Új hozzászólás Aktív témák
-
snow.man
csendes tag
válasz Gergello #6005 üzenetére
snow.man féle pakk? Ez tetszik.
Igazság szerint ebből a három tárgyból pl., amit írtál, nem igazán kell segítség. Fonya és logika halál lesz. Ott nincs is különösebb segédanyag, 2 zh-t megírod gyakon, vizsgára pedig adottak a tételek. Fonyára mondjuk van kidolgozott tételsorom, azt majd előkutatom, de biztos be fogják linkelni kurzusfórumra azok, akik másodjára, harmadjára csinálják a tárgyat. Sajnos nem is kevés ilyen ember van. Logikából is van kidolgozásom, de nekünk még 20 tétel volt és nem 30 (hála a magasságosnak), szal az sem sokat ér, mert eléggé össze is lettek kavarba a tételek anyagai. Alga2-t már ha jól tudom, Csanád tartja, nekem még Gyuszi bá tartotta, azóta a követelmények is sokat változtak, inkább olyan nyilatkozzon, akinek már Csanád tartotta. Pl. szerintem Koree...
Segédanyagokat majd töltök fel, ha szükséges, de egyelőre koncentráljunk a vizsgákra.
Gyakvezetőket tudok ajánlani majd most is, de ahogy látom, nem kapkodják el a kurzusok meghirdetését. Máskor azért legalább az infós tárgyakat elkezdték feltenni januártól, még ha a matekosok az utolsó pillanatban kerültek is fel. Viszont tetszik ez az új tanrendi kereső, végre egy kicsit pofásabb kinézete van...
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs