-
Fototrend
Kedves érdeklődők! Ez a topik a vezetékes fülhallgatókról szól. A vezeték nélküliek topikját itt találjátok: Vezeték nélküli fülhallgatók. Kérünk, hogy a kérdések előtt olvassátok át az alábbi összefoglalót, ahol támpontokat találtok a hatékony kérdezéshez, és megtaláljátok az aktuálisan ajánlott modelleket is. Ha egyéb finomságok is érdekelnek, itt a mélyvíz haladóknak, nézz be nyugodtan. A
Új hozzászólás Aktív témák
-
bwoay
nagyúr
nem üvöltetem a zenét, különben nem is lett volna semmi ellenvetésem.
sőt, többször kiderült már, hogy az átlagnál jóval alacsonyabb hangerőt használok
(ugyanolyan lejátszóval és fülhallgatóval rendelkező userekkel összevetve).
nekem plug meg e5c még nem volt (előbbi nem is lesz remélem),
csak a cx, arra tudok hagyatkozni.
még a kezdeti időkben olyan, hogy egy autó a járdán mellett ment el kb 30-al,
és frászt kaptam tőle, mert egyáltalán nem hallottam közeledni.
ha kilépek elé (járdán miért is számítanék autós forgalomra), akkor kivasal.
azóta persze jobban megszoktam, de olyan drámai javulás nem történt,
hogy úgy véljem: ugyanolyan korán meghallom a járműveket,
mint füldugó nélkül. szerintem ez a fizikai lehetetlenség,
hiszen pontosan úgy működik a fülhallgató,
mint egy füldugó: a hangok egy részét teljesen kizárja, a többit letompítja,
és ezáltal nagymértékben rontja a hallást.
mikor itthon használom, nem hallom meg, ha megy a mosógép,
a porszívó, vagy ha kopognak az ajtón.
lehet, hogy a te füled ''túl'' jó, azt valóban nem lehet kizárni,
de eddig mindig jónak bizonyult a hallásom, vagy legalábbis nem adódott semmi,
ami miatt kételkednem kellett volna benne.
PS: most már rendkívül kíváncsi lennék a többi cx tulaj meglátására is.
azt tudom, hogy ponti pl egyáltalán nem reszkírozza vele a bringázást.
de van olyan ismerősöm, aki a sima füldugótól is tart,
meg gondolom a gyártók sem véletlenül hívják fel a figyelmet
a veszélyekre a manualban.
[Szerkesztve][ don't... don't believe... don't believe the hype ]
Új hozzászólás Aktív témák
● olvasd el a topic összefoglalót!
A topikban (terméket, munkát, szolgáltatást) hirdetni tilos!
- Autós topik
- Eredeti játékok OFF topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mikrotik routerek
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Politika
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- További aktív témák...
- Aokzoe A1 Pro AMD Ryzen 7 7840U - 32GB+512GB
- LENOVO IDEAPAD Y700 INTEL CORE i5-6300HQ 2.3 GHz 8 GB 256 GB SSD GTX 960M 3 óra AKKU IDŐ
- Precision 7520 15.6" FHD IPS i7-7700HQ M1200 16GB 512GB + 1TB magyar vbill új akku gar
- Dell Latitude 5400, 14" FHD IPS, I5-8365U CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W10/11, Számla, Garancia
- IRIX 15mm F/2.4 Firefly EF
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs