Aktív témák
-
guga
Közösségépítő
Hogy az emberek mennyire bíznak a saját sekélyes tudásukban, azt a következő példa nagyon jól jellemzi. Egy középkorú ember behozott hozzám egy gépet, hogy vessek rá egy pillantást. Még mielőtt nyikkanhattam volna akár egyet is, sietett előre kijelenteni, hogy Ő bizony már több gépet is összerakot blábláblá...enpera. Széles mozdulatokkal gesztikulálva igyekezett bizonyítani, hogy ez sem az Ő hibája, szerinte eleve hibás alaplapot adtak el neki és már napok óta küszködik vele, s többen is megnézték az ismerősei közül, de nem jöttek rá a hibájára. Mondtam neki hagyja itt és holnapra kész lesz. Mikor a tudatlanság baromi nagy akaraterővel párosul, akkor jobbnak látom ha egyedül látok neki szétszerelni a gépet és csöndben dolgozva rendbeszedni. Tapasztalatból tudom, hogy ha engedem neki, hogy ittmaradjon, engem ugyan nem hagy dolgozni, de Ő meg nem ért semmit hiába kérdez.
A hibajelenség, amit vázolt, hogy a 2500+ Bartont beletéve nem bírta beállítani a helyes órajelet, a gép folyamatosan újraindult és minden beállítást elfelejtett, valamint a win telepítése sorozatosan kifagyott. Én meg mikor megláttam, hogy mi a hiba, majdnem seggre ültem. Ilyen durva hibát a gép összerakásánál ritkán követ el ember.
Az alaplap Abit KD7, a processzor Barton 2500+, gyakorlatilag mindennek le kellett volna égnie a logika szerint és csak hamunak kellett volna az alaplap helyén lenni.
Az alaplap egyik sarka és három áramkör egy smd kondival be lett szerelve a cd rom és az 5.25-ös beépítő keret közé. Gyakorlatilag egy szünetmentes zárlatot biztosítva ezzel. A belső képen jól látszódik, hogy a cd rom milyen szépen fekszik fel az egyik smd kondira.
Bővebben: link
Bővebben: linkStart Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó
Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest