Új hozzászólás Aktív témák
-
Landsmann
addikt
Azt nem mondtam, hogy féltem elaludni. Eszembe sem jutott. Inkább furcsa volt. Az a pár másodperc volt durva, míg tudatosult bennem, hogy mi is a helyzet. Hát, ha ez hosszú időn keresztül fennált volna, az a szívet rendesen kikészítette volna, de szerencsére ez csak a nappali alvásra, szunyókálásra vonatkozott. Az éjszakák általában nyugodtan teltek, néha álommal, néha álom nélkül. Az elmúlt bő másfél évben azért javult a helyzet, mégha nem is lett (nem is lesz) olyan mint azelőtt. Nem viselnek meg annyira a felriadások, meg ritkábbak is lettek. Azért az idő sok mindent elintéz, nomeg az agy is nagyon sokat tud alkalmazkodni. (míg van minek alkalmazkodni )
Inkább az volt elrettentő, mikor fényes nappal meló közben felejtettem el, hogy kell kezelni a pénztárgépet, amit akkor már három éve kezeltem nap mint nap. Na, akkor rinyáltam egy kicsit, hogy akkor most mi is van? Gondolj bele, valamit évek, év tizedek óta használsz rutinból, még akár álmodban is, aztán egy szép napon azon veszed észre magad, hogy nem tudod hogy kell kezelni azt a géped, pedig még 1 perce is használtad. Ez azért az ember lelki világának és önbecsülésének is oda tud ám tenni rendesen.
[Szerkesztve]Videóim: http://www.youtube.com/landsmann?sub_confirmation=1
Új hozzászólás Aktív témák
- Politika
- DJI topic
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- Apple Watch
- Premier előzetesen a God of War: Ragnarök PC-s kiadása
- Itt az új LOGOUT!
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Konteó topic
- További aktív témák...
- ASUS ROG STRIX 750W Gold Aura Edition RGB LED Moduláris Tápegység 12VHPWR PCIE 5 ATX 3
- Asus Rog Thor II 1000W Platinum OLED RGB Moduláris Tápegység
- Tápegység Moduláris Kábel Tápkábel Adapter Hosszabbító Csatlakozó Elosztó - Egyedi is
- Pcie 5.0 ATX 3.0 12Pin - 16Pin Moduláris Tápkábelek És Adapterek 12VHPWR Egyedi Harisnya Nvidia
- Lenovo ThinkPad X395: Ryzen 7PRO 3700U/16GB/512GB NVMe SSD/13"3FHD IPS,Matt/Win 10Pro
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen