Új hozzászólás Aktív témák
-
Magnum_
nagyúr
dettó: egy tündér volt. de nem alkalmazkodtam megfelelően. pedig tudtam volna. de akkor már késő volt.a többi meg a nyomába se ér. ennyi tul.képpen a story of my life
szerk: a kislny mondta utána, hogy neki is kellett volna hajlítani a dolgot, de abszolút magamra vállalom azt, elcsesztem. ahogy kell. életem legnagyobb hibája, aminek túllépésén több, mint 1,5 év kellett (vagyis ez a hivatalos válaszom... talán túlléptem rajta ) bár most is haosnló életre vágyom, mint az volt. 19 éves korunktól teljesen felnőtt életet éltünk együtt. mindketten elkezdtünk dolgozni, szerveztünk, jottünkmentünk,s tbstb.. király volt!
dany007: ezeket a pláza étermeket felejtsétek már, zseniális helyek vannak budapeste, rendes konyhával :-)
de ha mindenképpen Aréna, akor a Leroy még megy, ki lehet ülni a kirakatba is és legalább túlhypeolt is
[ Szerkesztve ]
I humbly and respectfully decline™
-
DeFranco
nagyúr
Erre nekem is ráment egy komoly kapcsolatom, amit utólag nem is bánok, mert jött egy sokkal jobb, ott (itt) is ez volt a helyzet, és nagyon melós volt, de tudjuk működtetni. Pár fontos dolog van, amit meg kell tartani, és keményen kell dolgozni szinte minden nap a kapcsolatért, de én úgy hiszem, csak így működik.
Az ilyen förszt szájt trú láv, heppi evör aftör dolgok úgy látom vagy nagyon esetlegesek (már mint abból a szempontból, hogy ösztönösen és csuklóból jól megy 40 évig minden, lottó-ötös kb.) vagy a háttérben rengeteg elfojtás van.
Na nálunk minden van csak elfojtás nincs Oppa mediterrain style.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban szabad hirdetni ezen szabályokkal.
- ASUS TUF B360M-PLUS GAMING s1151v2 Alaplap eladó
- Gainward GeForce GTX 1660 SUPER GHOST 6GB GDDR6 192bit eladó!
- 2x 2GB DDR3 ELIXIR 1Rx8 PC3-10600S-9-10-B2 1333 (M2S2G64CB88B5N-CG)
- MSI Radeon RX 6500 XT MECH 2X 4G OC - csavarmatricás
- Intel Core i7-9700F, 8 Core, 3.00GHz, 12MB, LGA1151, 14nm, eladó ajándék hűtővel
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest