Új hozzászólás Aktív témák

  • Ndruu

    MODERÁTOR

    Ahogy látom elég kevés kép született. Az elkészült fotókat (a magam módján) megpróbálom értékelni.
    Kezdjük az elején:

    (#40) E-scapegoat: Első kép a héten. Nekem tetszik, hogy a szemet vezető vonalak egy pontba tartanak (vanishing point). Bár a pont nem konkrét helyzetű, csak összekötéssel határozható meg, de ez nem baj. Viszont szerintem kicsit "lecsúszott" a képről ez a pont. Ha valahol a harmadoló pont közelében lenne, akkor valószínűleg még jobban vezetné a szemet. Az is igaz, hogy a téma nem az egy pontba tartó egyenesekre koncentrál, hanem magára a belső térre (meg a vonatra) és a hangulatra. Összesítve szerintem nem rossz. Még ez a gyűrőséd és foltosodás effekt is illik a képhez.

    (#41) j.bravo: Ez a kép olyasmi, mint a flickr-en levél témába készült képed. Akkor a falevelet postai levélként mutattad meg, most pedig az időt kombináltad a pénzzel. Először nem esett le hogy mi ez, csak a naptárat láttam meg pénzből hajtogatott számjegyeket. De ez az én hülyeségem. Aztán észrevettem, hogy IDŐ és rögtön leesett. Meg is lepett, hogy milyen kreatív megvalósítás. Látszik hogy gondolkodtál rajta, előkészítetted a témát. Ötletes. :C

    (#42) Szten Márs: Én már várom a magyarázatot, mert fél órája nézem, de nem esik le... :)

    (#43) Brian_RL: A kép készítési módját megoszthatnád, nekem tetszik. Photomerge, vagy valami más technika? A bal oldali kilengésnél nem sikerült elkapni a holtpontot, de így legalább látszik, hogy a téma mozgásban volt. Jó lett. :C

    (#44) sztyui2: Picit üresnek tűnik a kép, talán csak pár tányér hiányzik. Esetleg nagyobb "kontraszt" is lehetne a két ábrázolni kívánt tárgy között, ha már az idő elmúlása, a fejlődés mutatása a cél. Tudom, így volt ott a falon. Esetleg más szögből meg lehetne próbálni. A háromszög viszont tetszik (a három tányér között vagy akámelyi három tárgy között), ez kicsit dob a képen.

    (#45) MrBean55: Pedig én már azt hittem, hogy ez a múlt heti kép... :) Mindenesetre az óra ugyanaz, ha jól látom. Radial blur? Hosszú záridővel vajon milyen lenne, ha a másodperc mutatója elmosódva rohanna?

    (#46) a_tesz: Ott vagyunk már? Nem.. Ott vagyunk már? Nem.. Ott vagyunk már? Igen!! :)
    Az első hó témába lehet jobban beférne. Jó nagy hó volt ahogy látom.

    (#49) Bubanc: Három témát kombinálni, hát ez nem semmi. A fa évgyűrűi, az óra mutatói, valamint a tönkön lévő hókristályok. Ötletes, nekem tetszik a kép és a megvalósítás módja is. :C

    Legközelebb a "forma" témában remélem sok kép fog születni, az egyik legjobb téma.

    Gratulálok mindenkinek!
    További jó kreatívkodást.;)
    Sok sikert a következő fordulóra is!

    Harrrr!!!!

  • E-scapegoat

    tag

    Úgy látom ne nagyon pörög a topic, nem nagyon gyűlnek a vélemények. Beszállok én is, hátha meghozza a többiek kedvét is.

    (#41) J. Bravo: a megfogalmazás nekem túl közvetlen, de azt el kell ismernem, hogy ötletes és vicces. Egy ilyen képnél a technikai megvalósítás mellékes, az üzenet a lényeg. Az meg egyértelműen átjön. :K (remélem jó volt a csapatépítő tréning) :D

    (#42) Szten: sajnos a magyarázatod nélkül én rá nem jöttem volna, hogyan kapcsolódik a témához a kép. J. Bravo-val ellentétben nálad az üzenet nemhogy közvetlen, hanem az asszociációban annyira messzire kell eljutni, hogy a kép készítési körülményeinek ismerete nélkül ez nehezen menne (számomra). A kép borongós, régies hangulata viszont nagyon tetszik! :K

    (#43) Brian_RL: jó cím, tetszetős megvalósítás. Kár, hogy a bal oldali óra életlen lett. Bár ez úgy is értelmezhető, hogy az az óra nem obi élességi tartományában, azaz más síkban mozog. Kellemes képet sikerült összehoznod! :)

    (#45) MrBean55: úgy látom neked nemcsak a telefonod, az órád is rezgőre van állítva. :D Az effekt érdekes, megnéznék egy olyan változatot, ahol az elmosodás kívülről befelé haladva egyre gyengülne, középen a nagy piros pötty már teljesen éles lenne. (Azért remélem a következő témára nem egy újabb óra fotóval jelentkezel ;) )

    (#49) Bubanc: jó az ötlet, és ahogy írtad a megvalósításon tényleg lehetett volna még dolgozni egy kicsit. Gondolom az idő szűkössége már nem adott rá lehetőséget. Az órát jobban megdöntöttem volna, hogy egy síkban legyen a rönkkel. Illetve összenyomtam volna annyira, hogy ne lógjon rá elmosódott területre. Mindezzel együtt tetszik a kép és az ötlet is. :K

    Elnézést azoktól, akinek a képére nem írtam semmit, most ennyi tellett tőlem. Kérem kapcsolják ki... :DDD

    "Just freedom is only a hallucination / That waits at the edge of the distant horizon / And we are all strangers in global illusion / Wanting and needing impossible heaven"

  • MrBean55

    aktív tag

    No, akkor én is megpróbálkozom néhány hozzászólással a legutóbbi "terméshez".

    (#41) j.bravo: Azt sikerült elérned hogy jó sokáig nézzem a képedet a megfejtést keresve, mert úgy érzem hogy van ... :K Lehet hogy megtaláltam, lehet hogy nem. Amikor úgy gondoltam hogy megtaláltam akkor bejött valami részlet a "kepbe" ami megsem erősítette azt. Végülis ha egy-két képen lévő részletet le lehetne takarni akkor azt mondanám hogy van megoldásom. :D Pl. van a szerepe a "2007. Január"-nak? Vagy pl. annak hogy a hétfői és keddi bejegyzés olvashatatlan? Lehet hogy túlkombinálom, én kíváncsi lennék a megoldásra. :B

    (#42) Szten Márs: Szerintem elég "művészi"-re sikerült alkotás, ami önmagában a cím ellenére is nehezen esik le bárkinek (gondolom). Cím nélkül tetszett, elgondolkodtatott (koszos ablaküvegre gondoltam :)), a cím engem megzavart (homokóra + zászló?)
    De a társtopicban olvasható megfejtés ismertetés után már a cím is érthető, átjött: :R

    (#43) Brian_RL: A cím és a kép kellemes összhangban van, egyszerű de nagyon ötletes asszociáció. A dekódolás szükséges, de nem nehéz. A kivitelezéshez annyit szólnék hogy szerintem a 2. óra (jobboldali) lehetett volna kevésbé sötét hogy a 3 óra lineárisabban sötétedjen, valamint egy kicsit azt nem értem hogy az amúgy sötét hátsó órák miért világítanak át annyira az elöl lévőn, még ha az órák átlászók(?) lennének akkor is ... Ettől eltekintve gratula. :K

    (#44) sztyui2: A cím 3. szavát már túlzásnak gondolom, a "Modern idők" nekem jobban tetszene. Ráadásul mintha ez elsősorban nem is időmérő lenne hanem hőmérő, de ha nem lenne a 3. szó akkor végülis mindegy lenne, így nem annyira ... :F
    Egyébként az ötlet tetszik, a megvalósításhoz apró észrevétel: kicsit lehetett volna nagyobb/közelebbi a kép hogy a hőmérő is jobban látszódjon, valamint a hőmérő kicsit beégettnek tűnik, gondolom a vaku a bűnös.
    Ja, ha lesz esetleg majd "régen és most" téma, akkor újrahasznosítva oda tök jól beleillene ...

    (#47) Ndruu: Hozza a témát és a címet is, az sem baj hogy nem teljesen éles, a fekete-fehér is jó ötlet, esetleg ezen az úton tovább lehetett volna menni valami régies, pl. "besárgított" effekttel ... :) Pl olyannal mint a_tesz képén van.

    (#49) Bubanc: Napok óta nézegetem ezt a képet, számomra ez egy meghökkentő kép, ami nem biztos hogy baj :), de egy kettősség nem tudott még feloldódni bennem: egyrészt erőltetettnek érzem a párhuzamot, másrészt zseniálisnak ..., egy kicsit már mintha "tolódna" az utóbbi felé :D

    E-scapegoat és a_tesz képei sem rosszak, benne vannak a témakörben, de valahogy nem tudok véleményt formálni róluk, se jót se rosszat, bocsi.

    [ Szerkesztve ]

  • Szten Márs

    nagyúr

    No, akkor én is belevágnék egy értékelésbe.

    E-scapegoat:
    Jó sok dolog eszembe jutott, amikor elolvastam a hsz-ed és megnéztem a képet. Kapásból az, hogy minek fikázod (elnézést a kifejezésért, de azt hiszem használható jelen esetben) a saját képedet, úgy alapból is, de főleg akkor, ha nem kicsit jó lett. Másrész az, hogy ilyen indítás után nehéz lesz hozzátennem valami ütőset a topichoz, mert megadtad a kezdőszínvonalat. Harmadszor pedig az, hogy nem értem, hogy hogy kapcsolódik az időhöz. Persze, az állomás, vonatok, időhöz kötöt indulás, rohanás, várakozás, akármi... ennyiben tudom oda kötni, talán ez is volt a lényeg, nem tudom. Mindenesetre nagyon hangulatos, jól utómunkázott, jól szerkesztett kép, őszintén gratulálok, nálam ebben a körben a tied a No.1 :R

    j.bravo:
    Hát... sajnos nekem ez a megközelítés "nem jött át". Túlságosan erőltetettnek tűnik. Hosszabban is ecsetelhetem, hogy miért, de szerintem ennyiből is érthető, persze, ha gondolod kifejtem bővebben. Kicsit még ront számomra az összképen az olvasható írás a csapatépítéses programról, nem tudom mennyire kellett az bele, bár gondolom tudatosan maradt benne.

    Brian_RL:
    Nem túl fantáziadús? Persze, az időről, mint témáról a legtöbb embernek első körben egész biztosan az óra jut eszébe, és valamiféle órafotó. De ez nem jelenti azt, hog ez fantáziátlan lenne, hogy órafotót csak fantáziátlan módon lehetne készíteni, és nem lehetne izgalmasan megfogni ezt a dolgot. Te pedig - számomra legalábbis - kifejezetten izgalmasan fogtad meg, nagyon tetszik az ötlet és a megvalósítás, kidolgozás is. Szóval összességében szerintem egy kifejezetten jó képet sikerült csinálnod :K

    sztyui2:
    Az első, ami feltűnik, az a fehéregyensúly hibája. A második a vignettálás. Persze, tudom, ezek ilyen technokratizmusba gyógyult szempontok, de mégis azok. És mindkettő olyasmi, amin szoftveres utómunkával lehet segíteni, valamilyen szinten. Talán nem lehet tökéletesre megcsinálni, legalábbis JPG-ből én biztos nem tudnám, de javítható. Vagy kerülő megoldásokat lehet tenni, pl monokromizálás a fehéregyensúlyos probléma leküzdésére, és esetleg a vignettálás felturbózása, ha csökkenteni nem sikerül - ha már homár alapon. A szimmetria szép, a mondandót is értem és nincs is vele különösebb baj (bár nem ragad meg különösebben, de nyilván ez csak az én szubjektív szemléletem, ízlésem következménye), mégis sajnos ez a két technikai hiba és főleg azok erőssége eléggé elrontja a képet.

    MrBean55:
    Órafotó és mozgás-ábrázolás, mint Brian_RL esetében. És igazából ez is tetszik. Mégis, kevésbé ragad meg, de ez megint csak az én szubjetív ízlésvilágom folyománya, nem sok mindent jelent :)

    a_tesz:
    Először megnézve nem igazán tetszett, vagy inkább úgy fogalmazok: nem igazán jött át. Másodszor sem. Most azonban, harmadszor is megnézve mégis tetszik, pedig a képen nem változott semmi. Majdnem négzetes formátumó - de nagy kár azért a majdnemért a mondatban! Mindig törekedni szoktam, hogy, legalábbis keret nélkül a képeim fix oldalarányokkal rendelkezzenek. 3:2, 4:3 vagy 1:1. Ezektől eltérő méretarányú fotót gyakorlatilag sosem csinálok. Valahogy ettől érzem, hogy igen, nem véletlenszerű az egész, nem egy random részlet tetszett meg a képből, amit valahogy kivágtam az egész képkockából, ahogy épp esett, valamint kidolgozásnál is előnyösebb így vinni a képeket, ezen túl szeretem a szigorú arányokat, pusztán önmagukért is. A 1:1 képarányt pedig minden képarány fejedelmének tartom. Szóval igazán kár azért a 8 pixelért. Persze a kép erejét, lényegét nem ez adja meg itt. Hangulatos, kissé oldschool, ha használhatom ezt a kifejezést. Tényleg érzem azt az élethelyzetet benne, amikor utazik az ember, és sehol sincs, a táj csendes melankóliáját, és ezeket szépen megtámogatja a szépia kidolgozás. Lehet az első két megtekintéskor egyszerűen nem voltam erre fogékony hangulatban - mea culpa :)

    Ndruu:
    Nehezen tudom ezt a képet értékelni, mert magam sem tudom, hogy mit gondoljak róla, azt pedig nehéz szavakba önteni, amit az ember nem tud :) Az idő vasfoga - megviseli a környezetet, az épületeket is. Fura a vágás, nem vagyok benne biztos, hogy a legszerencsésebb. Tágnak, az egész "szín" áttekintésének túl szűk, szűknek, valami részlet kiemelésének túl tág. Fura a kettévágott ablak is - pont emiatt. Fura az árnyékos és megvilágított oldal egymás mellé helyezése, bár korántsem azt mondom, hogy nem jó ötlet, mégis, most nem érzem az erejét.

    Bubanc:
    Klassz! Kár, hogy pár perccel kifutottál az időből ;] De még nagyobb kár lett volna, ha nem teszed be ezt a képet. Tetszik a képzettársítás, és annak képi megvalósítása is. A finom kis hómaradék a fafelszín repedéseiben csak még érdekesebbé teszik a képet. Az élesség helye és az életlenedés erőteljessége is kifejezetten tetszik :K

  • Brian_RL

    aktív tag

    Szép estét!

    Elnézést, hogy csak most írok, de nem igazán volt időm leülni, és megírni a véleményem, de nézegettem a képeket a héten.
    Na csapjunk is bele:

    (#40) E-scapegoat: Jó az ötlet, és a megvalósítás is. Szép az utómunka, nekem nagyon bejön. Szerintem nembaj, hogy bemozdult az emberke, mert így legalább van mozgás a képen. :)

    (#41) j.bravo: Ötletesen kiraktad az "idő" szót, bár nekem kellett egy kis idő amíg észrevettem hoyg az van ott. De azért nemrosz kép :)

    (#42) Szten Márs: Szerintem valahogy túl zavarosra sikerült, vagy nemtudom. Talán az esőcseppek nem kellenének rá. Nekem valahogy a kép alapján nem jött le az idő. Utána, mikor írtad, hoyg a homokóránl készült, már más volt a benyomásom.

    (#44) sztyui2: Szép kompozíció, tetszik az elrendezés :) Az óra illetve az órán a kijelző eléggé elveszik, de talán nem is baj. A hangulata nagyon megfogott :)

    (#45) MrBean55: Mikor először ránéztem a képre tényleg mintha megmmozdult volna :D beflasheltem :D Nagyon tetszik :) Szép munka!

    (#46) a_tesz: Illik a képhez a cím, de talán lehetett volna valami jobban távolba látós kép. Igazából itt is átjn a hangulat, de nem látom azt a végtelen időt, amit még utazni kell.
    Összességében nemrosz :)

    (#47) Ndruu: Engem kicsit zavar a vágás. Az ablakot jobban kiemeltem volna, de így se rosz.

    (#49) Bubanc: Abszolút nyerő kép! :) Nagyon tetszik. A farönk is már önmagában megállná a helyét, de ezzel az órával nagyon felturbóztad :D Gratula hozzá! A többi változat is tetszik :) :K

    És egyúttal szeretném emgköszönni a véleményeket! :)
    További jó fórumozást!
    Brian

    Szerk: Témajavaslatom: "vonalak"

    [ Szerkesztve ]

  • j.bravo

    addikt

    Köv. heti téma-szavazatom: "fény" (jó nehéz, vitatható, satöbbi - mazochizmus rulez)

    (#40) E-scapegoat: Nem lett ez olyan rossz mint ahogy elővezetted :) Nagyon hangulatos. Nekem tetszik.

    (#42) Szten Márs: A cím alapján már sejtettem, amt később kifejtettél a készítés mikéntjéről, de azért nem volt könnyű. Súlyos, nehéz hangulatot hordoz, ha ez volt a cél, sikerült :) A múlt heti jóval ütősebb volt, a nehéz értelmezhetőség miatt, más kérdés hogy magát az "elvet" támogatom (szabadabb asszociáció, ill. ha a kép a megszavazott témához kapcsolódik, de kevésbé magától értetődően).

    (#43) Brian_RL: a mostani felhotatalból az én ízlésemnek ez az egyik legjobban tetsző, a végeredmény tetszetős, a kép maga nem túlságosan elvont de a nagyon magától értetődőhöz képest mégis van benne plusz. :C

    (#44) sztyui2: ahogy talán más is említette már, még néhány tányér megdobná, de a meglátás így is hatalmas! Ez is ez élmezőnyben szerepel nálam.

    (#45) MrBean55: a múlt hetinél sokkal jobb! Azért tényleg szeretnék valami más képet is látni, mint a vekkered :)

    (#46) a_tesz: a hangulat itt is átjön. Önmagában a kép még nem mond túl sokat, címmel együtt már jó, de úgy lenne az igazi, ha illusztráció lenne egy olyan novellához, amiben a hosszú téli autóút során szerzett élményeket ecseteli az egyik utas... (ha a logouton olvastad guga írásait, például amelyikben a messzi alföldi nudista strandra igyekeznek egy Trabival... (igaz, az nyáron játszódik))

    (#47) Ndruu: A linkelt kép alapján (még nem láttam a címet) pont arra gondoltam, mint amit Te adátl címnek a flikkeren :C Nincs túlbonyolítva, de az eredmény itt is hangulatos. A múlt heti képed neked is erősebb volt, de a maga sallangmentességével ez is bejön nekem.

    (#49) Bubanc: ennyi késés még talán belefér, csak ha túl sok, beírunk az ellenőrződbe ;] az ötlet, az évgyűrűk, a hó (évszakok, tél, hideg idő) és az óra összekombinálásának az ötlete ilyet érdemel: :R
    Az azóta született verziók szerintem jobban sikerültek - jót tett a textúra is, de főleg hogy a dőlésszöget belőtted rendesen. A végső változat nekem nagyon tetszik, gratula! (sok véleményt talán azért nem kaptál rá a többi topikban, mert a "poént" már ezzel lelőtted; a többi már csak csiszolás volt, még ha fontos is).
    -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    Köszönöm mindenkinek aki reagált a képemre!
    El kell mondjam, hogy a kép nagyon kapkodólag született, csak már nem akartam az eheti feladványról is lemaradni. A naptárba majd' minden napra írtam valami munkaszagú elfoglaltságot, úgy akartam hogy mindből látsszon valami, de mivel már vártak rám, ennyi telt a megvalósításra akkor. Ha egyszer összeszedem magam, megcsinálom rendesebben :) Például az ékezeteket is bankjegyekből. Ja van még egy ötletem az idő vs. pénz témára, talán egyszer azt is megcsinálom. Vagy nem :B
    A naptár azért 2007 januári, mert az volt kéznél amit nem sajnáltam feláldozni, illetve biztos volt hogy már nem fog kelleni :D Ott maradt a munkahelyi íróasztal fiókjában.

    Whatever.

  • a_tesz

    Korrektor

    bocsánat, a múlt héten a véleményezésre már végképp nem volt időm :B a technikai oldalához nem annyira értek

    #40 E-scapegoat: tetszik a kép, jó ez a beállítás hogy egy pontból jön minden, meg a régies hatás sem lett túlzott szerintem.

    #41 j.bravo: ebben az tetszik, hogy elvonatkoztattál az általános sablondolgoktól, úgyértem ami mindenkinek eszébejutna az időről, hogy koros dolgok meg akármi.

    #42 Szten Márs: hát ez jó gondolkozós kép lett,magyarázattal együtt elég jól működik, de talán egy kicsit tényleg túl sokat kell gondolkozni rajta.

    #43 Brian_RL: a hangulata jó a képnek, én legalábbis elmerengtem rajta kicsit. esetleg még talán annyit lehetett volna vele csinálni, hogy a két oldalsó órának az a része, ami mögött csak a fekete háttér van, lehetett volna talán egy árnyalatnyival jobban látható, de ez szigorúan magánvélemény :)

    #44 sztyui2: ez a régi-modern párhuzam jó, az elrendezés se rossz, én is hasonló témában gondolkoztam először, de még annyira se sikerült témát találni, mint ahhoz amit végül beküldtem.

    #45 MrBean55: hú, kicsit megszédültem a kép nézése közben :) gondolom van még pár variációd erre az órára :) nem tudom, esetleg ha kicsit ps irányba indulsz el az utómunkálatoknál, és a mutatókat kicsit jobban megtekered, a számlapot meg kicsit kevésbé... de azért így se rossz

    #47 Ndruu: tetszik a hangulata, az idő vasfoga rendesen megrágta a házat, meg a régies tábla, az ezeréves villanyvezetéktartók, összeáll egy egésszé.

    #49 Bubanc: a te képed is tetszik, jó ötlet volt összehozni az évgyűrűket meg az óra számlapját, csak egy picit nekem a szöge fura, mintha nem lenne azonos a két perspektíva :B

    スバル | De semmi baj Eric, ne feledd, nincsenek hülye kérdések, csak hülye gyerekek! - Mr. Garrison

  • MrBean55

    aktív tag

    válasz j.bravo #56 üzenetére

    j.bravo:
    Aha, szóval ékezet, LEESETT ... :D
    Én tényleg "túlbonyolítottam", más úton jártam, szerintem ott is kell lennie megoldásnak, de ez durva. :B :B :B

    Ja, szeretnék mindenkit tájékoztatni hogy a mostani képem nem vekker lesz. :DDD

    [ Szerkesztve ]

  • Bubanc

    aktív tag

    Köszönöm mindenkinek aki értékelte a képemet és az elismerést is :R

    Kicsit magam kerestem a bajt, hogy szinte utolsónak írok értékelést, és így már nem sok újet tudok elmondeni, teknikailag és megvalósításilag az elöttem szólók minden lényegeset elmondtak a feltöltött képekről, uh most csak a saját vélleményemet mondanám el azokról a képekről, amik a héten a legjobban tetszettek.

    Brian_RL: nagyon jól sikerült kép!! nem túl fantáziadúsnak írod, pedig nagyonis az és a megvalósítás szintén remek, pici utómunkával a bal oldali óra is megfelelő lenne és akkor hibátlan a képed :R gratula!! nálam most holtversenyben E-scapegoat kollegával a tied a nyerő kép!!

    E-scapegoat: ismét nagyon erős képpel nyitottunk, és ennek nagyon örültem. Inspirált is, hogy én is valami szinvonalassal rukkoljak elő :U gyakorlatilag tökéletes a képed, és nekem elsőre az idő rohanását juttatt eszembe no meg persze az álló vonat, azt, hogy mennyire lelassult minden most Magyarországon és a MÁV is csak áll, no de nem akarom bele lovalni magam... ez a téma amúgy is közel áll a szívemhez egyfelöl drága nagypapámat juttatja eszembe(az idő múllása márcsak ezért is jött át annyira erőteljesen nekem...:( ), másfelöl szállítmányozok. Elismerésem!!! :R

    A harmadik kép ami megfogott és sokat nézegettem morfondíroztam rajta az Szten Márs képe... Nekem egyből leesett, hogy hol és hogyan készült a kép, de lehet, hogy csak azért mert ismerem a környéket és mert a címe elárulta. (no, meg persze azért, mert nekem is eszembe jutott a már évek óta nem működő óra a felvonulási téren :U ) különleges összhatású kép értékelésem: :R

    J.bravo és Ndruu képei is nagyon-nagyon tetszenek még, de most nem fértek be a top háromba.
    J.bravo, kíváncsian várom az újabb verziót erre a témára, mert valóban remek ötlet, de kicsit még csiszolni lehetene a megvalósításon,
    Ndruu képe tetszik, de tényleg kár az ablakért szerintem is...

    Mindenkinek gratulálok a képéhez, akiket most nem említettem is :C a mostani forduló érdekes lett, mert a héten nem nagyon volt időm kreatívkodni, remélem azért valami használhatóval elő tudok rukkolni addig, jó kreatívkodást mindenkinek:) szép hetet! Kattogjanak a fogaskerekek :DD

    jövő heti téma javaslatom pedig: "fény"

    [ Szerkesztve ]

    AMD for(n)ever s754, a világ már csak ilyen, nem lehet bárhova bármit bedugni...

  • MrBean55

    aktív tag

    Sziasztok!

    Témajavaslatom a következő hétre: "csend"

    A mostani képem: "Forma 2.008"
    (cím2: Forma 2.0)
    (cím3: Forma 2000)
    (cím4: Forma 2008)
    :DDD

    Normál méret (385 KByte)

    A képet nem ezen a héten készítettem, hanem idén nyáron, de mint tudjuk ez nem baj.
    Khmmm..., Minolta Z1 képkivágás, 3Mpix, 10x zoom ..., akkor még csak az volt ... :B
    Az EXIF-et bennehagytam a képben.
    Utómunkáztam is serényen, sok időt rááldoztam, és most nem "szórakozásból" mint a múlt héten ... Nyilván lehetett volna vele még babrálni, de pixelszintű retusálásra azért már nem áldoztam időt. A lényeg talán átjön. :)
    Ja, "eredeti" méretet most nem csináltam, mert nem volt értelme. Az eredeti méret ugyan egy icipicit nagyobb volt, de belenyomtam a normál tartományunkba, még jót is tett a képnek ...

  • priusz

    aktív tag

    Sziasztok! Jó ötlet a topik! Én is jelentkeznék egy képpel. Elég kezdő vagyok, inkább az ötletet nézzétek mint a megvalósítást.
    forma, amilyenek lenni szeretnénk

    [ Szerkesztve ]

    Könnyu dolog bölcsnek lenni. Csak gondolj valami butaságra, aztán ne mondd ki!

  • E-scapegoat

    tag

    Sziasztok! Új hét, új téma. Most egy minimállal jelentkezem. Ez a téma sajna nem igazán mozgatott meg. Ilyen az én formám. Pontosabban fej-formám: :DDD

    Szavazatom a jövő heti témára: "vonalak"

    Off: Szten: azért "fikáztam" már előre a képemet, mert mindennel (de legfőképp magammal) szemben kritikus vagyok. Nekem semmi sem elég jó, az sem, amit én csinálok. Azt fenntartom, hogy az a kép nem lett szép (mint ahogy ez sem, sőt remélem a mostanit kifejezetten rondának fogjátok találni :DDD ), nem is az volt a cél.

    Húzzon bele mindenki, mert már csak 4 óra van hátra!

    [ Szerkesztve ]

    "Just freedom is only a hallucination / That waits at the edge of the distant horizon / And we are all strangers in global illusion / Wanting and needing impossible heaven"

  • norbre

    tag

    hát először akartam, de nem fűzök kommentet hozzá, kiváncsi vagyok a tiétekre :)


    normál méretben: 682x1024 (39kb)

    [ Szerkesztve ]

  • j.bravo

    addikt

    Szóltam, hogy ismét agymenés lesz, és ez még az enyhébbik, a másikra nem volt időm, de előbb-utóbb azt is megkapjátok ;]

    (rendes flikker oldal a képhez, komment lehetőséggel)

    Következő téma: "fény" (csak hogy ne legyen egyszerű :D vagy pont hogy igen?)

    Whatever.

  • sztyui2

    őstag

    Hát most ennyit sikerült. Lettek volna jobb ötleteim is, de nem volt idő megvalósítani őket.

    Témajavaslatom:"vonalak"

  • Bubanc

    aktív tag

    Ime az eheti termés, a gondolkozást mint általában most is mellőztem, csak láttam löttem és most íme:) a címe: "Fény-formák" kéttő az egyben :U

    [link]

    a szavazatom a múlt heti értékelésben írtakkal megegyezően "fény"

    [ Szerkesztve ]

    AMD for(n)ever s754, a világ már csak ilyen, nem lehet bárhova bármit bedugni...

  • Szten Márs

    nagyúr

    Eheti képem:

    528 x 1016 pixel @ 315 kB

    Címet gondolkodtam adjak-e, de abban benne lett volna, hogy mi is ez, így viszont megfejtéseket várok erre nézve :D Bár úgy érzem, nem lesz túlságosan nehéz.

    Eheti szavazatom: fény.

    [ Szerkesztve ]

  • a_tesz

    Korrektor

    látszik, hogy én nem erre a témára szavaztam :D de azért megpróbáltam valamit alkotni. a kép címe: elfeledett forma... asszem ez az első kép, ami tudatosan lett beállítva, gondolom sugárzik is róla a sok amatőr hiba :D én nem tudom mi van velem, még eddig egy képem se sugárzott vidámságot...

    800x600, 95 kB

    eredeti: 1632x1224, 325 kB

    szavazatom a jövő heti témára: fény

    [ Szerkesztve ]

    スバル | De semmi baj Eric, ne feledd, nincsenek hülye kérdések, csak hülye gyerekek! - Mr. Garrison

  • Batka72

    tag

    Hát bocsika srácok, de nem csak a fotózáshoz, de a net hez is láma vagyok.
    No még 1 próba 10 pereccel a határidő előtt.
    Megpróba ide betolni valamit háha látható.

  • grabber

    addikt

    Ebből a fordulóból,már nem szeretnék kimaradni :D A kép nyáron készült és ezt használtam fel,mivel most nehéz lenne megvalósítani és segítségem sem akadt.

    [link]

    Eheti szavazatom: Fény

    [ Szerkesztve ]

  • Ndruu

    MODERÁTOR

    Nagy kép (1744 x 2302) [698kB]

    Hat közül került ki a kép, ha valakit esetleg érdekel a többi is, akkor majd beteszem valamelyik társtotyikba.

    [ Szerkesztve ]

    Harrrr!!!!

  • Szten Márs

    nagyúr

    A forduló ezenel lezárult, köszönjük mindenki részvételét!

    Mostantól lehet a "forma" témakör fordulójában feltöltött képeket értékelni, jelen topicban! (lsd: első hsz!)

    A következő ciklus témájára érkezett szavazatok:
    fény: 5 szavazat
    vonalak: 3 szavazat
    csend: 1 szavazat

    Ennek értelmében a következő ciklus témája: "fény". Ezen témában a képeket december 3., szerda 00:00-tól december 9., kedd 23:59-ig várjuk, ezen topicba.

    A rákövetkező ciklusra témajavaslatokat várunk, részletek itt olvashatóak: [link]

    Megkérnék mindenkit, hogy túl nagy thumbnailt ne használjon! Az ideális méret 150-250 pixel körüli nagyobbik oldal lenne, természetesen ez nincs kőbe vésve, de a 400 pixel körüli nagyobbik oldallal rendelkező thumbnailek használatát, amennyiben ez lehetséges, kerüljük! Köszönöm!

    [ Módosította: Foglalt név ]

  • norbre

    tag

    no akkor megmondom a magamét :)

    MrBean55: néha meglepődök magamon hogy mennyire sablonosan tudok gondolkozni, bevallom férfiasan nekem nem jutott volna eszembe a Forma 1, 2, x.. emiatt az elvonatkoztatás miatt is szimpatikus a kép, az meg pluszban tetszik hogy nem egyértelműen van megmondva, hanem részletekből lehet következtetni.. ugyanakkor "kép-a-képben" funkciót is kapunk a hölgy formáinak felfedezésével, uh határozottan jó megoldásnak tartom :)

    priusz: nekem inkább a megvalósítás és a kép tetszik mint az ötlet, de ez is csak azért nem mert valahogy nem jut ezsembe a képről a "forma".. sokminden más beugrik, de ezt a fogalmat nem érzem át.. sry

    E-scapegoat: alapvetően nem az a kép amit kiraknék a falra :) viszont mint megoldás a témára nem rossz.. az árnyjátékokat juttatja eszembe, ott meg ugye a néző csak az árnyékok alakjából, formájából nyer asszociációkat

    Cassidey: ez a kép is tetszik, nem tudom mennyit jártál utána hogy pont ilyen helyet találj :), de jól megláttad.. a színösszeállítás is, a kompozíció is nyerő

    j.bravo: aranyos asszociációs játék szép megvalósítása, tetszik a mélységélesség (gondolom) tudatos használata, a fények is jók és az elrendezés is (jól látom ha nagyon erőlködnénk a villyanykörtében láthatnánk téged is? :))

    sztyui2: van egy lány ismerősöm aki hasonló képeket szeret a falán látni és mint ilyen stílus korrekt a kép, de nekem inkább "vonalak" jutnak eszembe róla mint "forma".. bocsi

    Bubanc: érdekes hatású, absztrakt kép, alapvetően tetszik.. nem tudnám megfejteni hogy készült, de talán nem is fontos hiszen ettől izgalmas és érdekes :)

    Szten Márs: a kép tetszik, jók a fények, árnyékok, színvilág és a képkivágás is, azonban nem jön a "forma" benyomása a képről.. sokat agyaltam rajta, de nem tudom megfogni ezt a képet igazán jól, bár hangsúlyozom a kép maga tetszik..

    a_tesz: akár egy modellautós weboldalon vagy prospektusban is elhelyezhető lenne a kép :) azonban ha nézem a képet itt sem ugrik be a forma mint fogalom .. sry

    Batka72: mivel tudom hoyg a témával kapcsolatban kellene keresnem a mondanivalót így gondolom hoyg a kép készítésekor a vízben lévő fa absztrakt formája volt ami megfogott, azonban a téma nélkül nem tudnám ezt megmondani.. ami hátránya a képnek hogy zsúfolt, így a mondanivaló elveszik az összes többi részlet között.. bocsi

    grabber: ha jól értelmezem itt a mozdulat formájáról, táncformáról szól a kép.. ha így van akkor "átjött" a mondanivaló, és tetszik hogy itt is elvonatkoztatott de mégis érezhető a mondanivaló.. ha nem lenne a fránya becsillanás a két alak között, egész jó kép lenne, ez viszont számomra jelentősen rontja az értékét :(

    Ndruu: elsőre a hungarikum, mulatás és hasonlók jutnak eszembe, a forma valahol a "listám végén kullog", de alapvetően ez is szépen kivitelezett kép

    Akiknek képe a téma tükrében leginkább tetszik:
    MrBean55, Cassidey, Bubanc, j.bravo

    [ Szerkesztve ]

  • Batka72

    tag

    Az én értékelésem:

    MrBean55:

    A kis képen, nem igen láttam az összefüggést, de nagyobban már leesett mire gondoltál, és itt a hölgy dekoltázsa is jobban domborodik valahogy, tehát itt jobban össze tudtam fűzni a formákat ;) .
    De engem így se nyűgözött le bár mint fotó nem rossz, talán csak a háttérben a felirat részlet zavart kicsit.
    A forma1-2 kissé távol áll tőlem, talán ezért is nem jött be a hasonlat....

    prius:

    A megvalósítással semmi bajom, sőt kellemes, jó képnek tartom, kár, hogy nem látszik a fő alak tükröződése is...
    De az ötlet annyira nem fogott meg.

    E-scapegoat:

    Tetszik az ötlet, biztos meglehetett volna csinálni szebben is, de az ötlet mindenképp jó.
    Talán még úgy lehetett volna érdekesebbé tenni, ha nem téged látunk viszont, hanem valami általad megformált fiktív formát, alakot.
    Érdekes lehet, ha nem tudjuk mi, ki hozta létre az árnyképet.

    norbre:

    Hmmmm... ezzel nem hibázhattál, ez a forma minden férfi agyába bele van égetve! :)
    Ráadásul szép, gusztusos fényekkel sikerült megjelenítened a formát, és mint fotó is jó, ahol kell éles, ahol kell a homályba vesznek a részletek.
    Bár talán a kivágás lehetett volna kicsit tágabb(vagy szűkebb? :) ).
    Nagyon tetszik, rég láttam már ilyen szép... falevelet. :)

    Cassidey:

    Nagyon tetszik a megoldásod, a színek nem is annyira inkább a formák.
    A szögletes nem tudom mi, és az íves, gömbölyded nem tudom mi, nagyon érdekessé teszik a képet.
    Tetszik a formai kontraszt a fotón.

    j.bravo:

    Nagyon tetszik a fotód, mint a megoldás, mint a kivitelezés szuper.
    Igazán jó ötlet, nem csak formailag, de nevükben is rokon tárgyak.
    Igazán jó ötlet ez a "kakukktojás" megoldás!

    sztyui2:

    Az ötlet nem igazán tetszik, a vonalak témába jobban illene szerintem.
    Ráadásul, mint forma kicsit megfoghatatlannak tűnik, "nyitottnak" érzem a képet, így nem igazán jön át a formaiság.

    Bubanc:

    Kellemes fotó, bár nekem a formák nem igazán körvonalazódnak itt.
    Inkább a színek hangsúlyosak, amitől szép a fotó, de elvész a forma.
    Talán ha a cseppeket kilehetett volna hangsúlyozni.

    Szten Márs:

    Nem rossz a kép, talán ilyesmire gondolnak legtöbben, mikor fotózás kapcsán felvetődik a forma, mint téma.
    De talán épp ezért is kicsit sablonos az ötlet(én is hasonlóban gondolkodtam).
    Mint fotó tetszik, bár nekem egy hangyányit szűk a mélységélesség.

    a_tesz:

    A benyomás nálam hasonló, mint MrBean55 é.
    Kicsit nehézkes az asszociáció, bár ebben a makett alá helyezett műszaki rajz mindenképp segít, jó ötlet.
    Ettől lesz világos, a formaterv re gondoltál.

    grabber:

    A fény témában szívesebben látnám ezt a fotót, a rejtőzködő napocska végett.
    Az ötlet érthető, de mivel nem ide készült konkrétan, nem is igen passzol.
    igazi akkor lett volna, ha csak az alakok a forma körvonalát látjuk, hasonlóan E-scapegoat fotójához.

    Ndruu:

    Nagyon szép fotó, de a témához nem sikerült hozzákapcsolnom.
    Tetszik szép csendélet, bár kicsit alacsonyan lett vágva nekem.

    Akiknek a fotói a legjobba tetszettek:

    norbre; Cassidey; j.bravo; Szten Márs

  • Ndruu

    MODERÁTOR

    (#60) MrBean55: Forma és "forma":) kombinálva. Jó ötlet. A minőség itt most nem számít.

    (#61) priusz: Nekem tetszik. A megvilágítás rendben van, a mélységélesség is. A háttér picit mintha zajosabb lenne, de ez nem baj.

    (#62) E-scapegoat: Árnyjáték, árnyék, alak, forma. Minimálra hajaz, bár egy kicsit a gyűrött háttér többet ad a képhez.

    (#63) norbre: Ami eszembe jutott róla, az... Bennem van a hiba? :DDD
    Egy kis fényt még elbírt volna pl. a másik irányból (felülről). De így sem rossz...

    (#64) Cassidey: Minimál és tetszik, és teszik. K10D-vel lehet rossz képet készíteni? Nem hiszem. tbs is K10D-vel dolgozott régen, gyönyörű képek kerültek ki a keze alól. A színösszeállítás tetszik. Ha zöld lenne, nem tetszene, mert zöldből nem látok annyit mint a normális emberek.

    (#66) j.bravo: Hozod a formád. Jó a megvalósítás, a megvilágítás, a kompozíció. Tetszik, erre nem lehet többet mondani. ;)

    (#68) sztyui2: Majdnem ugyanazok a színek, mint Cassidey képén, és szintén minimál és szintúgy tetszik. Egyszerű, nincs mit ragozni. A csúnya foltokat meg akármikor ki lehet később retusálni (de nem zavaróak).

    (#69) Bubanc: Ha tippelnem kéne akkor azt mondanám, hogy motorháztető és szélvédő. Ha mellélőttem, akkor majd meséld el hogy hol és miként készült.

    (#70) Szten Márs: Szerecsendió?
    Nem tudok róla rosszat mondani (nem is akarok:) ). Úgy mindent összevéve tetszik.

    (#71) a_tesz: Így elsőre nem is lett rossz ez a kis beállítás. Én is most csináltam először ilyen beállítást. Gyakorolni sosem árt. Jó lett. A kosz hogy került rá?

    (#72) Batka72: Hiszed vagy sem, most megláttam benne azt amit mondani szerettél volna a képpel. Látom a fejét, a nyakát, a rücskös orrát. Egészen jól megláttad, a forma témát teljesíti. ;) Elsőre zavarosnak és túl bonyolultnak látszik a kép, de ha meglátja benne az ember a formát, rögtön eltűnik a káosz.

    (#73) grabber: Ha az eredeti kép nagyobb (tehát ha ez egy kivágás), akkor érdemes a vízszintezést elvégezni és csak utána vágni. Az előtér és a téma jó, majdnem sziluett, de a háttér dőlése picit zavaró. Egyébként egy jó kis kép.

    ──────────────────────────────────────────────────────────
    Gratulálok ismét mindenkinek. Örülök hogy több kép született, mint a múlt héten. Most viszont nem eresztettem bő lére a mondanivalóm, norbre sokat elmondott előttem.
    ──────────────────────────────────────────────────────────

    Indulhat az e heti fotózás. További jó kreatívkodást! ;)
    Sok sikert a következő fordulóra is!

    Harrrr!!!!

  • Cassidey

    senior tag

    MrBean55: ertem, az otletet, az osszefuggeseket, amik rendben vannak, de megvalositassal nagyon nem vagyok kibekulve.. Latom, h irtad, lehetosegeidhez kepest nyilvan mindent megprobaltal es ennyit lehetett kihozni.. sajnos. Viszont iszonyuan tulretusaltad, teljesen elvan mosva minden reszlet, ez igy nem jo.

    E-scapegoat: tenyleg forma. maga a kep viszont nem fogott meg, nem latok benne pluszt. a textilt kivasalhattad volna elotte, sokkal mutatosabb lenne.

    j.bravo: nagyon tetszik az otleted, es az a gondolkodasmod, ahogy minden temat megcsinalsz, meg nem unalmas. :) a kivitelezes sem rossz, de en balrol meg deritettem volna kicsit, h ne legyenek akkora arnyekok, es a villanykortebol is kiretusalnam a sarga becsillanasokat.

    sztyui2, Bubanc: mintha ti a kovetkezo heti temajavaslatot valositottatok volna meg..

    Szten: van tema, melysegelleseg, formak, jo ez, csak nekem picit nyers, en meg csinalnek rajta kis utomunkat, szerintem sokkal izgalmasabb lehetne

    a-tesz: nekem errol az jut eszembe, h miert nem tisztitottad le, miert poros? ne haragudj..

    Batka72: nagyon zavaros, nincs kiemelkedo temaja a kepednek, nem tud lepihenni a szem.. erre ra is erosit az ff. keress letisztultabb kompoziciot.

    norbre: nem irnek semmit a kepedre, mert mikor piciben meglattam eloszor azt hittem vmi teljesen mas es azt mondtam WOW, de aztan rajottem, h nem es csalodott lettem :( nem lenne igazsagos ps.: latom, Ndruunak is az jutott eszebe, igazan utos kep lett volna, magasan nyertel volna vele egy szep kivitelezessel (legalabbis nalam)

    grabber: kedves nyaralos kep. de dol a horizont, levagtad a labakat, es a poz is tulbonyolitott. szerintem az ilyen kepek jobban neznek ki, ha vagy csak sziluetteket latunk, vagy deritesz legalabb egy kulso vakuval. szamomra sokkal jobban mukodne a kep, ha egyszeruen egymas fele fordulva allnanak, es ugyanigy kettojuk kozott csillanna napfeny

    Ndruu: nekem ez mint forma foto nem jon be. ha a felespoharat szeretted volna kiemelni, szerintem felesleges moge a szilvapalinka uvege/logoja, ha a szilvapalinkat, akkor nem kellett volna levagni a cimket.

    Osszegzes
    Lehet most ugy tunik, h nekem semmi sem tetszik, es mindenbe belekotok, pedig nem! Vannak olyan kepek, amik alapvetoen tetszenenek, de nem a forma cim alatt. Tudom, h nekem is volt olyan kepem, ami nem egyertelmuen a temahoz kapcsolodott, de teljesen mas ertelmezest nyerhet a dolog, ha ilyenkor megtamogatjatok egy cimmel, hiszen egeszen mas megvilagitasba is helyezheti a dolgokat.

    szerk.: lehet picit szigoru is voltam, de szerintem sokkal jobb kepeket is tudtok joparan csinalni, ezert megerdemlitek! :)

    Gyoztesek (nalam): Szten es j.bravo, szerintem az o kepuk allja meg a helyet a forma cim alatt es onallo kepkent is.

    [ Szerkesztve ]

  • grabber

    addikt

    MrBean55: Hát nekem a formáról két dolog jutott eszembe.A nő és a kocsi(sorrend néha változik,de most jelenleg így van :D De a képen nincs kiemelve sajnos a lényeg,úgy értem a téma ;) Ha jobban ki lenne emelve a a nő,vagy jobban látszanának a formák akkor tetszene,de így messzinek érzem a témát és a forma sem látszik jól

    priusz: Jó kép.Az ötlet jó és a megvalósítás is jól sikerült.Csak a mélységélességet érzem kicsit furának.PS?Nem hat természetesnek.

    E-scapegoat: Hát igazából nem fogott meg a kép.Szerintem sokat dobott volna ha egy cigi füst is rajta lenne.De mivel nem dohányzom így,talán jobb is ha nincs rajta :K

    norbre: Szerintem itt minden rendben van.Fény,forma,téma :DD és egyediség :R

    Cassidey: Jó kép és a témához is illik,csak az ilyen jellegű képek sose fogtak meg.Mesterségesnek és unalmasnak tűnik.

    j.bravo: Nekem így tetszik ahogy van.Mélységélesség,ötlet és a keret is nagyon bejön.Az égőt mivel rögzítetted az asztalhoz? :)

    sztyui2: Maradjunk annyiban,hogy érdekes :K

    Bubanc: Valahogy nem tudom a képet a témához illeszteni.Érdekes kép.

    Szten Márs: Kellemes őszi hatású kép.Bár itt is kicsit nehéz a formához kapcsolni a témát.De mindenhol így van nálam.A képel kapcsolatban annyit javasolnék,hogy jobban tetszene ha nyitottál volna még a képen.

    a_tesz: Végre valaki aki egy kocsit is berakott,ráadásul Ferrari :C Viszont úgy érzem,mintha sietve lefotóztad volna.Jobban örülnék,ha egy ív ki lenne emelve vagy csak azt fotóztad volna le.

    Batka72: Kicsit még módosítottam volna kontraszton és a fényeken,de amúgy jó.
    Szerintem nehéz témát választottunk,mert legtöbbször ha a formára gondolunk,leginkább kocka,gömb és egyéb dolgok jutnak az eszünkbe

    Ndruu: Mivel nem sörös korsó,ezért tőlem nem fogsz jót hallani ;] Szerintem túl egyszerű és hétköznapi.Nem ez a kép fog megfogni és napokig gondolkodóba ejteni.Az sem tetszik,hogy föntről lefelé "nézel".Inkább látnék olyat,ahol a poharat alulról fényképezed.Még az első képem(sörös)is tök unalmas és egyszerű maradt volna ha nem piszkálom meg Ps-el.Így talán sikerült kicsit feldobnom a képet,amit itt viszont hiányolok.

    Elnézést kérek mindenkitől,akinek azt mondtam,hogy nem a téma jut eszembe,de nekem csak a kocka jut az eszembe.Ha látnék csak egy kockát akkor arra azt mondanám,hogy a témáról készült.Akármelyik képet néztem,nehezen tudtam asszociálni elsőnek vagy egyáltalán a formához(még az enyémet is,de leginkább ez felelt meg vagy csak ezt tudtam megvalósítani).Ebből a szempontból az a véleményem,hogy nehéz témát választottunk.

  • priusz

    aktív tag

    Én is leírom a benyomásaimat szigorúan zsír amatőr szemmel.
    MrBean55: A legszebb forma címet nálam ez nyeri el érthető okokból :D
    E-scapegoat: Ötletes kép, jó megvalósítás.
    norbre: Nagyon tetszik a kép, szép árnyalatok. Technikailag hibátlan. Azt, hogy mire asszociálok nem írnám le... :D
    Cassidey: Nem igazán tudok hozzászólni. Jó kép, a témához illik. A formatervezett szó jut eszembe róla.
    j.bravo: Szerintem a legjobb kép a témában. Ötletes és jó kivitelezés. Grat!
    sztyui2: Nekem erről inkább a vonalak téma jut eszembe. Amúgy ilyen színek vannak a világba?
    Bubanc: Ahogy Péli Barna mondaná nekem nem jött át, de ez nem jelent semmit tényleg nem értek hozzá.
    Szten Márs A másik kép ami igazán tetszik. Habár nekem Cassidey feldolgozása jobban tetszett, ez valószínűleg az amatőr hatásvadász mivoltom számlájára írható.
    a_tesz: Nem rossz, de nekem egy kicsit erőltetett. Kicsit a kötelező házi feladat jut eszembe róla. Bár a címmel kiegészítve azért megállja a helyét.
    Batka72: Nekem is mint másnak túl kusza a kép. Viszont a meglátás jó és van benne fantázia.
    grabber: Jó kép. Bár nekem is jobbat tetszene sziluettesen.
    Ndruu Nem rossz, de szerintem a csigás képed jobban ide vágott volna.

    Ezek szigorúan egy lelkes amatőr meglátásai, kéretik úgy kezelni!
    Üdv

    Könnyu dolog bölcsnek lenni. Csak gondolj valami butaságra, aztán ne mondd ki!

  • Bubanc

    aktív tag

    Nos akkor én is jól megmondom mit látok:)

    (#60) MrBean55: úgy látszik mostmár rendszeressé válik, hogy az elő kép a legjobbak között van, technikai lehetőségek korlátozottak voltak, uh ezt a részét nem nézem annyira, mivel férfiember vagyok, nem is tudok ilyenkor annyira a részletekre koncentrálni, forma-forma-forma :C :R

    (#61) priusz: az egyik legszebben kivitelezett kép :R de pont ezért elmondom, hogy nagyon picit más perspektívából kellett volna fotoznod, hogy tökéletes legyen, de így is nagyon szép! grratula!

    (#62) E-scapegoat: az előző heti képeden még ps-es volt a textúra, most már igazi :DDD lehet, hogy nem zavarna ez a "textúra" ha nem dőlne a képen még talán fel is dobná, de így zavarja kicsit a szemem

    (#63) norbre: nos hát Te mindig elő tudsz rukkolni valami jó kis ötlettel, és hát az eheti képed szerintem minden férfiállat gondolatát beindítja, a megvalósításon még dolgozhattál volna, kicsit több fény még jót tett volna neki

    (#64) Cassidey: remek minimál fotó, van aki ilyeneket vásárol a falára:) nem nagyon lehet belekötni, talán picit lehetne élesebb, de lehet, hogy csak a tömörítés miatt ilyen... szép munka grat!

    (#66) j.bravo: ha nem lenne Mr Bean55 mindent vivő képe, vagy csak szimplán nő lennék :U akkor a tied lenne a nyerő, tetszik az ötlet, a megvalósításban is Te vagy az egyik legjobb, de mivel viszonylag közel van a kép a tökéleteshez, ezért elmondom a javaslataimat, amikkel szerintem hibátlan lenne a kép: körték szára álljon teljesen egy irányba, lehelletnyivel kapjon több fényt, ezáltal élettelibb lesz a kép:) és a körtéken lévő hibás részeket se lenne rossz eltüntetni:) a legjobban, egy dolog zavar, az a szekrénynek a tükröződése a villanykörtén... persze ez mind mind szubjektív, de gondoltam megosztom veled, mert annyira nagyon jónak tartom a képet, és sajnálom ezeket az apróságokat :K

    (#68) sztyui2: lassan már meg tudom mondani egy képről, hogy te csináltad, tipikus Sztyui-s :C nekem nagyon bejön, valószínűleg azért mert elvont. Megvalósítás tekintetében a tied hibátlan lett most, gratulálok!! :R (azlrt tény, hogy ezt a képet egyszerűbb hibátlanul elkészíteni mint mondjuk j.bravo-ét)

    (#70) Szten Márs:Ndruu már lelötte szerintem a poént, én sem vagyok biztos benne, hogy milyen termést látunk a képen, minden esetre remek :C megvilágítás, dof, mind mind nagyon jó, úgymond a megszokott minőséget kaptuk tőled:), mondjuk kíváncsi lennék milyen lenne egy előre helyezett fókuszponttal, a mostani hátsó helyett, de mivel álló a kép ezért, ez így szuper :R

    (#71) a_tesz: nem tetszik a makett autó, de nagyjábol ez a legnagyobb negatívum, az elrendezés egész jó, talán picit túlságosan jobbra rendeezett, fények is elég jók (a papírt felemelte hátul valami, hogy torz lett a kör a rajzon?) csak így tovább:)

    (#72) Batka72: igen túl zsúfolt... mikor először megláttam kicsiben nagyon-nagyon tetszett, kár érte, de ettől föggetlenül nagyszerű kép, köszönöm az élményt :C

    (#73) grabber: ugyan azok a dolgok jutottak eszembe mint Cassidey-nek...

    (#74) Ndruu: ismét csak Cassidey szavait ismételném

    Nálam most a top három: MRBean55, J.bravo,Szten Márs (sztyui2-é nagyon szuper még :K )
    Szép fényeket a jövő hétre mindenkinek és mindenkitől! Köszönöm az értékeléseket!

    AMD for(n)ever s754, a világ már csak ilyen, nem lehet bárhova bármit bedugni...

  • Szten Márs

    nagyúr

    No, én is betenném ide az értékelésemet :)
    Ahogy az előző ciklusban jelezte valaki, én is jelzem: az értékelések az őszinteség jegyében fognak születni, nem bántó célzattal, viszont igyekszem megosztani mindenkivel hogy valójában mit gondolok.

    MrBean55:
    Az ötlet - a formáról való asszociáció - remek. A képminőségen sajnos látszik az, amit írtál, hogy még a régi géppel készült, vannak hendikeppjei, kifejezetten mosott lett és bár ez elsősorban a felszerelésedre vezethető vissza, sajnos jól látható és nem tesz jót a képnek. A kivitelezés viszont nekem nem ad semmi pluszt. Mihez képest is értem ezt a pluszt? Ahhoz képest, ahogy egy teljesen átlagos laikus, kezében fényképezővel elkattintja a gépet egy neki tetsző szituban, meglátásban. Épp ott az a csaj, fotózzuk le - klikk. A kivágás persze kellően szűk - igen, tudom nem teljes képkocka -, lehet ezen elcsúsznának sokan, de ettől még nem jött plusz. Viszont a helyzet az, hogy nem is igazán lehetett volna ezen segíteni. Vannak helyzetek, képek, amikor egyszerűen nem lehet többet tenni az adott nézőpontból az adott képért. Ennyit kínált a pillanat, ennyi születhetett és született is. Emléknek teljesen jó kép, annak dokumentálására, hogy ott voltál, és ilyen hölgyemény is szerepelt a versenyen, illetve mondjuk a versennyel kapcsolatos írás képi illusztrálására is tökéletes lenne. Az ilyen jellegű, ilyen célokra való fotók is fontosak persze, de ezek a fotók valamilyen nem önmagukért, pusztán a képért való célt töltenek be (emlék, vagy írás illusztrálása), nem pedig olyanok, amik magukban megállják a helyüket, csak szimplán mint egy fotó, nem olyanok, amik önállóan, maguk mondanivalójáért, vagy szépségéért "fogyaszthatók" - ez sem olyan.

    priusz:
    Szép! Gyönyörű tónusvilág, nagyon jól eltalált mélységélesség, szép elrendezés. Ahhoz képest, hogy figyelmeztetsz minket, hogy a megvalósítást ne nagyon nézzük, igen jól sikerült. Kiváncsi leszek a további képeidre is :K

    E-scapegoat:
    Hátul, a fejed körvonalát ölelő "aurát" szerintem érdemes lett volna eltüntetni. Nekem nem igazán az ilyen jellegű képek jutnak eszembe arról, hogy "minimál". Sokan említették a háttér gyűröttségét, igazából először én is úgy gondoltam, hogy jobb lenne kisimítva, de lehet nem, mert anélkül sem lenne - számomra - minimál, viszont így ad kis pluszt, megtöri a monotóniát, nem valami homogén semmiben lóg az árnyék, szóval mégiscsak úgy gondolom, hogy jó, hogy van az a kis gyűröttség :)

    norbre:
    Egy bimbózó, kinyílásra váró virág kelyhét juttatta eszembe - igen azt, és nem, nem viccelek :) Rossz az, aki rosszra gondol, ahogy írtad te is. Érdekes, hogy mennyire egyre gondolt pedig mindenki. Mindenesetre szép megvalósítás, nem is tudok sokkal többet hozzátenni - tényleg kifejezetten tetszik a megvalósítás, minden szempontból, az egyik legjobb kép ebben a ciklusban, az én megítélésem szerint.

    Cassidey:
    Nagy kár azért a vignettálásért. Ha a háttér homogén lenne, akkor tényleg a formákra koncentrálna a szem. Nem csak a vignettálás miatt nem homogén a háttér, van még valami baja. Zajszűrt, mosott? A jpg tömörítés rossz? Valami baja van, az bizonyos. Furcsa, és zavarja a szemem. Kár érte, amúgy tetszene, egyszerű, letisztult, szeretem az ilyen képeket :K

    j.bravo:
    Na igen, és nem csak a forma hasonló, de ugye a szó, amivel illetjük őket, nem csak hasonló, de ugyanaz :D Itt lehet jobb lett volna nagyobb mélységélességgel dolgozni, de ez csak inkább a kákán csomót keresés - valójában nagyon mutatós, hogy a feketeségből jönnek elő a körték, mint ahogy az is, hogy az árnyékoknak köszönhetően a feketeség bekúszik a körték alsó részére is :)

    szutyi2:
    Igen, ez forma, ez absztrakt, ez a kép tényleg csak a formákal dolgozik, épp ezért nagyon tetszik. Fura, hogy valaki azt írta, hogy inkább a vonalakhoz illene... a vonal, mint olyan nem egy formai elem? Dehogynem... És itt nem csak vonalakkal játszik a kép, hanem síkokkal is, a fal különböző síkjaival. A szín is ütős lett, összességében nagyon tetszik ez a kép is. Majd elfelejtettem: baromi jó ötlet volt megdönteni a képet, sokkal jobb végeredmény született így.

    Bubanc:
    Hát izé... igen, valóban rengeteg forma található rajta. Túl sok. Fények, színek, csillogások, formák random kavalkádja, nagyon összevissza, nem lehet hol megfogni a képet, nem igazán gondolom jó képalkotási útnak ezt.

    a_tesz:
    Gondolom direkt poros az autó, bár az okát nem értem. Mindenesetre egyéni véleményem, hogy nem mutat jól így ez az autó, nem tesz neki jót a sok por, egy autó - még akkor is, ha csak makett - úgy szép, ha tiszta és csillog. Persze, lehet keményebb hangulatot ábrázolni egy korántsem tiszta autóval, de ott ahhoz még sok más is kéne és nyilvánvalóan nem is ez volt a szándékod. Gyakorold a beállítást, fotózz ilyen módon (is) minnél többet, aztán körvonalazódni fog, hogy milyen szögből, hogyan fotózva, beállítva a legjobb. Ezt most nem sikerült eltalálni, csak egy sima autó-fénykép lett. Persze, fehér háttérrel és letisztítva az autót, dokumentációra, illusztrációra tökéletes lenne, de önmagában, mint magáért a képért való kép, nem állja meg a helyét - tehát ugyanazt tudom mondani neked is, mint MrBean55-nek.

    Batka72:
    A te képedről a mások topicban már beszélgettünk, sok újat nem tudok hozzáfűzni. Zsúfolt lett, túl nagy a dof, nehéz észrevenni a témát, bár véletlen pont kiszúrtam és bejött a madárfej formájára való asszociáció. A meglátás viszont kifejezetten jó és dícséretes.

    grabber:
    A láb lehagyását nem tartom egetrengető problémának. A horizont dőlése annál inkább zavaró, főleg mivel igen erősen dől. Sajnos a javított, kiegyenesített változatnál már túl tömör lett a kép, nincs a téma körül elegendő hely, emiatt beskatulyázott, összeszorított hatást kelt. Nagyon kicsi a különbség az eredeti és a kiegyenesített horizontú képek között, a témát övező hely nagyságában, mégis, pont ez a nagyon kicsi hiányzik. Nyilván ez az én egyedi véleményem és érzésem a képpel kapcsolatban, lehet más nem érzi ezt, ez esetben a kiegyenesített horizontú jobb, de ha nekem kéne választanom, hogy melyiket nyomtassam ki papírképként, akkor az eredetit választanám.

    Ndruu:
    Már a második képed, amihez nem igazán tudok mit hozzátenni, mert nem igazán tudom eldönteni, hogy mit is gondoljak róla. Maga a kompozíció tetszik, tetszik, hogy alul és jobb oldalt sötétség övezi, tetszik, hogy bal oldalt nem, és levegős tér van, mégis nem jön át... tudom hülye megfogalmazás, de nem tudom jobban körülírni. Mindenesetre jó beállítás.

    [ Szerkesztve ]

  • MrBean55

    aktív tag

    Észrevételeim a legutóbbi képekhez:

    (*) "forma" = "bármi" ?
    Minden fizikailag létező dolognak van formája, így elvileg a témakörbe szinte bármi belefér ami lefényképezhető.
    (**) A "forma" szónak van elvont jelentése is.

    (#61) priusz: A cím alapján olyan vagy mint gyakran a M$, eldöntöd helyettünk hogy mi mit szeressünk ... Lehet hogy én egy "paraszt" vagyok, de én nem szeretnék királynő lenni ... :DDD :(, sőt király sem. :P Vagy átlátszók szerenénk lenni? Miből gondolod? Tehát a cím nem tetszik, de azért azt hiszem hogy értem mit akarsz vele kifejezni. A kép önmagában nem rossz, egy kicsit nem értem hogy a tábla jobb oldala miért zajos, mind1. A sakkfigurák általában szép formák, de GOTO (*).

    (#62) E-scapegoat: Minimál ide vagy oda az ötlet nekem tetszik, számomra kár hogy "személyeskedtél", az még inkább hogy kiderült hogy ez a Te shape-ed. A megvalósítás is majdnem tetszik. Ha már fej akkor a mell rész nem kellene, ha meg van akkor a hátrészt is meghagyhattad volna. A fej hátsó részén van egy kis szellemkép, meg valami beégés(?), de ezeket ezen a héten elnézem Neked hogy jobb kedved legyen. :)

    (#63) norbre: Kicsit sötét, de nyilván azért hogy az "ellenséget" minél jobban megtéveszd. :) Engem nem sikerült, itt pontosan 2 db kezet látok amelyek együttesen kreatívan egy falevelet ábrázolnak ... ;) :DDD Tetszett a "rejtvényed", nyilván azért nem adtál neki címet mert úgy nem lett volna rejtvény.
    Szuper ötlet, szuper megvalósítás. :C

    (#64) Cassidey: Itt valami "modern forma" lenne a mondanivaló? A cím hiányában nekem valami ilyesmi jön le. A háttérszín nekem túl élénk, "szereti" magára vonni a figyelmet a téma helyett. :) Valamint ezt a színt ilyen töménységben én nem birom sokáig nézni, valahogy nem, poszternek nem raknám ki.

    (#66) j.bravo: Bravo! :D Nem értem hogy miért "sopánkodtál" előre, nem volt indokolt. Vagy az valamilyen reklámfogás volt? :) Az ötlet az "egyszerűen nagyszerű", illetve az "egyszerű, bárkinek eszébe juthatna de mégsem jut eszébe" kategóriába tartozik nálam, ezeket én szeretem, szuper! :R
    Az ötlet itt "mindent visz", a megvalósítás is tetszik, bár a villanykörtén a visszatükröződésekért egy negyed pontot levonok :D, de lehet hogy másnak ez is bejön.
    Ja, ennek sincs címe, de talán nem is kell, a lényeg így is lejön a képről, főleg magyar nyelven. :) Ha esetleg később címet adsz neki akkor majd gondold meg jól hogy mi lesz az.

    Kérjük az ígért másik képet is. :K

    (#68) sztyui2: Igen, "vonalak" témakörben nekem is jobban tetszene, de lehet hogy arról van szó hogy a vonal is egyfajta forma? A színvilág kicsit meglepő, de az speciel nekem tetszik. Címet nem mertél adni neki? Mert nem tűnik könnyűnek ..., így viszont GOTO (*).

    (#69) Bubanc: A cím nagyon kellett a kép mellé, nehogy elkezdjük keresni azt a konkrét dolgot amit ábrázolsz ... Olvastam a "megfejtést" a társtopikban, én sosem találtam volna ki. :) Absztrakciós de pihentető játéknak tök jó, a középső éles rész nem rossz, a bal alsó sarok nálam "csúnyán" homályos, a bokeh-ek jók. A "fény" témakörbe szerintem is jobban beleillene.

    (#70) Szten Márs: Ha nem lett volna odaírva hogy ki az alkotó, simán Rád tippeltem volna ... :) Te is rejtvényesdit játszol, legyen: kókuszdió?
    Nekem sok egy kicsit az alsó homályos rész, mondjuk a felső fele nekem elég lenne, úgy tök jó. Több témakörben is el tudnám képzelni, a mostaniba is beleillik. Vannak jellegzetes egyedi formák, tetszenek a színek, jó kis nyugis kép. A kép felső fele az eheti dobogómra felfér harmadiknak. :K

    (#71) a_tesz: Az autó és a forma nagyon jól összetartoznak, a témaválasztás tetszik. Kár hogy csak egy játékautót kaptál lencsevégre, de gondolom hogy igazi nem áll otthon a garázsban :D, ezzel semmi baj. A "kosz" nekem tetszik, erősíti a címet, de megkérdezném hogy ez a "forma" miért is elfeledett? Mondjuk 200 év múlva lehet hogy az lesz, de még ez sem biztos. Az autó formájának nem elhanyagolható része a hátulja, ez miért homályos? A műszaki rajzos háttér alapötletnek kiváló, de nem vágom hogy mit ábrázol és van-e köze az autóhoz, mert akkor tetszene igazán.
    Ha úgy vesszük hogy beállításod teljesen tudatos akkor több ötleted nagyon teszik, néhányat nem értek, de egyszer majd hátha ... Összességében gratula. :K

    (#72) Batka72: Először nem értettem hogy mi van, de a fájlnévből rájöttem. :) Ha azt tekinthetem címnek akkor azt nem fogom hiányolni. :) A meglátás tetszik, a kivitelezés kicsit kevésbé. A társtopicba betett 2 újabb verzióidat jobbnak tartom, főleg a másodikat. Ez a kép túl zajos és a téma is eléggé beleolvad a háttérbe, de a felfedezés öröme azért megadatik. Engem ugyan nem "csikó"-ra hanem egy mesebeli kínai sárkányra emlékeztet, de mind1. Az ilyet valóban le kell fényképezni.

    (#73) grabber: Talán ez az egy kép van amire a (**)-ot valamennyire rá tudom húzni ha akarom, ez piros pont :), de cím nélkül nem ér ... A napocskának a képen betöltött szerepe nekem tetszik, amit a ruhákon művel az különösen, kár hogy a témához ennek nincs köze. A ferde vízért és a láblevágásért szerintem is kár. "Fény" témakörben lehet hogy többet érne.

    (#61) Ndruu: A társtopikban elárultad hogy a "kulacsot" illetve annak formáját szeretted volna átadni nekünk. Ezzel a képpel cím nélkül ez nálam nem jött át. Valami jó cím esetén is nekem a 6 képed közül a jobb felső jobban tetszett volna, itt én az üvegpoháron érzem a hangsúlyt a "kulacs" pedig háttérszereplő. A legjobb választás viszont erre a hétre szerintem a "Csiga-forma" lett volna, nálam az ebben a témában nagyon erős kép lett volna. Miért nem azt választottad?

  • a_tesz

    Korrektor

    nézzük a benyomásaimat:

    (#60) MrBean55: szerintem jó az ötlet, és a formákkal sincsen gond, sőt :) nekem tetszik. a gépet meg már szerencse, hogy lecserélted :)

    (#61) priusz: a kép címét nem értem, maga a kép viszont tetszik, talán csak a már említett zajos bal oldal nem kéne.

    (#62) E-scapegoat: amennyire tetszett a múltkori kép, annyira nem tetszik ez, de sajnos nem tudom megmagyarázni, miért. talán ugyanez egy női árnyékkal, mondjuk nyaktól térdig :)

    (#63) norbre: nagyon jól eltaláltad, hogy épp csak sejlik a körvonal, és hogy ilyen elgondolkozós, hogy mi is lehet ez. nekem ez is tetszik

    (#64) Cassidey: ránézésre süt róla a profizmus, de nekem talán egy kicsit túl steril az egész...

    (#66) j.bravo: mindig olyan jó ötleteid vannak, nekem ez most is nagyon tetszik, megvalósítással együtt.

    (#68) sztyui2: elég lassan állt össze nálam ez a kép, mostanra viszont tetszik, annak ellenére, hogy elég minimál és mondhatni hétköznapi a téma, valahogy mégis olyan gondolkodós, a szín meg még csak ráerősít

    (#69) Bubanc: na, ha sztyui2-é gondolkozós kép, akkor erre nem is tudok mit mondani :) viszont nagyon tetszik, kicsit elvont és össze nem illő színvilág, meg homály, az embernek fogalma sincs hogy mi ez, csak azt tudja hogy betyár jól néz ki

    (#70) Szten Márs: ez is egy jól megmunkált kép, és ráadásul fogalmam sincs, mit ábrázolhat, de nincs olyan része, amibe bele tudnék kötni laikus szemmel.

    (#72) Batka72: az ötlet jó, hogy ilyen belelátós képet akartál csinálni, de ahogy már a többiek is mondták, kár hogy nem tudtad kicsit elforgatni, hogy a világos víz kiemelte volna, ez sajnos nehézzé teszi felfogni a képet. szerintem lesz még jobb is, szóval fel ne add :)

    (#73) grabber: maga a kép tetszik, egy aprócska bajom van vele, hogy a forma kb rengetegedjére jutna eszembe róla, ezer másra hamarabb gondolnék belőle. persze ebben az is benne van, hogy máshogy működünk, nem egyformán asszociálnak az emberek dolgokra.

    (#74) Ndruu: a képed, ha a pohat szántad volna a témának, az egekig felmagasztalnám :) így, hogy elárultad, hogy az üveg lett volna az, valahogy nem értem. és egyetértek MrBean55-tel, a jobb felső tényleg jobb lett volna a hatosból, azon rajta van az egész üveg, és így hangsúlyosabb, hiába van előtte a pohár.

    persze ezekkel a véleményekkel nem kötelező egyetérteni, de én így gondolom ahogy leírtam :)

    スバル | De semmi baj Eric, ne feledd, nincsenek hülye kérdések, csak hülye gyerekek! - Mr. Garrison

  • E-scapegoat

    tag

    A héten egy perc időm sem volt, így még adós vagyok egy véleményezéssel. Lássuk:

    (#60) MrBean55: ilyen témájú képpel nehéz mellélőni, a hölgy nagyon dekoratív, kellemes formákkal áldotta meg a természet. A retuson kissé megszaladt a kezed, itt-ott bizonytalanok a körvonalak, homogén a bőr. Bőrretus helyett jobban örültem volna, ha inkább a hajfonatot tünteted el középről. :D

    (#63) norbre: tetszik a megvalósítás, az élekre eső fény szépen sejteti a formát. Sajnos nagy méretben nem annyira ütős, mint kicsiben. (először azt hittem, hogy valami negatív virágfotó, csak utána esett le, hogy mit is ábrázol) :DDD

    (#64) Cassidey: tetszetős kép, jó a kompozíció. Valahogy a hatvanas-hetvenes évek formavilága jut róla eszembe. A vinyettálás nekem nem hiányzik a képre és zavaró a háttér zajossága. Ettől eltekintve nagyon jó megoldás a témára. :C

    (#66) j.bravo: ötletes kép, elsőre el is mosolyodtam rajta. Jól működik az asszociáció, nem kevés humorral vegyítve. Nagyon jó kép, talán a megvilágítással még lehetett volna játszani. :R

    (#67) sztyui2: Tetszik a kép, ez a lila igencsak figyelemfelkeltő, a döntés dinamikát visz bele, viszont nekem a „vonalak” témához jobban illeszkedik a megoldásod.

    (#69) Bubanc: érdekes kép, kár hogy nincs róla nagyobb méret. Nekem nem egyértelmű mit ábrázol. Talán vízcseppek vannak rajta. Nálad is az az érzésem, mint sztyui2-nél, hogy a jövő heti témajavaslathoz készítetted el a képet.

    (#70) Szten Márs: tetszetős kép. Jót tesz neki a szűk vágás, kellemesek a színek. Tetszik, hogy van ritmusa a képnek. Mit ábrázol? Talán mogyorókat? Egyetlen negatívumot tudnék felhozni: szerintem az éles tartomány hátrább van a kelleténél. :C

    (#71) a_tesz: sajnos ez a kép nem mond nekem semmit, azon kívül, hogy rég el kellett volna vinni az kocsit egy autómosóba. :DDD

    (#72) Batka72: ennek a képnek nem tett jót a fekete-fehér konverzió. Így elvész a téma a képen, nagy az összevisszaság. Nincs egy pont, ahol megnyugodna a szemem. Nem vagyok benne biztos, talán egy madár(sárkány)fejet kell látni a képen? :F

    (#73) grabber: ez a kép viszont fekete-fehérben sokkal jobban működne, így sajnos nem lett erős. Itt is van egy olyan érzésem, hogy ebben a formában jobban passzolna a jövő heti szavazatodhoz.

    (#74) Ndruu: kellemes fotó, jól megvilágítva. Viszont nekem nem egyértelmű, hogy mi a fő téma a képen. Ha a pohár, a pálinkásüveg elviszi a tekintetet. Ha az üveg, akkor nem értem miért kellett „lenyakazni”. Nem tudom hogyan kapcsolódik a kép a témához.

    "Just freedom is only a hallucination / That waits at the edge of the distant horizon / And we are all strangers in global illusion / Wanting and needing impossible heaven"

  • a_tesz

    Korrektor

    ez lenne a heti képem, nem akartam címmel elrontani, kicsit talán sablonos, de:

    640x480 - 137kB

    eredetit most nem linkelek, mert ez a kép maga az eredeti :B mint látszik az exifből, bő három éves kép, de utolsó hét van a suliból, hajtás ezerrel, örülök hogy ezt a képet megleltem a vinyómon, nem hogy most még fotózgassak :( . jövő héttől máshogy lesz!

    jövő heti témaszavazatom: "régen és most"

    スバル | De semmi baj Eric, ne feledd, nincsenek hülye kérdések, csak hülye gyerekek! - Mr. Garrison

  • Batka72

    tag

    Üdv!
    A fotóm címe:Fény részek(spektrum).
    A témát a fizikai oldaláról szerettem volna ábrázolni, majd kiderül mennyire sikeresen.
    Fény részek... 1024x

    Téma javaslatom:Csend

  • Szten Márs

    nagyúr

    Eheti képem, az egri Bazilikából:

    Cím: Mécsesek fényében.

    669 x 980 pixel @ 302 kbyte

    Szavazatom: csend.

    [ Szerkesztve ]

  • Allien

    veterán

    Sajna, most se volt komolyabban időm, de azért hazafele megáltam egy kicsit:

    576x1024 262.92 KB

    [ Módosította: Foglalt név ]

    Battlefield 2142-ben Alien69 ''the ACE'' | -=SoG=-Alien by Battlefield 2 | Hot Jazz Band 20(05). Jubileumi koncert |

  • Ndruu

    MODERÁTOR

    Ez a hét sem úgy sikerült, ahogy elterveztem... A beígért képemből semmi nem lett (nincs meg a lámpám), helyette egy novemberi képecskével tudok csak szolgálni. Fogadjátok szeretettel.

    Nagyban (1000 x 625) [195kB]

    Szavazat: Optikai csalódás

    Harrrr!!!!

  • MrBean55

    aktív tag

    Sziasztok!

    Témajavaslatom a következő hétre: "csend"

    A mostani képem: "Fény az alagút végén"

    Normál méret (368 KByte)

    Nagyon kevés utómunka + leméretezés.

  • Bubanc

    aktív tag

    Sziaszok!

    Az én képem a köv, a kivitelezésben olyan amilyen :U

    Címe a fény, azaz Light with lighter :B

    AMD for(n)ever s754, a világ már csak ilyen, nem lehet bárhova bármit bedugni...

Új hozzászólás Aktív témák