-
Fototrend
A topikba való írás előtt kötelezően elolvasandó:
Új hozzászólás Aktív témák
-
DeFranco
nagyúr
válasz Arcanis #23614 üzenetére
Nos, akkor amit most én az amatőr szememmel látok:
innen indultunk, ez persze csak az alap
Ez a három ami most játszik:
1: a szemébe én nem nyúlnék bele, az jól mutat úgy, ahogy van az eredetin. Az első kettőn olyan, mint ha a rendezői bal szeme befelé kancsalítana (jobbra) a harmadikon pedig egész szúrósan psycho-san néz szembe az olvasóval.
2: a szája rendezői jobb oldala lefelé görbül, ezt nem tudom, hogy koncepció-e, talán nem, de ha lehet maradjon ez is a rendes tartásban.
3: a szemek alatt a két ferde vonal elvileg csak fény-árnyék hatás, ez a "kétdimenziósításon" úgy jön ki, mint ha ott lenne két vágás, szerintem azt egészen az arc széleinél meg kellene hagyni, hogy az accsontot szépen mutassa, és befelé egy kicsit gyengíteni rajta.
4: az orr az érdekes, ha ránagyítok jó, ha kicsiben nézem, olyan, mintha valamikor benyomtak volna neki egyet. A középsőnél egész jó, úgy látom az színben is a szélső kettő között van. Az jó lenne, talán egy lehelettel vékonyabbra véve az orra közepén levő sötétebb részt, és egy kicsi világosat adni a rendezői jobb szélén (mint ahogy a balon van) lehetne, de ezt nem látom magam előtt, mert amatőr vagyok. Az is lehet, hogy az orrcimpa teszi.
5: a homlok jó, ne bántsuk, az áll jó, a haj állat, a váll rész is nagyon frankó.Összességében színárnyalatban és összhatásban a középső tetszik a legjobban. Piciszem piciorr piciszáj piciarcvágás módosítás után nekem már tökéletes lenne. Az utolsó viszont mintha egy kicsit nagyobb lenne. Lehetséges hogy az nagyobb?
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
Olvasd el az
● Igénylés szabályait, és az
● Arcképgyárosok kéréseit!
Arcképgyárosok kérései II
● Az arcképek gyártása nem szimplán egy forráskép leméretezéséből áll....
Figyelem, változás:
● 3 évente lehet arcképet cserélni!
● 1 arckép több verzióban
● Fotóból nem készítünk avatart!
● Arckép kereső
● Nevezd meg az elkészült arcképedet!
● Meglévő és/vagy Új arcképre Covid/Arc maszkot ne kérjetek, megértéseteket köszönjük!
● Megköszönni, arcképekről csevegni az Arckép OFF topikban lehet.
Ha valaki idő közben nevet változtat azt feltétlen jelezze!
- Asus A68HM-Plus AMD FM2+ alaplap
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A17 (2023) Gaming notebook - R7 7735HS 16GB RAM 512GB+ 1TB SSD RTX 4050 6GB WIN
- Asus H81M-K LGA 1150 alaplap
- BESZÁMÍTÁS! Apple MacBook Air 2024 13" M3 8GB 256GB notebook garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! Apple iMac 27" 2020 i7 16GB Radeon 5500xt 8GB 512GB SSD garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest