Új hozzászólás Aktív témák
-
bunfi
őstag
A forrás akkor is ugyanaz marad, amely alapvetően csak az egyik oldal álláspontját képviseli. Mert én csak a rendezvényt szervező kutatással és tanácsadással foglalkozó cég képviselőjét látom, aki mint moderátor van jelen. A másik két szereplő a két érintett cég vezérigazgatója, teljesen nyilvánvaló érdekellentétet eredményezne, ha nem minden erejükkel a pozitívumokat világítanák meg.
A végfelhasználónak a piaci verseny kedvez, az innovációt a piaci verseny katalizálja. Ebben az ügyben teljesen nyilvánvaló, hogy csökkenne a piaci verseny, mivel az egyik szereplő birtokába kerülne egy másik, eddig független cég teljes portfóliója. Ettől a ponttól kezdve, kizárva a szimpátiát, véleményt, hangulatot teljesen nyilvánvaló, hogy vizsgálni kell a piacra gyakorolt hatásokat és valós következményeket hordozó szerződésekbe foglalt feltételekhez kell kötni a felvásárlást. Mert nekem, mint a vásárlónak (és innentől kezdve mindenki beszélhet egyes szám első személyben) optimális lenne ha azok, akiket demokratikus úton megválasztottak erre a feladatra védenék az érdekeimet.
Idevág még egy másik techvállalat és a szóban tett ígéreteik megvalósulása a jövőben.
[ Szerkesztve ]
János először lőtt oszt már kérdeznie se kellett
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen