Új hozzászólás Aktív témák
-
Ombre85
tag
Az első akku cserét valamilyen youtube-os videó alapján csináltam, de az instructables link, amit MrLF küldött, is teljesen jó támpont. Az egyetlen hátulütője amellett, hogy forrasztani kell az elemet - amit nem árt minél gyorsabban csinálni, hogy ne tudjon túlságosan felmelegedni - , az az, hogy az eredeti, fogkefében lévő akkunak nincs pólus pöcke, mindkét vége egyforma, így rövidebb is egy Laddánál. Kicsit reszelgetni, hajlítgatni kellett a nyákot, hogy beférjen a LADDA is, de végül megoldottam. Elsőre a fehéret tettem bele, az a gyári 700 MAh-val szemben 2450-es, tehát vagy háromszor annyi ideig bírja vele a fogkefe, de igazi kihívás tölteni (kb 48 óra kell neki), ha teljesen lemeríted, így a többi (család többi tagjának) eszközébe már a barnát tettem, az kb. megegyezik a gyárival új állapotában. Egy hetet azzal is simán kibír.
Egyébként már a Ladda is érezhetően gyengült, majd 2 év után kezdi feladni a mindennapos használatot. Most is bír egy-két hetet, de ez már sehol nincs a kezdeti egy hónaphoz.Abban biztos vagyok, hogy jóval kevésbé hatékony, ha lassan pörög és egy kisebb nyomásra is le lehet fojtani. Ilyenkor mindenképpen érdemes cserélni benne az akkut.
Új hozzászólás Aktív témák
- Politika
- Netfone
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- MILC felhasználók szakmai topikja
- Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
- Milyen TV-t vegyek?
- Bemutatta első fejhallgatóját a Sonos
- Automata kávégépek
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Kupon kunyeráló
- További aktív témák...
- Üzletből, garanciával, patika állapotban, iMac 27"5K (2019) i5/16GB RAM/Radeon Pro 570/1TB Fusion/
- üzletből, új Razer Book 13" i7-11th gen 16RAM/1TBSSD FULLHD IPS TOUCH FULL FÉM váz/magyar bill.
- Apple gyártói garanciával, bontatlan, iPhone Se 3 kártya-független, apple világgaranciával
- iPhone 13 Pro Max 128GB Gold/ PATIKA ÁLLAPOT!
- Google Pixel Buds Pro
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest