Új hozzászólás Aktív témák
-
Ed3r_X_
nagyúr
Hát remélem hogy iskola előtt nem fog találkozni az internettel, óvodába csak nem erőltetik még. És akkor vehetjük már, 6-7 évnél járunk. A másik hogy egy normális 5-8 éves gyerek agya még nem ilyenek körül forog. Én se kimondottan az erotikus dolgokra gondoltam ennyi idősen, pedig az se volt túl régen. Öcsém is 8 éves, játszik a húgával, géphez alig megy, ha megy is, autós játékot néz, de nem játszik még.
Többivel egyet értek, de ez a része a dolognak nem jó irányba fejlődik, bőven elég lenne iskolás koruktól fogva használni a gépet. És remélem azért így is lesz, nem megyünk le a 6-7 éves korhatár alá.
Az egyedül gépezésre annyit, hogy egy gép, én mondom meg, mikor megy oda, és az se az Ő szobájában lesz, na meg nem is szoktatom rá.
Másik kérdésedre annyit mondok, hogy például sok szülő nem világosítja fel a lányát különböző dolgokról, tiltja mindentől, így csak azt éri el hogy amikor oda kerül a sor (tiltás miatt talán hamarabb is) felkészületlenek lesznek, és így lesz majd baj. Rá kell nevelni mindenkit az öntudatosságra, és inkább legyen elmondva pár dolog neki, mint később szívja az ember a fogát. Nevelésben mondjuk nem tartom azt a legcélravezetőbbnek ha mindentől tiltjuk a gyereket. Jó nem engedünk meg mindent, de egészséges határokon belül inkább segítsük, adjunk tanácsokat, de ne feltétlen tiltsuk.
-
Ed3r_X_
nagyúr
Miért is pontosan? Most ha neked megtiltanának valamit, akkor is megnéznéd. A gyerek is ilyen, a kiváncsiság vezérli. Persze 8 évesen még nem erotikus tartalmakon járt az agyam, de 11 éves korom körül már voltak fogalmaim, igaz nem sok, de ez bővült az évek folyamán. És? Rossz ember lettem tőle? Nem. Az ember kíváncsi, talán ez a legnagyobb hibája is.
2 testvérem is van, sokszor vigyáztam rájuk, míg anyám, apám nem volt itthon. Majdhogy többet foglalkoztam velük, mint szüleim. Megcsináltam mindent körülöttük, jó lecke volt.
Ha lesz fiam, lányom:
-Nem lesz ilyen kütyüm, mert nem egyedül fognak gépezni, 8-10 éves korukban
-A gyereket nevelni kell, nem tiltani mindentől. Ezzel csak rosszabb lesz, ha nem tudja miért ne nézhetné meg, ahelyett hogy megbeszélnénk vele.Ám most a te véleményedre is kíváncsi vagyok, Te hogy csinálod, csinálnád?

Új hozzászólás Aktív témák
- OLED TV topic
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- Samsung Galaxy S25 - végre van kicsi!
- Milyen videókártyát?
- Az Intel korábbi vezére szerint a kvantumforradalom gyorsan elsöpri a GPU-kat
- Apple Watch
- Mindenkinél több és erősebb AI gyorsítót ígér Elon Musk
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Tényleg nem változik semmit a Samsung Galaxy S26+?
- Vezetékes FEJhallgatók
- További aktív témák...
- AMD Ryzen 7 3700X/3070/512Gb SSD/16Gb RAM/750W GOLD
- Eladó felújított DeepCool / Ryzen 5 5600 / 3060-Ti / 16gb ram / számítógép
- ÚJ Gamer PC - i5 12400f, RTX 5060 és 32gb RAM + GARANCIA
- Gamer PC - R7 3800X, RTX 3060ti és 16gb RAM + GARANCIA
- Kezdő Gamer PC-Számítógép. Csere-Beszámítás! I7 4790K / RX 5700XT 8GB / 16GB / 512 SSD
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S21/Samsung Galaxy S21+/Samsung Galaxy S21 Ultra
- Lenovo Thinkpad X13 Gen1 Ryzen5 4650U Refurbished - Garancia
- BESZÁMÍTÁS! MSI X99S i7 5820K 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1050Ti 4GB GAMDIAS TALOS E2 Elite ADATA 600W
- Telefon felvásárlás!! iPhone 11/iPhone 11 Pro/iPhone 11 Pro Max
- Apple iPhone 16 - Black - 128GB - Akku: 100% - ÚJ - BONTATLAN - 1 ÉV APPLE JÓTÁLLÁS - FÜGGETLEN
Állásajánlatok
Cég: ATW Internet Kft.
Város: Budapest
Cég: BroadBit Hungary Kft.
Város: Budakeszi



