Új hozzászólás Aktív témák

  • riam

    tag

    válasz meszeske #6000 üzenetére

    Szia!

    Tavaly olktóber óta egy iaudió 7-t használok még semmi problémám nem volt vele, az érintős kezelőfelületet pedig nem cserélném már el joy-ra, pedig előtte csak olyan lejátszóim voltak. Amellett, hogy sokkal gyorsabb navigálást enged, szerintem kisebb a meghibásodás lehetősége is, (nem tud eltörni, kilazulni, beleakadni valamibe stb...) Ezzel a súly dologgal nem vagy egyedűl, azt hiszem nálam is számított, hogy amikor előszőr a kezembe fogtam, meglepően stabil, masszív benyomást keltett, talán éppen a súlya miatt is. (tudom, hogy ez leginkább az aksi nagyságából adódhat, ami azért kb 50-60 íóra lejátszási időt tesz lehetővé.) Az egész lejátszó egy szilárd, kopásálló réteggel van bevonva, ennek köszönhetően annak ellenére, hogy tok nélkül használom, semmilyen kopás, vagy karcolódás nincs rajta. Azt, hogy az U3-nak, vagy az i7-nek van-e jobb hangja, azt szerintem mindenkinek saját magának kell eldöntenie, én elégedett vagyok az i7-el, meghallgattam mind a kettőt, és ezt választottam. Most egy akg k240 stúdió fejhallgatóval hallgatom, (néha k701-el is), de mindkét fülessel nagyon jól szól fejhallgató erősítő nélkül is.
    Mindennapos használatra szerintem az U3, és a I7-s is nagyon jó választás, feltéve, hogy nem akarsz rajta filmet is nézni, mert arra inkább a D2 -t ajánlanám. Érdemes lenne egyszerre összehasonlítanod őket, hogy Neked melyik tetszik jobban . Ezt Pesten az Infopatika Szondy u-i üzletében a Corner audionál is megteheted. Az összes általad felsorolt lejátszót forgalmazzák, és mindegyiket ki lehet próbálni.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák