Új hozzászólás Aktív témák
-
SOAD19
addikt
válasz Zola007 #58811 üzenetére
Igen, karból is elég hatékonyan lehet csillapítani, én is szoktam használni, például ha nagyobb sebességgel "ugratok le" egy padkáról.
Viszont váratlan helyzetben azért jól jön, ha van teleszkópom. Például egyik alkalommal már rossz látási viszonyok mellett, szemből jövő autók reflektorai miatt alig látva belementem, ebbe (közvetlen a bokor mellett, érdemes erre odafigyelni, mert nehezen észrevehető) a megsüllyedt járdarészbe. Még így teleszkópon is szépet ütött.(#58817) lorcsi
Igen, pont, arra a felüljáróra gondoltam. Jó, de ahhoz meg erőnlét kell! Erről meg az jutott eszembe, ahogy múltkorában Nagyváradra tekerve találkoztam egy bringással Biharkeresztesnél. Szóba elegyedtem vele, és kiderült, hogy ő is Debrecenből tart szintén Váradra. Pár száz méteren együtt tekertünk, kicsit beszélgettem az emberkével. Mondom neki, hogy nincs már sok hátra a távból, erre meg ő, mondja, hogy ő heti legalább 1* megejti ezt a távot, neki abszolút nem nagy kihívás. Elindul, és már ott is van. Mondom jó, nem vagyunk egy súlycsoportban. Igaz kiderült, hogy itt Debrecenben melózik, mint bicajos postás, és állítása szerint olyan 30 kilós a teljes menetfelszereltségű bicaj, amivel melózik. Így már érthető volt a dolog...
[ Szerkesztve ]
Eladó új Barton tropical óra szíj fekete és fehér színben.
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban szabad hirdetni ezen szabályokkal.
- Üzletből, garanciával, patika állapotban, iMac 27"5K (2019) i5/16GB RAM/Radeon Pro 570/1TB Fusion/
- üzletből, új Razer Book 13" i7-11th gen 16RAM/1TBSSD FULLHD IPS TOUCH FULL FÉM váz/magyar bill.
- Apple gyártói garanciával, bontatlan, iPhone Se 3 kártya-független, apple világgaranciával
- iPhone 13 Pro Max 128GB Gold/ PATIKA ÁLLAPOT!
- Google Pixel Buds Pro
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest