Új hozzászólás Aktív témák
-
Aki nem bírja elviselni a reklámokat, az megnézheti alternatív forrásból is. Az sd minőség is tökéletes szerintem.
Remélem egy-két fő csatlakozik majd.
Nézzük, hogy gázolnak át egymáson a játékosok.
-
Az életkor anomáliák nekem is feltűntek, gondoltam is, hogy ez így eléggé sántít.
A sárga csapat valóban nagyon szerencsétlen benyomást kelt, ráadásul a felvételek lapján a szigetük is elég kicsi, és alig van rajta némi erőforrás.
Amint láttam a kékek szigete viszont eléggé rendben van, a légifelvételeken látszott egy belső tó is, ami vélhetően édes víz, ez igazi kincs lehet tisztálkodás szempontjából.
Számomra is teljesen felfoghatatlan, hogy mikre gondolhattak azok, akik már az első pár napban nem bírják? Arra biztos nem, hogy mások elől veszik el a lehetőséget. Aki már az első játékot sem bírta, az ugyan mit készült 6 éve a játékra?
Szerintem nagy belső feszültségekre lehet majd számítani, még az is lehet, hogy érdekes lesz.
-
Hazamegyek megnézem a tegnapi részt. Kíváncsi vagyok az eseményekre kicsit bővebben, mert az előzetes alapján nekem is kissé teátrálisnak tűnt az elájulás. Szerencse, hogy pont ott volt premierplánba egy kamerás mókus.
Nekem nem igazán szimpatikus az, hogy valaki 5 másik embert hátráltat egy játékban.
Értem én, hogy a párunkért mindent meg kell tenni, de egy ilyen játékban nem biztos, hogy ezt így kell. -
Megnéztem a tegnapi adást, és tényleg csak néztem, mint Rozi a moziban.
Nincs is jobb alkalom legyőzni a rettegést a víztől, tengertől, mélységtől, mint egy éles versenyhelyzet, ami amúgy is stresszel, adrenalinnal fűszerezett.
És az is természetes, hogy a verseny végénél a győzelem kapujában kell elmenni pancsizni, amikor az ellenfél a nyakunkba liheg.Azt gondoltam, hogy a nyereménnyel nem túl sok mindent fognak tudni kezdeni, szerintem ez semmi előnyt nem jelent majd a mai védettségi játékban.
Úgy látszik tényleg nem a Bear Grylls vagy Csupasz túlélők vonalra mennek rá a készítők, hanem a kibeszélős, összeesküvős perpatvarra. De tényleg az efféle cirkuszra kellene fókuszálni?
A környezet és a feladatok tetszenek, az előző oszlopra mászást nem biztos, hogy sikerült volna teljesítenem, de ezt az evezős, mélyre merülős részt élveztem volna.
-
-
Sokadszor hallom, hogy ifjú titánok. Elég érdekes annak fényében, hogy van ott 29 éves játékos, míg az elvileg egyel idősebb korosztályban van 3 játékos is aki 28 éves. Elég okafogyott a műsor alcíme.
-
válasz Shadowfax #17 üzenetére
Én sem bírom egyiket sem. A csaj elég idegesítő, a hangja szexualizálja a hallószervem. A csávója meg valami nagyon okos orákulumnak képzeli magát.
Igazából mindhárom csapat már idejekorán marja szét magát belülről.
Egyelőre még nem találtam rá a favoritomra, és nem is az a kérdés, hogy ki lesz az, hanem, hogy egyáltalán lesz e.
-
Igen, ha jól rémlik pont 3-3 lett volna, ha Zümi szavazatát nem befolyásolja, és Olivérre voksolt volna. Akkor legalább egy párbajon bizonyíthatott volna, ami egy fokkal korrektebb lett volna.
Egyébként így hiába maradt játékban Olivér, szerintem nincs az a csapattársa, aki megbízna benne. Az az egy esélye van, ha nem mennek törzsi tanácsra és egyesülés után új szövetségeseket keres magának. -
-
-
Tudom, hogy nem erről szól, de akkor is érdekes a műsor címének fényében, ahogy az események alakulnak. Három játékosnak már búcsút inthetünk, és érdekes módon, egyik sem a sárgák közül ment haza, akik szerintem elsőként pusztulnának el a szigetükön külső segítség nélkül.
Micsoda nyeremény egy köcsögből locsolhatják magukat. Nem tudom milyen az a jó illatos habfürdő, de biztos nagyon BIO ha így mehet bele a vízbe.
Tudom, mindenki magáért játszik, de Gergő játéka nekem nagyon nem szimpatikus. gyakorlatilag a saját törzsét szórja ki, miközben még mindig egy mindenható orákulumnak hiszi magát, pedig csak annyi a szerencséje, hogy a másik két fiú még nagyobb betonrépa, mint ő. Úgy láttam az előzetesben, hogy a törzs megtartós játékot is szabotálni fogja. Itt már hiába veszik észre, hogy direkt csinálja, már késő.
-
Ha a másik két játékos helyében lettem volna a kékeknél, és tudtam, volna, hogy Gergő a sárgákhoz akar menni, mint, ahogy gondolták is, én ragaszkodtam volna hozzá, hogy én menjek a sárgákhoz, Gergő pedig a pirosakhoz.
A sárgáknál a Zsombor gyereknek tulajdonképpen igaza van azzal kapcsolatban, amit Nóráról mond, a gond azzal van nálam, ahogy előadja magát, a stílusával.
Eltelt két hét, és fogalmam sincs, kinek szurkoljak.
A most kiesett ét csajért sem tudtam hullajtani egy könnycseppet sem. -
Ez az egymásra találás elég gagyi! Ezek annyira szeretik egymást, mint én a hajnal hármas pisilést!
-
Most, hogy mindenki bocsánatot kért mindenkitől a sárgáknál, elhiszik, hogy ez után boldogan élnek majd míg...... ?
Olivér felfogta teljesen, hogy mi történt, és, hogy ő igazából jól megszívta, hiába próbál neki mást beadni Gergő?
Tudják azt, hogy Gergő úgy átvágja majd őket, mint sz@rt a palánkon, hogy a barátnőjét védje?
Egyedül Zsombornak van egy minimális esze, de őt meg másért nem bírom elviselni.
-
válasz Shadowfax #43 üzenetére
Az előzetes alapján Zsombor rendesen át lesz vágva. Azt gondoltam okosabb lesz, de saját magát ejti ki.
Én is pont úgy látom, hogy Zsombornak Olivérrel kellett volna beszélnie, és rávilágítani, hogy már a másik törzsben átvágta, és most a védettségi játékon is Gergő miatt veszítettek, ami nyilván nem véletlen. És Tomival, Anettel, Zsombival összeállva kirakni a játékból a francba, aztán meg mehet majd a barátnője legközelebb.
-
válasz Shadowfax #45 üzenetére
Lehet direkt úgy vágták össze, hogy megtévesszen, hisz valóban szokásuk.
Csak annyit láttunk, hogy Gergő szólt Nórinak, hogy Gwendire kell szavazni, aki azt mondta, hogy biztos nem fog rá szavazni, ez után közvetlen azt vágták be, mikor Gergő mondta Zsombornak, hogy Nóri a szerelmet választja a barátság helyett és mehet a deal.Bárhogy lesz, a lényeg, hogy Zsombornak eleve totál felesleges volt Gergőt belekeverni a sztoriba, nem is kellett volna beszélnie vele, az elvesztett játék után meg tudta volna győzni a három régi társát és Olivért, hogy Gergő ellenük játszott és nincs helye a törzsben, mert veszélyt jelent bármikor, bárkire.
-
-
Na, a hülye gyerekek bekajálták Gergő szövegét.
Meg is érdemlik ha ilyen sötétek. Ha a párbajra mentek, akkor a leggyengébbet kellett volna megsorozni, vagyis Nórát. Így ha nem Zsombi nyer akkor végük, a másik csapatnak már nem is lesz érdeke nyerni a védettségi játékon, csak szép sorba kirakja a maradék hármat.
-
-
válasz Shadowfax #57 üzenetére
A tegnapit még nem tudtam megnézni, és egyébként rendesen fel is húztam magam az előző részen, hogy, hogyan lehettek ennyire hülyék a sárgák, és mi lett a következménye, és Gergő mekkora királynak hiszi magát. Rendesen bosszantott!
Úgy látszik észrevették a készítők, hogy valami nagyon félrement, ha tényleg lesz ilyen tag csere. Így viszont át fog billenni a mérleg nyelve, mert Vivi szerintem is annyira berágott Gergőre, hogy hamar be fog állni Zsombor táborába. Ha másért nem, mert az ellenségem ellensége a barátom.
-
válasz Shadowfax #60 üzenetére
Remélem most megy is haza valamelyik.
Az ugyanis nem derült ki számomra az előzetesből, hogy mikor volt a tagcsere?
Ha a játék után volt, és a sárgák elvesztették azt, akkor Gergő jól tökön rúgta magát!Ha a játék előtt, akkor gondolom felfogták, hogy a hátráltatás már nem jöhet szóba. És ha mégis vesztettek, akkor nincs az az Isten, hogy Gergő megússza a 4 szavazatot.
Amúgy szerencsétlen Vivi, örült, hogy megszabadúlt Gergőtől és Olivértől, erre visszakapta őket.
Ez a játék már nagyobb genyóság, mint a Ki nevet a végén.
-
Gondoltam, hogy így lesz, de most már alig várom, hogy lássam is.
Valahol elégtétel lesz számomra Gergő távozása. Ha Nóra tényleg feladja és kiáll, és Zsombi jön vissza, akkor Olivérnek reszeltek.Amúgy akartam kérdezni, hogy mit szólna a párotok,
ha ilyen luxus wellneszre vinnétek el őt?Ne haragudjatok de ez viccnek is rossz volt. Nesztek, itt egy tubus sampon aztán irány a pocsolya.
-
Biztosan kicsinyesnek hangzik, de jó nagy elégtételt éreztem, amikor láttam Gergő kiesését. Nóra tényleg egy kolonc volt, és azzal, hogy most még fel is adta, egy másik jelentkezőtől vette el a lehetőséget a válogatáson. Ő a szigeten tudta meg, hogy milyen játékba jelentkezett? Mi lett volna ha ketten jutnak Gergővel döntőbe? Mindketten feladják a szerelmük javára?
Olivér mekkora egy tróger betonrépa. Egy gerinctelen csúszómászó.
-
Egy gyakorlatilag erő feladatban a pirosok az 50 évest indítják a 24 éves helyett. Logikus.
A sárga csapat meg nagyot nyert, biztosan köszönik szépen. Jó nagy szivarás volt ez a totem. Bár remélhetőleg ha oda jut a dolog, akkor ezzel Olivér sorsát pecsételték meg.
Vivi meg mennyire tudja forgatni a szemeit, amikor Olivér nyomja a kamu dumáit.
-
Tipikusan az a csaj Zera, hogy a férj inkább a kocsmába megy meló után, mint haza.
Én is meglepődtem volna, ha végrehajtja a feladatot. Mi több, már azon meglepődtem, hogy hajszál híján végig ment a kötélen.Kíváncsi leszek, hogy a sárgáktól Anett meddig jut majd el. Az ilyen csendes játékosok szoktak surranó pályán a kondér közelébe kerülni.
-
válasz Shadowfax #74 üzenetére
De azért gondolom egész éjjel izgulva fogod Te is rágni a körmöd, hogy végül is melyikük távozik majd!
Komolyan erre az elcsépelt húzásra játszanak még? Titokzatos vég? Aki nézi a műsort úgy is nézné, ha most meg lett volna a kieső, akit meg nem érdekelt ezért sem fog oda kapcsolni, hogy ezt megtudja. Szánalom.
-
válasz csababarca #78 üzenetére
A nyelv tanulás van akinek könnyen megy, van akinek nehezen. Én pl. az utóbbi csoportba tartozom. Angol még csak-csak, azzal elbajlódok, de pl. a német az annyira távol áll tőlem, hogy ugyan úgy kiráz tőle a hideg, mint a franciától.
A magyar pedig egy kifejezetten nehéz nyelv szerintem, úgyhogy nincs könnyű dolga a párodnak. Mi biztosan könnyeben tanulunk meg angolul, mint ő magyarul, csak azért gondolom, mert az angolt sokkal primitívebb nyelvnek tartom, annak ellenére, hogy úgy írjuk, hogy fehér, de úgy ejtjük, hogy fekete.
-
Ez a Zsombor gyerek azt mondta, hogy Gergőékkel nem hajlandó együttműködni, most csak az "övéi' voltak, most mi a helyzet?
-
-
Minden új évadban egyre több és több a csavar, és nekem egyre jobban nem tetszik. Pont nem arról szól a műsor, amiről szerintem szólnia kellene.
Amúgy valahogy Anettet sajnálom, hogy kirakták.
-
-
Ahogy közeledik a játék vége, nemhogy megkedvelek valakit, hanem inkább egyre jobban ellenszenvesek lesznek mind.
Hamarosan jön helyettük a farm, remélem ott szimpatikusabb játékosok lesznek.
-
Már eddig is úgy gondoltam, hogy ezt az évadot nagyon csűrik-csavarják, de a tegnapi rész után úgy gondolom, hogy már ezen is túl léptek, ami szerintem kár, mert a kevesebb néha több.
Egyébként abban volt egy nem kevés önhittség, amikor Zera azt mondta, hogy simán benne lenne a legjobb négyben, ha most nem adta volna fel. Lehet, csakhogy ahhoz neki semmi köze nem lenne, a többiek húznák maguk után koloncként, ami nem jelent számukra fenyegetést a döntő játékban.
Estig még bízom benne, hátha Anett kerül vissza, hátha neki kedvez a "szerencse", aztán meg abban, hogy a végén nem Simi nyer. De persze alig tudok olyat mondani, aki szerintem megnyerhetné. Ha nem Anett, akkor esetleg még Zsombi, de utóbbit esélytelennek tartom a döntőbe jutásra önerőből.
-
válasz Shadowfax #106 üzenetére
Egyetértek.
Vivinek az első mondat után abba kellett volna hagyni az indoklást. Az megállta a helyét. Ezt követően minden szó felesleges volt, saját magából csinált hülyét.
Simi pedig ugyan olyan gerinctelen sz@arkupac, mint akiket ő maga is annak gondol. Mit is veszített volna, ha Anettra szavaz és legalább a párbaj lehetőségét megadja a nagy bizalmasának? Nem bánom a döntését, csupán érthetetlen számomra.
-
Ez a Zsombor gyerek örül magának, mint majom a farkának, de hiába is jutna el a döntőbe, nincs az az isten, hogy a többség rá szavazzon.
-
-
válasz LamaCube #111 üzenetére
Én is Anettnek szurkolok most már.
Nemrég olvastam, milyen durva balesete volt, és mennyire összetörte magát, 2 hétre kómába tették, azzal, hogy ha abból felébred, akkor nagy valószínűséggel túléli az esetet.
Ha bekerül a döntőbe egy Zsomborral, akkor nem is lehet kérdés, ki az esélyes. -
Most nézem az utolsó tanácsot.
Szentséges ég, hogy ez a Viki mekkora egy manipulátor mágus! Tanács előtt simán beetette Korit, pár könnycseppel és a gyerek kártyával, tanács után pedig a többieket, amikor egymásra licitáltak, hogy kinek volt keményebb sorsa. De persze, ha meg tudja csinálni, hát csinálja.
-
-
Köszönöm nektek a kibeszélést! Bár a végéről nincs nagyon mit beszélni. A vége felé már Anettnek szurkoltam, nem nyert sajnos. Zsombor tényleg elhitte, hogy nyerhet a viselt dolgaival? A döntő játékban kicsit háttérbe kellett volna húzódni, és engedni a társait nyerni.
Szerinte az évad nézhetősége a versenyzőkkel a "csavarokkal" alulmúlta az előzőket.Jövő héttől találkozzunk a Farmon!
Ilyen ez a világ.
Ha valaki pénzért létesít nemi aktust valakivel, az prostituált, ha szintén pénzért, de le is filmezik, az művész/színész!
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- IPhone 12 Pro 256GB gyári független gyönyörű + ajándék magsafe tok
- Strix 15 GL503GE 15.6" FHD IPS i7-8750H GTX 1050Ti 16GB 256GB NVMe+1TB HDD magyar vbill gar
- CSAK 1DB!!! EZÜST! VADIÚJ BONTATLAN, 2ÉV+ GAROS Surface Pro 9 i5-1235U 16GB 1TB SSD
- CSAK 1DB!!! FEKETE! VADIÚJ BONTATLAN, 2ÉV+ GAROS Surface Pro 9 i5-1235U 16GB 1TB SSD
- Sony Pulse 3D 2026.07.26. Euronics garancia /vásárlás
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen