Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Romvr

    őstag

    Sziasztok,

    Mostanság tervezem egy ilyen óra megvásárlását mert tetszik hogy nem olyan nagy mint a Moto 360, elegánsabb a kinézete és a zafírüveg még süllyesztve is van, így elkerülve a karcolódást+törést.

    Viszont mielőtt kiadok 100+ ezret egy órára felmerült benne pár kérdés. Ráadásul Android Wear rendszerrel se találkoztam még közelebbről.
    1.) Két telefont fogok használni időm egy részében. Samsung + iPhone. Megoldható hogy mind a két telefon az órához kapcsolódjon egy időben? Valahol azt olvastam hogy tud egynél több készüléket is kezelni, de nem találtam megerősítést erre vonatkozóan.
    2.) Úgy szeretném majd használni hogy az időt azt non-stop mutassa (ha már óra) és ne kelljen mindig hadonásznom hozzá. Minden mást csak akkor ha "megnézem az órám" mozdulatot elvégzem. Ez a beállítás mennyivel rövidíti meg az üzemidőt? Azt rebesgetik róla hogy 2 napot ki szokott bírni, mérsékelt használat mellett. Tehát ha 1,5 napot megy Ambient Display mellett akkor már rohanok is a boltba :D
    3.) Bejövő hívásnál, ha mondjuk vezetek meg tudom azt csinálni hogy úgy veszem fel, hogy az óra szolgál mikrofonként a telefonon pedig kihangosítva? Mindenféle extra nyomkodás nélkül persze. (K.I.T.T.! Szállj ki a kocsiból!)
    4.) Ez a fém szíjas verzió a kiszemeltem de a záró-mechanika furcsának tűnik. Mennyire megbízható? Pl ha megrázom a kezem akkor nem oldódik ki magától?
    5.) Felmerült kérdésként az is hogy ha e-mail-ben kapok linket (pl Prohardver Privát Üzenet) akkor rányomva a linkre meg tudom e nyitni az órán az oldalt? Természetesen csak hogy megnézzem mi is lett linkelve és ha érdekes akkor telefonon folytatom.
    6.) Csuklómozdulatokra mennyire érzékeny a készülék pl ez a "megnézem az órám" mozdulat 10-ből hányszor működik? Lehet funkciókat társítani rázáshoz? Mondjuk ha kétszer megrázom elutasítja a hívást. Ha egyszer akkor némítja...stb. (szintén vezetés miatt)
    7.) IP67-nek van titulálva, azaz 1 méter mélyen 30 percig bírnia kellene a vizet. Természetesen nem akarok vele úszni, hisz a képernyő úgy is használhatatlan ha vizes (sőt! önéletre kel!). De pl egy gyors tusolást, kézmosást, nyári záport mennyire szereti? Az ugyanilyen védettséggel rendelkező telefonom rendszeresen viszem magammal tusoláshoz (zenét hallgatni) és még nem volt gondja a meleg fröccsenő vízzel, sem a lecsapódó párával. (Eleve az IPx6 már bírja a "Powerful water jets (100kPa with more volume/duration), az IPx7 meg már a vízbe merítést is)" Csak kérdés hogy ha mégis beázik egy kézmosásnál azt mennyire lehet garanciáztatni.

    Előre is köszönöm a válaszokat!

    Üdv,
    Romvr

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag


    (#483) yoli666


    (#482) Memmaao

    Köszönöm a válaszokat. :R :R

    Az üzemidő tekintetében pedig ha reggel 6-tól este 10-ig kibírja úgy hogy utána másfél óra alatt ismét fullon van, az már nekem elég. A telefonom is csak extrém esetben tud kettő teljes napot túlélni és ritkán alszom órában. Ha csak e-maileket nézegetek, esetleg pár viber/hangouts üzenetre válaszolok gondolom ez nem elérhetetlen fantazmagória.

    Közbe eszembe jutott még valami. Navigáció (google maps-es) működik rajta? Lehet olyat hogy a számlap aludjon, az irányváltások előtt rezegjen és csak ha ránézek(megbillentem) akkor mutassa hogy mi-merre-hány méter? (Pebble Classic-om tud ilyet és imádom) Vezetés közben hatékonyabbnak gondolnám mint a szélvédő alatt megsülő telefont :U

    Ha az órán is megy érthető és élvezhető minőségben a kihangosítás és a mikrofon is olyan hogy nem kell a számba dugni hogy halljanak akkor az is teljesen megfelel. Sőt még jobb is :)

    A vizes dolgot pont azért kérdeztem hogy ha nyilvános zuhanyzóban végzek egy gyors letusolást akkor szeretem magam mellett tudni közben a telefont/órát (paranoiások tovább élnek ugye :B ). A garanciáztatást meg ugye az IP67-es jelzés miatt szerintem ha kicsit keményebben lépek fel akkor el lehet intéztetni. Hisz MO-on mindig a vádnak kell bizonyítania. Ha én azt mondom rendeltetés szerű használat közben ment tönkre akkor a másik félnek kell bizonyítania hogy valójában Gyöngyhalászás közben, egy olajfolt közepén merültem 50 métert majd egy órán át és azért ázott be.
    Legalábbis én így gondolnám. De tuti vérre mennék ha egy tusolást nem bírna ki a "Merítésnek és erős vízsugárnak ellenálló" minősítéssel rendelkező 100+ ezres órám.

    Bőr szíj témaköre. Érdemes a bőr szíjasat venni és esetleg később rárakatni egy fémet, vagy menjek rögtön a fém szíjas verzióért? Megéri a felárat? 115 az ezüst + bőrszíj és 128 a fémszíjas. (bár a fekete tetszik nekem jobban, ami szintén 128)

    Minden esetre a héten beruházok egy ilyen órára (vagy max jövő héten). ;)

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Memmaao #489 üzenetére

    Nem néz ki rosszul a sárga-fekete. Lehet majd később én is veszek hozzá valami strapa szíjat :)

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Beléptem a klubba én is

    Milyen alkalmazásokat és számlapokat ajánlotok nekem? :)

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz yoli666 #496 üzenetére

    Egyelőre kb az 5. frissítés telepedik fel rajta. Szóval használni annyira még nem nagyon tudtam :DDD
    Meg az akkumulátora 20 százalékon volt mikor megvettem. Egy viber hívás fogadtam rajta és ennyi.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Memmaao #501 üzenetére

    Jófogáson találtam egy tényleg jó fogást. Bontatlan dobozos, fekete, láncos amit amúgy is venni akartam és mindez 88-ért. 2 év garival. Ahogy néztem ez a verzió 150 körül mozog más üzletekben.

    Az azért felmerült bennem hogy mivel AMOLED a kijelző az ambient módban nem ég be egy idő után? :F

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Memmaao #506 üzenetére

    A rezgés erősségét gondolom nem lehet állítani. Nagyobb a hangja mint az ereje. Legalábbis a Pebble Classic-om úgy rezgett hogy majd letépte a karom. Itt meg ha kezem lengetve sétálok az utcán akkor észre se veszem.. de ha odafigyelek is csak egy picit bizsereg max. Bár lehet a fém szíj elviszi a rezgés erejének nagy részét. Gondolkodom valami szövet szíjon ami állítható is... hétköznapokra. Mert farmernadrág és póló mellé ez így túl elegáns :DDD
    Erre esetleg van valami tipped?

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Romvr #507 üzenetére

    Furcsán merül nem mondom. Reggel 6-kor vettem le töltőről. Most 68%-on áll és lényegében még nem is piszkáltam. Jött pár értesítésem, azokat ignoráltam, egy SMS-re hanggal válaszoltam és ennyi. De ami érdekes hogy 10 perccel ezelőtt még 71%-on volt most meg hirtelen 68-ra esett. Szintén nagyjából 9-ig merült 100-ról 92 környékére. Aztán hirtelen 87 lett lényegében percek alatt. Mintha néha rájönne hogy a háttérben kell valamit csinálnia és ez lecuppantaná az aksit.

    Amúgy ambient screen-el tolom. Így néz ki jelenleg az órám

    És mint kiderült a fém szíj annyira nem is kényelmes. Eddig szilikon és bőr szíjas óráim voltak, lehet csak meg kell szoknom, de a csuklóm alsó részét piszkálja a kioldó pöcök bizonyos helyzetekben (értsd.: egyfolytában :D).

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz yoli666 #509 üzenetére

    Igazából elég lenne egy fényérzékelő (Auto Brightness) és dupla ekkora akku hogy tökéletes(ebb) legyen.

    De ha létezne az Android Wear-nek színes E-Ink kijelzős támogatása és megcsinálná a Huawei erre a design-ra a Huawei Watch E-ink Edition-t olyan megvilágítással mint az újabb Kindle-k akkor nem foglalkoznék vele mennyibe kerül instant-get lenne. Egy nagyobb akkuval + E-ink-el szerintem simán menne 1 hetet is. Arra jó hogy az ember kapjon értesítéseket és és voice command-al válaszoljon, meg kezelje a hívásokat. Ráadásul ugye az fényben (ahol az ember 80%-ban tartózkodik) jobban látszik bárminél és nem eszik akkut csak ha változik a tartalom.

    Nem is tudom miért nem jött még elő egyik gyártó sem E-Ink megoldással. Egyedül a Pebble-ről tudok, de az meg fapados az Android Wear-hez képest.

    Apropó voice command... láttam hogy vannak előre beállított üzenetek válaszadás esetére. Azokat lehet valahol szerkeszteni?

    Szerk. Most már csak 65% az akku úgy hogy semmit nem csináltam rajta. ez -3%-ot jelent 12:40 óta. Tehát óránkét kb 3%-ot merül ha nem nyúlok hozzá. Azaz 100%-ról 0%-ra 33 óra alatt merül. Az másfél nap készenlét. Kíváncsi leszek rá hogy este hol fog járni és abból már sejtem majd a tűréshatárát.

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Memmaao #511 üzenetére

    "18 mm G10 pvd (NATO) legyenek a kulcsszavak és akkor fekete csatos NATO szíjat hoz ki, olyan 3-4e Ft körül vannak"

    A tippet köszönöm, de egyelőre berendeltem egy soft silicon szíjat. Azok a legkényelmesebbek szerintem. Remélem jól is néz ki. Kb karácsonyra ide is ér Kínából mert egy kisgyerek hozza szamárháton, szembe szélben, emelkedőn felfele, Ausztrália irányában kerülve. :DDD

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Memmaao #513 üzenetére

    Én olyat rendeltem aminek a nevében benne van hogy Huawei Watch és 18mm... ez csak jó lesz. :DDD
    A csatt nem fekete, de öltönyhöz/elegáns ruhához amúgy is a fém szíjat fogom feltenni. Csak a "casual" ruhámhoz és sporthoz fogom hordani a szilikont mert tegnap próbáltam a fémmel és több volt mint kényelmetlen így zsebre kellett vágnom az órát. Illetve ha sokat gépelek billentyűzeten asztalra fektetett kézzel akkor 10 perc után szintén sajog a csuklóm alja mert vágja a csat :( (tudom ne legyek finnyás :U )

    Ha ideér akkor lövök róla egy képet. Jelenleg November 21 a várható kiszállítás *insert facepalm gif here*

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Furcsa kérdésem lenne:

    Létezik olyan watchface/app amivel ki tudom íratni a Data Usage-t is? Néha jó lenne tudni hogy pontosan mennyit forgalmaztam el az adatkeretemből a telefonon.
    Illetve szükségem lenne egy olyan zene-irányító app-ra is ami kiírja az album és a szám címét is az irányító ikonok között/fölött/alatt/mellett mert a gyárinál ugye vagy a szám címét nézem vagy léptetek vaktában...

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Duh... ma azért pöcögtettem rendesen az órát így reggel 6:30-kor kaptam le a töltőről és 18:00-kor raktam rá alig 14%-al (4-es fényerő, Ambient, max media hang). Mellé a telefonom 22%-on állt (amivel rendszeresen 40-50%-al érek haza) szóval ebből lehet némi elképzelésetek mennyire volt "Heavy Use" a mai nap. Már féltem hogy a táskában végzi kiszipolyozva, de kellemeset csalódtam.

    Az alkalmazásoknál nekem feltűnt hogy van hogy 5-10 perc is eltelik mire felbukkan a "new app" üzenet. Sőt van hogy elbújik és felfelé pöccintéssel látom csak hogy végzett. Illetve van hogy addig nem is jelenik meg a menüben amíg rá nem bökök az üzeneten hogy "ucu neki".

    Amúgy nekem a telefonomon jelzi hogy az órán rajta van pl a Viber, De sehol nincs a menüben, pedig azt sokat használom és jó lett volna óráról indítani a hívásokat, visszanézni a régebbi üzeneteket...stb. Lehet hogy bug, nem tudom, de hívást fogadni és válaszokat küldeni azt tud.

    Másik érdekesség hogy a Reminders nem kezeli a hangfelismerést épelméjű módon. Próbáltam volna óráról reminder-t készíteni, rámondom a szöveget, be is írja magának, tökéletes pontossággal, majd kis homokozás után közli hogy "I didn't get that"... érted miután ott virít a kijelzőn amit mondtam... szóval hatalmas kérdőjel mi baja van, ha viszont minden más alkalmazásban érti mit akarok.

    Szintén nem jöttem még rá miként lehet a WatchFace-eket törölni ami nem kell, mert csak Hide-ot enged. Ugyanígy a TWLuncher-t akartam törölni, de mivel az WatchFace is egyben így nem tudtam. (kicsit megőrült szegény).

    Amúgy már 3 WF-et megvettem mert tetszettek az extra funkciók... majd ha visszatöltöttem a kütyüimet csinálok képet.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Luser2000 #533 üzenetére

    Őrs Vezér Tere, Sugár, Első emelet (óra és ékszer) A fickó kb 2 perc alatt beállította, nagyon profi volt. 500 forintomba került.

    De bármelyik órás üzletben megcsinálják neked. Elvégre normális fémszíja van mint bármilyen fém szíjas órának.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Hedgehog9780 #544 üzenetére

    Nem lehet túlcifrázni az okos óra piacot. Egyedül az akkumulátor kapacitást és az üzemidőt lehetne növelni, ami számítana is, vagy húzóerő lenne a vásárlás tekintetében. De most hogy én már vettem egy Huawei Watch-ot nem tervezem hogy a következő 1-2-3 évben leváltom. Max ha tényleg kihoznak egy olyat amit nem kell naponta tölteni, hanem elég heti egyszer, max kétszer. (Amit telefonba is megléphetnének már)

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Srácok ma megörült az órám és nem tudom miért, mert tegnap este mikor ráraktam töltőre még nem volt baja.
    Tünetek:
    1.) A kijelző folyton be van kapcsolva és hiába nyomom meg a gombot, nem kapcsol ki. Ha letakarom kézzel akkor átvált ambient-re de rögtön utána ismét aktiválódik a kijelző, mintha hozzáértem vagy megmozdítottam volna, holott nem.
    2.) A watchface-ek (bármelyik) pár perc után megőrül és vagy problémája lesz bizonyos funkciók előhívásával (pl időjárás, telefon akku, gyors-gombok), vagy egyszerűen elsötétül és csak feketeség lesz helyette.
    3.) Ha nem gombbal aktiválom a kijelzőt akkor gombbal nem tudom újra elsötétíteni. A dupla kattintás, tripla kattintás működik, csak a szimpla nem. Menüből, vagy alkalmazásból azonnal visszavisz a számlapra csak eddig ha aktív állapotban megnyomtam azonnal amibent-re váltott.
    4.) Nem jelennek meg az értesítések. Azaz ha jön egy SMS akkor rezeg az óra, de nem látok "kártyát" hogy miért is rezgett. Úgy kell alulról felpöckölnöm a kártyákat hogy lássam mi is történt.
    5.) Mivel folyton maxra járatott fényerővel ment az óra így rettentően felmelegedett. Főleg ilyen hidegbe mint ma volt vettem észre hogy forró.
    6.) Eme tünetek miatt az órámat 2 órája vettem le töltőről és már 68%-on jár a töltöttsége. Nem hiszem hogy túl fogja élni így a napot. :(

    Újraindítás már két alkalommal is volt. Már a telefonomat is újraindítottam, jelenleg egy fekete alapon fehér számlappal tesztelem, remélem csak átmeneti elmezavarra küzdött.

    Viszont felmerült bennem hogy lehet valahogy factory-resetet nyomni rá? Mert egyelőre csak a restart és shutdown funkciót leltem meg.

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz yoli666 #579 üzenetére

    Na úgy látom most észhez tért.
    Amit csináltam:
    1.) Telefonon Wear alkalmazásban disconnect-eltem
    2.) Kikapcsoltam az órát
    3.) Kikapcsoltam a telefont
    4.) Bekapcsoltam a telefont, megvártam míg minden hülyeségem betöltődik
    5.) Bekapcsoltam az órát
    6.) Wear alkalmazásban Connect-áltam az órát

    Most egy BW számlapot használok, de SMS-t és hívást már jelez ismét és Ambient -ben marad ha nem piszkálom sőt úgy néz ki a gombnyomásra ambient is ismét működik. Most járok 55%-nál így a rohamos merülés is megszűnt, hiszen 4 óra alatt merült 13%-ot úgy hogy azért használtam.

    Ha esetleg másnak is csinálna ilyet az óra mint a 575 számú hozzászólásomban akkor érdemes ezt megpróbálnia mert önmagában az óra vagy a telefon újraindítása nem hozott megoldást.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz zalimart100 #589 üzenetére

    Watchface-ek általában tudják. 5mp től egészen 5-10 percekig is engedi állítani némelyik.

    pl

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz dejvid8 #591 üzenetére

    Elismerem hogy a csomagolása az tényleg nagyon professzionális... de hát mint tudjuk a kínaiak csomagolni azt tudnak ;]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Megjött a szilikon szíjam. Kényelmes és a rezgést is jobban érzem. Ráadásul a töltőre helyezés is könnyebb lett :)

    Annyi hogy így kevésbé tűnik "drága" órának a külseje sokkal "budget"-ebb az érzés. De farmer + póló kombóhoz tökéletes és nem tépi ki a csuklómon a szőrt minden elmozduláskor futás közben sem :DDD

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Memmaao #602 üzenetére

    Íme :D

    Bár remegő kézzel és félhomályba csináltam a képeket...

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Memmaao #604 üzenetére

    "Remegő kéz? Miért, már kora délután delirálsz?"
    Ja.. megrészegít a munka *átnéz váll fölött, sehol a főnök* meg a pálinka! :DDD

    "Kár, hogy nem csinálnak ilyen szíjat fekete csattal. OCD-s vagyok, és zavarna, hogy az óra fekete, a csatt meg ezüst."
    Tényleg furcsa egy kicsit. Jobb lenne totál feketében, de lehet majd átmegyek MacGyver módba és megcsinálom hogy fekete legyen. OCD-re ajánlom.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Memmaao #606 üzenetére

    Komolyan veszek egy arany színűt csak a kedvedért és azt rakom rá ;]


    Obsessive Clock-pulsive Disorder ;]

    Amúgy köszi a linket de az én OCD-met meg bántaná hogy nem ugyanolyan formája van a csatnak mint ami most van rajta. Van ismerősöm aki fémek festésével, bevonásával foglalkozik. Lehet meglátogatom, aligha lehet túl nagy munka... feltéve ha én nem boldogulok majd vele :U

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Nálam a Viber hangja akadozott addig amíg ki nem kapcsoltam a telefonon a "hívás hangja" opciót az óra BT kapcsolatának beállításainál... azaz hogy az órát ne használja hangszórónak. Az óta minden faja. Bár egyéb BT hangszóróval nem próbáltam, de talán ez lehet probléma másnál is.
    Persze ha így teszel akkor nem tudsz az órával telefonálni, mert mindig a telefonon fogja felvenni a hívásokat.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Tsebacsi #659 üzenetére

    508-ban szereplő számlap a Rugged Watchface, a fizetős enged csak testreszabást.

    Én most az EveryDay-t használom napok óta mert ez enged interaktív widgeteket beállítani azaz csak 1 kattintás pl az elemlámpa, egy gyorsmenü a telefonhoz...stb. Szerintem hasznos és még az Ambient kinézete se rossz (egyéni vélemény).

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Coc@s #701 üzenetére

    Szia,

    Kettes kérdésre a válasz: Van olyan watchface aminél ha akarod akkor az 1 percenkénti pulzusmérést is be lehet állítani. Én csak pár napig próbáltam ilyet 10 perces időközzel, de a baj az volt vele hogy a telefonom (Samsung) Fintess App-ja nem vette át a mérési eredményeket, azaz csak az órán jelent meg az előzmény. Amúgy a telefonom pulzusmérőjével összehasonlítva nagyjából mindig ugyanazt kapom, így pontosnak mondható a kategóriájában. Persze profi orvosi mérővel nem vetném össze... :)
    Amúgy csak akkor mér ha direktben indítod, illetve gondolom biztosan létezik rá olyan App ami képes a telefonnal is kommunikálni és átvinni az eredményt, csak én nem mélyedtem el benne. Nekem elég ha az órán vissza tudom nézni néha.

    Hármas kérdésre: Nekem ~1,5 nap szokott lenni intenzív üzenetolvasás mellett. De ezt értsd úgy hogy mondjuk hétfő reggel 6-kor leveszem töltőről és kedd este 8 körül rakom vissza 10% töltöttséggel. De mivel gyorsan tölt ezért 20 perc alatt visszamegy annyi amivel elvagy egy napig.
    Intenzív pulzusméréses tesztelésnél inkább 1 napot mondanék. Ez akkor volt mikor 10 perces időközre állítottam az órát. Ugyanis zöld fénnyel küldi meg az ereidet ami nyilván áramot fogyaszt. :DDD

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Coc@s #703 üzenetére

    Elvileg ez az APP tud ilyet. Ha gondolod tesztelem 1-2 napig.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz tmskvcs #768 üzenetére

    Szaunnát már megjárt, de nem lett baja. Rendszeresen mosok benne kezet, az órát is löttyintve vízzel de még nem volt ebből sem gond. *kopp*kopp*kopp*
    Persze gyöngyhalászni nem viszem magammal :DDD

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz cozmo #881 üzenetére

    A bluetooth kapcsolat tényleg harmatgyenge, de ezt az óra alap hiányosságának tekintem.

    Mit tekintesz harmatgyengének? Nekem csak akkor szakad meg ha kb 10 méterre vándorlok el a lakásban úgy hogy 2 téglafal fal választ el a telefontól (meg rohadt sok bútor és egy vizes blokk).

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz cozmo #886 üzenetére

    Túl sok a vas a szervezetedben, vagy magadon hagytad az ólomkabátot? :DDD

    Nekem még nem volt problémám "ölelgetés" közben az órával úgy hogy a telefon 3 méterre volt az asztalon. Lehet egy factory reset nem ártana neki. Nekem is csinál néha furákat de az mindig szoftveres nyűg. (Pár napja elfelejtette mérni a telefon akku töltöttséget. Csodálkoztam is hogy másfél nap használat után a telefon még mindig 100%-on van. Restart és wear app restart után rájött hogy ő a hülye).

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz molnartom #900 üzenetére

    Szia,

    Nekem fekete órám van és nem karcolódik vészesen. Meg is lepett hogy ilyen jól bírja. Egyedül csak akkor kapott pár mikrokarcot a szíjfelöli oldalon mikor bevertem a kezem egy fém póznába (hülye voltam). De az is csak nagyon közelről látszik és csak akkor ha a fény is úgy vetül rá.

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Viber-el már a hócipőm is kivan. Újabban ugye már reklámokat is adnak de az még mindig nincs megcsinálva hogy ha bepipálom hogy az órán is lehessen hang akkor a telefonon viber-en fogadott hívások ne akadozzanak. Már a kicsöngés is akadozik és kb minden második szót lehet hallani. Ha az órán veszem fel a hívást akkor jó. Ha a telefonon akkor akadozik. Ha kikapcsolom ezt a funkciót BT menüben akkor minden frankó, de ugye nem azért vettem hangszórós/mikrofonos órát hogy a kihangosító részét ne tudjam használni.

    Bár ahogy tapasztaltam a hangouts sem támogatja a kihangosítást. Szóval egyedül csak a gyári alap telefonálásnál működik jól.

    Van arra mód hogy csak a tárcsázónak dedikáljam az óra használatát hívásnál és minden más alkalmazás ignorálja hogy egyáltalán lehet ilyet?

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz csuzso72 #1167 üzenetére

    Tetszik ez a szíj. Merre felé vetted?

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz csuzso72 #1169 üzenetére

    Köszi, meg is rendeltem! :R

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Skynet258 #1260 üzenetére

    Engem igazából egyetlen dolog érdekel hogy a AW2.0-al a Viber továbbra is totálisan tönkre vágja a kihangosító funkciót, vagy van már ebben javulás? Csak mert ha BT menüben engedélyezem a külső hangszórót hogy óráról tudjak telefonálni akkor a Viber normál hívás (tehát nem órára kihangosított) hangja élvezhetetlenül akadozni kezd. És mivel a hívások 80%-át viberrel végzem ezért mindig kikapcsolva kell tartanom. Így viszont az óra csak jelzi a hívást, de továbbra is telefon után kell kutatnom ha fel is akarom venni.

    Illetve mostanság azt vettem észre hogy a telefonszámokat nem írja ki. Csak megjelenik hogy hívás van, de nem tudom hogy milyen telefonszámról hívnak. Ha tárolt szám és van hozzá kép akkor az megjelenik de semmi egyéb infó.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Megjött a mágneses láncszíj. Elképesztően erős rajta a mágnes, meglepődtem. Sajnna az egyik pöcök (amivel felrakod) törött volt, de amúgy elsőre tetszik hogy fokozatmentesen lehet állítani. Egyelőre azt mondom megérte az a ~2300 forintot amiért vesztegették e-bay-en.


    (nem tudom miért forgatta el az előnézeti képet a rendszer. :F )

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz tybsen #1307 üzenetére

    "Ráadásul amikor nem volt összekapcsolódva a telefonnal, akkor egy kis áthúzott felhő ikon látszódott a kijelzőn"
    Igen ez érdekes dolog. Én olyan számlapot használok ami X idő után majdnem nullára viszi a fényerőt (este) és ha túl messze van a telóm akkor a felhőcske max fényerőn virít. Bontja az összképet.

    "Arról nem is beszélve hogy a kerek számlap teljesen alkalmatlan az üzenetek normális megjelenítésére"
    Ezzel nekem nem volt még bajom. Nem akarok hosszas üzeneteket olvasni az órán amúgy sem és amit megjelenít az alapján el tudom dönteni hogy érdekel (előkapom a telót), ráér, vagy dismiss.

    "Rezgés túl hangos."
    Ezzel egyetértek. Pebble rezgése sokkal jobb. Erősebb és halkabb. De már megszoktam ezt is.

    "hét alatt kétszer sikerült leállnia az android rendszernek"
    Nekem is néha leáll, de mindig újraindul magának. Nem szokott zavarni.

    ", amúgy sem volt top smooth,nagyon nem éreztem kiforrott dolognak."
    Engem az ébresztés zavar rohadt módon hogy akadozik és fagy. Egy tök alap funkció. Van hogy 4-5 alkalommal is simítanom mert olyan darabosan működik hogy nem érzékeli a dolgot. Remélem 2.0-ban ezt javítják.

    "Az akksi pedig egyszerűen kevés - amikor végre már olyan telefonom van amit kibír két napot erős használattal, akkor nem akarok azzal foglalkozni, hogy állandóan az órámat figyeljem, hogy mikor merül le (naponta töltsem)."
    Érdekes. Nekem átlag használat mellett (értsd: e-mailek kezelése, SMS-ek olvasása / válasz hanggal, híváskijelzés) simán elvan két napot. Gyakran csinálom hogy este felrakom töltőre, de a töltő nincs bedugva áramba, aztán reggel veszem észre hogy jé, elba**tam. Nem mintha nem töltene közel maxra 20-30 perc alatt, de még olyan nem volt hogy két nap alatt csutkára merüljön. Igaz abba már belefutottam hogy 7%-nál raktam töltőre. Na ott már nem rezgett értesítésnél és nem villant fel a kijelző sem.

    Szóval a te igényeid elég extrémek a mai technológia és trendek mellett. Ugyan sokáig úgy voltam vele én is hogy nem kell nekem okosóra, de most már annyira megszoktam hogy ott van a csuklómon minden infó a telefonomról, hogy nem tudnék meglenni nélküle...

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz Peti N95 #1462 üzenetére

    Én most töröltem a Viber-t telefonról és ismerősöknek mondtam hogy 1 hétig nem is fogom használni elérnek Hangouts-on vagy hagyományos módon SMS/Hívás. Majdnem kettéfejeltem az órát hogy lényegében semmit nem csinálok, nem jön üzenet és semmi, de ennek ellenére a "Viber has stopped working", nagyjából 10 percenként. Persze hófehér háttérrel hogy ha nem figyelek oda, vagy hosszúujjúban vagyok akkor ne is vegyem észre de merítse jóóóóó alaposan az akkumulátort.

    Mióta a Viber bevezette a reklámokat azóta a elég sok hiba jött elő. Remélem hamar javítják mert jövő héten ezért szeretném használni. Ha valakinek meggyógyul az írja meg a fórumra mert ezt nézem rendszeresen.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz mukisrác #1471 üzenetére

    Meglesem. Ha az órát nem barmolja akkor nekem már megfelel. Köszi! :R

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    No ma bebuggolt az órám. Pikpak lemerült pedig semmit nem csináltam vele.

    Nem tudom mi lelte

    [ Szerkesztve ]

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Nagyon jó ez az AW2.0 tényleg. Lényegében használhatatlan lett az óra:

    Reggel 6:30 körül vettem le töltőről és 13:00-ra már használhatatlanná merült. Úgy hogy ez idő alatt hozzá sem értem az órához, csak néha megnéztem hogy mennyi az idő, meg odébb-pöcköltem pár üzenetet.

    Akárhogy számolom ez azt jelenti hogy 6,5 óra alatt lemerült az új rendszerrel az óra, holott eddig 27 órákat is elment egyhuzamban, sőt egyszer minimum fényerőn és always-on-t kikapcsolva 63 órát csikartam ki belőle ami majdnem 2,5 nap. Nem 0,3 nap mint most.

    Az már más kérdés hogy az üzenetkezlés is kiakasztó, hogy bár rezeg ha jön valami meg felugrik de aztán el is tűnik. Ez azért jó mert így ha leteszem, majd x óra múlva felveszem akkor kimondottan pöcögtetnem kell hogy lássam volt e valami értesítő. Meg a leveleknél is eltűnt a "töröl" opció csak választ enged...

    Ja meg amit én aktívan használtam a "theater mod" is megszűnt.

    Így viszont lehet eladom a rákos hollófejű kutyába és veszek az S7e-hez egy Gear-t.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    válasz mukisrác #1838 üzenetére

    Toltam rá egy factory resetet, holnap kiderül hogy meggyógyult e.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

  • Romvr

    őstag

    Na a factory reset óta mérséklődött az akku használat. Ugyanazzal a kb 0 igénybevétellel mint tegnap, most 75%-on áll (a 10% helyett). Érdekesség hogy a telefonom is kevésbé merült. Szóval gyanús hogy valami összeakadt a frissítés után a 2.0-ban. Jelenleg csak egy számlapot tettem fel programként rá így nincs is nagyon minek pörgetnie az akkut.

    Remélem így marad a dolog ha rakok rá még pár dolgot.

    "(...) instead of looking out, they look in. Instead of speaking, they listen. Instead of trying to make sense, they make dreams." ~ Thistle-Chaser

Új hozzászólás Aktív témák