-
Fototrend
Ez egy agyalós-beszélgetős Covid-19 topik. Érvelni kötelező, a másikkal foglalkozni tilos, rettegőzés duplán, a szemlélet tudományos (a "meddig maradjanak a lezárások", azaz a társadalmi rész elfér, de csak szűken/járványhoz kapcsolódóan), ergo nem oltásellenes, nem hit alapú. Ami ebben a szellemben íródik, marad, ami nem, az nem, téríteni meg se próbálj.
Új hozzászólás Aktív témák
-
attiati
veterán
Laikusként kérdezem:
Mi az oka, hogy ugyanannál az embernél a korona oltás erős oltás utáni reakciót vált ki, míg mondjuk 10 másik típusú oltás semmit nem okoz?
Több a hatóanyag?
Az adott vírus tüskefehérjétől függ?[ Szerkesztve ]
-
-
attiati
veterán
Hasonlóan keveset tudok róla, talán többen számolnak be oltási reakciókról, mint Pfizer esetén. Antitest szám szintén gyorsan esik a study szerint. De úgyis az lesz a lényeg, hogy melyik vakcina hogyan szerepel a mutációk ellen és kialakítja e a sejtes immunitást.
Mutációk elleni hatásról leginkább az éles terep fog információt adni (Izrael a homogén terep és csak pfizerről lesz adat, de talán ugyanazt tudja a moderna is). Studykban nem bízom annyira mutációk szempontjából, mióta a pfizernél is kijöttek azzal, hogy már eleve fertőzött embereket válogattak be a (kis elemű) mutációs vizsgálatba és valószínű nem vették számításba, hogy a nem oltott embereket blokkolta a brit mutáns és szerintem téves következtetésre juthatnak ilyen vizsgálatokkal. Egyébként is nehéz lesz a mutációk ellen studyt készíteni.Sejtes immunitás viszont nagyon érdekelne, hogy hogyan szerepel az mrns.
[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
válasz Chesterfield #14668 üzenetére
Magával meg mi történt?
Pfizer túladagolásMost jönne jól a vakcina kiszívó készülék
Najó, nem vicces.[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
válasz szotyika77 #14672 üzenetére
Elég hosszú idő telt el. Pláne, ha mondjuk eleve kevés antitested lett egy esetleges fertőzés után.
Olyan ez, mintha a gimis szalagavatón berúgsz és 2 hét múlva megszondáznak.
-
attiati
veterán
Ha tartós immunitást ad az esetek nagy százalékában az oltás / fertőzés, akkor oké a forgatókönyved. Ebben bízok.
Viszont ha újra és újra oltani kell, akkor hogyan vegyék / neveljék rá az embereket és mikor, ha nem most? Mikor alakuljon ki az oltási szokás?
Szerintem a 3. hullám is azért lett lazábban kezelve hatósági szinten, hogy tessék, nézzétek meg, itt a medve.
1. 2. hullám híre nem jutott el sok helyre, nem is volt oltási hajlandóság.Egyre limitáltabb innentől az oltásra hajlandóak köre. Csak a soft kényszer növelheti.
[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
válasz daneel_hu #14887 üzenetére
A 3. hullámig / tömeges oltások elindulásáig mindenkiben csak az 1. és 2. hullám emléke élt, az sokaknál nem vitte át az ingerküszöböt. Pláne, hogy az 1. hullámban farkast kiáltottunk és nem jött (persze ok-okozati összefüggés van, de ezt a plebs nem érti).
Nézd meg, hogy most mekkora a lelkesedés a 3. hullám végén és mekkora lenne, ha nem lenne kényszerítő / motiváló erő.
-
attiati
veterán
Van olyan betegség, ami ellen folyamatosan magas antitest szintet tart fenn a szervezet, éveken/ évtizedeken át ?
[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
válasz Ringman #15126 üzenetére
Valamiért cimlapot ért ez a hír a Vas Népében.
Az indoklás is érdekes egy másik portálról, így '21 májusában:
"a háziorvos mondta, hogy nem adott be még Pfizert, valószínűleg így történhetett, hogy többet szívott fel az ampullából"
Akkor derült ki, hogy talán túl sokat kaptam, amikor a többi időpontra érkező pfizeresnek is adni kellett volna, de már nem volt adag
Csórikáim Végre van parizer, be is hívják őket, már szinte a vállban van, aztán mégsem.[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
Második Pfizer után 4 hónappal van még értelme antitestet nézetni?
Nem igazán értem, hogy miért mondták azt az adott helyen, hogy 2-6 héttel a második oltás után van értelme, azon túl már nem igazán.
-
attiati
veterán
"Inkább másik vakcinával kellene szerintem ráoltani"
Mintha pont ma olvastam volna valamelyik okos virológusnak állt politikustól, hogy nem támogatják a vakcinák keverését, mert csak a mellékhatásokat erősíti, de a védelmet nem....
No comment.
Nem tudom mi értelme van belevágni a harmadik sinot egy 60+os emberbe, akinél az első kettő sem indította el az antitest termelődést.
[ Szerkesztve ]
-
-
attiati
veterán
válasz Floyd80 #16116 üzenetére
"A viktort a névbe valahogy bele kellene csempészni"
Nevezzük simán Viktor vakcinának (vektor helyett).#16111Ringman
"Költségvetési szintén pitiáner tétel amúgy a vakcina ára."Gulyás egyszerűen csak 120 mrd-os kalandnak nevezte. Azt a pénzt majd ellövik óriásplakátokra, hogy népszerűsítsék a Nemzethy vakcinát.
-
attiati
veterán
válasz daneel_hu #16417 üzenetére
Te is tévedsz, hatalmasat.
Nézd meg a mintalaborunkat (Ausztria), hogy hogyan állnak.....Halottszám a töredéke. Nem volt harmadik hullám !
Keleti vakcina nélkül. Sőt, úgy egyáltalán vakcina nélkül. Kukkants már rá baszki az oltási görbéjükre.
Kiragadsz egy-egy dolgot és nem is zavar. A védekezés egy komplex feladat, nem csak a vakcinázás a lényeg. Hanem hogy összességében hogyan teljesítesz.
Magyarország szarabbul teljesít.[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
válasz daneel_hu #16569 üzenetére
1. Vakcináknak nincs jelentősége az adott hullám kezelésében. Max a következőben.
2. Osztrákoknál nem volt harmadik hullám. Köszönhetően a komplex járványkezelésnek !
3. Osztrákok megoldották vakcina nélkül. Édes mindegy, hogy keleti, nyugati. Semmivel nem oltottak tömegeket.
4. A vakcinálás egy bizalmi kérdés, társadalmi felvilágosultság kell hozzá, ami évtizedek kőkemény munkája. Ez igenis a jelenlegi politikai garnitúra felelőssége is, hogy 2/3-al meg sem próbáltak beleállni a lakosság nyugati szemléletű átnevelésébe. Sőt.5. GOTO első pont
Szóval mi a fene jelentősége volt a keleti vakcináknak itthon?
Azon kívül, hogy 1. 2. 3. pontot nézve semmi. A 4. pontot meg szétcseszték vele a nagy kavarásban.[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
válasz daneel_hu #16585 üzenetére
Tehát mi értelme volt a keleti vakcináknak?
Csak nem akarod leírni!Tekintve, hogy vakcina nélkül is tökéletes védekezés kombinációt lehet kialakítani. Mi a kombinációról megfeledkeztünk és tök feleslegesen erőltettük a mindenféle oltást minél gyorsabban.
Illetve a védekezés egy maraton, nem sprint. Mi sprinteltünk egyet tök feleslegesen és cserébe a maraton komoly veszélybe került (bizalom, stb...)
tobi': +1, nekem ez volt az egész covid kapcsán a legnagyobb tanulság és ráébredés a jövőre nézve.
[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
válasz #32839680 #16993 üzenetére
Szélsőséges esetben (és hosszútávon nézve) el sem tudod hagyni majd az országot, mert olyan vakcinákkal oltunk, amit az EU nem fogad el?
EU közösen ki akart állni Kína ellen egy politikai ügyben (amit Mo. kétszer megvétózott)
+ ha mondjuk növekszik Kínán a nyomás (az USA és majd az EU részéről is), hogy tisztázza magát a vírus eredete kapcsán.Nem tudom, hogy politikailag mennyire jó ötlet Kínára fogadni 100%-ban.
Vele együtt pedig USA / EU ellen fogadni......Gazdaságilag és vakcinaforrás kapcsán még oké a több lábon állás, de ott sem 100%-ban.
[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
válasz daneel_hu #17007 üzenetére
Szerintem is, a múltból adódóan nehéz is máshogy.
Ezt tükrözi a mostani 5-6 vakcinaforrás is.
Mondjuk Kína éppenséggel nem lenne kötelező a múltból adódóan.Viszont most látványosan keletre húzunk mindenben, ami meghatározó.
Parci: gyönyörű. Ez olyan, mint az origót és mindent megjárt "Lángokban áll Franciaország és lázadnak az emberek című" videó 2018 tájékáról. Valójában meg egy 2015-ös youtube videót kukáztak össze, ahol a gazdák tüntetnek valami mezőgazdasági támogatás miatt.
[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
két Synlab eredmény
70+ férfi 18 nappal második pfizer után: 9800+ AU/ml
60+ nő kb 4 hónappal második pfizer után: 580+ AU/mlVan értelme 4 hónap után is tesztelni. Persze ha negatív lett volna, akkor nem tudja 100%-osan az ember, hogy már elmúlt, vagy soha nem is volt védettség.
[ Szerkesztve ]
-
attiati
veterán
"Románia már oltja a 12-15 éves gyerekeket"
Románia megkezdte szombaton a 12-15 éves gyerekek koronavírus elleni oltását, még mielőtt Brüsszel hivatalosan engedélyezte volna ezt.
Bukarest egyik közparkjában e célból felállítottak két mobil oltóállomást - jelentette a hotnews.ro hírportál. A jelentkezőket a Pfizer-BioNTech vakcinájával oltják be. Ehhez szükség van a szülők vagy gondozók beleegyezésére - tudósít az MTI.
-
attiati
veterán
válasz Ringman #17676 üzenetére
Fordítva is érdemes megnézni.
Egy 2018as tanulmányban azt elemezték, hogy mitől lesz valaki liberális vagy konzervatív beállítottságú?
Lényegében az jött ki, hogy a félelmek határozzák meg.
A legelemibb félelem pedig a fizikai fenyegetettség és ide tartoznak a betegségek is, amiket a bevándorlók hozhatnak.Az oltások jelentősen csökkentik ezt a veszélyt, kvázi elfogadóbbak, liberálisabbak az oltott (vagy oltani hajlandó) emberek.
Anno csak érdekességképpen olvastam el. A fene gondolta, hogy 2 évvel később társadalmi elválasztó fal lesz ebből.
-
attiati
veterán
Ha az jön ki, hogy 100-ból 100 egyénnél van T-sejtes válasz úgy, hogy antitest meg nincs, akkor nehezen.
Illetve az eredményt nagyon sokféleképpen lehet majd magyarázni. Látva, hogy 1 hónapja milyen szakmaiatlan vakcinahatékonysági táblázatot közöltek.
Valószínűleg kijön, hogy nem atomszar a Sino a T-sejtes válaszban, de ezt majd összemossák azzal, hogy a többi vakcina esetén is csak x %-kal jobb.
Borítékolható, hogy politikai kommunikációban elérik a célt.
A többség meg úgysem érti a statisztikát, matekot. Pláne az összefüggéseit.[ Szerkesztve ]
-
-
attiati
veterán
moderna 2. oltás után 1 hónappal 39e au/ml érték lett a synlab eredmény
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- 8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Minecraft
- Xiaomi 14 Ultra - Leica hercegnő
- Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
- TCL LCD és LED TV-k
- Milyen videókártyát?
- Asztrofotózás
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- EAFC 24
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen