egy lámpa, ami nem minden esetben ég, 10/4 kb, ilyenkor korom sötét van előttünk s járdán, ami elég veszélyes.
    Szükségem lenne még rögzítőre, élőképre.
    Vezeték nélkülire kívánnám megoldani.

    Ha van rá igény, készítek fotót az "objektumról", melyet megfigyelés alá kellene vonni. :)

    Előre is köszönöm a segítségeteket!

    Üdv.: Busa

    [ Szerkesztve ]

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog (1)

    Hosszadalmas munkával felszereltem végre mindent a helyére (a DVR-t és a routereket már itthon bekonfigoltam), és ma alkonyatkor értem el az első próbaüzemhez.

    Viszont a 12V tápoldali csatlakoztatása után egyik kamerán sem láttam kigyulladni az IR LED-eket, és a laptopomon sem láttam semmit, csak az OSD-t fekete háttéren (bár egyelőre még sűrűn -pár másodperc után- szakadozott a WiFi kapcsolat).

    Amíg a routert és laptopot próbáltam jobb helyre mozgatni, addig rendesen be is sötétedett, de nem találtam meg az IR LED-eket a korom sötétben se. :U

    Nem igazán értem hol lehet a hiba, mert mind a 4 kamera tápcsatlakozójánál be is forrasztottam a vezetéket (olyasmi rézköteg, ami elbír egy hajszárítót is), a kamerák csatlakozásánál pedig körbetekertem szigetelőszalaggal is (nehogy szerelés közben most én, vagy később a szél kirántsa...) és figyeltem rá, hogy mindig egyazon színű szigeteléssel ellátott rézpárt forrasszam a belső henger érintkezőjére (egyetlen nagy kötegről tekertem le mindet, nem kevertem a kábeleket).

    De ha véletlenül mégis felcseréltem volna egy kamera csatlakozójánál az áramirányt, akkor is működnie kéne legalább egynek...

    Ha pedig ne adj isten zárlatos lenne valahol, akkor gondolom csapott volna egy kis szikrát az első érintéskor, és már biztos kinyomta volna a biztosítékot is (de néztem közvetlenül a csatlakozónál, és még mindig adja a 12V-ot), vagy legalább felmelegedett volna a kábel a 10A-től 20 perc után...

    A tápnál pedig megintcsak nem tudtam felcserélni az áramirányt, mert a biztonság kedvéért kimértem bekötés előtt multiméterrel is, hogy tényleg 12V-ot ad-e le a táp ott, ahova kötni készülök (nem volt hozzá semmiféle leírás, egyetlen felragasztott papírfecni segített beazonosítani a váltóáram helyét, és volt két COM illetve két V+ is, ezért ellenőriztem, nem-e 6 vagy 24V az egyik, de mindkettőn 12V-ot mértem, végül az első COM és első V+ párosra kötöttem a tápkábelt - a multiméter pedig pozitív értelmű 12V-ot igazolt vissza ha az ő COM csatiját a táp COM csatijához dugtam, ellenkező esetben pedig negatívat).

    A kamerák papírját is megnéztem, hogy biztosra menjek, és ott is le van rajzolva, hogy a külső hengerpalást a "-" és a belső hengerpalást a "+" (szokás szerint, de külön megnéztem...), ennek megfelelően dugtam a belső hengerpalást érintkezőjéhez forrasztott rézeret a táp V+ jelű csatlakozójára.

    Mégis áll minden kamera (se kép, se vörösen pislákoló IR LED a sötétben).

    Mind a 4 kamera sem lehet egyaránt selejtes, még akkor sem, ha koreai gyártmány. :U

    Ma már késő volt, de holnap próbálok áramerősséget is mérni a V+ csati és a "+"-os rézér közt, hogy van-e bármi (és ez esetben mekkora az) áramfelvétel. :((

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog (1)

    válasz janos666 #13 üzenetére

    Hihetetlen, hogy mi volt a hiba:
    Egyetlen tápcsatlakozó dugó sem érintkezett a kamerák csatlakozójánál.

    Először próbáltam áramfelvételt mérni a tápnál: nulla
    Próbáltam ellenállást mérni közvetlen a táp előt lekötve: végtelen
    Végignéztem minden tápcsatlakozó dugónál: 12V megfelelő polaritással

    Már kezdtem komolyan elkeseredni, hogy valami nagy gáz van, és most bonthatom szét az egész rendszert, aztán megint vissza több napon át.

    Aztán fogtam egy üres tápcsatlakozó dugót (plusz egyet rendeltem), bedugtam a kamera csatlakozójába, és közvetlenül az érintkezőkön próbáltam ellenállást mérni, amikre a többin a kábelt forrasztottam -> végtelen

    Megmértem az ellenállást közvetlenül a kamera csatlakozójában, és nem jegyeztem meg az értéket, de hihető, messze nem végtelen vagy nulla értéket mutatott a műszer.

    Megmértem az ellenállást a tápcsatlakozó dugó két oldalán, és ~0

    (Persze mindezt létrán állva, azt egyik helyről a másikra cipelgetve... :o)

    Na most már éreztem hogy közel vagyok, de nem akartam hinni magamnak: Egyszerűen nem érintkeztek.

    Felhívtam a webshopost, hogy megkérdezzem garanciavesztéssel jár-e, ha levágom a csatlakozót, és összeforrasztom a kábeleket.
    Azt mondta csináljam, de nem hiszi el, hogy 5-ből 5 csati hibás, vagy hogy ne lennének kompatibilisek.

    Fogtam egy kombináltfogót, ellipszis formára összenyomtam mind a négy tápcsatlakozó dugót, jó érővel beletuszkoltam őket a kamerák csatlakozóiba, és láss csodát, mind a négy kamera életre kelt. Olyan jól összeszorultak, hogy meg is hagytam így őket.

    Hihetetlen, hogy pont ennyire nem passzoltak egymáshoz a csatlakozók, hogy még véletlenül sem érintkezett egyik sem, pedig egy helyről rendeltem őket, és elvileg egymáshoz valók. (Illetve hogy ha tényleg nem egymáshoz valók, akkor az a hihetetlen, hogy még csak én hívtam fel emiatt a webshopot...)

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog (1)

    Hú, hát valahol sejtettem, hogy nem kell megijedni a 14kHUF-os NEON F 2610A kameráktól, de ettől azért egy picit többet vártam.
    Nappal még nagyon biztató volt (bár oda is picit élesebb képet reméltem, de bőven jó), de este közelében sincs a láthatár se a beígért max 15m-nek (jó, tudom, MAX, de gondoltam azért ~10m meglesz tiszta időben...), se annak, amit a terület minimum igényelni látszik. (Ezt mondjuk nagyon nehéz volt besaccolgatni látatlanul. Hiába rajzoltam egy CAD helyszínrajzot googlemaps térkép alapján, amire felpakoltam a 15m-es sugarú 69 fokos körszeleteket, a végén élesben a helyszínen mégis kicsit máshogy adta ki magát hogy hova lenne érdemes tenni.)




    (A felvevő maximális constans bitrátára és felbontásra van állítva, egyelőre folyamatos rögzítéssel, mert 1Tb-on így is elfér ~10 napnyi anyag...)

    Nem tudom mi lenne a legjobb megoldás:

    1: Minden marad így, csak veszek melléjük kiegészítő IR LED-eket.

    2/1a: Megpróbálom eladni ezeket a kamerákat közel vételáron alig használtként.
    2/1b: Most már megtartani ezeket is, de áthelyezni őket zártabb területekre, ahova elég lenne ez a látótáv (most 4 van kint és 8-at bír el a vevő, igaz max 100fps-t rögzít D1 felbontásban, de tetszés szerint osztható szét...)

    2/2a: Vennék még pár drágább és erősebb IR kamerát (mint ezek, csak több LED-el és talán jobb CCD szenzorral, bár erre is Sony-t írtak...).
    2/2b: Vennék rendes fizikai IR szűrős (lencse elé motorosan beforduló filteres) kamerákat külön IR sugárzókkal.

    A baj csak az, hogy nem véletlenül vettem kínai cuccokat most sem, szűkös volt a büdzsé. (Úgy próbáltam belőni, hogy kb. annyit költsek, amennyi értéket egy év alatt biztosan -tehát amiről tudunk is, mert egyértelműen hiányzik, nem csak"elpárolgó kacat"- el szoktak innen hordani az illetéktelen behatolók.)

    És hát ugye aki besétál olajos kannával a kezében és gumicsővel a vállán, aztán feltűnik neki, hogy világlanak az IR LED-ek, és "huhhh, nem tán kamera???", az nem feltétlenül tudja, hogy véletlenül sem lehet őt felismerni a felvételeken, és legközelebb inkább valahova máshova megy lopni a biztonság kedvéért. (Ilyen megfontolásból akartam szorosra fogni a keretet, hogy már egy álkamera is sokat jelentene kevés pénzért, ahhoz képest egy fullos rendszer viszont lehet hogy többe kerülne, mint évente pár kanna gázolaj vagy motorolaj és néhány csavarkulcs vagy fúró. --- Na persze ki tudja mit hoz a jövő, ha nem teszünk semmit a kis lopások ellen, akkor könnyen bártabbak lesznek és legközelebb ki tudja mit visznek el...)

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog (1)

    válasz janos666 #15 üzenetére

    Még egy érv a filteres kamera + külön IR sugárzó mellett: bogarak!

    Most próbáltam behangolni a mozgasérzékelés érzékenységét, és még mindig kaptam néha egy-egy "bogárrisztást" (olyanok a képen, mint valami hatalmas izzó üstökös), mikor a két egymással játszó, ugráló, futkosó kutyákat már ignorálta. Szóval így el is lehet felejteni hogy csak akkor rögzítsen, ha mozgást lát, mert akkor is majdnem egész este menne, csak talán épp akkor nem mikor kéne :P , illetve annak sincs értelme hogy E-Mailt küldjön, mert csak teleszemeteli a ládát és letiltják a fiókját spamolásért (most tesztelés közben megtörtént! :U).

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

  • Dajkusz

    tag

    Sziasztok!
    A következő kérdésem lenne. (kamera biztonsági hálózat)
    Mi a legjobb megoldás erre a problémára?

    A házunktól körülbelül 300 méterre van a telephelyünk, amit vezeték nélküli kamera hálózattal szeretnék felszerelni, legalább 4 kamerával. Majd a házunktól van egy másik épület ami kb 800 méterre van légvonalban. Oda minimum 2-őt szeretnék.
    Hogy lehetne azt megoldani, hogy az összes kamerát itthonról tudjam kezelni, nézni?
    Mi a legkézenfekvőbb megoldás erre?
    nagyon szépen köszönöm előre is a segítségeteket.

  • Kriza

    őstag

    válasz Dajkusz #17 üzenetére

    1. megoldás: IP kamerák + kültéri wifis (5GHz) adó-vevő, otthon meg egy PC-amivel rögzíted az IP kamerák képét. Előnye, hogy a távoli helyeken nem kell netelőfizetés.
    2. megoldás: mindkét helyre külön-külön rögzítő, rajtuk a kellő számú kamera, és a rögzítőket neten keresztül egy szoftverrel felügyelheted. Ehhez olyan rögzítő kell, amihez van valami CMS szoftver. Hátránya, hogy minden helyen kell netelőfizetés.

    Az 1. megoldás a drágább, de lényegesen jobb képminőséget tudsz elérni.
    Ha kell, tudok ajánlani típusokat.

    Fenntartom magamnak a jogot, hogy a kéretlen reklámban szereplő terméket nagy mennyiségben, kamu címre rendeljem.

  • Kriza

    őstag

    válasz Kriza #18 üzenetére

    Azt elfelejtettem, hogy az 1. megoldásnál feltétel az optikai rálátás az antennák között.

    Fenntartom magamnak a jogot, hogy a kéretlen reklámban szereplő terméket nagy mennyiségben, kamu címre rendeljem.

  • rii

    nagyúr

    hello

    ma a lépcsőházba 3 besurranó volt

    lehet mondani a háznak, hogy tegyen ki? Vagy ez valamibe ütközik?

    piros-kapszula: https://www.youtube.com/watch?v=oW-VZVYohRg

  • geza844

    aktív tag

    Sziasztok!

    Asztali DVR-t szeretnék venni. Az elvárások:
    - 4 kamerát kezeljen
    - fel tudja venni csak a mozgást
    - távolról el lehessen érni
    - esetleg küldjön riasztast mondjuk e-mailben, de ez nem olyan fontos

    Szerintem ezek nem nagy igények, csak én nem értek hozzá, és szeretnék tanácsot kérni, hogy mit érdemes venni. Akár használt is szóba jöhet. Minél olcsóbb legyen. Egyébként van már egy elég régi DVR-em, de az istenért nem tudtam rávenni, hogy csak a mozgást vegye fel. A folyamatos felvételnek meg semmi értelmét nem látom. Nem fogok ott ülni órákig hogy végig pörgessem az elmult egy hét eseményeit... Egyébként beltérről van szó.

  • Mentolka

    senior tag

    Sziasztok,

    Lakótelepen valaki baszogatja a kocsimat, ezért gondoltam, belerakok valami kamerát.
    Tudnátok javasolni olyat, ami bírja szusszal (akku?)?

    Köszi!

  • atti1848

    senior tag

    Sziasztok.

    Gondolkodunk a Ház bekamerázásán.

    Segítségre lenne szükségem ezzel kapcsolatban: Jó lenne minél olcsóbban megúszni. Megtudnám-e oldani úgy, hogy PC-re vannak kötve a kamerák és a nap 24 órájában vesznek, napi bontásban, esetleg 1óra bontással, mint az autós kamera, csak ugye ott pár percesek.

    Nem tudok semmit erről ezért szeretném kérni, hogy a 0-ról legyetek szívesek segítséget adni. :R :R

    Ezen a képen a házat akartam bemutatni, hogy hol vannak nyílászárók rajta. Ezeket kellene megfigyelni szerintem.

    Hasonlóat szeretnék, mint geza844 a #21 hozzászólásban.

    [ Szerkesztve ]

    06-30-868-0365 Mindig Privátot írj, mert azt minden nap nézem vagy hívj telon.Számom az adataimnál.

  • Vikt0r

    aktív tag

    Sziasztok!

    IP kamerát szeretnék vásárolni kültéri használatra feltételek:

    wifi, mobilon és pc-n is lehessen élőbe nézni, microSD rögzités, éjjel is lásson, esetleg még forgatható legyen és hangot is rögzitsen

    mit tudnátok ajánlani erre a célra akár külföfdről is (ebay, dx stb) ?

    [ Szerkesztve ]

  • Arti1

    aktív tag

    válasz Vikt0r #24 üzenetére

    Engem is érdekelne, (éjjel látás, hangrögzítés nem fontos)
    Köszönet előre is!

    http://www.shutterstock.com/g/Arti_Photo?rid=264901704

  • Dear

    újonc

    Sziasztok!
    Engem az érdekelne, hogy van-e valakinek ilyen, vagy ilyesmi felvevős kamerája: http://biztonsagtechnika.vatera.hu/kamera_mozgaserzekelo/biztonsagi_kamera_beepitett_rogzitovel_2091834878.html

    Milyen tapasztalataitok vannak hozzá? :)

  • Truman

    senior tag

    válasz #41876448 #27 üzenetére

    Tudom nem reklám helye, de aki kezdő a témában az itt vásároljon: www.seccam.hu

    Komplett IP kamera rendszert rendeltem tőlük 4 db kültéri kamerával és egy asztali NVR -el, amit sikerült beüzemelnem egyedül, pedig korábban semmilyen kamararendszert nem szereltem. Magyar nyelvű szerelési útmutatót mellékelnek hozzá. És telefonon is nagyon segítőkészek. Csak egy nagyon minimális hálózati ismeret kell a beüzemeléséhez (de ha megelégszel az analóg vagy AHD kamerákkal is, akkor még az se).
    Sajnos az ilyen vagyonvédelmi cégek munkadíjai nagyon húzósak. Egy másik kamera rendszer is kijönne belőle, így akinek ideje van rá, mindenképp érdemes önállóan próbálkozni előbb.

    [ Szerkesztve ]

    Az élet egy sz*r játék, de azért a grafikája nagyon ott van…

  • oldman43

    újonc

    Sziasztok!

    Van 2 db CCTV usb 2.0 kamera a lakásban felszerelve.
    Tökéletesen működnek.
    A probléma az hogy egyszerre csak egy hajlandó működni.
    A kamera programban ugyanazon a néven szerepel mindkét kamera.
    Már mindent kipróbáltam, szakember és nézte, de fejvakaráson kívül semmit nem tudott mondani.
    Hogy tudnám a win 7-el elhitetni hogy az egy másik kamera.
    Vagy valahogy átnevezni az egyiket.

    Már végig gugliztam mindent, semmit nem találtam.
    Akinek van ötlete, szívesen várom.
    Köszi.

  • ghostrider20

    tag

    Hello srácok lenne egy kérdésem lehet ,hogy nem jó helyre írok akkor töröljétek!:)

    Van egy fisotech 16ch dvr.em rajta 12db kamera elszeretném érni hálózaton..Kaptam lemezt amin nagyvonalakban le van írva hogy mivan de csak saját hálózaton tudom nézni a készüléket!
    Ha már otthol akarom nézni akkor már azt írja az eszköz nem elérhető!
    Tplink routerem van a leírásban szerepel valami Dmz. azt bekapcsoltam..De így nem jó
    Mobilon is szeretném elérni de sehogyan sem tudom ..
    saját hálózaton belül működik de ha haza megyek már nem tudom nyomon követni..
    Kérem valaki írja már le hogy mi lehet

  • krx21

    nagyúr

    válasz ghostrider20 #31 üzenetére

    Az ilyen szolgáltatás álltalában igényli a fix ip címet vagy a dyndns szolgáltatást...

  • ghostrider20

    tag

    válasz krx21 #32 üzenetére

    Nekem fix az ip valószínű invitel a szolgáltató!
    Már annyit elértem ,hogy itthonról a webes felület bejön de aztán kiírja hogy az eszköz nem található

  • Ateszzero

    őstag

    sziasztok.
    Folyamatosan tűnnek el dolgok a szobambol. valamelyik lakom valószínű...
    Szeretnék valami kemkamerat feltenni a szobámba hogy megtudjam ki az.
    nagyon egyszerű megoldás kellene , olyan hogy amikor elmegyek dolgozni csak bekapcsolom és felveszi sd kártyára vagy külső vinyora és amikor hazaerek leaalitom..
    Esetleg ha rossz helyen jarok melyik topikot hasznaljam?

  • Ateszzero

    őstag

    Ha mar igy megkerdezted , elgondolkodtdo. sztem jobb ha nem tudjak , ugyhogy igen , legyen az .

  • krx21

    nagyúr

    válasz Ateszzero #36 üzenetére

    Akkor úgy keres rá, hogy panel kamera... Az tűoptikával készül, könnyen elrejthető...
    A másik, hogy analóg vagy ip kamerát szeretnél? És kell egy rögzítő is, mert a panel kamerák általában nem fogadnak sd kártyát... És persze kell egy tápegység is a kamerának...

  • DarkKillerba

    csendes tag

    Sziasztok!

    Sos segítségre lenne szükségem!
    Rendelkezem 16 db techson pro-1700hw kamerával, viszont az eddigi programja ami számítógépre volt nem üzemel, és nem is tudnak vele mit kezdeni. Köztes átjátszó nincs egyből videókártyákra vannak kötve. Eddig geovision gv 650 futott, szépen lehetett vele minden kamerát látni, most rendszer újratelepítés volt vinyó halál miatt és egyszerűen nem nem indul a gv. Más program esetleg ami kezeli ezeket a kamerákat?
    előre is köszi

  • Edorn

    aktív tag

    Szerintetek mit/hol lenne érdemes vennem?

    Kamerarendszerre lenne szükségem:
    - Legalább 4 kamera, de lehessen bővíteni
    - Jó felbontás éjjel is. Rendesen ki lehessen venni az arcookat, felismerhetőek legyenek.
    - Telefonról távolról bármikor rá lehessen nézni
    - Kinti területre kell, előny, ha nagyobb távra hatékony éjjel is
    - Előny a mozgásérzékelő/zoom

    Árban bruttó 100 ezer környékén gondolkodtam, de mehet kicsit feljebb, ha megéri.
    Előny, ha én is be tudom üzemelni (webes fejlesztő vagyok, kis rendszergazdai tapasztalattal.

    AMD Ryzen 5 5600 3.50GHz AM4, SAPPHIRE RX580 4GB, EX2220 (1920x1080), crucial MX500 SSD, CRUCIAL 16GB Ballistix DDR4 3200MHz, MSI B450 GAMING PLUS | Tárhely, domain: https://nokturn.hu

  • Timer

    veterán

    Sziasztok!

    Keresek egy olcsó árfekvésű kamerát. Amire használni szeretném: garázsok megfigyelése, fedett környezetben. Amit tudnia kellene: mozgásra egy online tárhelyre kellene küldenie néhány perces mozgóképet, vagy elég sűrű időzítéssel fényképeket. Egy mobil routerről lenne megtáplálva nettel, és nem ezen a hálózaton lenne az elkészült képek célhelye, tehát az nem elég, ha belső hálón belül tud ftp-t kezelni, vagy megosztott mappába töltögetni. OneDrive tárhelyem van / FTP hozzáférésem is van fix IP-s, tehát ezek lennének a kézenfekvő megoldások, illetve emailben is küldhetné a képeket, természetesen.

    A kamera darabja nem kerülhet többe bruttó 15 ezer forintnál. Van erre valami tippetek?

  • szabolcs77

    tag

    Sziasztok!

    Szakmai tanácsot kérnék kamera ügyben, az alábbi paraméterekkel:
    - kültéri használat
    - épület előtti terület megfigyelése (max 15m)
    - ha megoldható akkor synology nas kompatibilis legyen, arra szeretnénk rögzíteni
    - min 2MP
    - mozgásra rögzítés jó lenne, de nem követelmény
    - lan csatlakozás

    összeget nem tudok, nyilván nem egy vagyont szeretnénk költeni rá, működjön és ha "esemény" van, akkor vissza lehessen nézni.

    Előre is köszönöm!

  • Jocohun

    tag

    Sziasztok!
    Tud valaki segíteni ,hogy mi lehet a probléma?? Olyan gondom van ,hogy az éjszakai felvételen az 1 és a 2 kamera felvételei rögzülnek felvételre. Az éjszakai felvételnél a 2-es kamera rögzített felvétele nagyon rossz minőségű ( Pixelhibásnak tűnik olyan mákos, zavaros a kép) de viszont a kamera kép viszont tiszta. Csak a felvétel rossz. Mi lehet a gond??? Köszönöm

  • Veriakilis

    senior tag

    Sziasztok!

    Az alábbiaknak megfelelő rendszert keresek:

    Olyan kamera rendszerre gondolok, ami mozgás esetén jelez (mint egy GSM riasztó), és bárhonnan bele tudok nézni a kamerák által mutatott képre neten keresztül, illetve opcióként számítógép HDD-re is rögzít folyamatosan.

    Van egy GSM-riasztóm, de az csak akkor jelez ( épületen belüli mozgásérzékelőkkel ), ha már betörtek, és ezt szeretném elkerülni a kamera rendszerrel.
    Ráadásul vannak téves riasztásai is,- pl macskára, egyéb kis állatokra.

    Fontos lenne az is, hogy ne email-t küldözgessen riasztás esetén, hanem hívja a mobilomat. Ez esetleg megoldható úgy, hogy összekötjük a meglevő GSM riasztó rendszerrel, annak van ajtónyitás bemenete, ami azt jelenti, hogy ha két pólust összekapcsolsz, vagy bontasz, akkor erre is riaszt.

    A kamerák lássanak éjjel nappal, 30m-ig.
    1-2 belső kamerára (ez lehet akár jobbfajta webkamera is), és kb 4 db külső kamerára gondolok.
    A kamera ne árulja el magát világító félig piros-félig infra LED-es világítással (igazi infra LED-ek).
    Fontos lenne, hogy áramszünet, vagy a villanyóra lekapcsolása esetén is működjön akku-ról az egész rendszer kamerástól (szünetmentes táp).
    Nem tudom, hogy mi a jobb adatátvitel, és tápellátás: WIFI, vagy inkább kábel a kamerák és a központ között?
    Gondolom a kábel előnye, hogy csak 1 db szünetmentes táp kell, es biztosabb az adatátvitel, mint a WIFI-nél.

    Az épülő házunkhoz kellene egy ilyen rendszer.

    Miben érdemes gondolkozni,- PC-s rendszerben, vagy inkább olyanban, amihez saját központi egység tartozik?

    Nekem a PC-s szimatikusab, mert rugalmasabb.

    Mit ajánlotok?

    Köszönettel: Veriakilis

    Ezt néztem eddig, de nem tetszik, hogy emailt küldözget,- GSM-telefonhivás biztosabb.

    SEC-CAM

    A spagóca a kondenzátor, és az illesztőtrafó nevében térjetek meg. http://www.heatpipes.tk/

  • Veriakilis

    senior tag

    Nem nagyon pörög ez a topik... :(((

    A spagóca a kondenzátor, és az illesztőtrafó nevében térjetek meg. http://www.heatpipes.tk/

  • LgH815Fan

    újonc

    Sziasztok!
    Leroviditem a kerdest :)
    Egy linket tudtok adni a legjobb kameras ceghez?

    Szep estet

  • Veriakilis

    senior tag

    válasz LgH815Fan #47 üzenetére

    4 MP Samrt kamera

    Ez pörgősebb topik itt a PH-n itt tájékozódhatsz.
    Hálózati / IP kamera

    Ezt is érdemes elolvasni:
    Smart kamerák

    Más nagy hírű kamerás boltok simán leszólták a meglevő GSM riasztómat, amit szerettem volna, ha összekötnek a tőlük rendelendő kamerás rendszerrel.
    A kamerabolt.startolj.hu oldalon segítettek ebben.
    Amire mások nagyképűen azt mondták, hogy a "Home" rendszert nem lehet összekötni az Ő profi rendszerükkel, itt kiderült, hogy mégis lehet.

    Én tőlük fogok rendelni két hét múlva két db 4 MP-s kamerát, POE SWITCH-et, két darab relét a GSM riasztóval való összeköttetés miatt, és a kábeleket hozzá.

    Én őket ajánlom.

    Ráadásul, ha egyszerűbb olcsóbb rendszert akarsz, akkor a Smart kamerákkal meg tudod spórolni az NVR-t (Network Video Recorder).
    A smart kamerákba tudsz tenni SD-kártyát is 128 MB-ig.
    Nézheted távolról is telefonon, van vonalsértés, területsértés, emberszámlálás, OSRAM infra LED-ekkel.

    Veriakilis

    [ Szerkesztve ]

    A spagóca a kondenzátor, és az illesztőtrafó nevében térjetek meg. http://www.heatpipes.tk/

  • Gyb001

    senior tag

    Üdv. Vélmény erről a renszerről?
    [link]

    A bus station is where a bus stops. A train station is where a train stops. On my desk, I have a work station

  • Őrködő

    újonc

    válasz Gyb001 #49 üzenetére

    Ez a kamera rendszer már tudja a full HD 1080-as felbontást és egy 16 csatornás DVR rögzítőt is tartalmazza ami még tovább bővíthető. A leírás szerint tartalmazza a kameratápokat és 9X10 méter kamerakábelt is amire rászerelik a csatlakozókat is (balun+táp csati) tehét egyszerűen magadnak is be tudod szerelni! A kamerák 15 méterig látnak el éjszaka világítás nélkül. Van bolt ahol meglehet nézni a rendszereket és szakemberek segítenek ha elakadnál. Kamera rendszer szetteket találhatsz az oldalukon és telefonon is segítenek a tervezésben. Remélem tudtam segíteni. ÜDV. Misi

    Őrködő Webáruház

Új hozzászólás Aktív témák