Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Runner_fxr

    Ármester

    válasz maximilian4 #55373 üzenetére

    Persze, hogy mindkettő edzés. Nem is állítottam az ellenkezőjét. Sajnos sérüléseket én is elszenvedtem az évek során, a legsúlyosabb talán a síbalesetem volt, mindkét lábszáram eltört és sérült a hátsó keresztszalagom is. Ebből a sérülésből kb 2 év alatt épültem fel. Gyógytorna után én is kerékpárral kezdtem, valóban iszonyú hamar elfáradt a combom. Tulajdonképpen újra kellett tanulnom járni, nemhogy kerékpározni. :) Aztán nagyon szépen megerősödött, olyannyira, hogy amatőr szinten XC versenyeken is indultam.
    Pár év elteltével megszerettem a súlyzós edzéseket, ekkor a bringa kicsit háttérbe szorult, a nagyon vékony, szálkás testalkatomat szerettem volna megerősíteni. 178 centihez voltam 60 kiló, ami igen vékony. Annyira elszántan csináltam, hogy 4-5 év alatt 88-90-ig fel tudtam menni izomban. Tulajdonképpen 30 kiló minőségi izmot szedtem fel és inkább bodys alkatom lett mint kerékpáros. :) Ezután ismét egy sérülés árnyékolta be a fejlődésem, volt egy szerencsétlen könyök törésem. Na ez aztán betett a bodynak, évekig szarakodtam vele, mire annyira rendbe jött, hogy ismét tudtam súlyzókkal edzeni. Mindeközben kb 70 kilósra fogytam. Borzasztó érzés volt. Amiért küzdöttem éveket, az szép lassan fogyatkozott. Annyiban szerencsém volt, hogy a visszatérésem gyorsabban megy, mint anno. Elég hamar felmentem 80-82-ig (jelenleg ennyi vagyok), működik az izommemória. Volt még egy plusz negatívuma a könyöksérülésnek és fogyásnak, a térdeim ismét nagyon bizonytalanná váltak. A combomról hatalmas mennyiségű izomtömeg fogyott el, nagyon szerettem guggolni és elég brutál combjaim voltak. Amikor lementem 70 kilóra egyszerűen nem volt a térdemnek rendes stabilitása, visszaköszönt a régi sérülés. Eleinte kerékpárral próbálkoztam, valamit segített, de nem volt az igazi. A guggolás rendbe tette, kellett neki az izomtömeg is. Nem azt mondom hogy 100%-os, de most már elég erős és stabilabb is. Egyébként a térd sérülések gyógytornája is a különböző guggoló gyakorlatokra épül, gondolom neked is végig kellet csinálni. Nem véletlen, kellenek ezek az izmok is. A kerékpár önmagában nem biztos, hogy elég lesz, hogy rendbe tegye a térded ha valóban rossz. Javaslom a guggoló gyakorlatokat, óvatosan, fokozatos terhelés növeléssel. Ha a porcoddal gond van, akkor meg konzultálj az orvosoddal és kérj hyaluron injekciót. Nekem az gyógyította meg a könyököm. A porcerősítő tablettákkal nem sokra mentem. Egyébként a guggolás annyira más mint a bringás izom, hogy hiába tudsz letekerni több száz km-t, egy alap guggolástól, 15-20 perc alatt másnap olyan izomlázad lesz, hogy menni is alig bírsz. :)

    ---Lasali---: Valóban érdemes mindig átgondolni, hogyan válaszoljunk ezeknek az embereknek, akik fejében a 20 ezres kerékpár van. Az értékesítés is szakma, és kicsit pszichológia, mint ahogy mondod. :)
    Vannak azok akik csak érdeklődően kérdeznek, hamar megérti amit mondasz, de van az aki szentül meg van győződve arról, hogy a kerékpár márpedig 20-30-nál indul és ne akard átverni. Na ez már keményebb dió, vitatkozásba nem érdemes belemenni, elmondom az ellenérveket, majd kitérek a szervizháttérre, ez általában elegendő szokott lenni. Amikor közlöm vele, hogy 10-ből 9 Budapesti kerékpár szerviz nem vállalja a legalja áruházi bringákat, vagy ha el is vállalják nem felelősséggel. Akkor azért elgondolkodnak.
    Munkatársak figyelmetlenségből volt, hogy elvállaltak nekem ilyen borzalmakat (nagyon örültem neki), de én vagy elküldöm, vagy csak kötelezettségek nélkül veszem át, bármilyen beállításra vagy szervizre.
    Ez a tehenes sztori jópofa. :) És mit válaszolt az öreg amikor mondtad neki, hogy 200-400 ezer között van egy tehén? :)

    Egyébként valóban sokat drágultak a bringák és alkatrészek, de ezt nem is tagadom. Viszont ebbe azért nem szoktam belemenni, mert ilyen erővel bármire kitérhetünk. Minden drágult, ha bemegyek a spar-ba, ott is egyre többet fizetek mindenért.
    A Magyar bérekhez viszonyítva minden drága, ettől függetlenül még is fogynak a drága szórakoztató elektronikai cikkek, telefonok stb. Szóval a legtöbb ember megveszi azt ami igazán érdekli. Az iphone is egyre drágább, még is fogy rendesen, idehaza is. Kiszorítják rá valahogy az emberek, épp ezért álszent dolog a kerékpárokat szapulni, hogy milyen drága a 100-200 ezres kerékpár. Nem is beszélve a 70-80k-n fennakadó emberekről.
    Illetve ha visszagondolok a 90-es évek elejére, még a bóvli áruházi kerékpárok megjelenése előtt. Akkor a teljesen alap mtb kerékpár kb 18-20 ezret kóstált. Igen ám, csak ekkor kb ennyi volt egy havi fizetés, jó esetben. Ezért a pénzért kaptál egy alap, de használható merev acél vázat, merev acél villát, alap kerekeket, szimpla falú felnikkel, kantiféket, és a legolcsóbb shimano váltórendszert 18 sebességgel.
    94 tájékán jutottam hozzá életem első komolyabb bringájához, ez egy GT karakoram volt, minőségi acélvázzal, teljes Deore LX szettel, LX kantifékekkel és Marzocchi XC400-as olajpatronos teleszkóppal. Ez gép így ahogy van 122 ezer forintba került akkor, 1994-ben.
    Ki lehet számolni, hogy mai pénzre átszámítva ez mit jelent. Nagyjából 5-6 havi átlag fizetés Magyarországon. Egy hasonló kategóriás kerékpár manapság akció nélkül, teljes áron kb ennyi: [link] Nagyjából 2 havi átlag kereset, de maximum 3, ha még egy kicsit jobb felszereltségű bringát is veszünk alapul. Ha ebből indulok ki akkor azt láthatom, hogy még olcsóbb is lett, nem is kevéssel. Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy 94-ben az a GT kb akkora szám volt Magyarországon mintha ma vesz az ember 1,5 millióért egy bringát, de inkább csak azért mert még gyerekcipőben járt a hegyi kerékpározás idehaza. Ár-értéket figyelembe véve ma jobb a helyzet a bringáknál.

    Napfénysüti: Én épp ezért szoktam javasolni a kerékpár teszteket, rendezvényeket, ahol van rá lehetőség ki kell próbálni, viszonyítási alap nélkül nehéz erről beszélgetni bárkivel, amíg nem tapasztalja meg mi a különbség, nem is fogja igazán megérteni.

    Because: A 27,5" valóban nem terjed olyan ütemben Magyarországon, mivel merev vázban nem is olyan sok értelme van, akárcsak a 26"-nak manapság, de a 29" gyakorlatilag tarol ebben a kategóriában. Persze lehet kivételeket említeni alacsonyabb embereket figyelembe véve, de nagy általánosságban elmondható, hogy a legtöbb ember, alap merev vázas montiból a 29"-el jár a legjobban. Még a kisebb rugóutas össztelós kategóriában is a 29" egy jó választás. 27,5" inkább közepes-hosszabb rugóutas fullyban kelendő külföldön is, azok meg drágák a magyar bérekhez. Illetve én inkább a felsőbb kategóriákról beszéltem, ha megnézed a komolyabb gyártókat, felsőbb kategóriás alkatrészeket, akkor azt láthatod, hogy a kerékszettek és villák is elég foghíjasan vannak 26"-os mérethez. Ez persze nem jelenti azt, hogy a használt piacon és boltokban, nagykerekben elfekvőbe, nem lesz még sokáig 26"-os komolyabb alkatrész, de ha új évjáratban gondolkozol, akkor már most jelenleg is gondba lehetsz a komolyabb 26"-os monti fejlesztésével, nem kell erre éveket várni. És ez csak egyre rosszabb lesz.
    Épp ezért zuhantak a 26"-os bringa árak is a használt piacon, nem véletlenül, aki kicsit is ért hozzá az tudja, hogy nagyobb pénzeket már nem érdemes 26"-ba áldozni. Sokan szabadulni akarnak tőle és nagyobb kerékre váltanak.

    Cathfaern:
    Na igen, van benne igazság. :) De azt ne felejtsük el, hogy egy 30 éves, egysebességes, kontrás bringán nem is nagyon van mi ami elromoljon, mindene acél, még a felnik is. Ebből adódóan persze dög nehéz is.
    Egysebesség miatt, meg az akkori túlméretezés miatt szinte elnyűhetetlen valóban. A mai bringák több törődést igényelnek, de precízebbek is. És minél drágább egy bringa, annál több törődést igényel, mert annál precízebb alkatrészei vannak. Sajnos sokan azt hiszik a drága bringa azért is drága mert soha nem kell foglalkozni vele, mindent kibír. Ezért látok sokszor 100-150 ezres telós villákat, komolyabb levegős tagokat, amik néhány év alatt teljesen leamortizálódnak a karbantartás hiánya miatt. Illetve szarrá nyúlt láncokat, amik az egész hajtás tönkretették.

    Na ez egy jó hosszú hsz lett. :)

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák