-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
Kékes525
félisten
Azt kellene látnod, hogy ez mindenütt így volt. Mindenütt nagyon lassan indult be a vírus. Mi az első hullámot megúsztuk, mert időben volt a lockdown. Ezért a vírus nem tudott akkor elszaporodni. Most kezdi. Mi sem fogjuk megúszni, amint az másutt sem sikerült. Minél tovább várunk, nem védekezünk, annál nagyobb lesz a baj és annál nehezebben lehet majd leállítani.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
nagyúr
Lehetne napi 2000 fertözött, és 1000 halott, is.
De elmondták hogy lesznek akik belehalnak.
Nem halálos betegség, de megvan rá az esély.
Ha tudnánk 100% biztosra hogy mondjuk mindenkinél egységes tünetet okoz, akkor még engedjük is el esetleg.
De jelenleg semmi nem biztos, az sem hogy mi lesz Majd pár hónapon belül.
Lehet hogy lesz napi 5000 fertözött, de csak 100 lesz kórházi eset, de lehet hogy 5000-ből 4500 lesz korházi eset.
Okos emberek azt mondják hogy gyengül a vírus, viszont gyorsabban terjed... ezt a vírus mondta?
-
Csatravi
senior tag
Akkor próbáld megindokolni,hogy miért is vettünk 18000 gépet."
Sokkal többet rendeltek mint ami kellett volna mert olyan volt a piac hogy az országok egymás elöl "lopkodták" el a szállítmányokat. Bizonytalan volt a piac hogy mi fog megérkezni. Ebben nem látok akkora problémát, nem úgy mint abban, hogy mennyiért és mit vettek. -
Csatravi
senior tag
Szerintem ne akard elmagyarázni mi a valóság! Én sem a holdon élek
De elmesélem neked a piacos történetemet. Krumplit akartam venni. Két kofa két asztalnyira egymás mellet. Az egyiken maszk a másikon nem volt. Amelyiken nem volt maszk az 20 Ft-al olcsóbban adta. Kérdezi mit szeretnék. Mondom 10kg krumplit de ahogy látom maga nem hord maszkot így nem kell innen. De hát a krumplinak... itt közbevágtam hogy innen nem kell. Átmentem a másikhoz és látványosan tőle vettem meg a krumplit. Ő látta az eseményeket a másik kofával és hálásan megköszönte, hogy nála vásároltam.
Hét végen megnézem a "barátom" rászokott e már a maszkra.[ Szerkesztve ]
-
Csatravi
senior tag
De miért kell a pofonért sorban állni.
Az iskolákat szerintem be fogják zárni csak idő kérdése. Ha meg úgyis az lesz a vége akkor nem lenne egyszerűbb és okosabb most elrendelni és nem megvárni a napi akár több ezres fertőzésszámot. Vagy az a cél hogy a gyerekek, fiatalok könnyebben átvészelhetik (nem tudni a későbbi tartós károsodások mértékét) így ők had fertőződjenek át. Ezzel viszont olyan fertőző tömegeket "állíthatnak elő" amitől az idősebb korosztályt majd nem lehet már úgy megvédeni mint tavasszal. -
Ezekiell
veterán
Épp ezért kell a felnőtteknek maszkot hordani, és a 10 éves gyerek már bőven megérti, hogy a maszk miért fontos, ha értelmesen elmagyarázod neki.
De amíg a felnőttek se hordanak, addig a gyerekek se fognak. TEhát megint ott tartunk, hogy nekünk, felnőtteknek kell hordani.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Noukoum
veterán
Mennyivel másabb lenne ha egy tanórán 10 gyerek volna 1 tanárral. És jutna idő a fontos dolgokra (pl maszk használatának fontossága). Az udvaron hasonló módon. Nyilván borzasztó nehéz odafigyelni 50 gyerekre 1 tanárnak, de mint mondtam megoldható lenne több tanár esetén. Szóval ez az oktatás problémája.
[ Szerkesztve ]
„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”
-
Micsurin
nagyúr
Online oktatáshoz először meg kellene tanítani a gyerekeket tanulni, erre nem tanítják meg őket és maguktól sem tanulnak meg alkalmazkodva készülni mert nincs rá szükség. A törzsanyag szinte végig magolás és nulla kompetencia egy közepesen jó vagy átlagos diák is nulla készüléssel végig 3-4-es lesz középiskola alatt és érettségin. Majd a felsőoktatásban kapja az első nagy pofont, hogy hello már nem csak tanulgatni kell.
Átéltem, láttam haverjaimon, felsőéves haverok csak röhögtek...The Separatists have no regard for innocent life. They don't care who walks away from war and who doesn't. That's why we move on them now, Commander……and Wolfpack leads the hunt.
-
Csatravi
senior tag
"Egyébként ha elfeleznék az osztályt ahhoz is minimum két tanár kéne.Nem tudna egyszerre kétfelé tanítani."
Az online tanulók ugyanazon az órán vennének részt mint az iskolában lévők. Megoldható lenne csak nem a kifogást kell keresni, hogy miért ne legyen. Ugyanúgy részt vehetnének aktívan a tanórában.
"Meg megint ingyen net és eszköz park"
És akkor mi van? -
Stanlee
őstag
Gondolom a tanar live az iskolaban az osztaly fele elott tartja az orat, online nezi a masik fele. Aztan kovetkezo heten valtas, a tananyag megy tovabb. De ennyi erovel akkor mar megint otthon maradhatna az egesz osztaly is.
Also tagozatban, 1-2. osztalyban azert azt megnezem, hogy a gyerek hogy tanul meg irni, olvasni, ha a tanitoneni online megmutatja neki, hogy kell irnia.
De biztos van itt olyan gyakorlo szulo, akinek ez nem jelent gondot. En a keves munkatarson ahol van gyerek, azt latom, hogy nagyjabol idegroncsok. De ez csak az en megfigyelesem.
“Never run after a bus or a stock. Just be patient – the next one will come along for sure.” - André Kostolany
-
Stanlee
őstag
Nem tudom, hogyan oldjak meg. Munkanelkuliek lesznek. De legalabb megvedik a tobbi embert. Majd kapnak online kituntetest erte.
szerk.: ezt ironikusan ertem, remelem erted.
[ Szerkesztve ]
“Never run after a bus or a stock. Just be patient – the next one will come along for sure.” - André Kostolany
-
Ezekiell
veterán
Ha minden így marad, ahogy most van, akkor nem 1-2-3 gyerek fog otthon maradni, hanem hamarosan mindegyik, és akkor lehet majd fejet vakarni.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ezekiell
veterán
És azt is kérdezd meg egyúttal, mennyit járnak most, járványhelyzetben tárgyalni a bankosok Elárulom, semennyit, vidkonfokon zajlik minden. Source: a szomszédom regionális vezető az egyik nagyobb bankban
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
nagyúr
A 7 éves gyereked tudod hogy hol jár...
A 17 évesek meg sokszor már hullarészegen buliról - bulira mennek, ahol azt sem tudják kivel találkoznak.
Saját marhaság azt is jelenti hogy sokan direkt mennek olyan helyekre ahol terjedni tud a vírus.
pl buli....
Meg vannak akik nem hiszik el, vannak akik kifogást keresnek mindenre...
[ Szerkesztve ]
-
Kékes525
félisten
Olvastad az arányokat? Nemcsak a több teszt miatt találnak többet, hanem azért is mert egyre több beteg van. Másrészt ha nem tesztelnek eleget, akkor nem csak a bazár, hanem az ország fog bezárni. Persze ennek szurkoltok itt néhányan.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Most. Minél később intézkednek annál drasztikusabb intézkedések kellenek és annál kisebb hatása lesz ezeknek. Ami most van az tipikusan strucc politika. Nem foglalkoznak a közeljövővel, csak a mával, pontosabban azzal sem. Két héttel ezelőtt enyhe szigorítás is elég lett volna ahhoz, hogy ezt a meredek felfutást csökkentsék. Ma már sokkal szigorúbb intézkedések kellenének. Egy-két hónap múlva pedig a nagyon kemények is kevésnek fognak bizonyulni.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
"Már Matolcsy is azt mondta,mégegy lezárást nem bír el az ország"
Így igaz, ezzel nagyon egyetértek. A baj az, hogy az "intézkedések" (az intézkedések hiánya) pont a lezárást készítik elő.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Ezekiell
veterán
Éppen ezért kellene értelmes intézkedéseket hozni. Nem két út van ám (lezárás vs teljes elengedés), lehetne köztes is...
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
bopeti98
őstag
A határzár már így is betett rendesen a budapesti szálloda és vendéglátó iparnak. Ismerősöktől hallom, hogy folyamatos az emberek elbocsátása. Akinek tavasszal sikerült megtartania a munkáját, most elküldik, mert az a maréknyi külföldi turista sincs így, akik július végén, augusztusban voltak. Ráadásul ha a decemberi adventi vásár is elmarad (már pedig erre elég nagy az esély), az a teljes kegyelemdöfése lesz a budapesti turizmusnak. 1 évre elegendő tartaléka senkinek nincs. Talán pár nagy szállodalánc átvészeli.
[ Szerkesztve ]
-
Kékes525
félisten
Ilyenkor mindig elfelejtitek, hogy a járvány ellenes viselkedéseket nem mindegyik ember hanyagolja. Ha mindenki, kivétel nélkül nem tartaná be, akkor nem itt tartanánk. Nagyságrendekkel több lenne a fertőzött és a halott is. Az a rossz védekezés is használ (a felfutás meredekségét enyhíti), amit sokan nagyon élesen bírálunk. A baj csak az, hogy az nagyon kevés ahhoz, hogy a felfutást megakadályozzuk.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Sped
aktív tag
Ezt mondom én is. Tavasszal "meg kellett védeni a ZEMBEREKET", most viszont "meg kell védeni a GAZDASÁGOT". Cilike és a rendőrtábornokelvtársak sem tartanak tájékoztatókat. Pedig semmi nem változott fél év alatt, csak többen hordanak maszkot. Mégis sokkal több a fertőzés. Ezzel együtt kell élni, mint az influenzával meg a náthával. Aki veszélyeztetett meg fél, az meg majd beoltja magát. Évente.
IndyCar Series - Real Racing, Real Sport
-
radi8tor
MODERÁTOR
Az ügyfélszolgálatosok is HO dolgoztak, csak nemrég (talán júliustól) kellett visszamenniük az irodába átfertőződni.
Bírtam mennyire mondták anno a bankok hogy egy zárt biztonságos rendszerben dolgoznak az ügyfélszolgálatosok és HO elképzelhetetlen. És láss csodát mindenki otthonról dolgozott.
Még a könyvelőnk is meg tudta oldani az otthoni melót pedig nekik sok papírt kell fogdosni (most nem tudom hogy szkenneltek az irodában mint a güzü vagy belső futár elvitte a könyvelési anyagot nekik házhoz) és megoldották.⭐ Stella
-
Ringman
nagyúr
milyen kisebb gazdasági visszaeséssel, ott a hsz-ben a link:
Sweden's GDP fell 8.6% during the second quarter of the year, according to its statistics body.
The fall is sharper than its neighbors — Denmark registered a 7.4% fall, and Finland a 3.2% fall. Statistics suggest Norway also fared better than Sweden. -
Kékes525
félisten
Na ez a tipikus strucc politika. Ha ez igaz, akkor totálisan felesleges bármiféle védekezés. Ismétlem, bármiféle. Minek, mert úgyis mind meghalunk, úgyis mind elkapjuk, úgy is telítődve lesznek a kórházak, stb. stb.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
Új hozzászólás Aktív témák
Információk, statisztikák:
● koronavirus.gov.hu
● vakcinainfo.gov.hu
● vakcina kisokos
● minden fontos információ a vakcinákról
● dunántúli kórházi oltópontok
● EU vaccine tracker oldal
● pandemia.hu - megyei statisztikával
● gisanddata.maps.arcgis.com
● worldometers.info
● ncov2019.live
● atlo.team
● google mobility reports
● euro momo
● covid-19 projections
Egyéb hasznos tanácsok:
● bevásárlólista házi karanténhoz
● karanténnal kapcsolatos tudnivalók
● AZ oltás időpont módosítás
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Videós, mozgóképes topik
- PlayStation 5
- Kutya topik
- Renault, Dacia topik
- Elfelejtettem a film címét
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Autós topik
- Itthon is elérhető a OnePlus 11 és a Buds Pro 2
- Redmi Watch 4 - olcsó hús, sűrű a leve
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen