Új hozzászólás Aktív témák

  • ΞΔGLΞ

    nagyúr

    Tegnap nekem is csinált egy idegesítő baromságot a telefon, vagy inkább a szoftver.
    Hajnalban, mikor felkeltem, tökre meleg volt, kb 4 óra alatt 30+%-kot merült, mikor szinte alvóban nem is szokott fogyasztani. Amikor meg elkezdtem nyomkodni még forróbb lett, majd ki-be kapcs, arra sem javult meg , és már szinte sütött elől hátul. Szóval valami kegyetlenül beragasztotta a processzort.

    Csináltam egy FR-t, azóta olyan hűvös, hogy hűteni lehetne vele, még a hülye antutu-nál is éppen, hogy csak langyos volt, egyébként 33k feletti számokat dobált, de engem sosem izgatott. Mondjuk JB alatt 37 felett is volt.
    ---

    Most hajnalban mikor megint felébredtem 3 óra körül, láttam, hogy 21%-kon volt az aksi, de kb ennyi volt este is, mikor elaludtam, szóval most jó. Az viszont megint egy bug vagy mi lehetett, hogy mikor 5 órakor kelnem kell, addig felteszem töltőre, mert kb 1.5 óra alatt 20%.ról simán feltöltötte, 5:45-kor még 95%-kon volt, csináltam egy restart-ot, amint bejelentkezett, rögtön csipogott, hogy vegyen le, mert 100%-ra fel van töltve, tehát valami most is beakadt, viszont, mivel legalább 1 órán át full feltöltve, amit nekem 95-öt mutatott, volt rajta a töltőn,még most is 100%-kon áll, úgy, hogy már beszéltem is rajta és lefuttattam egy antutut.

    Hát, k@rva érdekes dolgok ezek, valaki tapasztalt már hasonlót?

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák