-
Fototrend
Samsung Galaxy Note10 és Note10+ témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
Amit még tudok mondani, és kihagytam, hogy iPhone 11-el nem volt semmi probléma a melóhelyem körül. Az valahogy nem akarta állandóan keresni az erős térerőrt, "nem fájt neki", ha csak 2-3 csík volt az 5 helyett. A VoLTE-t ott is kikapcsoltam azért, mert a TElekomnál nálam bármilyen telefonnal voltak meglepetések, de maga a 4G net az okés volt.
Azt hiszem, itt is többször felsoroltam, miben melyik telefon a jobb számomra, ami miatt nekem az iPHone hiányzik, az pont az üresjárati szinte zéró fogyasztás, és a beltéri képek nagyon jó minősége. Viszont ezektől eltekintve meg még mindig több számomra fontos dolgot megkapok itt egyelőre, ezért is vagyok még mindig ezen a vonalon jelen pillanatban. -
Látom, minden topikba beillesztetted

Az én véleményem:
Először is, itt azért lesz üresjárati fogyasztás, nem úgy, mint iPhone-on, hogy ha leteszed, gyakorlatilag sok óra alatt merül 1%-ot. Mivel a pro max brutál akkuidejű még az új iPhone-ok között is, így ahhoz képest bármelyik általad megjelöl Samsung sokkal rosszabb lesz. Egy napot persze elmegy, ez nem kérdés. Viszont, amiket elmondtál, az alapján a pro max 2-3 napot is elment egy feltöltéssel. Az jó,hogy írtad, hogy gyenge a térerő, mert az különösen eszi az akkut, hisz mindig keresi. Ha visszaolvasol, én is sokat ítam arról, hogy a munkahelyen mivel kevés a térerő, sokkal jobban merül a telefonom. Egyfajta megoldás volt nekem, hogy kikapcsoltam a 4G-t és mivel van rendes 3G, az megoldotta a merülést.
S20-akba került exynos sajnos még kiélezettebben szarul bánik az erőforrással, tehát én biztos a Note 10+-t részesíeném egyételműen emiatt előnyben (ezért nem is gondolkodtam S20-s szériában, egyszerűen kihagyom).Amiket leírtál, pont két sakallatos pont, vagyis én is mindig ezt említem itt,hogy az akku idő és a képek (leginkább beltéri) mennyivel jobb volt iPhone 11-en. Tehát az én személyes tanácsom, hogy nyomd el a vágyaid, mert ezen szempontokat figyelembe véve pont csalódást fog okozni.
Új hozzászólás Aktív témák
! Tilos a hirdetés, keresés, kí-
nálás, amelyek helye itt van :
- hardverApró
- Építő/felújító topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Samsung Gear S3 - második kör
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- Ne várj sokat a vásárlással: drágulás a láthatáron
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Gigantikus fordulatot vett a GeForce RTX 50 Super sorozat törlése
- Milyen processzort vegyek?
- További aktív témák...
- iPhone 14 pro 128 gb gold 100% akksi
- iPhone SE 3 2022 128GB gyári független szép gyári 95% akku
- BONTATLAN Új iPhone 17 PRO MAX 256-512GGB Független 1év Apple GARANCIA Deák Térnél Azonnal Átvehető.
- Samsung Galaxy S25 12/256GB gyári független 2028.08.03. Alza jótállás + ajándék
- OUKITEL G1 Mobiltelefon 24/256Gb dupla sim
- Azonnali készpénzes GAMER / üzleti notebook felvásárlás személyesen / csomagküldéssel korrekt áron
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I5 12400F / RTX 3070 8GB / 32GB DDR4 / 1TB SSD
- iKing.Hu - Google Pixel 10 Tensor G5, 120 Hz OLED, tripla kamera-128 GB Használt, karcmentes Gari
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I7 12700E / RTX 3060Ti / 32GB DDR4 / 512GB Nvme SSD
Állásajánlatok
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


