Aktív témák
-
#90933760
törölt tag
Kicsit lehet sok volt a sör-edrink az éjjelre. De egész pontosan tudtam írni.
Mindegy lényegtelen, szóval van élet bőven számla nélkül, hiába furcsa. eleve nem is tudsz csak kpban fizetni kb. mindenkinek, a boltokon kívül, de ott is csak a nyaralósok fizetnek kártyával. Egy villany, víz, ács, asztalos, kőműves, akármi alap munkáért is csak kpban tudsz fizetni az embernek vagy a főnökének. De megsúgom cégnél a felújításokat is kpban fizették, pedig az milliós tételű volt, ott számolták át az asztalon és egyáltalán nem bármiféle csalás miatt, egyszerűen mert az itteni mentalitásban értéke csak annak van amit a kezedbe fogsz és pénz szaga van. Még az adókat is kpban fizetik utánunk a főnökök, pedig kattintgatással is tudnának. Lehet hogy fura, de elég eltérő felfogás van város és vidék között, persze nem mindenhol érvényes ez. Ennél sokkal visszamaradottabb felfogású környékek is vannak ahol jártam, ez még egy modern környezetnek számít így is.
Saját tartásra azt adsz az otthon lévő egyszem disznódnak amit akarsz, nem összekeverendő az eladásra szántakkal, főleg nem az üzemi szintűekkel. Pontos paragrafusokat ne kérdezz, mert nem tartunk állatot, csak szántóföldek vannak, nah lebuktam lehet megkövezni, félparaszt hülyegyerek vagyok....
Vannak aszfaltmentes utcák, a külterületeken mind az, de ez egyik debreceni haveromnál is így van külvárosban néztem google maps, szóval ez annyira nem meglepő dolog, azért járnak sokan terepjáróval, puff. Petróleumlámpa nincs, mert azért villany az stabilan van, meg net is. Na ez viszont vicces, akárhol vagy villany és net az tuti lesz.[ Szerkesztve ]
Aktív témák
- Spórolós topik
- Elengedheti a köztes generációkat az Intel
- Politika
- Xbox tulajok OFF topicja
- Boldog-boldogtalan kézikonzolt akar kiadni, de egyelőre nincs meg a felvevőpiac
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- Formula-1
- PlayStation 5
- E-roller topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...
- Intel GAMER PC! Core i5 // 16GB DDR4 // GeForce GTX 1060 6GB // 128GB SSD + 1TB HDD
- LG OLED55B97LA
- Dell Latitude 7490 i5 8350U, 8-16GB RAM, fém fedlap, jó akku 27% ÁFÁS
- Eladó 2024 júliusában vásárolt új / iPad (10th gen) Blue 64Gb / Toll, Tok / GARANCIA
- T14s Gen2i 27% ÁFA 14" FHD IPS i7-1185G7 32GB 512GB NVMe ujjolv IR kam gar
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen