-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
Rage47
veterán
válasz Ezekiell #74672 üzenetére
Kötelező regisztráció: öszevissza beszélnek a hivatalok
Magyarok milliói várják, hogy sorra kerülhessenek az oltási rendben, ám a kormány kommunikációjából nem világos, hogy erről miként értesülnek majd. Sőt, továbbra sem lehet tudni, hogy van-e bármi jelentősége a regisztrációs oldalnak.
Szombaton már úgy tűnt, legalább erre kérdésre választ kaptunk. Az egyik olvasónk addig írogatott kérdéseket hivataltól hivatalig, míg végül a fővárosi tisztifőorvos helyettesétől választ kapott. Abból kiderült, hogy aki nem regisztrál, annak nem jár oltás. A levél erre vonatkozó része szó szerint így hangzik:
"Aki nem regisztrál, az önmagát zárja ki az oltandók köréből, mivel nem jelzi oltási igényét, így a népegészségügynek nem juthat tudomására ilyen irányú igénye. Oltásra időpontot azok kaphatnak, akik kérik ezt."
Értesülésünket szombaton hivatalos nyilatkozatban is megerősítették. Vasárnapra aztán olvasónk egy másik hivataltól is választ kapott a kérdésére. Ezt a levelet az NNK Jogi Osztályától kapta, és pontosan az ellenkezőjét írják annak, mint amit a fővárosi tisztifőorvos helyettese állított.
Eszerint a kormány oldalán való regisztrálás nélkül is beoltathatja magát az ember, azt pedig, hogy mikortól lehet igényelni az oltást, a sajtóból és a kormány hivatalos tájékoztatási fórumairól lehet megtudni. Az NNK levele, teljes terjedelmében:“Tisztelt X!
Megkeresésében foglaltakra tekintettel az alábbiakról tájékoztatjuk.
A oldalon történő regisztráció azt biztosítja, hogy a lehető legtöbben és leghamarabb értesüljenek a vakcinára vonatkozó legfontosabb információkról. Az itt történő regisztrálás nélkül is lehetősége lesz az oltás igénylésére (kiemelés: szerk.).Az egyes oltási csoportokra vonatkozó információk a sajtóban (Operatív Törzs sajtótájékoztatója), valamint a hivatalos tájékoztatási fórumokon is megjelennek. Így amennyiben ezeken a fórumokon megjelenik az információ, hogy az a csoport, amelybe Ön tartozik megkezdheti az oltakozást, úgy Ön is tudja majd azt igényelni. Az oltás sorrendjét nem a jelentkezés időpontja, hanem a védekezésben részt vevők elsőbbsége és a veszélyeztetettség mértéke határozza meg.
Jelenleg jó ütemben halad az első csoportba tartozók (egészségügyi dolgozók) oltása, s az oltóanyag-utánpótlás is folyamatosan érkezik. Ahogyan az az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján elhangzott 2021. január 7. napjától megkezdődhetett már a szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek oltása is.”
444.hu[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
Információk, statisztikák:
● koronavirus.gov.hu
● vakcinainfo.gov.hu
● vakcina kisokos
● minden fontos információ a vakcinákról
● dunántúli kórházi oltópontok
● EU vaccine tracker oldal
● pandemia.hu - megyei statisztikával
● gisanddata.maps.arcgis.com
● worldometers.info
● ncov2019.live
● atlo.team
● google mobility reports
● euro momo
● covid-19 projections
Egyéb hasznos tanácsok:
● bevásárlólista házi karanténhoz
● karanténnal kapcsolatos tudnivalók
● AZ oltás időpont módosítás
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen