Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Hegasus

    senior tag

    aki nem olvasta a könyveket, annak összefoglalom gyorsan hogy is áll a metro univerzum és ez hogy kapcsolódik hozzá. Spoiler veszély!!! (nincs spoiler gomb :(( )

    szóval volt az első könyv, ami metro 2033 néven jelent meg, ebből csináltak játékot 4A Games-es emberkék, ami a könyvet dolgozta fel kicsit másképp, több akcióval, míg a könyv inkább az emberi lélektanra helyezte a hangsúlyt, addig a játék az akcióra, és mind a kettő megvolt fűszerezve misztikus elemekkel (a könyv szvsz parásabb volt). szerencsére Dmitry örömmel fogadta a játék sikerét (nem úgy mint Sapkowski bácsi a witcher játékokat) és aktívan részt vesz a játékok történetének írásában.
    Ezután jött a Last Light játék (ami nem a 2034!) ez nem könyvből készült, hanem az univerzumba beépített előtörténet a 2035-höz, ez rögtön az első játék negatív befejezése után kezdődik, ahol elpusztítottuk a feketéket. Ezzel a játékkal párhuzamosan fut a 2034 könyv, ami Homérosz és Hunter "külön" történetét meséli el, illetve elmeséli ahogy Homérosz meséli :DDD
    ezután pedig jött a 2035 könyv, ami a last light pozitív befejezésével folytatódik, amiben már nagyon kevés a misztikum (mintha a feketékkel együtt eltűnt volna minden misztikum), de annál több a sokkolóbb emberi kegyetlenség, és jellemvonás, és kiderül mi is van a felszínen, és miért olyan a metro mint amilyen. Itt csak kisebb-nagyobb utalásokat olvashatunk, hogy mi történt a last lightba, Pl: Melnyik lerokkant, sok ember odaveszett a "bunkerben", és Artyom fejéhez vágja, hogy egyedül csak ő úszta meg karcolás nélkül csodával határos módon stb... és ennek a vége, hogy Ányával leléptek a nagy világba mert elegük lett abból amit ott megtudtak... és itt kezdődik az exodus. :DD
    Dmitry azt nyilatkozta, hogy Artyom történetét ő lezárta, több könyv nem lesz ebből, de aktívan részt vesz az metro univerzum bővítésében, csak az ő engedélyével jelenhetnek meg könyvek, játékok ilyen név alatt. Viszont nem csak Oroszországban volt atomháború, hanem jelennek meg más könyvek a világ más tájairól írt történetekkel
    A könyveket nagyon ajánlom elolvasásra. :K

    Work it harder, Make it better, Do it faster, Makes us stronger.

  • Hegasus

    senior tag

    válasz xtro #4 üzenetére

    jó kérdés, biztos találtak egyet az út szélén :DDD de tényleg ötletes a gőzmozdony, mivel benyát aligha lehet találni, fűtőanyagnak meg közel bármit bedobálhatnak a kazánba, aztán a vasút jobb esetben elég sok nagyvárost érint.
    de a könyv elég szépen nyitva hagyta, "csak" annyit írt hogy elindultak és vége, gondolom már tervbe volt az exodus és annak története akkorra már. kiválóan sejtette az "open word" eljövetelét, miszerint arra mentek amerre akartak. beszéltek is valami városról, ahol a túlélők összegyűltek, lehet ezt fogjuk keresni, és kiderül elég sok szaftos részlet közben majd.

    a spoiler gombot csak bizonyos topikokban aktiválják, mert a sok csökött elméjű igen rossz dolgokra használta (pornót rejtett mögé stb...) ahogy olvastam.

    Work it harder, Make it better, Do it faster, Makes us stronger.

  • Hegasus

    senior tag

    válasz Tertius #7 üzenetére

    Spoiler alert!

    az tény hogy más a 2035, de sztem nem rosszabb, csak más, de mindig ez van ha megmagyarázzák a misztikumot, amit kitaláltak, (nézd meg pl az alieneket, ott se fogadták sokan jòl h megmagyarázták hogy alakultak ki a xenomorphok) míg a 2033ban nézett meg berittyentett az ember hogy mi történik (azért ahogy meghal Bourbon,ami teljesen más mint a játékban, meg a Kreml alatti lény, hogy szedi áldozatait, attòl máig kiráz a hideg), addig a 2035ben csak szörnyűlködött az ember az emberi gyarlóságon és ember embernek farkasa történeteken, és sajnos a 2035 valóban jól leírja mi folyik a világban, csak metróra "lekicsinyítve" a különböző politikai berendezkedéseket, meg kiderül hogy Melnyikék (Miller in the game) mégse olyan jófiúk, csak mint az életben az éremnek bizony két oldala van.
    Az hogy a nyugat sértetlenül megúszta az csak feltételezés volt, mert mindössze egy pop számot fogtak nyugatról (lady gagát asszem :DDD ) aztán már jött a képzelgés hogy ezek ott mulatnak meg zabálnak nyugaton, míg ők itt éheznek meg szenvednek, (közben lehet csak nyugaton is egy bunkerből szólt a rádió) pont amit elakartak hiteteni a metro felügyelői a metro lakóival, meg hogy szennyezett a levegő,(az atomtámadás után csak az epicentrum marad szennyezett pár évig, kilométerekkel odébb hetek múlva már lehet élni) nehogy kimenjenek, ès pont erről gondoskodnak a rangerek. Mint a világban a politikai elit mindennel eteti az átlag embert. 2013ban (amikor már volt lady gaga :DDD ) volt a 3. Világháború és szerintem dobott mindenki mindenkire atomot, mert a többi könyv már más ország városaiban játszódik, ha amerika nyert volna, akkor lehet ők lettek volna a fenti bunkerben.... Vagy kicsinálták volna a túlélőket.
    Artyom nem lépett le a last light végén csak a megmaradt dark one-ok hagyták el azt a helyet úgy rémlik, aztán lehet velük is összefutunk majd az exodusban :D Artyom csak feljár a felszínre keresni rádiòadásokat,(így kezdődik a 2035) ami alig jön össze neki a rangerek által telepített zavarók miatt, amire persze azt mondják hogy elrejtsék őket az ellenség elől, de inkább hogy senki se fogjon kintről jelet....
    Exodusban trailerében nem tér vissza, keresik azt a várost ahol a túlélők vannak. Oroszországban nem csak Moszkvában van metro, és nem csak moszkva kaphatott atomot, a trailerben lehet pont Szentpétervár van. Aztán lehet vissza is térhetünk Moszkvába, csak shoot in sight státuszban leszünk, azt azok ellen harcolunk akiknek az oldalán annak idején.
    Finomság lesz ez a játék, és a trailer alapjan kapunk egy sztalkert metro hangulattal, "heavy breathing"

    Work it harder, Make it better, Do it faster, Makes us stronger.

  • Hegasus

    senior tag

    nah úgy néz ki Stalker féle pályablokkok lesznek, ami szerintem egyáltalán nem baj, ha kellően hosszú nem csak néhány pálya lesz.

    Work it harder, Make it better, Do it faster, Makes us stronger.

  • Hegasus

    senior tag

    válasz batman91 #112 üzenetére

    valahogy ebből a trailerből nekem se a metro, de még csak nem is a stalker hangulat jön át, hanem inkább skyrim fíling jön le :DDD

    Work it harder, Make it better, Do it faster, Makes us stronger.

  • Hegasus

    senior tag

    válasz milan18 #181 üzenetére

    kikapcsolod a depth of field meg motion blur bullshitet, élsimitás fxaa, azt bőven meglesz a 60 fps

    Work it harder, Make it better, Do it faster, Makes us stronger.

Új hozzászólás Aktív témák