-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
-
mcs
veterán
Ahogy járódik befele a Sony MDR-XB950AP, egyre inkább úgy érzem, hogy nem annyira hordó hangzású cucc, amiben csak a basszus dübörög esztelenül. Az XB600hoz és JVC HA-M55Xhez képest mérföldekkel tisztább közép és magas tartományban is, de a HD 681 Evo-hoz viszonyítva sem érzem már túlon túl tompának. Felhelyezés után érdemes a forgók segítségével igazítgatni kicsit, mert nem mindegy, hogy milyen fokban fekszik a fejre.
Egyedül az anyagminőségébe és az illesztések pontosságába tudok belekötni. Mivel itthon használom, fokozottabban tudok figyelni rá, ezért bízok abban, hogy idővel nem reccsen szét. Egyedül a mikrofont nem próbáltam még ki rajta, de az őszintét megvallva nem is izgat ez a része.
Összegzésül vérbeli bassheadeknek egy kánaán fejes, a természetesebb hangzás hívei pedig rá se nézzenek. -
-
mcs
veterán
válasz AMDFan #67387 üzenetére
Attól nem hulladék valami, hogy a basszusra helyezi a fő hangsúlyt. Sokaknál nem a minőség, hanem a szórakoztatás az elsődleges szempont, és a mélyorientáltság ehhez nagyon sokat hozzátesz, pláne elektronikus zenéknél, amit semleges hangképpel unalmas hallgatni. De kinek a papné, kinek a pap.
[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz #56474624 #67406 üzenetére
Sony MDR-XD150el nem sikerült megszoknom az EDM-et. Minden más finomabb zenei műfaj kellemes vele, mert viszonylag kiegyenlített, de a basszusban gazdag dance számok egyszerűen nem brillíroznak úgy, mint az XB950el vagy a Superlux HD 681 Evoval. Számomra hiányzott az a plusz löket, ami igazán szórakoztatóvá teszi.
[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
-
mcs
veterán
Sony MDR-1AM2vel van valakinek tapasztalata?
Éppen 40 ezer Edigitalban 75 helyett, és szokás szerint furdall a kíváncsiság. -
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72732 üzenetére
Igazság szerint a jelenlegi, esztelenül dübörgő XB950 helyett szeretnék már egy kiegyenlítettebb, tisztább hangzású fejest, és ez az 1AM2 kimondottan izgat így majdnem fele áron, főleg, hogy 90%ban pozitív véleményeket is olvastam róla külföldi oldalakon. Xonar DGX-el és néha Samsung Galaxy A5 2017el is használnám.
[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72735 üzenetére
Ez lenne az első komolyabb, kiegyenlítettebb hangzással bíró fejesem, mert eddig 80%-ban mélytúlsúlyosakat használtam. Nagyon sokféle fajta zenei stílust hallgatok, és itt-ott igencsak elkélne egy tisztább összkép a jelenlegi bummkatyvasz helyett.
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72738 üzenetére
Sehol nem olvastam olyan véleményt, hogy mélyhiányos lenne, sőt, akár EDM-re is alkalmasnak vélik a megfelelő szub miatt. Ahhoz, hogy kipróbáljam, sajnos utaznom kellene másik városba.
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72740 üzenetére
Eladóként ettől a procedúrától egyenesen undorodok.
Inkább úgy állok hozzá, hogy f@xa lesz, és megveszem a helyi üzletben, mert van a készletükön. -
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72743 üzenetére
Na megvettem, és érdekes módon kellő hangerővel meg is hajtja a telefon. Ami már így első hallásra fix, hogy nem éppen mélyhiányos, de jobban tesztelni majd meló után lesz alkalmam otthon.
szerk.: nem hogy kellően hajtja meg a telefon, de 80%os hangerőn majd le is szakad a fejem, amikor egy energikusabb számot nyomok be. Izgalmas versenyző a kicsike.
[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72749 üzenetére
Hát ehhez semmilyen ekvalizeres birizgálás nem kell. Utcán is élmény Pink Floydot hallgatni vele. Megdöbbentően puha és lágy is a viselete.
[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72753 üzenetére
Egyelőre nem tervezek komolyabb forrást tenni alá, de ki tudja, hogy mit hoz majd a jövő.
Azért diszkós zenékben az 1AM2 is odateszi magát rendesen így bejáratlan állapotban telefonról, és sokkal élvezetesebben is lüktet, mint az XB950. Nem pöffeszkedik rá gusztustalan módon a többi tartományra, hanem határozott, és feszes háttérlökést ad.[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
Elkezdődött az Asus Xonar DGX-el való vallatása az 1AM2-nek. Azt hiszem, eddig nem voltam tisztában a ,,fejhallgató" fogalmával, annyira más világ tárul elém most, és igencsak pozitív értelemben. Mélysúlyosabb fejest ezentúl már csak városban gyalogolva és buszon fogok használni.
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72775 üzenetére
Részletesebb, és szélesebb hangzásterű lett. A Dire Straitstől majdnem elállt a lélegzetem, annyira fantasztikusan tudja benne szétválasztani a hangszereket.
[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz komyka #72818 üzenetére
Az 1A sokak szerint mélyhangsúlyosabb és igényesebb felépítésű, az 1AM2 pedig kiegyenlítettebb, bár utóbbi is kellően öblös. Vicces, hogy a telefonom sokkal jobban tudja meghajtani az agybadugós fülesek többségénél.
40 ezer nem kevés pénz így akciósan sem, de az 1AM2 hangzása ennyiért ajándék. Ég és föld egy átlag huszonezres fejeshez képest.[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72850 üzenetére
Itthon nem lehet beszerezni?
Bár lebetegedtem, de szerencsére így most van is alkalmam élvezkedni az 1AM2-vel. Eddig ki nem hallott részleteket hoz ki, és bizonyos számok teljesen másképp is szólnak, mint az eddigi fejeseimmel. Annyira más például egy Metallicát hallgatni úgy, hogy a dob nem terpeszkedik olyan szinten előtérbe, hogy minden mást elnyom.[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #72863 üzenetére
Nem egészen értem én sem, hogyan tudja befolyásolni a hangzást egy kábel, de talán kiokít itt egy profi.
Éppen trance zenével nyúzom a kicsikét, és most vált igazán világossá számomra, hogy az átlagos, basszusra kihegyezett cuccok mennyire magas tartományon emelik fel azt. Ezzel a fejessel szinte csak azt érzem, ahogyan az alsóbb tartomány simogatja a füleimet. Röhejes a régebbi előítéletem, miszerint kiegyenlítettebb hangzású fejes nem alkalmas tuctucra.
Néhány órája majdnem gutaütést kaptam, mert nekiállt zizegni a bal oldal, de szerencsére csak egy hajszál szorulhatott be, mert egy kis bökdösés és masszírozgatás után abbamaradt a zörej. Tökön szúrnám magamat, ha máris gariztatnom kellene.[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
Milyen sample rate beállítás lenne ideális a Xonar DGXemnek most, hogy egy jobb minőségű fejessel hajtom?
-
mcs
veterán
válasz pulutodurumo #72961 üzenetére
Többnyire zenét hallgatok, és a 48 Khz-24 bitnél állapodtam meg. Foobarban Wasapit használok, mert az ASIO ugrál.
Ha felnyomom 96 Khz-re, valamennyit szélesedik a tér, viszont a mélység csökken. -
mcs
veterán
Két hét után most érzem azt, hogy kezd kiteljesedni a Sony MDR-1AM2 hangja. Előtörtek a magasak, és még részletgazdagabb. Érdekesség, hogy 96 khz/24-biten érzem igazán élvezetesnek és egymástól elkülöníthetőnek a tartományokat, alatta pedig kicsit összemosódnak, főleg a mély és közép.
[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #73221 üzenetére
Xonar DGXen pont így tudnak igazán kibújni az alsó basszusos részletek a közép alól.
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #73225 üzenetére
Létezik valamilyen olcsóbb dac ilyen pentaconn kimenettel?
-
mcs
veterán
válasz #56474624 #73229 üzenetére
Nem valószínű, hogy veszek egy jobb minőségű dacot, hacsak nem meggazdagszok.
Amúgy nekem ezzel a fejessel az tűnt fel, hogy a Xonar DGX mennyire zajos, mert bizonyos zenei részletek enyhén statikusan, torzan szólalnak meg. Csak egy belépő szintű hangkártya.[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #73236 üzenetére
Ez a jövő zenéje lesz majd egyszer.
Éjszaka a Galaxy A5 2017el hallgattam vele zenét, amivel feltűnően bödönösebb hangzású a többi tartomány és a részletesség rovására. Ennek aztán tényleg nagyon nem mindegy, hogy miről szól.[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
Az normális egy fejhallgató bejáratásánál, hogy először a magas, majd utána a közép is elkezd kitisztulni?
Vagy beképzelem, vagy tényleg melegebb lett az 1AM2 hangja. -
mcs
veterán
válasz Darko_addict #73453 üzenetére
Kiegyenlített hangzású fejessel más élmény klubzenét hallgatni. Szinte csak az alsó mélytartomány nyomását és simogatását érzed, nem pedig a brummogást és ugrálást.
-
mcs
veterán
válasz fehér_ember #73518 üzenetére
Nem ír hülyeséget pedig. Akármilyen irányba igazítasz fejest, és akár néhány miliméterrel is, valamivel másképpen szól. Ha például lejjebb vagy hátrébb igazítod, a magasak jönnek elő jobban, ellenkező irányokban pedig melegebbé válik a hangzás.
[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
Olyan az 1AM2 után XB950en hallgatni zenét, mintha kettő, több száz wattos mélynyomóval szerelt lábast húznék a fejemre.
Hogyan tudhattam ettől a természetellenes hangzástól elalélni régebben?[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
válasz stemplar07 #73609 üzenetére
HD681 Evo, XB550, XB600 széttörve, XB950, 1AM2, teszkós Op3n Dott brútusz, madaras QiLive brútusz. Kisfülesekből is akad kb. ugyanennyi. Most az 1AM2vel talán lenyugszok 2-3 évre, és nem lesz olyan gyűjteményem, mint például nőknek cipő.
[ Szerkesztve ]
-
mcs
veterán
-
mcs
veterán
válasz Sinesol #73654 üzenetére
Jelen van benne a Sonykra általában jellemző öblösség, csak lájtosabb formában, és ez a bejáratás után érezhető legjobban.
A Pio pedig pont az ellentetje, mert annyira magasba húz (szerintem már természetellenesen is), hogy alig hallani valamit a mélyeiből.[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Bemutató Beyerdynamic DT880 Bass Mod
- Hír Eszement zajszűrő koncepció a Panasonictól
- Hír Üvegborítású high-end fejhallgató a Sennheisertől
- Hír Hamarosan érkezik a kézzel készített high-end fejhallgató Japánból
- Hír Abszolút prémium high end fejhallgatót villantott a Grado
- Blogbejegyzés Gyémántokkal "kipitykézett" Focal fejhallgató 30 millióért
- Hír Korrektnek tűnő fejhallgatóval jelentkezik az Onkyo
- Hír Fa fejhallgatóval próbálkozik a JVC
- Intel I7 12700KF 14mag/20szál - Új, Tesztelt - Eladó! 85.000.-
- Netac NV7000 4TB M.2 NVME PCI-E 4.0 x4 - Új, Tesztelt - 7200-6850 MBs - Eladó!
- Modolt Magyar ASUS ROG Strix Scope II 96 Wireless keresi gazdáját
- Eladó Legamaster Airserver Connect 2 - 2 darab!
- MacSzerez.com - iPhone 11 / 128GB / Kártyafüggetlen / Zöld / Új akkumulátor! / Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen