Új hozzászólás Aktív témák
-
Yutani
nagyúr
Ott kezdődött, hogy a GF egyes gyárai az AMD saját gyárai voltak. Aztán az AMD kiszervezte a gyártást, jött az arab tőke és megalakult a GF. Tehát az AMD-nek történelmi múltja van a GF-zal, ha úgy vesszük, nem is szakadt el tőle a mai napig. Aztán amikor a GF úgy döntött, hogy nem fejlesztik ki a 7nm node-ot 2018-ban, akkor az AMD-nek mindenképpen lépnie kellett, ment a TSMC-hez, de továbbra is maradt szerződő partnere a GF-nek.
Majd egy évvel később, 2019-ben indítja a GF a pert, amiben 16 szabadalom sértéssel gyanúsítja a TSMC-t (még a 7nm-es technológiával kapcsolatban is, amit ki sem fejlesztettek). Két hónappal később a TSMC viszontperli a GF-et szintén szabadalom sértésért, majd rövid időn belül megegyeznek keresztlicensz szerződés megkötésével.Nyilván megy az ipari kémkedés oda-vissza, szóval mi innen ki nem tudjuk okoskodni, hogy kinek volt igaza. Az, hogy a GF inkább megegyezett a TSMC-vel, semmint hogy kitart a maga igaza mellett, azt mutatja, hogy ők sem ártatlanok.
Emellett a GF csak 2019 elején tekintett el a büntetéstől, ha az AMD más bérgyártóhoz fordul (7nm, TSMC), közel fél évvel később, hogy bejelentették, leállnak a 7nm fejlesztéssel. Vagy inkább dicsérjük meg őket, hogy milyen rendesek voltak, mert engedték az AMD-t fejlettebb node-hoz jutni?
Nem kell sajnálni a GF-t.
#tarcsad
-
hokuszpk
nagyúr
"Egy időben az AMD egyáltalán nem gyártatott a GF-el én úgy tudom."
rosszul tudod. eleve ugy adtak el a Nemet gyarat, hogy vallalták : a GF kapacitasanak nagyreszet lekotik.
ezt a szerzodest hoszabbitjak meg / targyaljak idonkent ujra , ez a hir is epp egy ilyen hoszabbitasrol szol.[ Szerkesztve ]
Első AMD-m - a 65-ös - a seregben volt...
Új hozzászólás Aktív témák
- ZOTAC RTX 3070 8GB GDDR6 AMP HOLO Eladó! 107.000.-
- Latitude 5290 2-in-1 12,3" FHD IPS érintő i5-8250U 8GB 256GB ujjolv 4G LTE modem gar
- Huawei P30 Pro 6/128GB amber sunrise ajándék új tok!!
- Eladó DELL SE2416H monitor megkímélt / hibátlan állapotban - IPS panel
- Eladó DELL P2422H újszerű / makulátlan állapotú - IPS panel
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen