Új hozzászólás Aktív témák
-
KROK640
veterán
Akkor vagy túlterhelt a központ, vagy messze vagy tőle. (kb 2 kilométerre lehetsz az alapján amit írsz)
Nekem ADSL1-el is elment a vége 8Mbitig, a feltöltés meg több mint 700Kbit/s volt. Igaz 200 méterre lakok a központtól.
Aztán mikor még tovább emeltek 16/1Mbitre, azt is gyönyörűen vitte. A rémálom félév múlva kezdődött mikor egyszercsak elkezdett szakadozni, majd két hét alatt eljutottunk oda, hogy már nem a net szakadozott offline állapottal, hanem az offline állapot néha (főleg éjszaka) egy kis internettel.
A szerelőket már keresztnéven szólítottuk és tudtuk melyik hogy issza a kávét. Mindent is kicseréltek még a földkábelt is, elosztó dobozt, több router volt, a hálókártyát a gépből cseréltem stb, semmi sem segített. Volt, hogy elmentek és 10 perc múlva összeomolott, volt h fél napig nem volt net, volt hogy csak egy félóráig.
Egyszer az egyikük elszólta magát, hogy kicserélhetnek ők itt bármit, amíg a közeli központra túl sokan vannak rákötve, és túl van terhelve. A megoldás az lett, hogy visszavették a mi sebességünket is, meg mindenkiét 4Mbitre, így stabilizálódott a helyzet, és a köv szerződésmódosításnál engedtek valamennyit a havi díjból. Részemről meg az, hogy közel egy év huzavona, és a 4Mbitre való csökkentés után (sosem volt előtte 4Mbitem 2Mbitről egyből 8-ra emeltek, és 16-ról rossz volt 4-re lemenni); behúzattam a UPCvel a 30Mbitet és azt kaptam 2000ft-al olcsóbban mint a T-től a 4Mbitet.Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...
Új hozzászólás Aktív témák
- Folyamatosan hazudott a bitcoin állítólagos feltalálója
- Minecraft
- Projektor topic
- E-roller topik
- Vírusirtó topic
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Így nem hajlik, úgy kettétörik az új iPad
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- LED világítás a lakásban
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- További aktív témák...
- -70% HP EliteBook 850 G7:i7 10610U,32GB RAM,512GB SSD,15.6" FHD,vil.MAGYAR numeri.bill,WWAN 4G,Win11
- ASUS TUF Gaming GeForce RTX 4070 Ti 12GB
- Hama Ultraslim Fali konzol (TV)
- ÉRKEZETT Legújabb Bontatlan Új M2 IPAD PRO 2022 12,9 128GB - 256GB Wi-Fi Azonnal DEÁK TÉRNÉL Átvehe
- Női városi bringa (Sierra City)
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen