Új hozzászólás Aktív témák

  • Danex

    addikt

    válasz Kobe #61853 üzenetére

    számold ki hogy biztosan megérős-e.

    Én a gépemen kb 2mhs-t tudnék nyerni, cserébe 17W-al nagyobb fogyasztás és a matek így adja ki.



    Hiába csak 1.94%-al lenne több a termelés és 5.1% a fogyasztás még így is megérné jobban hajtani (egyéb dolog miatt nem így hajtom), mivel a jelenlegi állás szerint az extra teljesitménnyel több bevételt nyersz mint amennyit a többlet fogyasztással buksz.

    Illetve ilyenkor azt is bele lehet számolni, hogy ahogy a nehézség nő úgy lehet majd egyre kevesebbet bányászni. Pl ha ősszel valaki megjelenéskor tartalékon járatta a 3080-at és benne hagyott 10-15MHs-t a konfigban a 3-as nehézség mellett, az mostani 6-os nehézség mellet, olyan mint ha 20-30MH-s hagyna benne, hiszen akkor fele annyi kapacitásból lehetett annyit túrni mint most.

    Ergo addig kell ütni a vasat amíg meleg, mikor már közel csak az áramot hozza, akkor már el lehet gondolkozni, hogy az extra áramfogyasztásból inkább coint vegyen az ember.
    ---------

    Illetve a néhány kártyával bányászva ezek a számok erősen torzulnak, mivel az alapkonfig illetve a táp hatásfoka elég tetemes részét teszik ki az össz fogyasztásnak, és pl lehet, hogy az egész rendszered fogyasztása nem 20%-al csökkent, hanem csak 10%-al mondjuk.

Új hozzászólás Aktív témák