-
Fototrend
A warez (beleértve az illegális coinvásárlást és a káromkodást is!!!) szigorúan tiltott téma!
Új hozzászólás Aktív témák
-
Nandinagy
addikt
Ja jól néz ki Én csak azért gondolkodom rajta mert 5 skill és középső ember. Az meg elég kevés van idén. Úgy is lesz duplicate totsom majd megint.
De Jongot meg sajnálom. Én nem értem, hogy mi alapján alakulnak az árak. Ez a De Jong nálam Bruno felett áll középpályás statokban. Nyilván a lövése messze van tőle de a def+phy az ott van azért Annyi, hogy az a Bruno bármilyen poszton eltudna játszani.
#15926bubuska10
Ennek a press after possession lossnak annyi köze van a gegenpresshez mint a cselezésnek annak amit a brazilok csináltak régen. Alapvetően hülyére focizom az összes ilyen presselő ellenfelet. Itt nem azzal van a baj hogy pressel.
Hanem, hogy pár meccsen press után lebutítja a játékosaim mind passzok mind fizika mind dribbling terén addig míg ki nem tud egyenlíteni. Ehhez nem kell semmilyen tudás. Ez olyan mintha a valóságban hülyére lenne focizva valaki aztán a letámadás után az amúgy jobb csapat tagjai hirtelen nem tudnának átvenni egy labdát meg az összes passzuk 3 méterekkel menne a társ mellé pont az ellenfélhez.[ Szerkesztve ]
-
Nandinagy
addikt
válasz LendvaiFeri1 #15946 üzenetére
Ha nem életed a cselezés(vagy az de nem kell 5 skill) akkor mindenképp Fekirt ajánlom helyette Szinte ugyanaz mint Coutinho csak 4/4 de jobb fizika.
-
-
Nandinagy
addikt
válasz Kristof_94 #15967 üzenetére
Pc-n 3.8 az a lap Mennyi az sbc? 2 milla? Nincs már értéke a ratingnek. 86 Krult 14k-ban vitték el múltkor.
-
Nandinagy
addikt
83*25:85 Török TOTS,Neuer,Busquets,Hummels többi 85 vagy alatta.
85*5: 86 török tots,Robertson,Sommer+2*85
85+ la liga pick: Carrasco
Háromból egynek örültem. Találjátok ki melyiknek.
20-9 lett a wl és remélem a div1 rank1 is meglesz.
Van 300k-m lehet ellövöm a pickekre reward után. A csapat kész max egy De Jongnak örülnék, a bundásból meg esélytelen bárkit is beépíteni Sanchon kivül. Aki nem kell ha nem kap wf upgradet
Illetve Desaillyn gondolkodom még. Majd meglátom milesz.Fixen nem fogok ráizgulni erre a swapra szóval nálam a 81,83,84+92 prime icon player pick a menő. Ez 14-15 token körül van szóval a rosszabbakat mint ez az outsideos marhaság nyugodtan offolhatom
Ha Vieira hamarabb meglehetne júniusnál akkor tuti rámennék de addigra szerintem sbcbe is bekerül.[ Szerkesztve ]
-
Nandinagy
addikt
Komolyan szeretném megérteni, hogy mi értelme van icon sbc-t csinálni mikor vagy 4 icon packot kivehetsz a swapból aztán annyit nyitogatsz amennyit akarsz Na mindegy...
Kiraktam 25 picket de gyalázatos eredménye lett. A legnagyobb 85 Koke volt utána Oyarzabal A 25ből 17 82 vagy alatta volt. Nem azt mondom, hogy De Jongot vártam de eddig azért szerettem a pick sbc-t mert legalább megszórt fodderral. Hát végülis most is megszór csak pick sbc fodderral
-
Nandinagy
addikt
Garantált Big Benz a pickből meg Fekir jött Nagyon gondolkodom Coutinhot a 97 dribbling+5 skill kombó miatt. Ahhoz kellett volna egy Vasquez pick. Fixen nem jön holnap pickből sem így
-
Nandinagy
addikt
G1 Pick: Biglia-Benzema-Lucas Vazquez-Aboubakar
Casemiro-Oblak-Marcao-Jesus Navas
Ezekkel elégedett vagyok. Összeraktam egy Dembelé köré épülő csapatot Pont kellett bele mindkettő
Packok: hihetetlen de 10 pontal lemaradtam a div1 rank1ről
4 rare+2*100k pack: 0 wo. A 4 rare megában board sem volt. A 2 db 100k-s packban összesen volt 3 db 83as. Köszönöm szépen ÍÉ. -
Nandinagy
addikt
válasz LendvaiFeri1 #16262 üzenetére
Őszintén egyiket sem Ferdinand a legjobb de akkor már inkább a babyt vedd meg ha kijön.
-
Nandinagy
addikt
Tyű hát mit ne mondjak ez a Coutinho tud. tényleg tud
Komolyan kis túlzással mintha csatárban 2 db IF Neymarral játszanék. Úgy mennek át a védelmeken mint kés a vajon
Ideiglenesen Vazquez+Llorente a kp-m. Llorente nem a legjobb de Vazquez kellemes csalódás eddig Egész jól mozog cmben.
Fél napja azon gondolkodom, hogy tudnám megoldani, hogy Llorente cb legyen és Sambia legyen LV párja a középpályán.Eddig nem jött össze a dolog.[ Szerkesztve ]
-
Nandinagy
addikt
válasz evibly #16293 üzenetére
A legegyszerűbb ha rákeresel a fut booster oldalra Berakod a játékosokat akiket használni akarsz és az algoritmus lefuttatja neked minden lehetséges felálláson a csapatot. Aztán kiírja melyiknél mennyi chemed+off chemed lesz.
Annyi, hogy ha valaki lm akkor ne cm-ként rakd be -
Nandinagy
addikt
válasz marcess #16301 üzenetére
Kiraktam 45-t tots és wo nélkül. Aztán Kroos,Alba,Courtois,Parejo a kövi 4 pickben. Ez ilyen. Kipróbálom Llorentét cbben így eladom Jamest szóval van még 300k-m pickekre Kéne egy Oblak/De Jong.
#16295K.J
Én nem hiszek ezekben. Pick Neymarom is fullos 900 meccs óta. Kurzawával se volt hatalmas probléma amíg megvolt 600 meccsen. Idővel gyengébb lett mert minden támadó 95+ paces lett de ez természetes nem nerf.[ Szerkesztve ]
-
Nandinagy
addikt
válasz thebigK #16307 üzenetére
Ja, hogy ez a csapat Az mondjuk nem gyenge Főleg a középpálya.
Nekem ez lesz. Llorentet megnézzük cbben. Furcsa helyzet mert Oblakot vennem kellett Kiraktam 65 picket: Jesus Navas,Jordi Alba,Courtois,Kroos 2*. Akárhogy nézem ez elég vérszegény ahhoz képest amit a többiek nyitogatnak
Na mindegy ez a tots valahogy nem akarja az igazam eddig. Egyetlen eladható értékesebb TOTS jött eddig: Fofana még plnél. A pickekre nem panaszkodom de basszus 3 heti g1 után azért a Vazquez meg Barnes legyen már alap[ Szerkesztve ]
-
Nandinagy
addikt
-
Nandinagy
addikt
válasz Kristof_94 #16329 üzenetére
Csak minden pick előtt mond el, hogy ez lesz a búcsú pick. Kipróbáltam én is ezt a megoldást. Hát én csak Cucurellát meg Asensiot kaptam. na mindegy
-
Nandinagy
addikt
válasz bubuska10 #16378 üzenetére
Nem kell leragadni egy ligánál. Ilyen egyszerű a megoldás. Mióta TOTS van hetente válogatom a csapatot. Az upgradek+wl jól dobálja a lapokat és akkor miért ne próbálnám ki őket.
Az meg, hogy a PL TOTS hamarabb van mint mondjuk az olasz semmit nem jelent mert a TOTS lapok nem annyival jobbak mint a régebbi promo lapok.
Tökéletes példa Ruben Dias. Nézd meg a pár hónapja kijött Smalling meg Tomori mellett. Minimális a különbség. -
Nandinagy
addikt
Hopp úgy néz ki megint új védelmem lesz 3 hét alatt a 4. Ez a Tapsoba-Lazaro-Amiri hármas iszonyat tetszik ránézésre.
-
Nandinagy
addikt
Tapasztalataim szerint Jesus Navas szar Olyan gyenge fizikálisan hogy Neymar bohócot csinál belőle. Akartam, hogy jó legyen de nem az.
Oda inkább kirakom Lazarot aki amúgy box to boxban is megállná a helyét. Már azon gondolkodom Lucas V.-t hátrazavarom rbbe és Lazarot felhozom kpra -
Nandinagy
addikt
-
-
Nandinagy
addikt
válasz Meghivott #16433 üzenetére
Szerintem coop játékokat csak 2 gépről lehet tolni UT-ben.
Más:
Mióta átalakítottam a csapatot és a 4 támadó+2 kp is 5 skill valami iszonyat módon élvezem a játékot Persze kaptam már ki(4-0 volt oda és 4-3 lett a vége. Az utolsó 10 percben minden az övé volt) de az sem érdekelt
Van esportoló ismerősöm és ugyanúgy szenved mint mindenki mert inkonzisztens a játékmenet. Tényleg sokszor előre megtudod mondani, hogy mikor kapsz gólt. Nem tudom mit basztak el egyébként de, hogy patch nélkül legyen folyamat egyre szarabb a játék? azt hogy?
Egyébként ami nálam a leginkább zavaró a hétvégén az a bírók. Vannak olyan meccseim amikor konkrétan semmit nem akar lefújni míg a másik oldalon minden kis szarra azonnal ugrik.[link] [link]
Kiváncsi leszek meddig tart a jókedv Gyanítom nem sokáig -
Nandinagy
addikt
Akarok oda egy icont majd+ Digne helyett Reguillon és akkor mindenki jó chem. Most Adama 8 Digne meg 5 chem Annyi, hogy 80k-m van ami egyikre sem elég
Lazaro cmbe fasza.Gyors,agilis és fut végig.
Amiri meg tipikusan az elmegy kategória Lényegtelen igazából, hogy POTM Bruno,TOTS Tielemans vagy ő van ott. Annyiban más, hogy ő 5 skill.
-
Nandinagy
addikt
válasz evibly #16451 üzenetére
Hasonló volt csak nekem Gula helyett a Silva Szívesen kipróbálnék egy Halandot de ő a Bundesligás Vardy. Mindenki wf+sm upgradeket kap csak valahogy őket felejtik el mindig.
Ahhoz képest durva a 760k-s ár.Erre a Capita sbcre meg rákéne repülnöm csak annyi a baj, hogy a 89es squadot tudom kirakni klubból
-
Nandinagy
addikt
Hihetetlen, hogy 3 hét gold1 után most izzadnom kellett a g2-ért Bár az is igaz, hogy vasárnap este 10 lejátszott meccsem volt de akkor is...
11-4-ről laza 12-10-be voltam reggel. Nyilván kilépkedtem a legtöbb meccsből de akkor is botrány volt az egész. Neymar-Coutinho elől mintha bronzok lennének. Nem tudtam megcsinálni egy kényszerítőt velük mert 2 méterrel a másik mellé passzoltak.
Neymar egész nap egy darab szar volt Konkrétan volt olyan meccs ahol 3 ziccerben is luftot lőtt. Emellé folyamat túlfutott a passzokon. Fixen másnapos voltGondolom a Bundes TOTS az oka, hogy állandóan csak németekkel játszottam. Az a legszomorúbb hogy egy Németek elleni wl és visszasírom az olaszokat Az összes német tartja a labdát egész meccsen,félpályáig forgolódnak és emellé jön a pressure Az olaszok legalább csak a pressuret nyomják.
Az újak:
Coutinho: Érdemes volt megcsinálni mert egy vadállat A statok nem feltétlen tükrözik mennyire jó(Főleg mert kb. 10 meccsen kiléptem reggel )
38 meccs 37 gól 16 gólpassz. Brutálisan jó bánhatja aki kihagyta.
Amiri és Lazaro: Nem rosszak egyébként a kp-n. Az egyetlen bajom velük, hogy néha érthetetlen mennyire mellélövik a passzokat. De tényleg. Volt olyan, hogy tök üresen ment Adama erre telibelőtték a mögötte 6 méterrel futó védőt
Tapsoba: Csináljátok meg nagyon jó lap Erős,gyors és még a passza is rendben van. -
Nandinagy
addikt
válasz lanikai #16473 üzenetére
Ezek a beadások nálam sem működnek és nem értem miért. 10-ből 9 alkalommal tök üresen érkezik a játékosom erre vagy mellélövi 3 méterről vagy belefejeli a kapus kezébe. De egyébként a fejeléssel egész évben szenvedek. Kirúgás után is meg mindenhol Elképesztően pontatlanok a játékosaim.
Kiszenvedtem a g2-t mert ez a Bundesliga iszonyat tetszik (Gorka,Kimmich,Lacroix,Sancho) szóval jó lenne valami jót pickelni
Na meg ha nem is jön senki kell a fodder Capitába Jó lenne a hétvégére kirakni.[ Szerkesztve ]
-
Nandinagy
addikt
válasz Madn!ght #16477 üzenetére
Grat az fullos nyitás Gold CR meg Neymar a játék ezen szakaszán már nem az igazi sajnos. Nem is ők lettek rosszak hanem a védők minősége lett sokkal magasabb.
IF Neymar még mindig jó de azért már látszanak a hibái neki is Főleg fizikálisan meg sebességben.Nekem nem volt bajom a hétvégével. A 11-4 viszonylag vállalható eredmény volt. Főleg, hogy a 3 vereség még pénteken délelőtt jött. Inkább a túl sok meccs volt a baj, de hát nem volt időm péntek-szombat
Inkább az volt az idegesítő, hogy mindig hülye gólokat kaptam és sokszor nem volt kedvem 90 percet végigszenvedni 5 védő ellen. Ha meg kicsit kitámadtam rögtön kaptam mégegyet kontrából. Én meg ezt nem tudtam megtenni fordítva. Nyilván nem szabad 15 meccset hagyni hétfő reggelre mert ilyesmi lesz a vége(vagy egy elite) Tanultam belőle.Ami még problémát érzem, hogy nincs állandóság a csapatban. A wl-t full laliga védősorral kezdtem el mostmeg már bundes van és valószínű jövőhéten sem ezek lesznek a kezdőben már
-
Nandinagy
addikt
Igen érdemes lenne csak, hogy nincsen olyan A pl-hez hasonló van(3 rare 8 non rare pack meg 81+ bundes player pack).
#16482evibly
Jól néz ki a védelem Én Capitára mentem rá most. A 85-86-87-87 sbc hiányzik még de az egyik 87 kijön klubból igaz, hogy kb. minden magas ratinget beledobáltam már akiket nem használtam(Benzema,Haaland,Mbappe,Jordi Alba,Navas,Ederson)
Viszont tisztában vagyok vele, hogy 1 héten belül már nem lesz értéke a lapoknak szóval annyira nem érdekel egyik sem.
160k-m van amiből jobb esetben kijön a 86os szóval még 2 squadot kéne kifacsarnom a klubból Szerintem nem fog menni szóval megvárom a rewardot aztán max a 2 pick belerepül majd -
Nandinagy
addikt
válasz Mrguba #16499 üzenetére
Olyat vegyél akinél nem zavar ez.
Ott van De jong aki 2 milláról már 1.3
FB Adama 800ról 500.
Kent 500ról 150.
Atal is már csak 400k mikor 1 hete 850k körül ment.Nem tudom mi a jó megoldás ilyenkor. Én tavaly mikor volt 1.2 millám azt beletoltam francia liga upgradekbe.(Kár volt)
#16501F_Hunor
Valami 83*5-t láttam de ahhoz magasrating kell Nem hiszem egyébként. Eddig egyszer sem jött új upgrade.[ Szerkesztve ]
-
Nandinagy
addikt
-
Nandinagy
addikt
válasz Woodslave #16542 üzenetére
Hát akkor megkéne nézned pár összefoglalót A gólörömök legnagyobb része a való életből van. [link] Ebben is benne van a legtöbb amit lehet használni.
Egyébként nem tudom mit akartok még. Már lazán levan rövidítve a gólörömök ideje. Néha már egy korty vizet sincs időm inni annyira gyorsan túlnyomja
-
Nandinagy
addikt
válasz EA's hit #16557 üzenetére
Egyetértek Engem még a tavalyi csitítás se idegesített fel meg a nyugtatás. Ez csak egy játék. Kit érdekel? Ha valakinek ez okoz örömet akkor csinálja. Az esetek 90%-ban oda sem nézek milyen gólörömöt nyom az ellenfél mert ilyenkor váltok zenét vagy iszok meg hasonlók.
Kezdem azt érezni, hogy kicsit túl érzékenyek az emberek -
Nandinagy
addikt
válasz evibly #16604 üzenetére
Elsőre nem néz ki rossznak de az a 70es def. awareness kicsit lehúzza. Amiri rosszabb nála de nem annyival mint amennyivel többe kerül az angol.
Ha haszonnal eltudod adni Lacroixt akkor érdemes. Zagadou nem feltétlen lesz nála lassabb hisz a gyorsulásuk ugyanannyi lesz ha fejlődik A sprint speed meg ugye nagyobb távon látszik meg de cbvel nem hiszem, hogy sok 40 méteres sprintversenyeket nyomsz. (Kivéve ha feltolt védelemmel játszik valaki) -
Nandinagy
addikt
válasz Zimmi91 #16627 üzenetére
Nem vagyok benne biztos, hogy az jobb lesz mint a Bundes aztán kitudja Múlthéten azt hittem a bundás is szar lesz aztán látjuk mi lett belőle.
Reálisan CR,Lautaro aki meta játékos lesz. De Paul lehet egy jó kp opció meg gondolom a Seria A-s meta speedster(Carrasco,Barnes,Coman után) Insigne lesz.[ Szerkesztve ]
-
Nandinagy
addikt
válasz Kristof_94 #16659 üzenetére
Kapusoknál igazából van bármi tétje is, hogy valaki tots vagy if vagy end of an era? Mondjuk én próbáltam az if meg tots oblakot és utóbbi nem volt számottevően jobb. Maximum a kártya design miatt lehet érdekesebb az egész kérdés
-
Nandinagy
addikt
válasz Zimmi91 #16661 üzenetére
Ha ez megnyugtat 2 héten kivül egész évben 442t játszottam és semmi problémát nem éreztem. Kipróbáltam a 3 meg 5 védőt de hosszútávon azok sem jöttek be. Amikor bejöttek ezek a sok védős hülyeségek akkor szenvedtem a 442-vel azért váltottam de aztán kis taktikai átalakítással+rájöttem, hogy kell ellenük játszani már azok ellen is ment
Új hozzászólás Aktív témák
- Laptop Lenovo ThinkPad X280 Magyar billentyűzettel win 10 pro INGYEN SZÁLLÍTÁS MONITORCENTER.hu
- Lenovo Thinkpad T480 Magyar billentyűzettel INGYEN SZÁLLÍTÁS MONITORCENTER.hu
- Lenovo Thinkpad L470 Magyar billentyűzettel INGYEN SZÁLLÍTÁS !! MONITORCENTER.hu
- HP ELITEBOOK 840 G4 14,1" I5-7200U, 8GB RAM, 120GB SSD
- HP Elitebook 840 G4 G5 G7 450 G8 850 G7 G8 650 G9 MAGYAR BIL.!!! i5 i7 7-12. gen. 3 hó gar
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs