Új hozzászólás Aktív témák
-
Elemental
addikt
Ha már szóba került az evolúció, (talán nem annyira off) akkor nem tudok pár dolog felett elsiklani. Amit korábban Attila2011 kollégának írtam, az evolúció elfogadása is szerintem ez: "Elfogadtál valamit, amiről fogalmad sincs. Nincs vele gond, be van címkézve, betetted a polcra, egy problémával kevesebb. Ha nem így van, akkor javíts ki." Van pár sötét folt. Amíg ezekre nincs válasz, addig nem tudom elfogadni az evolúciót, vagyis azt, hogy minden magától kialakult.
Ezek a dolgok többnyire David Attenborough filmjei közben merültek fel bennem, lényegében ezeken a filmeken nőttem fel, szerintem munkásságának 90%-át tuti láttam, többször is, nagyon szeretem a filmjeit. Sok a kérdőjel.
Külön kedvencem az őslénykutatás, ha már említetted. Azt sem tudjuk mi történt 2-3000 éve, de egy feltárt lelet fekvéséből már kitalálják hogy hogyan élt, hogyan szaporodott, hogyan gondozta a kicsinyeit. (aztán ugye 1-2 évente mondják, hogy nem is úgy volt, hanem emígy. eléggé vicc kategória.)Csak pár kérdés, ami eszembe jut:
Elsődlegesen a növények szaporodása. Volt először, hogy a szélre bízták a növények a beporzást, majd küldöncöket alkalmaztak. Ez hogyan alakult ki? Eleve hogyan jöttek rá a növények, hogy a bogarak, madarak alkalmasak a beporzás elvégzésére, és ha rá is jöttek, hogyan alakultak át? Van még extrémebb is, amikor a növények olyan feromont bocsátanak ki, ami megegyezik a nőstény bogarak által kibocsátott feromonnal, így csábítják beporzásra a hímet. Hogy? Ez hogy alakult ki? A növény felismerte a maga körül repdeső bogarakat, megtudta, hogy a nőstények mit csinálnak? És ha így is van, hogyan tudta létrehozni azt a feromont? Van még érdekes, pl az, amikor a növény darázs formát vesz fel, plusz még a feromon. De a növény honnan tudja, hogy néz ki a darázs? Az orchideák a legérdekesebbek, azok virága szinte mind egy leszállópálya a rovaroknak, hogy biztos jó helyre szálljanak a beporzáshoz.Akkor az állatok. Legyen például a zebra. Azt mondják, a zebra azért csíkos, hogy összezavarja vele ragadozót. Ismét csak hogyan jött rá a zebra, és hogyan alakította ki magán a csíkokat. Most nem jut nagyon eszembe konkrét példa, de sok dologra az a magyarázat, hogy azért alakult ki mert pl jobban bele tud olvadni a környezetébe, vagy ezzel hívja fel magára a nőstény figyelmét stb, amik mind sötét foltok.
Amúgy az evolúció miért zárja ki Isten létezését?
Az ősrobbanást is elfogadod?
Új hozzászólás Aktív témák
- Monitor Audio Silver 6g szett
- Dell Inspiron 3593 - i5 10gen, 12GB RAM, 250GB SSD
- Dell Latitude 7430 2 in 1 - i7 1265U/32GB/256GB SSD
- Tyű-ha Lenovo Thinkpad T14s G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i5-1135G7 4Mag 16GB /256GB FHD IPS
- Gigabyte Ryzen Gaming PC: RTX 2060 Super 8Gb / 16Gb Ram / 512Gb SSD
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen