Új hozzászólás Aktív témák
-
kekk
csendes tag
elég buta ember aki azért vesz alap lapot hogy hogy ö majd milyen jól fel huzzaPLL:::
rocesszor
Ha szóba kerül a tuning, a legtöbb felhasználónak azonnal a processzor ugrik be, és nem véletlenül; ezzel a teljes gép teljesítménye is növekszik. Ezt a gyártók is jól tudják, és abszolút támogatják a CPU-k túlpörgetését. Ma már egy 20 ezer forint alatti alaplap BIOS-ában is vannak tuningopciók, 50 ezer forintért pedig már kifejezetten tuningra kialakított alaplapot kapunk, ahol a feszültségszabályzó áramkört és a hűtést is megerősítették annyira, hogy akár 1-1,5 GHz-et is emelhetünk a processzor gyári alapórajelén. Ez azonban még nem minden, ugyanis megfelelő CPU-t és hűtést is választanunk kell. A processzornál a gyártók külön jelölik a tuningmodelleket: az AMD és az Intel is „K” betűt biggyeszt a modellszámozás mögé.Ezeknél szabad szorzóáramkört kapunk, vagyis az alapórajelet (BCLK – Base Clock) könnyedén felszorozhatjuk például 30 helyett 45-tel. Nagyon fontos, hogy ilyenkor a többi, belső szorzótól függetlenített a fő szorzóáramkör, így például az integrált RAM-vezérlő vagy az iGPU nem fogja meghiúsítani tuningkísérletünket. Amennyiben normál modellt szeretnénk túlpörgetni, kötött szorzóval kell dolgoznunk, ráadásul ilyenkor a BCLK növelésében sem bízhatunk. Míg korábban bevett szokás volt, hogy a BCLK jelentős növelésével és a szorzó csökkentésével szép eredményeket lehetett elérni bármilyen processzornál, ma már csupán 4-5 MHz-et állíthatunk az alapórajelen, ráadásul ez kihat minden más áramkörre is. A Garancia csak a órajel re vonatkozik nem a tuningoltra Inká[Adok érte 2000ezerel többet mint vitatkozzak a garanciáért sírva Aki tuningol az csak Pénz nincsnek tartom vegyen kisebbet tartson ki 3 évet vegyen nagyobbat[enyit a tuningról
Új hozzászólás Aktív témák
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 128GB Starlight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3828, 100% Akksi
- Playstation 4 GoldHEN 12.02 FW - BD-JB Lapse lemezzel és sok játékkal
- HIBÁTLAN iPhone 14 Pro 256GB Space Black -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3235
- HIBÁTLAN iPhone 13 Pro 128GB Sierra Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3667 100% Akkumulátor
- Dell Precision 7560 - Intel Core i9-11950H RTX A5000 64GB 1TB SSD FHD (ELKELTEK)
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő
rocesszor

