Új hozzászólás Aktív témák
-
nosferatue
tag
NCsoft most eléggé el van foglalva Aion-al, a kínai és kóreai siker után úgy döntöttek, hogy az európai és az észak-amerikai piacra is kidobják a játékot. Javában folynak a zárt béta tesztek, szeptember 25-én pedig startol a játék. Ennek ellenére úgy gondolom a gw2-re természetesen egy külön csapatot tartanak és már régebb óta fejlesztik. Szerintem nem kell sokat várnunk az első trailerekre illetve screenshotokra.
Majonéz: wow-nak azért igen gazdag története van, elég vaskos lore-al rendelkezik, tény hogy ott mindezt a questekből tudod meg, nincsenek story missionok. Ha esetleg időd engedi, a neten találsz lore kivonatokat, érdemes beleolvasgatni, élvezetes olvasmány.
Hozzám is közelebb áll a GW grafikája, viszont ne felejtsük el, a megjelenés idejében a wow sem számított rossznak, illetve követte a stratégiai játék grafikai megoldásait. Néhol nekem is túl színes, megjelenéstől számított másfél évig játszottam vele, végül én is meguntam. -
Flame_
tag
Engem igazából csak a necro miatt érdekelt, meg ugye készülget a folytatás is, ezért sok értelme sincs tápos karaktert csinálni, amit aztán át sem lehet vinni.
Nem tudom Te hogy vagy vele, de mióta én GW-zek és nézem (tehát úgy egy éve) olyan kuss van arról a folytatásról, hogy még egy ingame képet nem sok, annyit nem dugtak az orrunk alá. Pár koncepció van, pl. hogy több játszható faj meg kábé mi lesz a levellel, milyen a világ felépítése, stb. De ezen kívül szó szerint semmmi.
-
dunc
nagyúr
-
Flame_
tag
Villogás = meg nem csinált mission outpost. Igazából át lehet rohanni a fél térképen Propheciesben, szóval lehet, hogy egy sokkal előbbi outpostot találtál.
Tűzz ki célokat: végigjátszani minden mission-t meg a fő küldetésszálat, vagy minél hamarabb kipörgetni? Előbbihez ez sokat segít, kiválóan írja mi hogy jön. Még a primary quest-eket is írja, ami összeköti őket

Ha viszont csak átrohanni, akkor találhatsz jobb utat, mondjuk: LA > North Kryta Province > Nebo Terrace > Cursed Lands > The Black Curtain > Temple of Ages (pihi) > The Black Curtain > Tears of the Fallen > Stingray Strand > Sanctum Cay.
Megcsinálod és már a sivatagban is vagy. Ascension (ergó még pár mission) és már változtathatod is a másodlagos profession-öd, ami azért nem kevés plusz rugalmasság
Ott már vannak rendesen, Signet of Capture-el beszerezhető elite skillek is. < lvl20 pókokat meg egyéb dzsungellakókat meg legfeljebb visszajössz gyepálni később, ha akarsz. -
Flame_
tag
Bloodstone Fen-be én MM-t nem nagyon vinnék a bónusz miatt. Ott valami őrizőket nem szabad csapkodni (ez feltétel), a minionokat meg nem lehet ilyen szempontból irányítani ugye
Maximum jó messze flageled a nekró hero-t, de hát nem azért hozom a partival, hogy egy félreeső sarokban ejtőzzenek 
Ha gondolod +1 pontenciális partnernek vegyél fel friend listbe, aztán ha látsz fent szólj rám: 'Anastazia Beerlover'. Általában délután-este-éjjel vagyok fent, pl. még most is megyek fel fél háromkor. Egy kis könnyű PvE mókára bármikor kapható vagyok, bár lassan inkább csak Hard Mode.
El kell, hogy mondjam, hogy Bloodstone Fen még az egyszerűbbek közé tartozik
Bár akinek csak Prophecies van, az alig lát valamit a játékból és ráadásul úgy sokkal nyögvenyelősebb is. Mind a sztori nagyon lassan "indul be", mind a skillekkel gond van. Elit skillt nem látsz például a sivatagig. A többi két rész ennél sokkal jobb ilyen szempontból is, EotN meg a maga szupertápos PvE only skilljeivel... háát. Pain Inverter nélkül mondjuk nem is tudom egyes helyeken mit kezdenék 
-
Nimrod
addikt
Már megint nem volt sehol senki...
Egy másik csapat behívott partiba és elkezdtük nyomni.
Eleinte egészen jó volt, egy másik minion master is volt, aki egészen jól nyomta. Csakhogy küldetés közben le kellett lépnie, de a minionjait otthagyta, amik ilyenkor persze ellenségek lesznek. Fűbe is haraptam.
A többiekkel aztán folytattuk, de elég ügyetlenek voltak, nem is sikerült a küldetés.
-
Majonéz
csendes tag
Én elő szeretettel tudom neked ajánlani a lengyel szervereket és a kisebb országok szervereit mert ott elég kevesen vannak.Néha még a fő városokban sincsen ember és a ping a béka feneke alatt van in itt szeretem nyomni.Melyik részben melyik küldiben (küldikben) akadtál el ???
-
maszekember
aktív tag
Parti kereső?

Nem is tudtam,hogy van ilyen!
De beszéljünk meg egy időpontot,add meg a játékbeni nevedet,és rádírunk whispben,és lenyomjuk az összes küldit...
Vagy ódzkodsz a segítségkéréstől?
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
A régiós beállítás pedig csk a szervereket jelenti,semmi mást,de azért van különbség,mert a kevésbé telített szervereken sokkal jobb a ping,kevesebb a lagg,míg a szinte dugig tömött szerókon (pölö amcsi) meg nem nagy élvezet játszani,mert gyenge a ping,sok a laggolás stb. stb...
-
maszekember
aktív tag
-
maszekember
aktív tag
Ha jól tudom az a klán amiben én vagyok a THS-Team of the Hungarian Survivors legnagyobb Mo.-n
Viszont beteltünk,szal jelentkezni sem lehet jelenleg

Viszont ha rám írsz GW-ben,Whisp-ben akkor én szívesen segítek neked.
"Akkor az annyit jelent, hogy 17-es szintű bone friendeket castolnak. Amit egyébként én nem is tudok. Hol tudom megtanulni?
"Elmész vmelyik fővárosban (mondjuk Lion's Arch-ban) egy fickóhoz,akinek a foglalkozása az,hogy [skills].
Tőle lehet képességeket venni. -
Nimrod
addikt
Jelentem siker!

Tanulmányoztam Wiki-n a küldetés leírását és kiderült, hogy északra van másik outpost, ahonnan az összes henchmen vihető. Elérni az outpostra egy darabban nem volt egyszerű, de sikerült.
Onnantól már viszonylag könnyen ment, csak egyszer halt meg az egész csapat.Ha a kampányt nézem (Prophecies) nagyjából a felénél járok, de kezd egyre több gondom lenni. Most tartok a rúnapakolós küldetésnél, amikor versenyezni kell az ellennel. Mit mondjak, idegesítő, mert ez két részes aminek ez már a vége (majdnem). Ha itt bukok akkor kezdhetem elölről.
Szóval lassan ideje valami tápos magyar guild után néznem. Van ilyen, meg hogy lehet csatlakozni?
Beleolvastam a legutolsó küldetésbe is, ami látszólag nagy szívás lesz nekem. Leírás alapján olyan, ahol egy minion master éhenhal mert nincsenek maradványok, márpedig én holttestekből élek. Secondary az ranger, de a petem is elsők között szokott kidőlni, amit nem is éleszt újra a henchmen.
-
Nimrod
addikt
Meg is van. Pár dolgot rosszul mondtam ugyan, illetve a leírás szerint itt máshonnan indul, de ez sem könnyebb.
Ami viszont jó, hogy a főellenség lesz a legkönnyebb falat.Megnéztem ezt a Verata follower dögöt, hát finom, nagyon...
Level 24 (30), Kessex Peak
He has 20 in Death Magic in Hard Mode.
* Animate Bone Fiend Animate Bone Fiend
* Taste of Death Taste of Death
* Verata's Aura Verata's Aura
* Verata's Gaze Verata's Gaze
* Verata's Sacrifice Verata's Sacrifice24-es szint!?!
Akkor az annyit jelent, hogy 17-es szintű bone friendeket castolnak. Amit egyébként én nem is tudok. Hol tudom megtanulni?
-
maszekember
aktív tag
Főleg úgy,hogy 9k-ért megkapod a teljes készlet-et

-
maszekember
aktív tag
Lehet az armorokat kombinálni egymással,festegetni,és fejleszteni (rúnákkal).
De nem a "sima" armorok a legjobbak a játékban (kinézet tekintetében).
Hanem az elitek.
Ha van egy 20-as karid,egy kimaxolt title-d,vmilyen elite armorod,és mindegyik részt átvitted,akkor mondhatod azt,hogy a "normál" GWs-nél jobb vagyok,ilyenkor érdemes elkezdeni farmolgatni,titlez-ni,
Obsidian ruhára gyűjteni-farmolni,fegyvereket gyűjteni-farmolni stb...
ELite küldikre menni
A petnek is ki lehet jelölni a támadandó ellent.
Katt a ki szürke biz-baszra a neve mellett,majd ott találsz egy célkeresztet,katt egy ellenre,majd utána a célkeresztre,és kész.Addig támadja ezután a pet a ellenséget,amíg vagy az állatkád,vagy az ellen ki nem döglik.A Krytan-al kapcsolatban pedig még annyit,hogy miután eljutsz Nightfall-ban a Vortex-be,utána teljesen másként fogod gondolni,mivel az hely a legundorítóbb az egész játékban
Utána már minden szép lesz
-
maszekember
aktív tag
A warrior a legfontosabb úgy gondolom,mivel ő az ún. tank.
Mindig ő fut először az ellenre,amivel így lefogja a legnagyobb részét.
Amit még megtehetsz,hogy gyorsabban hulljon a férgese,az az,hogy mindig pingeled azt akit támadsz,és akkor a hősök is csk azt ölik,nem pedig összevissza
Ha nem tudod,hogy kell pingelni (nem baj,csk én se tudtam az elején
) akkor:katt egy ellenre,majd Ctrl-t nyomva tartani,majd utána space.Billentyűt elengedni
Ilyenkor meg kell majd jelenjen a Party ablakban egy kis célkereszt a neved mellett,vmint a kiválasztott szörny a kis térképen villan majd egy pirosat
-
lamajoe
tag
Pet fejltesztés:
Ha pl egy Wolfot meg akarsz szelídíteni, vagy mindegy mit, akkor el kell csalnod egy Resurrect place-re, tudod, ilyen világító oltárhoz
a farkas támad téged, megöl, és ő ezzel XP-t kap, te egyből újraéledsz, megint megöl és megint fejlődik
pár órára otthagyod a géped , visszamész és megszelídítedennyi az egész

-
lamajoe
tag
De, van külön szintje, és nem mindig ugyanazon a szinten lesz mint te, te elvileg gyorsabban fejlődsz majd kicsivel (legalábbis nálam ez így van) 19es karimnál pl 17es a pet ha jól emlékszem
Manapság már az a divat, hogy a petet mesterségesen húzzák fel még a megszelídítés előtt, ahogy már írtam
ez nagyon komoly tud lenni, pl haveromnak vlmi iszonyatos farkasa van, lemegyünk vele ascaloni arénába és 2 harapás neki egy ellenfél
-
lamajoe
tag
A történetben az úgynevezett missziók visznek előre, ezek nagyobb küldetések amik kb 1 óráig tartanak, és egy egész csapattal kell végigcsinálni. A küldetéseket nem fontos megcsinálni, simán eléred a lvl 20at nélkülük is, meg valljuk be néha már halál unalmasak, de ha nincs jobb dolgod csináld meg őket
Az első misszió ha jól emlékszem a Great Northern Wall, Ascalonban érhető el.Hogy érted a skillezést? Egyébként van egy külön skill kategória, a Beast Mastery, ezek a petre érvényes skillek, és ahogy haladsz előre a városokban, úgy fogod megszerezni őket
Remélem segítettem -
maszekember
aktív tag
-
Slayer Valor
őstag
Nálam is ment, ugye az egyik accomnál, de azt nem használom, és nem az a fullig kimaxolt accountom..
Kár... szerettem volna + helyet, mert már így se férek el
Amúgy 2 éve én is klán nélkül "boldogulok"
De én még teamet szervezni is lusta vagyok, csak akkor teszem, ha nagyon muszáj... megyek a gagyi idegesítő hencsekkel, akik megutáltatnak velem mindent xD -
maszekember
aktív tag
Necro/Ranger?
Hogy érted,hogy kisebb hadsereg vonul mögötted amikor csatázol?
Discord necro-t csináltál szegény kis ranger secondary-ból?
Vagy minion master?A zenéhez pedig annyit h katt az F11-re,és ott soundban le lehet venni a hangot.
Mondjuk nekem tetszik,ezt a "nyenyenye-nyinyinyí".Ezt a stílust hívják klasszikusnak
Ha jót akarsz a rangered-el akkor csinálj belőle interruptosat.
Egy ideig,amikor elkezdtem a játékot én is a sebzésre mentem,aztán rájöttem h a ranger nem erre van kitalálva.Manája is,sebzése is,armora is kicsi ehhez a szerepkörhöz.
Ezért összeraktam az eddigi egyetlen működőképes buildemet az UW-s Trapper build mellett,amit viszont mindenki dícsér,és egy pár emberke már át is vette.
Ha kell,akkor írj nekem egy whisp-et Ranger Attila-nak címezve. -
Slayer Valor
őstag
Hát, ahhoz egy jó angol tudás sem ártana. Fordítani még tudok, de saját gondolatokat megfogalmazni angolba.. No, ahhoz még gyakorolnom kell


Van egy másik GW accom, régen bátyámé volt, de már rég nem játszik vele, aminél sikerült a dolog.. Enyémnél ugyanezzel az eljárással próbálnám, szal azt se lehet mondani, rosszul csinálok valamit.
Néztem NCSoft accon belül, hogy elvileg hozzá lehet adni valami serialt, namost az mire jó? Elvileg azzal lehetne új game accountot hozzáadni, nem? "Use a Serial Code" Ide megpróbáltam beírni egyik serialomat, de nem müxik. Lehetséges h ez csak vadiújat fogad el? Vagy hogy müxik?
-
Slayer Valor
őstag
Sajnos még nem sikerült egyáltalán megoldani..:S És szerintem nem is fogom tudni. Olyan, mintha lenne egy ncsoft accom, aminek nem tudom az adatait. Az a különös, hogy én nem regisztráltam életemben külön ncsoft accot,és amikor próbálnék, nem engedi, mert azt irja, már foglalt az email címem.. [ezek szerint pedig valahogy kellett csinálnom vmit] Szóval tökre ki vok akadva, mert nekem kell az a hely storageba, mégpedig ingyen

Játékon belül valahogyn em lehet megnézni az NCsoft adataimat? -
hommeros
őstag
ez jó. És képzeld el, ezt anno kiadták cd-n, és meglehetett venni. Szóval akár otthon is mehet a nyeeenyenye-nyiiinyiiiiAmúgy utoljára évekkel ezelőtt játszottam vele, nagyon elpocsékolt játék volt akkor. Egy Archlord simán verte. Most milyen? Lehet már menni arra amerre akarunk?
-
nosferatue
tag
Bezony, természetesen lesznek erősebb lények is később, skill trainernél érdemes körülnézni, hátha már most is meg tudnád venni az adott skill-t. Majd olyan képességed is lesz, amivel az életerőd 5%-ának feláldozásával gyógyítod a lényeidet, ez nagyobb csatákban igen hasznos tud lenni, szegény monk ugye nem tud 100 felé figyelni.
-
nosferatue
tag
-
Zenty
őstag
ha jól rémlik valamennyi pénzt elkérnek, de nem drágák. Olcsó zsoldosok

"viszont a relog után már nem."
persze mert akkor a party megszakad, és újra kell invitálnod őket. A városoknál általában a kijárati kapuk közelébe vannak, és ott tudod kijelölni, és partyba invitálni őket.
"Mi van akkor, ha ők is meghalnak?" semmi
! maximum nagy eséllyel te is követed őket, mert mondjuk nem bírsz egy sereg ellen 
-
nosferatue
tag
A GW alapvetően egy Competitive Massive Online Role Playing Game, tehát egyedül nem sokra fogsz menni. Úgy képzelj el minden városon kívüli területet, mint egy nagyobb instát tele egy rakat mobbal, akik természetesen nem szeretnek egyedül járkálni és ha az egyiküket megtámadod, akkor jön a többi is.
A megoldás, henchmaneket kell magad mellé venni vagy hús-vér játékosokat. Mivel kezdő területeken viszonylag kevesen mászkálnak, elég nehéz partit találni, persze egy guild tagjaként biztos akadna valaki aki szívesen segítene. Tehát számítógépes botokat kell bevenned a partidba, henchmaneket, akik segítik majd az utad, őket minden városban megtalálod (Devona, Mhenlo, Aidan és a többiek). Egyedül sajnos nem mész semmire, igen hamar ledarálnak, tehát ha nincs kivel játszani maradnak a henchmanek. Majd 20-as szinten, sok-sok mission és elite skill megszerzése után össze fogsz tudni állítani egy-egy olyan buildet, amivel egyedül is képes leszel farmolni, bár ez sem olyan könnyű.
Próbálj partit keresni a chaten, vagy ha látsz kis karikat whisperelj rájuk. Ha gondolod vegyél fel friends listbe és ha vagyok szívesen segítek, csak mostanság már nem vagyok valami gyakran: Merethis Edrhal/Agrenom Edrox, főleg velük játszom ha belépek.
-
nosferatue
tag
A zöld, még egyben lévő világot hívják Presearing-nek. Akkor még minden nagyjából rendben volt, csak a guildek csatároztak egymással, ez tulajdonképpen a kezdőterülete a játéknak, itt megtanulod az alapokat.
Aztán következik a searing, a charr sámánok egy igen erős rituálét végrehajtva kicsipkézik a világot, itt indul el igazán a kalandozás.Chest: bármely nagyobb városban találsz Xunlai agenteket, akiktől megveheted a storage helyedet és csak ez után tudod majd elérni azt a xunlai chestre kattintva. A megvétel, ha jól emlékszem 100g-be kerül, minden kari egy storage helyet használ és már egész értelmesen van kialakítva. Van egy rakat hely a tárgyaknak, rúnáknak, fegyvereknek és külön rész van kialakítva a különböző tárgyakból nyert alapanyagoknak.
Crafting: a játékban nincsenek crafting professionok, különböző kereskedők, árusok vannak, akik legyártják neked a fegyvereket, armorokat a te általad biztosított alapanyagokból. Alapanyagokat a questelés során esett tárgyakból, fegyverekből tudsz kinyerni salvage kit és identification kit segítségével. Azaz az identification kit azonosítja, hogy egy-egy komolyabb (már kék) tárgyból mi nyerhető ki, pl.: ritkább alapanyag, xy rúna, upgrade component stb. Aztán salvage kittel szeded szét. Nagyobb értékű, szintű tárgyakat expert salvage és identification kittel érdemes csak szétszedni, úgy nem vesznek el a jobb rúnák, a ritkább komponensek. Tanulás szitnén skill árusoknál megy, bár van sok quest aminek a végén xy skillt unlockolsz, az elite skilleket pedig a leölt bossoktól "rabolhatod" el egy signet of capture segítségével.
Fejlődés: szerintem is a Phropercies-ben a leglassabb a fejlődés, ugyanakkor jól van igazítva a fő szálhoz, tehát egyáltalán nem zavaró, tényleg a történet vége felé leszel 20-as.
Factions-ben már sokkal gyorsabb, de az inkább a pvp-re lett kihegyezve, ettől függetlenül szerintem ott is elég jó az alaptörténet, Nighfall is már gyorsabb lett, Eye of the Northot meg ugye 20-as karikra tervezték, azt főleg már egy kimaxolt karakterrel lehet élvezni.Second professionnel kapcsolatban: a Phropercies-ben ha már választottál second professiont, azt majd csak az ascension után fogod tudni megváltoztatni, (ez egy mission) természetesen pénzért. A Necro/Monk párosítás nekem is szimpatikus, jelenleg az én Necrom is ezen van nightfallban, bár most a monk részének nem sok hasznát veszem, épp egy olyan missiont csinálok, ahol a minion master buildnek nagyobb hasznát veszem.
Hasznos oldalak: ha viszonylag jól megy az angol a következő két oldalt ajánlanám,
pvxwiki.com illetve a guild wikit, ha beírod google-be kidobja, csak sajnos most nem tudok linkelni.. -
Zenty
őstag
igen sajna törölték a gw.hu ( nem tudom miért) a kezdőknek elég részletes infók voltak. Legalább ezért fent kellet volna hagyni...
viszont http://www.gw2.hu/ van helyette. Talán ide átpakolták az infókat. (még nem néztem meg részletesen az oldalt.)"Majd vissza lehet menni az eredeti kezdőhelyre is (amikor még nincs romokban)? Vagy ez már így marad?"
valszeg a jövőbeni ascalonba mentél
sajna nem tudsz vissza menni, mert a szép zöldes rész az már a múlt. A szép zöldes kezdet ilyen tutorial szerűségnek szolgál.
A romos terület a jövő ahol a háborúk kicsinálták a helyszínt, és itt kezdődik igazán a game. -
Zenty
őstag
Lehet szólózni, de jó csapatba azért minden jobb.
Nem ismerem a mostani guildeket ( nem mostanság gameltem...) de már 1 éve is a legtöbb guild pvp-és lett.
Azok pedig nem vesznek be teljesen új gamereket. Maxium akkor ha nagyon sietsz, és egy jóval magasabb karakter segít, és végig futsz mindenen, ami ugye a játékélmények nem feltételen tesz jót...
Régen a "ph közeli guildok" segítették az újoncokat, és főleg pve hangulatra gyúrtak
Manapság nem hiszem hogy sok van ilyenből...
Szóval szerintem az elején ne lépj be sehova. Tapasztald ki a gamet, és a mostani társadalmat a gamebe, és próbálj mindig partyba vergődni ( ne botokkal játszani) az úgy élvezetesebb.
Új hozzászólás Aktív témák
- Iphone 16 PRO 256GB Titanium BLACK - Garanciás - Akku: 94%
- Esport Gaming PC (Intel i5-9400F, 32GB RAM, RTX 2060, 500GB SSD) Eredeti Windows11 Pro
- Gamer PC - AMD RYZEN 7 7800X3D/RTX 5070 Ti 16GB/32GB RAM/1TB NVMe/850W
- MSI GeForce RTX 4080 SUPRIM X 16GB - Garancia
- SONY FA-WRC1M Vezeték nélküli rádiós vezérlő
- HP Thunderbolt-dokkoló, 120W G4 (4J0A2AA)
- Dell Latitude 5430 14" Touchscreen i5-1235U 16GB 512GB 1 év garancia
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 64GB White -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3871, 100% Akkumulátor
- 184 - Lenovo Legion Pro 7 (16IAX10H) - Intel Core U9 275HX, RTX 5090
- BESZÁMÍTÁS! MSI B550M R7 5800X 32GB DDR4 512GB SSD RTX 3070 8GB FSP CMT510 Cooler Master 750W
Állásajánlatok
Cég: BroadBit Hungary Kft.
Város: Budakeszi
Cég: ATW Internet Kft.
Város: Budapest
hol írja ki?

akár 4 darabbal is egy páncélrészt

Maximum jó messze flageled a nekró hero-t, de hát nem azért hozom a partival, hogy egy félreeső sarokban ejtőzzenek 
Bár akinek csak Prophecies van, az alig lát valamit a játékból és ráadásul úgy sokkal nyögvenyelősebb is. Mind a sztori nagyon lassan "indul be", mind a skillekkel gond van. Elit skillt nem látsz például a sivatagig. A többi két rész ennél sokkal jobb ilyen szempontból is, EotN meg a maga szupertápos PvE only skilljeivel... háát. Pain Inverter nélkül mondjuk nem is tudom egyes helyeken mit kezdenék


![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)




