Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Nord6

    csendes tag

    Ezt a topicot találtam, ami leginkább a voda megbízhatóságáról, és korrektségéről szól, tehát ide postolom kis történetem:

    A régi, jó Siemens MT50-esem, már az utolsókat rúgja, ezért új készülék vásárlása mellett döntöttem. Jó pár netes teszt elolvasása után a Sony Ericsson K700i lett a nyerő, igaz kicsit drágább volt, mint amit telefonvásárlásra szántam (csóró egyetemista vagyok), de tudásával lenyűgözött, és elhatároztam, hogy márpedig nekem ilyen kell. Szétnézve a szolgáltatók honlapjain, arra jutottam, hogy sajnos már csak a Vodafone-nál kapható. Olvastam rémhíreket a vodás SE szoftver korlátozásairól, de különösebben nem zavart, hogy nem lehet mp3 csengőhangom.
    Mivel tudtam, hogy a készülék kifutóban van, és már nem sok van belőle, ezért egyenesen a Vodafone központinak mondott boltjába mentem a Westendbe, gondolván, hogy ott a legnagyobb az esélye, hogy találok. Nem találtam, viszont átirányítottak az egy szinttel lentebb lévő viszonteladóhoz, ahol szerencsém volt (legalábbis akkor még azt hittem), pont kifogtam az utolsó példányt.
    Boldogan indultam haza, nem bírtam ki, hogy már út közben ne próbálgassam a villamoson. Az első kellemetlenség kb. 50 másodperccel a kézbevétel után ért, ugyanis fényképezés közben egyszerűen lefagyott. A kikapcsoló gomb nem segített, így kiszedtem az akkumulátort, majd visszaraktam (ezt már otthon).
    Próbálgattam rajta mindenfélét, közben 3-4-szer lefagyott. Kb. egy óra múlva annyira meghalt, hogy már semmi sem segített. Bekapcsolás után ütemesen villogott a kijelző, és semmi mást nem csinált a készülék. Kikapcsolni nem lehetett, csak aksikivétellel, azonban visszakapcsolás után ismét ugyanaz a jelenség volt tapasztalható. Ez alapján már majdnem biztosra vettem, hogy ez nem egyszerű szoftveres probléma.
    Másnap visszavittem a boltba, még bőven 72 órán belül, ott azonban a boltos azt mondta, hogy ez szerinte biztos, hogy szoftveres gond, akkor pedig nem cserélik, hanem be kell küldeni szervizbe. Kulturáltan nemtetszésemet fejeztem ki ezügyben, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ez szoftverhiba, szervizbe kell küldeni.
    Megnézte, hogy minden benne van-e a dobozban, kitöltötte a szükséges papírokat, és felküldött vele az egy szinttel fentebb lévő nagy boltba. Ott a szervizes azt mondta, hogy ez biztos, hogy nem szoftverhiba, ezt helyben ki kellett volna cserélniük, de ha már szervizbe lett küldve, akkor a szabály szerint be kell vizsgálni (És mielőtt eltette, megnézte mi van a dobozban). Azt ígérték, hogy várhatóan 9, de legfeljebb 15 nap múlva küldik az értesítést, hogy mehetek érte.
    13 nap múlva csipogott a telefonom, érkezett az üzenet, hogy mehetek a készülékemért. A 14. napon jókedvűen, pozitív várakozásokkal telve útnak indultam a Westend City Centerbe. Ott a jó nagy kupacból előbányászták a dobozt. Kibontotta, és megnézte mit csináltak vele. Semmit. Ugyanis nem volt a dobozban az egyik használati utasítás (kb. 8-10 oldalas kis füzetecske), és az a szabály, hogy a 72 órán belüli cseréket csak akkor lehet végrehajtani, ha mindent visszaviszek. Ezen kissé felkaptam a vizet, de a lehető leghiggadtabban megérdeklődtem a szervizestől a lehetőségeimet. Kérdezte, hogy nálam van-e a használati utasítás. Természetesen nem volt, így hazamentem érte, majd vissza. Ezután közölte, hogy most ismét vissza kell küldeni a szervizbe a telefont, újabb bevizsgálásra. Na ekkor már eléggé bekattantam. Hiába hivatkoztam arra, hogy gyakorlatilag többször átvertek. Először már magában a boltban, azonnal ki kellett volna cserélniük, de nem tették, utána kétszer megnézték, mi van a dobozban, de nem szóltak, hogy hiányzik valami, és végül azzal, hogy értesíteniük kellett volna, hogy vigyem be a hiányzó füzetet, de ezt nem tették meg. Mindezt elismerte az eladó is, hogy ezek hibák voltak, és hogy marhaság ennyit kötözködni egy ilyen kis vacak papír miatt, de ennek ellenére ő nem cserélheti ki a készüléket, várhatok még újabb két hetet, hogy visszaküldjék a szervizből, és akkor talán lesz egy használható telefonom.

  • Nord6

    csendes tag

    válasz Nimrod #20 üzenetére

    Igen, tudom, hogy néha az SE-nél várhatóak ilyen problémák, különösen vodás szoftverrel. Ami a dühítő a történetben, az a garanciális hercehurca. És az, hogy egy nyamvadt használati utasítás miatt hozzányúlás nélkül visszaküldték, de azért ültek rajta 13 napot a szervízben.

  • Nord6

    csendes tag

    válasz bolondember #23 üzenetére

    Ez még 72 órán belül volt, és ilyenkor még a vásárlás helyére kell vinni, hogy kicseréljék. Az más kérdés, hogy nekem csere helyett szétszopatták az agyam.

    Márkaszervízben ingyen javítják vodás garanciával?

    [Szerkesztve]

  • Nord6

    csendes tag

    És ezt ők (mármint a voda) miért nem terjeszti? Hiszen neki is jó lenne, tehermentesitené a szervizeit, és az ügyfelek is elégedettebbek lennének.
    Vagy a márkaszervíz kifizetteti velük a javítást?

  • Nord6

    csendes tag

    válasz Nord6 #19 üzenetére

    Fejlemények:

    23 nap után meguntam a várakozást, így most, hogy volt egy szabad délutánom, bementem a boltba. Mint kiderült, már 6 napja megérkezett a telefonom, csak ''véletlenül'' elfelejtettek értesíteni.

    Kicserélték a készüléket, az új egyenlőre jól működik (igaz, még alig egy órája tesztelem).
    Írtam mind a központi boltban, mind a viszonteladónál egy szép kis levelet a panaszkönyvbe, kíváncsian várom mit válaszolnak.

    Végülis, alig 39 nap várakozás után meglett a telefonom. Azóta már láttam a Cora katalógusban függetlenül 42000Ft-ért(amikor vettem, még 60 volt a legolcsóbb), és újra árulja a T-Mobile is 30000-ért (A vodánál most már 40, én még 35-ért vettem). Pedig mielőtt megvettem a vodánál, direkt bementem egy T boltba, megkérdezni, hogy van-e (a netes listán nem szerepelt), azt mondták nincs. Kérdeztem, hogy nem is lesz? Azt mondták biztos, hogy már nem lesz. Kérdeztem, hogy másik boltba se? Azt mondták, a T-Mobilnál, már biztos nem. Ehhez képest most mégis van.

    Tehát továbbra is azt tanácsolom mindenkinek, hogy akármilyen telefont is vesz, azt semmiképp ne a vodafonnál tegye.

  • Nord6

    csendes tag

    válasz Viktor0610 #59 üzenetére

    A Vodafone-t a felhasználók felé (elsősorban) a boltok, szervizek, márkaképviseletek testesítik meg, tehát ha azok szívatnak, akkor a voda szívat. Azt még talán elfogadom, hogy azért, mert a viszonteladó átvert, nem hibáztathatom közvetlenül a Vodafont, de az, hogy a hivatalos márkaképviseletben is többször átvertek, már tisztán mutatja a Vodafone hozzáállását a vásárlókhoz.

    Egyébként régebben a T-nél is volt garanciális problémám telefonnal. Bevittem, kedvesek voltak, és egy hét múlva hibátlanul visszakaptam a készüléket.

    [Szerkesztve]

  • Nord6

    csendes tag

    válasz Viktor0610 #63 üzenetére

    Ezt kifejtenéd bővebben? Csak mert sz.tem erre is van logikus és elfogadható magyarázat...

    1. Bár ez nem tudom mennyire kötelességük, de azért nem ártott volna közölniük velem, hogy márkaszervízbe is nyugodtan bevihetem (én ezt akkor még nem tudtam, azt hittem oda nem érvényes a vodás garancia), és akkor jóval gyorsabban meglesz, főleg, hogy mondtam, hogy a lehető leghamarabb kellene.
    2. Ott is jó alaposan átnézték a doboz tartalmát, és mindent rendben találtak. Amikor pedig már utólag kérdeztem, hogy miért nem szóltak akkor, hogy nincs benne minden, azt mondta a szervizes, hogy nekem azt tudnom kellett volna.
    3. Kérdezte, hogy miért nem vittem be a füzetet amikor kiküldték az értesítést a hiányról. Megmondtam, hogy azért, mert nem kaptam ilyen értesítést. Utánanézett a rendszerben, majd rámvigyorgott és közölte, hogy ''hoppá, tényleg nem''.
    4. Amikor végül kicserélték, erről elfelejtettek értesíteni, csak azért mentem be, mert már türelmetlen voltam 23 nap után.
    (Tehát három értesítésből egyet küldtek el ténylegesen)

    [Szerkesztve]

  • Nord6

    csendes tag

    válasz Viktor0610 #66 üzenetére

    Nekem (és szerintem a legtöbb ügyfélnek) megér némi plusz mászkálást, hogy ne két hét, hanem két-három nap alatt kaphassa vissza a telefont. Ráadásul, a Westendben van SE márkaképviselet is (vagy onnan is ugyanúgy továbbküldözgetik, és annyit kell várni?), tehát nem kellett volna túl messzire mennem.
    Ha két helyen nem vették észre a hiányt, akkor igazán elsikolhattak felette a szervízben is.
    Én mégegyszer elmondom, nem konkértan a szervizesekre haragszom (Akik a szervizproblémás ügyfelekkel foglalkoznak a boltban, azok szervizesek egyáltalán, vagy csak épp ahhoz a pulthoz ültetett eladók?), leszámítva talán a viszonteladót, aki nélkül nem lett volna ez az egész, hanem magára a rendszerre.
    Talán kicsit morbid, és teljesen más nagyságrendű példa, de ha valakinek meghal egy hozzátartozója rutinműtét közben, akkor hiába mondogatják neki azt, hogy ez a beavatkozás az esetek 99,99%-ában sikerülni szokott, csak neki nem volt szerencséje, attól még ugyanúgy haragudni fog a kórházra, és az orvosra, és valószínűleg be is pereli őket.

  • Nord6

    csendes tag

    Azért nem is foglalkoztam ilyesmivel, mert 72 órás cserének indult, ezért a vásárlás helyére vittem vissza onnan pedig közvetlenül az egy szintel fentebb lévő voda márkaképviseletre küldtek. Felvittem, ott átvették, és kész. Sehol nem említették az SE márkaszervízt, én pedig nem álltam le papírokat böngészgetni. Gondoltam, ha oda küldtek, akkor biztos oda kell menni.

    Nem baj, legalább annyi haszna volt ennek az egésznek, hogy ezt megtanultam.

    [Szerkesztve]

Új hozzászólás Aktív témák