-
Fototrend
Témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
baphomet
senior tag
válasz orientcx #15347 üzenetére
Rápróbáltam én is a Federal
ClipperAssault Ship-re tegnap. Mindössze fél órányi hazRES után ugyan, de egyelőre kicsit vegyesebbek az érzelmeim. Már csak azért is, mert a biztosítónál végződött a kaland.A kínainál is kapni a 109 Piscium rendszerben, ahol A-sra is fittelhető rögvest, ami alap páncéllal olyan 65 milliót jelent a kasszánál.
Valóban remekül manőverezhető, éppen csak lecsúszik a dobogóról az Eagle, Vulture, DBS hármas után. A repülési karakterisztikája kb. olyan, mintha összegyúrták volna a Clipper és Dropship jó tulajdonságait a hátulütőik minimalizálásával. Gyors, nagyon gyorsan fordul: a pitch rátája valami elképesztő, kék zónán belül és kívül is, viszont egy kicsit "sodródós" (majdnem, mint a Clipper), a gyorsulása/lassulása nem túl acélos, és ez igaz a segédhajtóművekre is. Nem lehet vele olyan olyan könnyen oldalazni, mint a Vulture-rel. (ez is vitt a sírba, dőre módon azt képzeltem, hogy majd félreugrok a rohamozó Anaconda elől )
A kilátás remek, a fegyverek elhelyezése viszont a fix megoldásnak kedvez. A gimbaled fegyvereknek kicsi a mozgástere, és három is hajó a hasán lett elhelyezve, tudjuk már a Python és az FDL esetéből is, hogy ez mit jelent. Gimbal fegyvereket használva is eléggé célra kell tartanunk, nem fogják megnyerni helyettünk a csatát, mint egy Clipperen, vagy Vulture-ön. Fix fegyverekkel viszont, könnyen lehet pontosan célozni, és jó közel is vannak egymáshoz. A pajzsa olyan gyenge, mint az várható volt, gyorsabban lekerül róla, mint egy örömlányról a bugyi. Prismatic + 4 db. A-s boosterrel már érhet valamit, de akkor se chaff, se KWS se semmi.
Én hit&run taktikát fix fegyverekkel gondolnám a legalkalmasabbnak ezzel hajóval: rárohamozni a célra, lőni rá már elég messziről, elboostolni mellette, majd azonnal FA Off-fal ráfordulni egy pillanat alatt és újra rárontani.Szerintem USS-be, RES-be ez a hajó nagyon jó választás, de hazRES-be CZ-be csak a nagyon pengék vigyék.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban tilos az üzleti célú hirdetés!
RÉSZLETES, FOLYAMATOSAN
FRISSÜLŐ FAQ
AZ ÚJ JÁTÉKOSOKNAK
Ha szeretnél felkerülni a PH játékoslistára, küldj egy privát üzenetet duvinak, az alábbi formában:
PH név – játékbeli név - platform
- Bemutató Elite Dangerous: Beyond – Chapter 1
- Bemutató Elite Dangerous: Horizons bemutató (Xbox One)
- Teszt Elite: Dangerous teszt (Xbox One)
- Hír Jövő év elején jön az Elite: Dangerous - Odyssey
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous 2.4 The Return
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous PS4-es kiadása
- Hír PlayStation 4-re is megjelenik az Elite: Dangerous
- Hír GC 2016 - Komoly bővítést kap az Elite Dangerous (PC, XO)
- Hír Elite: Dangerous - Steamre költözhet az, aki a fejlesztőktől vette meg a játékot
- Brogyi: CTEK akkumulátor töltő és másolatai
- Gyúrósok ide!
- Linux kezdőknek
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Milyen légtisztítót vegyek?
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Fotók, videók mobillal
- Futás, futópályák
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...
- ÁR ALATThinkPad Thunderbolt 3 Dock (40AC) úttörő, 13 portos dokkoló megoldás akár ingyenes szállítás
- Delonghi mobilklíma eladó, megkímélt, hibátlan
- Eladó i5 7500 3.4GHz + ASUS GTX 1050 Ti 4GB + 2x8GB DDR4 2400MHz + Kingston 500GB SSD
- Huawei Sound - Co-Engineered with Devialet - gyönyörű kis méregzsák
- iPhone 13 mini RED 256GB tárhely - független
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen