-
Fototrend
Ebben a topicban tehetitek fel a videokártyákkal kapcsolatos azonnali, sürgős kérdéseiteket! Javasoljuk, hogy mielőtt kérdeztek töltsétek ki az adatlapotokon a konfigurációra vonatkozó részt!
Új hozzászólás Aktív témák
-
Sztrapacska
csendes tag
Egy elég nagy problémám lenne, és fogalmam sincs, hogy videokártya, monitor, adapter, vagy a windóz okozhatja-e.
Pár napja jött meg az új gépem, használatához adapter kell, DVI-D és VGA. Olvastam, hogy ez kicsit bonyolultabb kis kütyü, de nem nagyon találkoztam problémázásokkal.
Tehát a lényeg a következő, ma kapcsoltam először be, persze hamar játékot is telepítettem, GTA 5-öt, elindult, ment szépen, örültem, mint majom a farkának, raktam is fel a többit, ami még szükséges. Fallout 4 volt a következő, itt is ment szépen, majd egy kis töltés után négyzetek jelentek meg az égen, majd az épületeken. Gondoltam, a játék hibája, csináltam is pár képet, hogy majd megkérdezem valahol, amikoris észrevettem, hogy a képnézegetőben is jelentek meg piros négyzetek, hamar indítottam a következő játékot, payday 2, ahol szintén tapasztaltam ezeket. így valahogy meg ígyVGA egy sapphire nitro+ rx 480 8gb OC
mellé társul még egy i5 6500, kingmax 8gb DDR4 ram, és ezek egy Asrock B150M PRO4-ben fekszenek.A monitor egy pár éves Asus, de igazából azt kilőném, eddigi képeken tökéletesen működött, volt már szerelőnél, de ilyet sosem csinált, plusz így, hogy ezt gépelem nincs semmi baj.
Oprendszer win 10 pro, amit még fontos megjegyeznem, hogy khm a játékokat böcsületesen veszem, de a windows nem teljesen tiszta, GTA 5-öt aktiválás előtt próbáltam ki, a többit utána. Most indítottam el megint a GTA-t, de az is teljesen rossz lett.Ha videót nézek gépen, vagy youtube-on, semmi baj nincs.
-
Sztrapacska
csendes tag
válasz MK VII #63298 üzenetére
A sapphire oldala szenvedett, eltűnt a fél oldal, amikor kiválasztottam a kártyám, szóval AMD autodetectet töltöttem le, ami 16.50-et rakott fel, ha jól látom. Gondolom, ez lenne a legújabb, de tudatlanságom határtalan, hogy is tudnék leszedni régebbi drivert? DDU-val való törlés még megvan, a régebbi driverek listáját is megtaláltam hónapokkal ezelőtt, de már fogalmam sincs
-
Sztrapacska
csendes tag
válasz MK VII #63300 üzenetére
Köszönöm a válaszokat, leakartam csekkolni valamit, szóval gyorsan újrapakoltam a windózt, majd jöttem ide a driver linkért, képernyő elsötétül egy pillanatra, felbontás megváltozik (magasabbra emelte a gép), csekkolom a start menüt, merthogy pár csempe is kockázott, és yup, megint rossz úgy, hogy driver sincs fent, csak az alaplap lemezén található dolgok.
Akkorhát vga mehet garanciába?
Pontosabban felkerült egy radeon beállítások ahogy látom, lehet, hogy hülye kérdés, de hogy történhetett meg magától úgy, hogy a vga lemezét sem raktam még be, és a böngészőben is csak a prohardvert nyitottam meg?
A win telepítés teljeskörű volt formázással, miegymással.
Esetleg nem lehet, hogy az tartalmaz valami olyan beállítást, ami cseszteti a dolgokat? Mert előtte nem tapasztaltam semmit, csak a felbontásváltás után, és gondolom, akkor dobta fel a gép a programot...... valahogy.
(egész pontosan a 16.11.5-ös linkre még rákattintottam, ekkor csinált valamit a gép, de letölteni biztos, hogy nem töltöttem le onnan semmit, pláne nem raktam fel) -
Sztrapacska
csendes tag
válasz Marci112233 #63305 üzenetére
Erről speciel nem tudtam, szerencsére nekem csak valami alapot pakolt fel, így felraktam a 16.11.5-öt is, de a probléma még mindig fennáll. Kicsit furcsállom, hogy böngészőnél nem jelentkezik, kizárólag windowsos felületeken, illetve játékokban.
Win hetet is felakartam rakni, hogy mi a helyzet, de ott meg egér/billentyűzet nincs, mármint a telepítésnél, ott még vakarom a fejem, hogy mi lehet a gond, mert BIOS-ban engedélyezve van az USB, jó helyre is vannak dugva, de az egy másik téma -
Sztrapacska
csendes tag
Még annyit, hogy olvastam, az OC is kiválthat ilyet, még ha gyári is. MSI Afterburnerrel állíthatom-e, és ha igen, akkor 1342 core-ból és 2000 mhz memóriából mennyire lenne érdemes?
-
Sztrapacska
csendes tag
válasz MK VII #63309 üzenetére
Egyszerre a kettőt? És újraindítani kell két csökkentés között? Mi az alsó határ, ami alá már ne menjek, és ha visszatolnám, akkor ugyanígy apránként, vagy mehet rögtön az alapérték?
Elnézést a kezdő kérdésekért, nem nagyon csináltam még ilyesmit, de két csúszka állítgatása még csaknem lesz nagy feladat -
Sztrapacska
csendes tag
válasz Sztrapacska #63310 üzenetére
Közben álmatlanság okán utánaolvastam a dolgoknak, csökkentgettem, próbáltam mindenfélét, de nem nagyon akar működni, plusz ahogy olvastam, elég sok embernek adódott ilyesféle problémája a kártyával, szóval írtam a pcx-nek, hátha lehet szó cseréről valami nvidiára, és amd-re, vagy legalábbis sapphire-ra rá sem nézek többé, nem először szívom meg
Köszönöm a válaszokat mégegyszer, remélem, minden rendben lesz végreHa lehet még egy utolsó, és minden bizonnyal nagyon buta kérdésem, szégyenlem is magam érte, de... hogy kell kivenni a videokártyát? mármint a másik foglalaton megtaláltam azt a pöcköt, ami kattan, és a VGA alatt is látom, de elég közel van a procihűtő, szétszedni meg csaknem szeretném teljesen a házat, így viszont nem tudok benyúlni oda, max 1 ujjal, lenyomtam, hátha elengedi annyival, de semmi, rángatni meg nem akartam elkezdeni.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen légkondit a lakásba?
- Mobil flották
- Poco F3 - a mindenes, de nem mindenkinek
- Politika
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Autós topik
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- EA Sports WRC '23
- Synology routerek
- Samsung Galaxy A34 - plus size modell
- További aktív témák...
- ASUS GeForce GTX 1060 OC 6GB GDDR5 192bit (ROG STRIX-GTX1060-O6G-GAMING) Videokártya
- Zotac gaming amp airo Geforce RTX 4070ti 2026 végèig garanciás
- ZOTAC GeForce RTX 3090 Trinity OC 24GB GDDR6X 384bit - FELÚJÍTVA - Beszámítás: OK
- GIGABYTE RTX 3060TI GAMING OC 8G
- AIO Vízhűtéses RTX 2080 SUPER ?? Igen!! Igazi kuriózum eladó csak nálam!!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs