Új hozzászólás Aktív témák
-
veterán
Nekem tetszik.
A forza horizonnal azért nem játszom mert állandoan kipördül a kocsi a legkisebb kanyar esetén is. Alig fordulok és máris az út menti virágágyásban szlalomozok. Borzalmas vele játszani. Úgy látom FM-nél pont az ellenkezője van. Lehet normálisan irányítani. -
veterán
válasz AMD Power #118816 üzenetére
Ezért érdemes a fősztori mellett minden mást is párhuzamosan megcsinálni. Én ugyan már végigvittem a fősztorit és ng+-ban nyomom de közel se köt már le úgy mint az első végigjátszásnál, pedig rengeteg minden van még amit az első nekifutásnál kihagytam, de így már akkor se az igazi. Ebben nyilván szerepet jatszik a cp phantom libertyje is mert most arra kattantam rá nagyon. Viszont ha már most tudod, hogy nem élsz majd az ng+-al akkor szerintem csinálj meg minden érdekesebb mellékküldit, frakció küldetést meg amit csak tudsz mert nagyon sok érdekes és élvezetes van közöttük.
(#118820) Steve1207
Igen ez a baj. Az én esetemben mindig minden soulslike játéknál ott van az a majdnem, ami miatt a jétékok legelején elakadok.
-
veterán
válasz darkstreet89 #118826 üzenetére
Aki ezt írta az nyilván az origins,odyssey, valhalla vonalon simán kivitelezhető egyedül egy egész hadsereg lehentelését lehetővé tévő játékmenetet és harcrendszert várt. 😀
-
veterán
válasz Steve1207 #118858 üzenetére
Ez valami anomália lehet. Nekem a 2.0-ás frissítés és a PL sztorijának megkezdése után eltüntek fegyvereim, ruháim. Jutalomként meg kaptam ruhákat nemrég de nincs az apartmannom ruhatárában csak a régiek amik a frissítés előtt is voltak. Szerintem itt bekavar az hogy tulajdonképpen szabadon mászkálhatsz a dlc és az alapjáték között. Nincs kellően szinkronba hozva a kettő.
-
veterán
Este belenéztem én is az FM-be bár nekem az FH5 se tetszett és az F1 jatekokon kívül nem vagyok nagy autóversenyes így nagyon casual jatékosnak számítok. 4K30 fps-re állítottam mert autoversenyes játéknál szerintem elég az alacsony fps szám is. A kocsik hátulrol külső nézetből szépek, csillog rajtuk a fény ahogy kell. A pályán kívüli tájat nem igazan nézem verseny közben, így az nálam nem sokat számít. A rásegítések alapbeállitáson vannak tehát enyhe rásegités amikor és ha szükséges a kipörgésgátló bekapcsolva. Nekem tetszik az iranyítás mert az autó nem csúszik össze vissza minden kanyarban és könnyű irányítani. Azt nem tudom ez mennyire realisztikus (nincs kocsim, sosem vezettem) de sokkal jobb mint FH5-ben. Néhány versenyen vagyok csak túl 4-es difficultyn és bár nem fog sokáig lekötni azt érzem mivel így, hogy a kocsi beallitásokhoz, fejlesztesekhez se értek (azt is az automatára bízom) elégge hamar unalmassá válhat a szamomra. Az én beállításaimmal ez egy tök arcade autoversenyes játék, hasonló mint az FH5 csak jobb az irányítás. Egyetlen dolog van ami nem tetszik az az hogy én választhatom meg hányadik helyről indulhatok a versenyen. Ezen jót nevettem. Igaz a jutalmak ennek megfelelőek, tehát minnél előnyösebb pozíciót választok annál kisebb a jutalom de akkor is. Nem tudom ez minden versenytipusnál így van? Vagy ki lehet ezt kapcsolni és valami időmérő kör alapján rajtvonalhoz állni? Ez így elég furcsa nekem.
-
-
veterán
válasz GalaHU #119171 üzenetére
Gyári alapbeallítason vannak a rásgítések, kipörgésgatló, a tunning és autobeallítasok automatán és 4-es difficulty. Így nevezhetjük arcade kocsikázgatásnak.
Lehet ha kikapcsolnek mindent és feljebb venném a nehezseget valamint az auto beallítasait is magam menedzselném akkor másképp latnám a helyzetet de így különösebb nehézseg nélkül tudok dobogós helyeket elérni és a 30 fps is elég. -
veterán
válasz lemonalma23 #119179 üzenetére
A ket különböző játek eseteben (cp és FM) semmi. Ha cp2077-nél a 30 es 60 között váltok akkor igen, vagy pl starfieldnél is látom, hogy 30 és nem 60. FM-ben nem neztem meg milyen a 60 mert automatikusan 4k30-ra raktam.
-
veterán
válasz Pistu_ #119226 üzenetére
Activisiontól engem is csak azok érdekeltek (spyro, crash, ctr) de azokat az It's about time kivételével mind megvettem már. Ennek fényében nem nagyon érint hogy mikor kerülnek be a game passba. Jó lenne ha kiadnának majd egy folytatást a spyronak is vagy egy ctr szintű új gokart játékot ami azonnal menne game passba.
-
veterán
válasz Döglött Róka #119315 üzenetére
Igen, gondolom kitartás és türelem kell hozzá, aztán egyre könnyebben menne a többi. Viszont a kezdeti kitartás az ami nincs meg nálam. Max egy tucat elhalálozás utan feladom. Még a Crash bandicoot első részénél is elakadtam a vége felé. Képtelen vagyok tovább jutni az egyik pályán. Megprobáltam kb 15x, nem ment, feladtam pedig az nem is soulslike. Egy játék van ami szerintem nagyon nehéz és megis végigszenvedtem, addig csináltam amig sikerült. Ha kellett akkor 30x kezdtem újra ugyan azt a pályát, feladatot, részt. Ez a deathloop volt bár az se soulslike de szerintem kifejezetten nehéz játék. Igaz azt is 2x töröltem mérgemben mert nem ment de aztan fél óra múlva már töltöttem is le újra és nekiálltam ismét.
-
veterán
válasz koncsik #119320 üzenetére
Igen ott ragadtam le én is 😀
Phantom libertyvel végzek még egyszer nekiveselkedek és megpróbalom párszor bár sok értelmét nem latom mert ha túl is jutok rajta az első boss biztos kifog rajtam ha már egy ilyen alapellenfelen is alig tudok túljutni. Egyszerűen van akinek nem megy ez a stílus és ezt el kell fogadni. Én közéjük tartozom. Sajnálom mert egy csomó egyébként jó játek kimarad így nekem. -
veterán
válasz l.skywalker #119410 üzenetére
Jöhetne egy Candy Crush deluxe kiadás 30 ezerért
-
veterán
válasz AMD Power #119583 üzenetére
Dead Space remake verziót is? A klasszikus első részt én is elkezdtem de mai szemmel már elavult volt grafikaliag, jatékmenetben, stb. Igaz van benne magyar felirat, ami tök jó de kb a felénél abbahagytam mert nem kötött le. A remake game passon belül megér majd egy próbát mindneképp.
[ Szerkesztve ]
-
veterán
válasz l.skywalker #119622 üzenetére
Szterintem az nem volt annyira rossz mint sokan állítják. Egy gyenge közepes simán megvan.
-
veterán
válasz l.skywalker #119626 üzenetére
Engem is idegesített néhány karakter (pl Makee, Kwan Ha) mert csapnivaló színészek alakítják őket. Skyshowtimeos 999ft-s havi dîjas streamingen viszont elmegy simán. El kell vonatkoztatni a játéktól. Láttam sokkal rosszabbat is.
(#119625) parandroid
Úgy látszik mégsincsen olyan alacsonyan az a küszöb. -
veterán
válasz darkstreet89 #119689 üzenetére
Az az 1 év ultimate 24K huf is vpn-el van, nem?
-
veterán
válasz darkstreet89 #119691 üzenetére
Tőle vásárolok én is mindig ha apróról veszek játékot, gpu-t, akármit. Egyik legjobb eladó ár és reakció idő alapján (is) de vpn-el megy minden nála
-
veterán
válasz MrPeekaboo #119712 üzenetére
Végre nekem is sikerült tovább jutni az állomásról.
Kb a 8. (összesen kb 20 ) próbálkozás után sikerült legyőzni ezt a nagy marhát, aki mégcsak nem is boss:[link] [ Szerkesztve ]
-
veterán
válasz AMD Power #119741 üzenetére
Első bossnál a Parade Masternel vagyok elakadva. Szépem ki tudok térni az ütései elől csak hát meg is kéne ütnöm de az csak ritkán siekerül mert gyors és mire annyira közel megyek hozzá, hogy elérjem már üt is. Nem tűnik vészesen nehéz ellenfélnek csak gyakorolnom kell még ezt a stílust azt érzem.
-
veterán
válasz icemad #119798 üzenetére
Én 4 évig tanultam gimnáziumban az angolt (heti 4 óra átlagban amit tartottak) mégis egy 3-as érettségire futotta (2021-ben esti tagozaton) és a komplexebb játékoknál ahol gyorsan kapkodják az írást jó ha megértem a 30-50%-át. Ennyit ér a közoktatasban a nyelvtanulás. Magától az ember mert néz filmeket feliratosan meg sokat jatszik nem fog megtanulni angolul. Az kamu. A nyelvtant nem szophatja ki a kisujjából, mégha a szavakat meg is tanulja. Attól még azok egymás mellé rakva értelmetlen katyvaszt alkotnak, el ne hidd hogy értik is! Rendesen tanartól vagy valamilyen tanfolyamon, értelmezhető yt videokból esetleg meglehet egyedül is tanulni de csak játékból mindenféle segítség nélkül biztos nem.
-
veterán
válasz parandroid #119803 üzenetére
A játék mellett máshol is tanulniuk kellett. Önszorgalomból angol tankönyvet olvastak vagy valami. A nyelvtant nem lehet megtanulni jatékból. A 12 igeidőt hogy tanulták meg saját maguktól, magyarázat nélkül, pusztán a játékokból?
-
veterán
válasz parandroid #119822 üzenetére
Szerinted az Ai fejlődésével lehetségessé válhat , hogy a gépi fordítások filléres és faék egyszerű dologgá válnak majd a közeljövőben és beépítik minden konzolos játékba is? Valamilyen technikával lehetővé tennék, hogy egy algoritmus az angol szöveget online lefordítsa az adott nyelvre vagy valami hasonlóra gondolok. Vagy ez nagyon a fikciók világa?
-
veterán
válasz Wesder #119825 üzenetére
Igen de én olyasmire gondolok, hogy ha már annyira fejlett lesz az Ai, hogy nem kell lektorálni. Online kapcsolat esetén valós időben, azonnal fordítja a szöveget anélkül, hogy azt bele kéne írni a játékba magába. Nem tudom FM-be hogy működik de ott gondolom beleírják a játék mappájába vagy ilyesmi. Tök laikus vagyok csak ha már annyi nagyon összetett és bonyolult dologra használják az Ai-t akkor egy ilyen nem túl komplikált dologra nem lehetne? Így az összes játékot minden nemzet a sajat nyelvén tudná játszani.
-
veterán
válasz elder troll #119906 üzenetére
Nekem is kimaradt de ennyiért nagyon megéri.
Nem is láttam ezt az akciót, már be is húzom. -
veterán
Tegnap este végére értem a phantom libertynek. Nagyon tetszett és mivel az alapjátékot ezreztem anno, gondoltam a dlc acsijait is megszerzem. Van az ítélet napja nevezetű:
A gond az hogy a 3-ból egyet megcsináltam de a másik kettő bűnözői tevékenység nem jelenik meg a térképen, nem aktivizálódik. Én bugra gyanakszok, ami miatt bentragad az acsi örökre.Ilyen létezhet? Másnál aki maxolta a játékot volt hasonló probléma? -
veterán
válasz AMD Power #119940 üzenetére
Én levezettem 3 versenysorozatot kb és töröltem is. Hamar meg lehet unni ha arcade játékként játszod és egyébként nem vagy automániás. A gép ellen játszva, automata beallítasokkal és fejlesztésekkel az egymást követő nem túl izgalmas veresenyek gyorsan repetitívvé válnak. Az egyik legnagyobb hibája szerintem, hogy nincs benne időmérő, a versenyek előtt te határozod meg hányadik helyről akarsz indulni. Minnél hátrébbról indulsz annál több elkölthető pontot kapsz ha az első 3-ban végzel. Igazából nem is a nyerés a lényeg hanem az hogy minnél több creditet szerezz amiket el tudsz költeni az autódra, fejleszteni belőle. Tök másodlagos maga a kupa amin épp indulsz mert nem az első hely a fő cél vagy hogy a 3-4-5-6 pályákból álló kupát megnyerd hanem a megszerzett creditek és az autód fejlettségi szintje amiket a versenyeken kapott pontok határoznak meg. Pl ha levezetsz vesenyen egy hibatlan kört ahol nem csúszol ki, nem ütközöl senkinek, szépen veszed be a kanyarokat meg ilyesmik azért kapsz pontot akkor is ha utolsó helyen érsz célba. Igazábol magad ellen versenyzel a különböző kör és pályarészeken elért időeredményeid ellen és a minnél "szebb" vezetésért. Önmagában a verseny csak jellegtelen díszlet a credit és tp pontok gyűjtésére. Ez annak lehet nagy élvezet aki imádja az autokat és ért hozzájuk. Az el tud lenni az alkatrészek, beállítások, tunningolások végtelen lehetőségének tengerében és szimulátor módra húzva mindent élvezi a sok téttel nem bíró versenyek monotonitását.
U.I: Mindezt a single részre értettem, multiban nem próbáltam
[ Szerkesztve ]
-
veterán
válasz GalaHU #119944 üzenetére
Próbáltam úgy is. Viszont ha a legjobb időt produkálod (én modjuk 4-es majd 5-ös szinten játszottam) akkor se indulhatsz az első két helyről csak a 3.-ról és a helyezésért kapott pontok is kevesebbek lesznek mintha a 12-ről rajtolsz. Szerintem a single nem az erőssége a játéknak. Ez úgy lehet marha élvezetes ha értesz az autóhoz és minden beállítást, tunningot, fejlesztést nagy műgonddal megtervezel az adott pályához, versenytípushoz aztán multiban nyomod mások ellen. Főleg, hogy folyamatosan érkeznek az új challengek és eventek hozzá.
(#119945) parandroid
Nem mind azok. Az f1 2021-el és f1 2022-vel is több szezont lenyomtam karrier módban egymás után simán és baromira élveztem meg izgalmas volt.
-
veterán
válasz GalaHU #119947 üzenetére
Odáig én már el se jutottam mert ugyan beállítottam az üzemanyag fogyás és gumi kopás opciót de a 3-6 körös versenyek alatt a gumi sose kopott el, az üzemanyag mennyiségét pedig mindig dupla annyi körre állítottam mint amennyi a verseny volt, így sose fogytam ki belőle. Ezek szerint vannak 15-20 vagy mégtöbb körös versenyek is .
Az már tényleg kihívás lehet, hogy a sokadik kör után is élvezd ezeket a versenyeket. -
veterán
válasz AMD Power #119950 üzenetére
Phantom libertyt kivégeztem már csak 3 acsi van hátra. Lehet én is kipróbálom a Gotham Knightot, hátha. A Dead Space is el akarom kezdeni mindenképp amint elérhetővé válik. Lehet a remake verzó jobban fog tetszeni mint az original (bár úgy tudom elvileg ugyan az csak fullos grafikával). Game pass tele van most jó játékokkal. Pl Bad Pritt fórumtárs dobta be múltkor a számomra teljesen ismeretlen Bramble: The mountain king című játékot, belekezdtem abba is kiváncsiságból. Nagyon jó kis játék és a kutya se hallott róla. Bőség zavara van.
[ Szerkesztve ]
-
veterán
válasz Wesder #120038 üzenetére
Aki a lies of p-t végigviszi annak a többi se akadály. Én a parade masternál azaz az első bossnál elakadtam benne de a többi soulslikenál is detto. Wo longnál is első bossnál elakadtam, remnantnál persil fórumtárs segítségével végigvittem 2 pályát, ahogy kiszállt a játékból már el is akadtam. Elden ringet meg se probalom mert az nem gp-s és ha megveszem de semmedig se jutok benne annak semmi értelme. Tehat van aki még annyit se tud mint te 😀
Pedig nekem amúgy nagyon bejönnének a soulslike-ok, a hangulatuk, stílusuk csak túl nehezek. Deathloop volt még nagyon nehéz szerintem amit végigvittem bár az nem soulslike de volt fórumtárs aki végigvitt soulslikeot de a deathloopot feladta -
veterán
válasz raziel01 #120044 üzenetére
De hogy maradsz közel hozzá? Ha elugrálsz akkor nem tudod megütni csak néha. Igazaból nála szerintem parryzni kell, ami viszont tökéletes időzítést igényel (hi-fi rush fanok előnyben) és akkor kivéded az ütéseit sérüles nélkül, nem távolodsz el tőle és ütheted. Nekem ez a tökeletes parry kb 5 próbálkozásból egyszer jött össze. Az pont elég arra, hogy meg is halj
Új hozzászólás Aktív témák
- The Legend of Zelda: Breath of the Wild - Nintendo Switch
- Eladó XBox Series X 1TB SSD + 2 kontroller + tartozékok + játékok + Game Pass Ultimate
- SEGA Dreamcast HKT-3030 PAL Made in Japan VA1 + játékok
- Xbox Series S Carbon Black 1 TB , Garancia: 2025.10.28.
- BESZÁMÍTÁS! Microsoft XBOX Series S 1TB játékonzol garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen