Új hozzászólás Aktív témák
-
Petykemano
veterán
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #907 üzenetére
Valóban, jöhet a számonkérés. De hát az vesse rájuk az első követ, akinek kisebb nodeja van.
Az elmúlt 3-4 évben folyamatosan azt hallgatta, hogy mennyivel drágul a fejlesztés az egyes node-okra és hogy valójában mennyire minimális a nyereség a korábbi lépésekhez képest.
Meg aztán az egész chipletelésnek az lenne a lényege, hogy egyfélét gyártanak többféle piacra. Persze az igaz, hogy van 12nm-es Ryzen is, de az végülis majdnem ugyanazA naviról korábban volt szó, hogy EUV lesz, de aztán Abu azt mondta, hogy az AMD összes terméke most még DUV.
Azt nem tartom lehetségesnek, hogy a radeon VII már EUV lett volna. A navi és a rome/ryzen3k esetén még egy olyan scenáriót el tudnék képzelni, hogy azért csúsztatták el fél évvel, hogy átálljanak DUV-ról EUV-ra. De erre egyelőre nincs bizonyíték. Őszintén szólva én inkább arra számítanék, hogy az AMD most kihoz minden terméket DUV-ra, és jövőre frissít EUV node-ra navit, (vega20-at cseréli navi20-ra) és a ryzen3k-t. Epyc meg marad - pont mint előző körben.
Itt lehet némi zavar az elnevezésekben. Én úgy tudom, hogy a TSMC-nél 7nm DUV és 7nm EUV készül, utóbbi valami minimális perf és terület előnnyel. Ez utóbbit hívta a cikk 7nm+-nak nem?
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #910 üzenetére
Persze, én csak tippelek, tévedhetek is.
Csak az elmúlt években az AMD eléggé rászokott erre, hogy nem dobálja évente a teljesen új architektúrákat. Nyilván mert nem futja rá, és bár már két éve piacon van a zen, a pénzügyi helyzetük nem lépett olyan szintet, amiből arra lehetne következtetni, hogy sűrűsödhetnek a kiadások.Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #919 üzenetére
Mit gondolsz, a core alapú licencelést a szoftverlicencelő érdeke bevezetni, vagy az Intelé, aki elvileg ugyanazt a teljesítményt kevesebb magból volt képes adni, de 64 maghoz nincs ellenfele.
Apropó, most jelentették be az 56 magos 9200-as Xeont. AVX512, INT8 - nem tudom ezek mennyit nyomnak a latba. De eltekintve a 400W-os TDP-től versenyképesnek tűnik. és kevesebb magra kell licencet fizetni.Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #929 üzenetére
ez most akkor vajon zen+ vagy cat-core?
Valami kommerszializált konzol chip?
Mi lehet a cél?Én nem állítom, hogy az AMD-nek nem kéne jelenlét a mini-pc-k piacán, de korábban azt nyilatkozták, hogy a zen mindenhová jó. Vajon lehet-e az, hogy az MS (vagy a Sony) kiszervezte a cloud gaminghez alkalmas hardvergyártást zotac, gigabyte és hasonló cégeknek?
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
AI alapú singlethread-multithread bontó algoritmus?
kernel, hovatovább hardver szinten?Ha az intel az egyik, ki lehet a másik?
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
(SMT4?, avx512? Más?)
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
[ Szerkesztve ]
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #959 üzenetére
Nem tudom. Talán egy ilyen partner meetinget nehezebb tologatni, mint egy reviewer driver nélkül piacra küldött kártya rajtját. (Kérdés: ha nem az NV szervezett rá az AMD-re egy előrehozással, akkor mi célja lehet az NV-nek arra, hogy így adjon ki egy kártyát?)
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
3800X 16 cores, 3.9 base. 4.7 Turbo.
3700X 12 Cores 4.2 base. 5.0 Turbo. 105 Watts.
3600X 8 cores 4.0 base, 4.8 Turbo
Leak vagy placeholder...?
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Én elképzelhetőnek tartom.
Egyrészt 4 magosnak ott van a 3200G és 3400G. Ezt notikba úgyis gyártani kell és az általa nyújtott teljesítményen (meg amilyen áron eladható) összességében biztos olcsóbban gyártható, mint egy IO die + 7nm-es cpu lapka
Másrészt ha van hibás 4 magos lapka, akkor azt adják el 8 magosnak (2x4) is. most már biztos a 8 mag lesz a mainstream, az új i5. a teljesértékű 8 magos lapkák biztos kelleni fognak a rome-hoz. (vagy a chiplet-apuhoz is, ha egyszer lesz olyan)Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz joysefke #994 üzenetére
Ha a zen2 tényleg olyan jó, ahogy a pletykák mondják, akkor a
3700X visszakerülhet a $500 magasságba
3700 $400
3600X $300(-330) => ez még mindig elképesztő módon a 9900K alá ajánlás
3600 $250
(FEnti árakat az 1800X-1600X release áraiból vettem)Szerintem ha a 6 magosok frekvenciája alacsonyabb, akkor ebből a kínálatból a 3600X és 3600 lenne a legkelendőbb (pont úgy, ahogy az 1600-1600X is az volt)
Így értem, hogy a 8 mag az új i5Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz joysefke #996 üzenetére
Ha fájna a kákán is csomó keresése, Te ordítanál
DE legyen neked karácsony:
Ha a zen2 tényleg olyan jó, ahogy a pletykák mondják, akkor a
elvileg 12magos, elvileg 5Ghz-et elérő elvileg magasabb IPC-vel rendelkező zen2 sku visszakerülhet a $500 magasságba
elvileg 12magos, elvileg magasabb IPC-vel rendelkező zen2 procis, alacsonyabb az órajellel rendelkező sku $400
elvileg 8magos, elvileg közel 5Ghz-et elérő elvileg magasabb IPC-vel rendelkező zen2 sku $300(-330) => ez még mindig elképesztő módon a 9900K alá ajánlás
elvileg 8magos, elvileg magasabb IPC-vel rendelkező zen2 procis, alacsonyabb az órajellel rendelkező sku $250
(Fenti árak az 1800X-1600X release áraiból származnak)A feltételezett IPC és frekvencia növekmények innen származnak
Ha a 6 magosok frekvenciája alacsonyabb, akkor ebből a kínálatból az elvileg 8magos, elvileg közel 5Ghz-et elérő elvileg magasabb IPC-vel rendelkező zen2 sku és elvileg 8magos, elvileg magasabb IPC-vel rendelkező zen2 procis, alacsonyabb az órajellel rendelkező skulenne a legkelendőbb (pont úgy, ahogy az 1600-1600X is az volt)
Így értem, hogy a 8 mag az új i5[ Szerkesztve ]
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
- saját prev gennél előnyőlösebb ajánlat
- túladni a fölös kapacitásonEzek jó érvek.
Utóbbihoz beszúrnám, hogy a nagy volumenű gyártás a válogatás miatt szükséges. Akár jó fogyasztású epycek, akár magas frekvencviájú repi termékek indításához kell megfelelő összeválogatható mennyiség.A 8 magosok két olyan selejtes lapkából állnak majd várhatóan, ami 6 magosnak kvalifikálná magát.
8 éve azt várja az amdtől a közönség, hogy "akkor.vennék, ha legalább olyan jó, de 30%-kal olcsóbb is, ha gyengébb, akkor 50%-kal "
Ezt látjuk most működni a DIY piacon - meg persze az Intel hiányárait.Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz solfilo #1016 üzenetére
Volt már leak, ami alapján lehetett számolni.
A frekvenciába ne menjünk most bele
Userbenchmark számok alapján ST teljesítmény:
2700X: 120p @ 4.3Ghz (turbo)
ES: 115p @ 3.7Ghz (turbo)Ha arányosítod, akkor 11,4% IPC növekedés jön ki.
[ Szerkesztve ]
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
-
Petykemano
veterán
nem számolva a CPU-k teljesítményével, ha INT4-ben mérnénk az 1.5exa(fl)ops-t, akkor 12500 Vega20 kellene.
De itt két helyen is exaflops-t írnak. Csak nem tévesztik el? az INT4, meg INT8 számítási kapacitást tops-ban, vagy teraops-ban szokták megadni. nem?
FP16-tal számolva 50000 Vega 20-at kellene beépíteni, FP
a 2018-as toplistás supercomputerben 27,648 NVIDIA Volta V100s van, tehát ez az 50000 annyira nem hangzik soknak akkorra.
Kicsit azért olcsó lenne INT4-es vagy INT8-as számmal dobálózni, még akkor is, ha a célterület az AI.
De még ha úgy is van, és ez lesz a leggyorsabb supercomputer, akkor is érdekes és izgalmas lehet majd élőben látni, hogy hogy teljesít a ROCm. Azt gondolnám, hogy ha beválik, akkor az sok hasonló PR megrendelést hozhat.Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
A "Key Features" résznél INT8 TOPS
A "GPU Specifications" résznél INT8 TFLOPS mértékegységDe ezzel sajnos nem vagyunk közelebb, hogy vajon az 1.5exaflops FP32 (15tflops), FP16 (30tflops), INT8 (60tops) vagy INT4 (120tops) számításával jött-e ki.
1.5exaflops = 1500petaflops = 1500000tflops
1500000÷120 = 12500Szerinted lesz dedikált feldolgozó?
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Persze, ez ez supercomputer. De hát a jelenlegiek 200-400 petaflops körül vannak. Az még elképesztően messze van, hogy egy eszköz tudjon exaflopot.
"Frontier will feature more than 100 Cray Shasta cabinets, with densities of up to 300kW per cabinet, and a 4:1 GPU to CPU ratio."
4GPU+1CPU az nagyjából 1000-1200W lehet
Ha egy ilyen cabinet 300kW-os, akkor kb 250-300 node jönne ki egyi llyen cabinetre (nem számolva más hálózati eszközök fogyasztásával), ami öszesen 25000-30000 node-ot jelent, ennyi CPU-val és 4x ennyi GPU-val?
(Ennél valószínűleg valamivel kevesebb)Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #1025 üzenetére
"Future-generation High Performance Computing (HPC) and Artificial Intelligence (AI) optimized, custom AMD EPYC CPU, and Radeon Instinct GPU processors supported by High Bandwidth Memory (HBM) and extensive mixed precision ops for optimum deep learning performance;
A custom high-bandwidth, low-latency coherent Infinity Fabric, connecting four AMD Radeon Instinct GPUs to one AMD EPYC CPU per node;
An enhanced version of the open source ROCm programming environment, developed with Cray to tap into the combined performance of AMD CPUs and GPUs"Persze az, hogy custom sokmindent jelenthet. Akár azt is, hogy olyan fícsöröket raknak bele, amit később szériatermékben is bemutatnak (ahogy a konzolokban)
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz Petykemano #1024 üzenetére
"In a press conference previewing the CORAL-2 award to Cray and AMD for Frontier, Pete Ungaro, Cray’s chief executive officer, said that the Frontier system would be comprised of more than 100 cabinets of machinery and would deliver in excess of 1.5 exaflops of raw double precision floating point math capability. Considering that a system architecture generally scales to 200 cabinets at Cray, that seems to imply that it could, in theory, build a 3 exaflops system if someone wanted to pay for it. To give Frontier some physicality, Ungaro said that the machine will be about the size of two basketball courts, will weigh more than 1 million pounds, and will have more than 90 miles of cabling."
(src)"FP16-tal számolva 50000 Vega 20-at kellene beépíteni"
Akkor ha ez az 1.5exaflops FP64-ben értendő, akkor ahhoz 200000 vega20 kéne
Ha 25000node-dal számolunk, amiben akkor 100000 insinct kártya van - ez azt jelenti, hogy a vega20-hoz képest 2021-re duplázódnia kellene az FP64 teljesítménynek!Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #1030 üzenetére
Azt nem vágom, hogy mi van a 300milliós design költségekkel. Mindig az van, h AMD nem tervez lapkát, mert 7nm már $300m egy új lapka csupán némi mókolással is. (Utoljára talán a pollaris 20-nál volt, hogy az többtízmillió dollár volt) Ez a supercomputer cakkundpakk $600$ és van/lesz benne 2 kereskedelmi forgalomban nem kapható lapka. Hogy éri ez meg? Vagy mégse 300misi egy-egy design (7nm-en)?
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #1038 üzenetére
TUM APISAK azt tweetelte, hogy talált 16 magos zen2 AM4 procit. Részletek egyelőre nincsenek.
De valószínűleg később jön valamivel - hónapokkal később jelent meg leakként is.Egy 2950X (4.4Ghz T) $899 (-7%)
AM4-ben egy 16 magos zen2 elmenne talán $699-ért sztem.[ Szerkesztve ]
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz kleinguru #1040 üzenetére
Nem egyértelműek, egyirányúak a célok szerintem.
- Az AMD-nek egyfelől szem előtt kell tartania, hogy olcsóbban adja a portékáját, mint a nagyobb márkaértékkel/beágyazottsággal rendelkező intel (Ebben Solfioval nem értünk egyet)
- Azt is szem előtt kell tartana, hogy elég sokat gyártson, hogy válogatni tudjon
-- jó fogyasztású lapkákat,
-- magas frekvenciát elérő lapkákat.
- Azt is, hogy legyen olyan prémium intelverő terméke, ami szinte bármilyen áron adhatna, de nem az ára a lényeg, hanem hogy bekerüljön a youtuberek és reviewerek gépeibe/tesztgépeibeHa a magas frekvenciát elérő lapkák ritkábbak, mint a jó fogyasztásúak, akkor várhatóan a prémium frekvenciásak drágák lesznek. Ha a jó fogyasztás az inkább ritka, akkor a magas frekvenciát elérő lapkákat fogja akarni az AMD nagyobb volumenben elpasszolni. Szerintem inkább a magas frekvencia lesz a ritkább, de ez szubjektív vélemény. Egy $699-os 16 magos proci pont kiváló arra, hogy a youberek/reviewerek gépébe bekerülve erősítse a brandet, de kellően magas ár ahhoz, hogy ne legyen rá milliós igény. Ráadásul ennek egyszerre kell magas frekvenciát elérni és 2 hibátlan lapkának!
A nép meg majd megveszi a 8 magos, relatív sokat fogyasztó, de magas frekvenciát elérni képes hibás példányokat.
Van kereslet a bestofbestre >$400 árszinten
DE mondom, szerintem a 12 és 16 magos ára attól fog függni, hogy mennyi lesz a "hibás" lapka, amin az AMD túl akar adni.
[ Szerkesztve ]
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
zen3 találgatás
A vakmerő kalandoroknak.Persze nyilván erre a chiphelles közlésre alapul. Érdekes, hogy ez tartalmazza a frontier és exascale szavakat, de lehet, hogy ez már későbbi szerkesztés.
Ami érdekes a videóból az a patent, ami egy a cpuhoz közeli hbm stacket ábrázol az io lapkán. És végső soron az elvileg xboxhoz sejtetett rendszerkép is egy 1gb L4$-t ábrázol.
Az igaz, hogy cpun jobb a raytracing?
Amúgy vajon a Vega Frontier edition neve csak véletlen egybeesés lenne a supercomputerrel?
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz joysefke #1056 üzenetére
Az első zen minták 3.2-t értek el:
"The original AMD Zen engineering samples spotted out in the wild carried a rather modest operating frequency of just 2.8GHz with a turbo clockspeed of 3.2GHz. As late as August 2016, just down the road from Intel’s big IDF bash in San Francisco, AMD showed an eight-core Zen processor going up against a Broadwell-E i7 in a Blender demo with both chips running at just 3GHz.
Then, at the New Horizon event on December 13 last year, AMD had one of their eight-core Summit Ridge Ryzen processors with a base 3.4GHz clockspeed and an unspecified turbo frequency. But even then it was able to keep pace with a higher-clocked Intel Broadwell-E chip in rendering and gaming demos."
És a vége volt 3.6/3.9
Tum apisak twitter bejegyzése szerint 4.2Ghz az eng sample turbo órajele. Már a 4.2 se rossz, ha ez turbo. Erre még rájöhet XFR.
AdoredTV azt írta hozzá, hogy aki 4.5Ghz-re számít, az kellemesen fog meglepődni. Állítása szerint van egy ennél magasabb frekvenciájú 12 magos példány is.(Ami persze biztosnak tűnik az a 4.2Ghz.)
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Ha feltételezzük, hogy a Samsung 14LPP eljárása volt nagyon lowpower, akkor az sokat megmagyarázna.abból, hogy miért volt olyan a frekvencia-W görbe, amilyen. Ha a frekvencia-falért a node volt felelős, talán reménykedhetünk egy jobbfajta skálázódásban/húzhatóságban. Például 4.7GHz turbo a.névleges TDP-n belül. De olyan Intel módra ha reteszel egy 160W TDP-re kvalifikált hűtőt és jó lapot alá, akkor az XFR felviheti 5GHz-re. Innen még ugye lehet hova araszolgatni. Szerintem ez akkor is jó lenne, ha a névleges turbó csak 4,5GHz 105W-ra, a lényeg, hogy léghűtés mellett egyszálon el tudja érni, és a ST-re érzékeny esetekben érezhető legyen.
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Vajon ennek a 16 magos hírmorzsának a felbukkanása véletlenül esett egybe az Intel investor dayjel?
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Új 12c 3.4/3.7 bench
kicsivel jobb memória késleltetés, de rosszabb L1$ ,mint az előzőekTalán csak a gyorsabb ram miatt.
[ Szerkesztve ]
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Az az igazság, hogy nem vezetek naplót, hogy mely állítások jöttek be és melyek nem.
(De lehet, hogy venni fogom a fáradtságot)
Ami a naaagy leaket illeti, abból csak az nem jött be eddig, hogy ces.
Vannak vízválassztók: rx 3k, 5GHz, 16mag, ilyesmi.Szóval lehet, hogy az elmondottak nem lesznek 100% igazak. De ez csak "guessig for fun". Nem hiszem, hogy üzleti döntések ezen alapulnának, és törnének derékba. Fontos persze, hogy a legbiztosabb forrásból származó leaket is csak egy lehetséges és legoptimistább kimenetnek tekintsük.
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz joysefke #1088 üzenetére
Így van. Pongyolán fogalmaztam
A CES nem jött be.
Minden másról még nem tudjuk, hogy végül mennyire lesz igaz, vagy nem.Az én várakozásom ezzel kapcsolatban egyébként az, hogy végül kiderül majd, hogy 50-60%-ban lesz-e igaz, vagy 80-85%. Előbbi tényleg tipp-hopp, utóbbi - a kulcspontokat figyelembe véve még magyarázható a menet közbeni terv-változásokkal, kristályosodással.
100% találat már biztos nem lesz és azt se várnám, hogy 95%.Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #1107 üzenetére
Szerver alaplapon nincs.chipset?
Miért pakoltak volna az epyc io lapkájából funkciókat a chipsetbe és nem a ryzen io lapkájába?A ryzen 1k ha jól emlékszem teljes lapka volt, elketyegett volna chipset nélkül is. A chipset csak kiszélesítette a funkcionalitásokat. Lehet, hogy emiatt esetleg az epycnek nem volt chipsete.
De akkor sem értem, hogy miért kerülne át bármi is a chipsetbe az io lapka helyett.
[ Szerkesztve ]
Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
-
Petykemano
veterán
válasz S_x96x_S #1110 üzenetére
Tehát arról lenne szó, hogy a chipset.eddig pcie2 csatornát tudott csak kifelé, miközben pcie3-mal kommunikált a procival?
Merthogy igen, arról volt szó, hogy régi alaplap új procival BIOS frissítéssel tudná a pcie4-et, de nyilván csak azoknál az eszközöknél/csatlakozásoknál,.ami közvetlenül a procihoz megy
És ehhez képest az x570 kifelé is pcie4-et fog kínálni? Ha így van, az elég komoly előőrelépés a pcie2-höz képest. De mondjuk ez mire lesz használható?
Nyócmillió nvme drive am4-en?
Vagy haldokló multigpu?Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..
Új hozzászólás Aktív témák
- Xiaomi AX3600 WiFi 6 AIoT Router
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Samsung Galaxy Tab S6 Lite 2024 - a visszatérő
- Samsung Galaxy S21 Ultra - vákuumcsomagolás
- Mobil flották
- Eredeti játékok OFF topik
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest