-
Fototrend
Ez egy agyalós-beszélgetős Covid-19 topik. Érvelni kötelező, a másikkal foglalkozni tilos, rettegőzés duplán, a szemlélet tudományos (a "meddig maradjanak a lezárások", azaz a társadalmi rész elfér, de csak szűken/járványhoz kapcsolódóan), ergo nem oltásellenes, nem hit alapú. Ami ebben a szellemben íródik, marad, ami nem, az nem, téríteni meg se próbálj.
Új hozzászólás Aktív témák
-
HÁZIGAZDA
válasz #86564352 #19425 üzenetére
a gyerekeket nem érinti annyira. érinti, olykor nagyon rosszul, de jóval kisebb számban, mint a felnőtteket. a longról ugyanez nem mondható el, látszólag, bár biztos vagyok benne, hogy bármi is lesz a "megfejtés" a longra, a gyerekek szervezete jobban fog regenerálódni.
másrészt, felnőtteket is beparáztatott ez a járvány, úgy, hogy aztán pszichológushoz járnak. a gyerekeknél végképp nem tudod, hogy mitől félnek igazából és az mit indít el bennük.
úgyhogy én is úgy tudtam le, hogy azt mondtam a nagyobbiknak, hogy vegye komolyan, kézmosás, tömeg kerülése, betegek kerülése, suliban nem ül rá a wc-re stb. de hogy ne aggódjon, gyerekeket nem bántja annyira ez a vírus. vegye komolyan, de ne féljen tőle.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
Új hozzászólás Aktív témák
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
- BestBuy ruhás topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Építő/felújító topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest