Új hozzászólás Aktív témák
-
sziku69
senior tag
Ebben az az érdekes, hogy mindig a jelen technológiáját stb. vesszük alapul. Vagyis amit látunk a sci-fikben, és mondjuk 300 év múlva mi lesz a valóság.
Egy hülye példa. A csillagok háborújában sem voltak mondjuk érintőképernyős cuccok, pedig csak 30 egynéhány év telt el azóta.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ami most még elképzelhetetlen, az lehet hogy pár éven belül már elterjedt dolog lesz.
Jön egy forradalmi újítás, és elsöpör mindent. -
sziku69
senior tag
Igen. Olyannyira jár gyerekcipőben, hogy igazából még csak a határáig jutottunk el. Jó, állítólag egyszer már jártak a holdon is. Ha ez valóban igaz. Az utóbbi időben sorra vallottak kudarcot a kilövések például. Valamint ahogy hallom, az Űrtúrizmus is nagyon rizikós még.
Ahogy írod, a meghajtás is elég gáz. Szóval bőven kell még fejlődni.
Majd ha ott tartunk majd, mint a csillagok háborújában, ahol úgy repkedtek egyik bolygóról a másikra, mint mi amikor egyik kerületből átmegyünk a másikba. Na. az lesz az áttörés. Addig csak beszélgetünk róla.
Új hozzászólás Aktív témák
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Ukrajnai háború
- Milyen kompakt digitális fényképezőgépet?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Netfone
- Jelszókezelők
- Két Zen 5-ös dizájnjának mintáit is szállítja már az AMD
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- BestBuy topik
- További aktív témák...
- Lenovo 4. generációs i3-4130 sff pc, 16GB vagy 32GB rammal
- Új Bontatlan Univerzális monitorállvány, 17-27'' , VESA 100x100/75x75 UNOXAR UX-MDS-10
- HP pro 6300 SFF i5-3470 16GB vagy 32GB Rammal
- Hófehér Toshiba 15,6"HD,4magosIntel!4x2,2Ghz,IntelHDVga,SSD,szép állapot
- ThinkPad 13,3" FullHd IPS,10.gen.core i5(8x4,2Ghz),Vil.bill.8GB DDR4,512GB SSD,Jó akku, jó állapot
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest