Új hozzászólás Aktív témák
-
Bog
HÁZIGAZDA
válasz <Adamsky> #35 üzenetére
Nem, egy korábbi interjúban azt találta mondani az egyik vezető, hogy "az Android a warez melegágya", amit már akkor is kiröhögtünk. Azóta egyébként - hm - szofisztikáltabb lett a piac, egyrészt többen hajlandók fizetni appokért, lett lehetőség in-app purchase-re, tehát azért bizonyos szempontokat nézve igaz az, hogy a korábbi apk-vadászat és root-mozgalom kevesebb százalékban van jelen, leginkább azért, mert sokkal több a mezei okostelefonos júzer, aki nem ért és nem is akar érteni a haxoláshoz.
De ez szerintem meglehetősen tökmindegy, egy piaci alapokon nyugvó cég úgy döntött, hogy nem teszi elérhetővé erre a platformra a szoftverét valamiért és ezért nyilván lehet pattogni, de beleszólni nemigen. És lehet, hogy ez bizonyos júzereknek fáj, de ugyanakkor tény, hogy amit autóipari beszállítóként elértek, az alapvetően elég komoly, tehát üzleti szemmel nézve ez egy védhető döntés. Volt számos olyan húzása a NNG-nek korábban, ami miatt lehetnek ellenszenvesek, de ettől még azért elég sok munkahelyet teremtettek és jobb későn mint soha alapon csak kitoltak most egy ilyen free lehetőséget és várhatóan jön majd ezt követően a pénzért letölthető verzió is.
Nem kell őket szeretni, de mondjuk ha most kvázi ajándékba adják bárkinek a szoftvert, akkor az pont nem az az időszak, amikor okvetlenül arcon kéne őket egy fórum-cicaharc keretében rúgni. Szerintem.Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u
-
Cathfaern
nagyúr
válasz <Adamsky> #500 üzenetére
Ha nem alkalmazás boltból telepítetted, akkor nem fogsz kapni rá frissítést (legfeljebb manuálisan tudsz telepíteni újabb APK-kat). Ha onnan, akkor azon keresztül fognak érkezni.
Az .obb pedig egy konténer fájl, olyan mint egy zip. Benne több fájl lehet, amiket lehet egyesével frissítgetni. Szóval ez nem érv semmire. -
MODERÁTOR
-
zsigus
őstag
válasz <Adamsky> #500 üzenetére
Olvasd el ezt a hsz.-t.
Az NNG-nek van millió partnere az autóiparban, ha ők azt mondják ne legyen 7"-nál nagyobb készülékre elérhető akkor nem fognak szerződést bontani a Pioneer-el, vagy 30 autómárkával...
Nem tudom, hogy ez mennyire fedi a valóságot, de tényleg felesleges ezen ennyit rugózni. Aki Play-ből nem tudja letölteni, az megszerzi máshonnan. Pont.
-
EQMontoya
veterán
válasz <Adamsky> #521 üzenetére
Ez pl. azért lehet, mert Indonéziára licenszeli valaki, és mondjuk az előfizetőinek ingyen adja?
Ha megnézed, nem is az NNG adja ki.Vagy esetleg a rohadt édesanyját az autógyártóknak is, ha valaki az egyik valóságsóban nyer egy ingyen autót? Vedd észre kérlek, hogy ugyanaz a kettő!
Kiegészítése: Ők vannak az Indonéz iGO mögött.
[ Szerkesztve ]
Same rules apply!
-
MODERÁTOR
válasz <Adamsky> #500 üzenetére
Hm. Egy ingyenes szoftvert korlátoznak, hogy az amúgy pénzért eladott androidos Prestigio meg Navon tableteknek (amire előre telepítve van egy teljes értékű iGO) ne állítsanak konkurenciát - ahol még van némi bevételük.... Vajon miért is teszik?
A válaszban ki volt emelve, hogy üzletpolitikai okokból. Nem technikai.
Sarcasm: just one of the many services I offer.
-
Debilon
addikt
válasz <Adamsky> #561 üzenetére
ez minden rendben van és eddig is tudtam, engem csak az zavar, hogy nyílegyenes úton lehetne menni a kútig, és ebből kifolyólag azt sem értem, hogy keveredtek oda a 19 meg 22 km-es útvonalak
na mindegy, csak furcsállom, mert egyik másik navi sem csinált eddig ilyet
EQMontoya: első indítása volt IGO-nak, nem volt utolsó pozíció, én csak a hosszú és felesleges kerülőutak tervezését furcsállom
[ Szerkesztve ]
Suzuki DL650 || life is shit || steam: Debilon || Realme GT Master Edition
-
#79335424
törölt tag
válasz <Adamsky> #680 üzenetére
Inkább legyen egy mentés az eredeti build.prop -ról, egy CWM, vagy TWRP recovery és egy kipróbáltan működő AROMA fájlkezelő! Szokták úgy is, hogy az eredeti build.prop -ot is meghagyják átnevezve.
[ Szerkesztve ]
-
Lirion
addikt
válasz <Adamsky> #680 üzenetére
Ezzel az a gond, hogy ha később újra rakja a telefont vagy bármi más féle romot szeretne feltenni, akkor nem fogja tudni ismét lehúzni a play-ből. Én jártam már úgy más alkalmazással, hogy egyszer felrakta, aztán frissítést se töltötte már le, mert addigra kiszedték a telefont a támogatottak közül...
Új hozzászólás Aktív témák
- Motoros topic
- E-roller topik
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- 2026-ban hozhatja saját IGP-jét a Samsung
- Milyen okostelefont vegyek?
- EA Sports WRC '23
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- Kormányok / autós szimulátorok topicja
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Intel Core i5-7640X / i7-7740X "Kaby Lake-X" és i9-7xxx "Skylake-X" (LGA2066)
- További aktív témák...
- X1 Carbon 8th 14" FHD IPS érintő i5-10310U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- ELADÓ 8GB DDR4 M471A1G44CB0-CWE Samsung laptop memória
- Asus 22"-os FHD monitor kiárusítás!!! AkciÓ!
- JBL Xtreme 4 - Csomagolás bontott, garanciális, akár beszámítással
- Asus X512, Ryzen5 3500U, 12GB RAM, 500GB NVME, Radeon540X VGA, FullHD IPS, ujjlenyomat, megkímélt HU
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest