Új hozzászólás Aktív témák
-
1.: De, elméletben átlehetett volna, sőt, az oroszok eredetileg a Priroda és Szpektr modulokat fel is ajánlották eredetileg oda. Viszont az utólagos átmanőverezés többszörös problémákat okozhatott volna, például a Zvezda nem volt felkészítve eredetileg arra, hogy plusz modulokat fogadjon be. Probléma lett aztán, hogy a Szpektr effektíve "halott" modul volt az ütközés után, a Priroda pedig eredendően főleg a NASA tudományos eszközeivel lett feltöltve, márpedig a NASA nem tartott igényt rá. De a többi modullal is csak a gond lett volna - a Kvant2 zsilipajtajával több probléma is adódott már, például. Ott volt az elöregedés problémája is. Szóval túl sok probléma, túl kevés várható nyereség. Ezért az oroszok az elején azt akarták, hogy majd lesz két dedikált tudományos modul majd, meg egy különálló energia-ellátó torony. Csak aztán erre nem volt pénz...
2.: Évtizedek óta ott van a koncepció, anno a szovjetek és az amerikaiak is akartak (illetve nem csak akartak a Gemini programban) ezzel kísérletezni, de hamar kiderült, hogy ez nem olyan egyszerű dolog - a gyakorlati megvalósítást több tényező a hátráltatja:
-Először is a forgó modul tehetetlenségéből fakadóan az "álló" részre is hatást fejt ki. Erre nagyjából egy jó megoldás van, ha rögtön két forgó modul van (vagy egy modul és egy "lendkerék"), amelyek egymással ellentétes irányban forognak, hogy kioltsák ezeket az erőket.
-A második probléma az emberi test, ugyanis a szervezetünk nem nagyon tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy jelentős eltérés van a fejünk és a lábunk között tapasztalt gyorsulás terén. Más szóval ha egy kisebb forgó modul lenne, nagyjából 1g mesterséges gravitációval, akkor feltehetően ott folyamatosan rosszul lennének a benne lévők. Lehet játszani azzal, hogy csak szerényebb mértékű mesterséges gravitáció lesz, hátha azt jobban tudja tolerálni a szervezet, ám ennek pontos hatása kérdőjeles. Ahogy azzal is lehet játszani, hogy nagyobb átmérőjű körben forgó modult kell építeni (nem gyűrűt, hanem két kar végén egy-egy lakómodult), de a feltételezések szerint 1g esetéhez alsó hangon 400, de akár 1000 méteres rádiusz is kellhet... Aztán persze az is lehet, hogy pár nap alatt hozzá tudna szokni legalábbis az emberek egy része (ahogy a VR szemüvegek hatása sem ugyanolyan mindenkire, valaki órákig bírja, valaki 5 perc után elhányja magát...).
Egy elemzés szerint ezek a számok: a függőleges tengely a forgás rádiusza méterben, a vízszintes tengely a forgás fordulatszáma a ferde 'g' számok az adott esetben tapasztalt mesterséges nehézkedés mértéke-Végül problémát okoz maga az is, hogy szerkezetileg hogy oldják meg a forgó modulokat.
A NASA berkeiben is igyekeznek a témával foglalkozni, egy 2011-es bolygóközi űrhajó koncepció (Nautilus-X) esetében a forgó modult először az ISS-en tesztelték volna. Relatíve nem tűnt drágának, a kísérleti modul 140-150 millió dollárba kerülhetett volna. De végül nem valósult meg.
A NASA-n belül egy olyan ág is van, ahol egyszerű forgó ágyakkal kísérleteznek, amelyeknél a fej nagyjából a forgásközéppontban van, és a lábak felé áramoljon a vér. A földi tesztek alapján nem teljesen reménytelen a dolog, és akkor legalább az alvás közben a testtel elhitetik, hogy hat rá nehézkedés...
Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.
-
Viszont a további beszélgetéshez kapcsolódva: ha létrejön a Mars út, akkor odáig végig súlytalanságban lesznek az űrhajósok? Leszállva pedig a Mars alacsonyabb gravitációját kapják majd? Hosszú távon egészséges lesz ez?
A szovjet és orosz űrhajózás történetét taglaló cikksorozatban már olvashattad, hogy 1 éves folyamatos súlytalanságban motívált, napi 2-3 órás testedzést végző űrhajós még képes volt arra, hogy néhány 10 métert sétáljon a Földre visszatérve. Pár hét kellett neki ahhoz, hogy utána már futni tudjon.
Az utolsó kérdésedet előre véve, nem, hosszú távon nem egészséges, de itt több tényezőt is figyelembe kell venni. Mi van, ha lesznek emberek, akik az egész életüket súlytalanságban fogják leélni? Igen, ők már nem térhetnek vissza a Földre, vagy nagyon hosszú rehabilitációra lesz szükségük, fokozatos nehézkedéshez való szoktatással. De ha lesznek emberek, akik ezt bevállalják, akkor miért ne? Én mindig a hegymászást hozom fel, mert sac per kábé minden évben több tucat ember hal meg illetve sérül meg súlyosan, hogy eljusson a Mount Everestre, mégis mennek oda, pedig azon kívül, hogy elmondhatja, hogy na, feljutottam, semmi gyakorlati haszna nincs ennek. Akkor az űrkutatásért bevállalni miért lenne sok efféle veszélyeket bevállalni?
A Mars kérdésköre azért is érdekes, mert Musk egy nagyon markáns és zavarba ejtő, ugyanakkor logikus dolgot mondott az IAC2016-on: akik a Mars kolonizálására indulnak, azok egy irányba mennek. Feltehetően soha nem térnek vissza a Földre, számukra a Mars lesz az új otthon. Innen nézve "mindössze" az odaút időtartamát kell elviselni, aztán jöhet a Mars alacsonyabb gravitációjához való alkalmazkodás. Ahogy az elején írtam, a Marsig tartó út elviselése nem okozhat problémát, hiszen nagyjából bármelyik forgatókönyvet is nézzük, az egy év betakarja (egyébként 90 nap szokott lenni a "gyors" út, amit például Elon Musk is propagált, és 270 nap a "lassú" út, ami ionhajtóműves vagy más, kis gyorsulású, de hatékony meghajtással való utazásra vonatkozik), vagyis túl lehet élni, el lehet viselni....
Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.
Új hozzászólás Aktív témák
lo A Nemzetközi Űrállomás megszületése és a Mir utolsó reményének, a MirCorpnak bukása.