Új hozzászólás Aktív témák
-
HZoli87
veterán
Nem, még nem jelent meg. Szinte biztos, hogy csúsznak vele (béta teszt sem volt eddig), pedig napra pontosan hivatkoztak rá.
Jó lenne ha egy kicsit megerőltetnék magukat, és kapásból megkapná a 24-es verzió támogatását (holnap jelenik meg), ha már úgy sem kapkodják el a javítást.
Szerk.: most olvasom a hivatalos fórumot, a "b" patch újraütemezve szeptember 30.-ára. (hát akkor fejeltség el a róka 23-as verzióját és gyúrjanak az újabbra).
[ Szerkesztve ]
-
HZoli87
veterán
Igen, minden működik. Csak GUI-val kapcsolatos hibák vannak, amit kicsit feljebb említettem is. Összességében SSD-én van olyan gyors, mint a 2014-es Norton, böngészés érezhetően fürgébb, nem is gondoltam volna, hogy "ennyire" visszafogja a NIS.
Telepítés után bekapcsoltam a megbízható alkalmazás módot, ezzel sem volt semmi gondom, kivéve amikor fényképeket szerettem volna az Olympus Viewer 3 segítségével áttölteni / szerkeszteni. Na ez nem tetszett a KIS-nek, blokkolta a program által meghívott pár *.dll fájlt és így nem indult el. Fél napot szenvedtem vele, minden beállítást kipróbáltam, letöltöttem és átnyálaztam a majd 100 oldalas kezelési útmutatót, de nem sikerült megoldanom. Ezután fogtam és kikapcsoltam.
Memóriát szereti, 50-100 MB között mozog (kereséskor több). Ha már keresés, az jóval lassabb, mint az új Nortonnál, míg úgy is, hogy tudom mindent átnéz / kibont a KIS (és sikeresen kivették a beállítások közül, az ellenőrzött archívum felső határának módosítását). Igazán bent hagyhattak volna egy szakértői módot, amivel láthatóak lettek volna az extra beállítások.
-
-
Szellem.
Topikgazda
Tegnap kérdeztél a tapasztalataimról KAV2014 ügyben:
Most raktam fel. Telepítés végeztével csinált egy kékhalált.
A másik, azt írják, hogy 8.1-el kompatibilis. Hát kurvára nem:
IE11-ben nem kompatibilisek a beépülői.Ugyanolyan fos a program, mint volt.
[ Szerkesztve ]
Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
Szellem.
Topikgazda
Mindenesetre elmehetnek a francba.
Szánalmas, amit csinálnak. A www.kaspersky.com oldalon kint van a KIS2014 legújabb 8.1 kompatibilis változata, de a KAV-é nincs. Azt az ftp-ről szedtem le. És ami érdekes, hogy a KIS és KAV telepítője nem ugyan az a verziószám! Eddig ez nem így volt. Ha kiadtak egy újabb verziót, ott mind a két program verziója azonos volt.
Mi tudjuk honnan kell letölteni, de egy home user nem biztos, hogy le tudja tölteni máshonnan.Az meg, hogy IE11-el nem kompatibilis az meg nevetséges.
Komolyan mondom, kurv@ dühös vagyok.Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
Szellem.
Topikgazda
Letöltöttem az usa és az ftp oldalról a legújabb angol KIS 2014-et.
Akár mit csinálok, egyik verzió sem kompatibilis az IE11-el.
Szóval, bárki bármit mond, nem működik a program sehogy! Szar az egész ahogy van!Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
Szellem.
Topikgazda
Eléggé csúnyán bugos. Eddig szerintem ez a legrosszabb kaspersky termék amit eddig kiadtak.
Én nem javasolom a használatát.
Az viszont látszik, hogy az oroszok minőségellenörzésből nem állnak a helyzet magaslatán. Mennek lefelé a lejtőn. Az önhittség ide vezet.Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
Szellem.
Topikgazda
Az igazság az, hogy a 8.1-re volt elég idejük fejleszteni! Nem is értettem, hogy amikor hivatalosan megjelent a 8.1 még miért nem volt kompatibilis vele. A másik, amikor kiadták a "b" patchet és összeintegrálták a telepítővel, volt egy olyan gondom, amit fentebb olvastatok, hogy a beépülői nem kompatibilisek az IE11-el.
Erre jött valaki és jelezte, hogy márpedig nála jó és 8.1-et használ. Erre kiderül a supporttól, hogy nekem van igazam és még sem kompatibilis, azaz nem működik 8.1 esetében a beépülőkkel.Nem is értem, hogy egyes kollégáknak miért kell igaztalan állításokat beírkálni a topicba és másokat félrevezetni.Kaspersky-ék meg erősen elbaltázták ennek a szoftvernek a kiadását. Kicsit jobb minőségpolitikával, és nagyobb odafigyeléssel simán ki lehetne adni egy viszonylag jól használható szoftvert. A peccselésekkel nekem nincs bajom, de azzal igen, hogy szarnak az alkotmányra és a userek fejére.
Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
Szellem.
Topikgazda
Mert idegesítő, ha a védelmi szoftver belassít bármit is a gépen! A mai erőgépek világában ez nonszensz.
Igaz, nem nekem írtad a válaszod, de én reagáltam, mert engem konkrétan zavar, ha belassít valamit egy antivírusnak nevezett csoda.
Oldják meg a kompatibilitási problémákat, meg azt, hogy egy egyszerű böngészőt ne fogjon vissza (mégha csak az indulásnál is) a program.Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
Szellem.
Topikgazda
Egyenlőre nem tudni. A hazai support is igen gyenge információ terén. Remélhetőleg MP2 már magyarul érkezik.
Visszatérve nálam FF nem indul lassan. Viszont AV okozhatja a lassabb indulását bőven.Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
Szellem.
Topikgazda
Igen, én találkoztam. Nem írja ki neked a műveletközpontban, hogy a KIS nem aktív? Nekem rendszeresen eljátssza, pedig friss a win8.1 telepítésem. Konkrétan tegnapi.
Engedélyezd a műveletközpontban a KIS-t, ha azt írja, hogy nem aktív. Indítsd újra a gépet, aztán reméljük jó lesz!Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
őstag
-
HZoli87
veterán
Nem béta, több nyelven már hónapok óta elérhető.
Szerk.: egyébként most zárult le az MR2 tesztje.
Jenne
Akkor rosszul tudtam, valahogy a 2016-os verzióra emlékeztem.
[ Szerkesztve ]
-
Szellem.
Topikgazda
Amit használsz, az nekem is fent volt és nem jöttünk ki egymással! Problémás kiadás.
Tedd fel ezt amiről képet adok. Magyar és semmi bajom vele!Illetve annyi lehet, hogy az első vagy második indulásnál olyat jelez a Művelet központ, hogy nincs bekapcsolva a KIS! Manuálisan bekapcsolod a műveletközpontban. Leállítod a gépet, majd bekapcsolod és minden okés lesz!
Amióta fent ez a verzió semmi bajom vele!![ Szerkesztve ]
Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
HZoli87
veterán
Nincs zavar, teljesen rendben van.
Régi verzió: 15.0.0.463
Új verzió (MR1): 15.0.1.415(a lényeg félkövérrel írva, az utolsó három szám nem számít ebben az esetben)
Download the latest Kaspersky product updates, Latest version is 2015 (15.0.1.415)
[ Szerkesztve ]
-
HZoli87
veterán
Nem tudom, de MR2 (15.0.2.361) hamarosan tölthető / frissíthető.
-----------
Plag
Van, ma lett feltöltve a hivatalos szerverre. #2896
Sőt, van akinek már frissült is az új verzióra.
[ Szerkesztve ]
-
-
-
Szellem.
Topikgazda
-
Szellem.
Topikgazda
Értelek. És mikor rakod fel? Kíváncsi lennék, hogy a KAV elfogadja-e a KIS kulcsát.
Egyébként játék szempontjából nekem sose volt bajom a KIS-el. Se a pinget, semmit nem piszkált. Eddig!Pedig időnként, amikor ráérek és ki akarok kapcsolni, akkor megy a COD AW.[ Szerkesztve ]
Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
Szellem.
Topikgazda
Kácsa: ezt nem kellet volna, most Plag vérszemet kap az MR1 kritizálásában...
Gratulálok! Nem erről szól a dolog. Ha ez fölösleges kritizálás, akkor a véleményem megtartom.
Azt meg el kell ismerni, ha tetszik valakinek, ha nem, hogy nem tökéletes az MR1. Vannak vele gondok.Szerintem a 0.415 jobban sikerült. Ennyi.[ Szerkesztve ]
Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
-
motacilo
aktív tag
Szia!
Nálad mit jelent a köv.: "Safe Money bug IE 11 alatt"
Én semmi problémát nem tapasztaltam, pedig párszor már használtam.
Egyébként a rendszerterhelése tényleg eszméletlenül jó, a feleségem gyenge netbookjára tettem fel WSA után és semmi különbséget nem látok eddig.[ Szerkesztve ]
-
Szellem.
Topikgazda
Hát, ezt én sem tudom. Valamiért vissza lett vonva az biztos, mivel nincs kint. Ennek meg oka van.
Többen panaszkodtak sajnos az MR2-re. Főleg az általam fentebb írt Outlook problémára. Persze, ha valaki nem használ Outlook-ot annak ez nem jön elő, mert nincs min előjöjjön.Eladó Metapanda P1 Nearlink Gamer Egér : https://hardverapro.hu/apro/elado_metapanda_p1_nearlink_feher_gamer_eger/hsz_1-50.html
Új hozzászólás Aktív témák
• A warez továbbra is TILOS!
- Discord Nitro 1 éves (full verzio nem basic)
- Microsoft licencek KIVÉTELES ÁRON AZONNAL - UTALÁSSAL IS AUTOMATIKUS KÉZBESÍTÉS - Windows és Office
- Dobozos PC Játékok jó áron eladók
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - 2990 Ft-tól!
- Számlás!Steam,EA,Epic és egyébb játékok Pc-re vagy XBox!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen