-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
-
Jablocskov
tag
Itt úgy érzem van némi félreértés a szándékos fertőzés értelmezésénél. A varioláció a fekete himlő (lat. variola vera) járványok kapcsán alakult ki. Megfigyelték, hogy ha nem belélegezve jut a vírus a szervezetbe, hanem a bőrbe dörzsölve, akkor kisebb a halálozás esélye. A varioláció kevésbé veszélyes mint a természetes fertőződés. Ez egy védekezési mód volt abban az időben, amikor még semmit nem tudtak a vírusokról. Természetesen a járvány terjedését nem csökkentette a módszer, mert a variolált beteg ugyanúgy fertőző maradt.
Jelenleg a koronavírussal kapcsolatban, csak feltételezés az, hogy ha kevesebb vírus jut a szervezetbe (pl. maszkviselés miatt), akkor enyhébb lesz a betegség lefolyása.[ Szerkesztve ]
-
HellGreg
őstag
Legalább a választási lehetőséget megadhatták volna, ha XY nem akar az alapbetegségével azon rettegni, hogy hazahozza a gyerek, otthon hagyná. Alsó tagozaton fél-fél osztály tanteremben az egyik tanárral, a másik meg vezetné az online oktatást az otthon maradtakkal. Mi mindketten HO-ban dolgozunk, tehát tök fölösleges kockázatot vállalunk azok miatt, akik bejárnak dolgozni, mert felőlünk itthon is lehetnének a gyerekek.
Szándékos fertőzés, igen, mert esélyt sem adnak azoknak, akik mondjuk veszélyeztetettebb szülők, vagy a nagyszülővel egy háztartásban élnek.
Alkotmány:
"Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz"
Ehhez képest tegnap is 48-an haltak meg, mert védeni kell a gazdaságot, emberéletek árán is.Az első hullám idején bezárkóztunk, nem volt semmi félnivalónk. Most ezt nem tudjuk megtenni, úgyhogy már nem csak rajtunk múlik, kihúzzuk-e fertőződés nélkül. Ergo kiszolgáltattak minket.
Még jó hogy Cili megmondta, hogy a lélegeztetőről 50% esélyed van élve lejönni. Máris jobb.[ Szerkesztve ]
-
HellGreg
őstag
Azért kellett volna olyan rendszer, ahol iskolába megy, akinek a szülője nem tudja megoldani, és otthon marad, akinek meg meg tudja oldani. Nem?
Még akár működhetne is lezárás nélkül minden, ha diktatórikus módszerekkel bírnák rá az embereket, hogy tartsák be a szabályokat. Ha mondjuk katonák mászkálnának az utcákon, börtön járna a maszkviselés elmulasztásáért, kötelező lenne a telefonos app, stb, de ez így ez semmi, nulla. Szarik mindenki mindenre.
Egy Katarban hogy tudják működő gazdaság mellett minumumon tartani a járványt? Így: kötelező app mindenki telefonján, maszk, távolság betartása (ténylegesen), 20 millió ft-os büntetések, 3 éves börtön, a szabályszegők név szerinti nyilvánossá tétele napi szinten.
Persze itt ezt nem lehet kivitelezni, mert rögtön mennének az emberek tüntikézni. -
HellGreg
őstag
De talán lehetne, + ha a nélkülözhető tantárgyakat kiiktatnák ideiglenesen, mint azt T72killer is írta. Nálunk ugye A osztály 1 tanár, B osztály 1 tanár. Csak át kéne csoportosítani. A osztály (akik be tudnak menni) tanterem, 1 tanár. B osztály (akik otthon maradnak) online, 1 tanár.
Felső tagozaton ugyanez. Történelemtanár eleve 2 órát tart A és B osztálynak, most az egyiket tanteremben, a másikat online tartaná. Miért annyira lehetetlen ez?pjen: értelmesen megragadtad a lényeget!
a lényeg azon lett volna, ha már nehezen megy a megértés, hogy azért tud minden működni, mert az emberek úgy betartják a szabályokat, mint a kisangyal. Mindegy mi a f.szra épül a gazdaság.[ Szerkesztve ]
-
Pl központi online oktatásra teszed a nagyokat/azokat a kicsiket, akik otthon maradnak a tanáraikat pedig a kicsikhez irányítod? Nem gondolom, hogy hasonló 5letekhez atomfizikus-járványtan professzornak kell lenni.
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
HellGreg
őstag
Miért kéne 2 osztályfőnök, aki eddig A osztály osztályfőnöke volt, az lenne a bejárók osztályfőnöke, aki eddig B osztály osztályfőnöke volt, az lenne az otthoniaké.
Rengeteg plusz munka... na ja, az orvosoknak is az, pláne ha kontrollálatlanul özönlenek a betegek (...) meg mindenkinek, az egy járvány, nem sétagalopp.
Mi az első hullám idején nagyon jól meg tudtuk oldani a gyerek tanítását, semmilyen hátrány nem érte. Persze hogy az otthon maradt gyerekek szüleinek is be kell kapcsolódniuk, csak akkor meg jönnek a FB bejegyzések, hogy kérik a tanárok fizetését, mert napi pár órát foglalkozni kell a saját gyerekükkel. Felháborító, hogy a TV és a tablet nem tud tanítani.[ Szerkesztve ]
-
Ezt benézted, van a családban pedagógus. De miért akarsz 110%-os teljesítményt kihozni a suliból amikor egyébként szükséghelyzet van? Nagyjából haladnak, és köszönhetően a megtört terjedési vektornak 2 hónap múlva minden mehet a régiben. Nem a világ vége.
Azon kívül, hogy telibeszarod az egészet és bármilyen hatékony védekezési elképzelést instant fikázol, bármilyen konstruktív 5let aminek nem az az eredménye, hogy a tanerő 60+-os hányada sorban áll a lélegeztetős nővérkénél?
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
És nem ezzel kezdtem? Annyival kiegészítve, hogy a kicsik közül is hazaküldeni azt, akit lehet. De ha csak annyit megcsináltak volna, amit itt írtál, máris sokkal előrébb lennénk.
#49328: hacsak nem hipóval/80%-os házifőzettel öblöget valaki, nem megy messzire
[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Ezekiell
veterán
Ezt a kört már megfutottuk egyszer, az élethez való jog anyajog, a véleménynyilvánítás "csak" alapjog, szóval igenis lehet és kell is korlátozni, van is korlátozva sokszor, és ha ezerrel tolom a maszkellenes propagandát, amivel aktívan hátráltatom a járvány elleni védekezést, az már bőven a véleménynyilvánítás keretein kívül van.
De teljesen mind1, úgyse lesznek ezek a sarlatánok megregulázva, és igazából már rohadt mindegy is. Mostmár szart se érne, ha Gödényt mondjuk lecsuknák, a kár már megvan.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ezekiell
veterán
Ebben így teljesen igazad van, csak a "megfelelően betartatva" rész a bibi. Azon azért lenne mit alakítani bőven...
Az egész járványkezelésben a "két szék közül a földre ülünk" érzésem van, folyamatosan mindennel. Lehetne A opció ami jó, meg a B opció is működik, na akkor itt a C opció lesz, ami szar. Ez is ilyen...
[ Szerkesztve ]
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
HÁZIGAZDA
"Volt olyan szülő titokban lázasan, köhögve küldte a gyereket iskolába, még a tesztelés után is 3 napig."
egyébként államilag kényszerített börtön, meg tömlöc, meg dutyi, meg anyámtyúkja helyett azért az "ilyennel" minimum elbeszélgetnék. és esetleg, mint érintett szülő (pláne, ha elkapom és megcsap) polgárjogi pert indítanék. tudom, hogy nem bizonyítható, hogy tőle kaptam el, de a gondatlan és szándékos cselekedete veszélyeztette a közösséget.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
HÁZIGAZDA
"Nyáron kellett volna észnél lenni. Lehet csak ezt az egy nyarat kellett volna zárkózottabban tölteni...."
szerintem biztos, és én ezt is rettegtem itt a topikban egész nyáron. de akkor nem volt járvány és azért nem tudom elfelejteni, hogy jópáran azon gúnyolódtak, hogy a világvége mindig csak majd, majd, majd, nincs is esetszám semmi.
egyébként még mindig azt mondom, hogy a legegyszerűbb és bevállalható költségű dolog pár fix 2 hetes karantén lenne évente, előre bejelentve. akkor is mondtam:
- aug. 15-ével mindenki haza és fix 2 hét karantén (igen, leáll a gazdaság, de aug. 24-ig úgy is mindenki diszkáózott)
- a sulikezdést eltolom egy héttel, szept. 1. helyett 8-án rajtolmár egy nagyon jelentős visszaesés után vettük volna a rajtot, az eddigi felfutásokat nézve minimum egy hónapot nyerünk, de lehet, hogy kettőt, ha betartatják a karantént. és azzal már elmentünk volna viszonylag elviselhetően a téli szünetig, amikoris megint 2 hét karantén a szünet idejére.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
daneel_hu
addikt
"Nagyon nem. A nyári szabadjára engedés, tömeges strandok, rendezvények csoportosulások. Egy idő után meg már nem kell csoportosulni terjed az magától."
Egyetértek.
Ma már túl vagyunk a "point of no return"-ön, egyszerűen túl nagyok a számok.
Ha bezárunk, akkor is hazaviszi aki fertőzött és megfertőzi azt aki még "szűz".
De ez egész európára igaz.Valahogy a veszélyeztetett korcsoportokat és a betegeket kellene védeni, de nincs ötletem hogyan. Lehet, hogy ez is lehetetlen.
-
HÁZIGAZDA
azt gondolom, hogy az, hogy egy választási csaló simán szabadlábon terjeszthet egy járvány közepette azt eszkaláló nézeteket, sőt, "celeb", nem olyasmi, amit túl lehetne kritizálni. mindegy is a hatásának mértéke, mert az egész sokkal inkább egy társadalmi és korlenyomat, és picit messzebbről nézve egészen elképesztő. de mindegy.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
-
Ezekiell
veterán
Ott a link a kommentben, csak rá kellett volna kattintani...
A 18/1998. NM rendelet szerint:
járvány: egy adott fertőző betegségnek a vártnál szignifikánsan gyakoribb vagy egy meghatározott küszöbszintet meghaladó előfordulása egy adott területen, illetve közösségben, egy meghatározott időtartam alatt, vagy legalább két egymással összefüggő eset, amely összefüggés járványügyi bizonyítékkal alátámasztható.Látjuk tehát, hogy a rendeletben többféle kritérium szerepel, a küszöbszintet lehet adott területre vagy közösségre is alkalmazni, illetve már két összefüggő eset is elegendő a járvány kimondására. Mivel fertőző betegségről van szó, ami kétségkívül terjedt és terjed, így utóbbi kritérium alapján Magyarországon volt és van járvány - és természetesen várható is.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ispy
veterán
Persze, hogy a nyár vágott oda, meg a 0 tesztelés, a gödény nem okozója, az egész kormány gödénybe tolta nagyon sokáig, vezérünkkel az élen (nem vett maszkot soha, foci, jaktozás stb stb).
"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."
-
Wn2tl
tag
A lakosság morál romlásának egyik pillérje. Tudom, mert látom és hallom az embereket miként gondolkodnak. A billegőket magával rántotta magával a mélybe, miután lement a rádióban, tvben. Orbán dehonesztáló megjegyzése pont, hogy Gődényt erősítette meg. Én érzékelem a hatását a környezetemben. Ha az én buborékomban ennyi van, akkor mi lehet országos szinten?
[ Szerkesztve ]
-
Nekem abból van elegem, hogy járvány van. És miért van járvány? Mert a lakosság x%-a képtelen alapvető higiéniai normákat betartani, illetve járvány ide vagy oda egymásnyakábahányós bulikba jár.
Egyetértek, a nyár alapozott meg ennek. Hogy hogyan lehetett volna akkor kinyírni a vírust, nem tudom - a tömegnyomor Balcsi és a Djokovid-os horvát Ischgl helyett kellett volna egyénibb nyaralási módok felé terelni a népet. Mindenkinek kell a kimozdulás nyáron, csak rohadtul nem mind1, hogy a lángososnál előtted nyomuló bikinikötőjébe beleakadsz, vagy olyan helyen vagy, ahol a legközelebbi ember 50méterre található.
A nyári vaskos alapot meg instant ráeresztették az iskolákra és a tömegközlekedésre - engem csak az lep meg, miért ilyen későn látjuk az eredményt.[ Szerkesztve ]
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Alex91
félisten
1. Most nezzuk meg, hogy hány aktív fertőzött is van itthon? Ebből hány van kórházban? Az aktív fertőzöttek 10%-a se... Es ha igaz, hogy sokról ki se derül, hogy fertőzött, akkor meg kisebb az arany...
2. Egyébként most vagy jól vedekezunk, vagy nem is terjed olyan gyorsan, vagy lehet, hogy gyorsan terjed, csak a tobbsegen átszalad szinte tunetmentesen...Dicsõséges nagyurak, hát Hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a Nyakatok? Uj divatu nyakravaló Készül most Számotokra... nem cifra, de Jó szoros.
-
GypsFulvus2
őstag
Hát egy ismerősöm felesége most halt bele. Fiatalabb volt mint én. Autoimmun betegsége volt, de 10 éve azzal élt már. Egy távolabbi rokonom átesett rajta tüdőgyulladással. Most már felépült, de nem tud felmenni pihenés nélkül az első emeletre. Ezek csak az én közvetlen környezetemből. Szóval szép lassan elkezdtem rettegni, igen.
"Only the paranoid survive" - Andrew Grove, (1999)
-
GypsFulvus2
őstag
Azért minden nap eljárok dolgozni (a munkám nem teszi lehetővé a home office-t), tehát nem arról van szó, hogy megbénultam a rettegéstől. Eredetileg két oltást akartam; egy (és rosszabb minőségű) lett belőle. Az influenza (önmagában) nem egy legyűrhetetlen dolog. Tavasszal pedig a kórházak és egészségházak stb voltak a fő gócpontok. Időpontra mennék, de az nem jelenti azt, hogy ne kelljen valamennyit várni. Ennek alapján most egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mekkora az előny/kockázat arány.
"Only the paranoid survive" - Andrew Grove, (1999)
-
Kékes525
félisten
Közölünk itt te rettegsz legjobban, annyira rákattantál erre a szóra, más se olvasni tőled.
A freudi elszólás kifejezést arra mondjuk, amikor rejtett gondolataink utat törnek maguknak a nyilvánosság felé, s leleplezik titkainkat.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
-
Drizzt
nagyúr
"Én elhiszem külföldről, állami segítséggel, home officeban és stb könnyen magyaráz az ember, de fogjuk már fel végre nincs mindenki ebben a helyzetben. Annak a
műkörmösnek is ennie kell valamiből....."
Ez tény, de éppen ezen kell változtatni. Felesleges faszságok helyett arra kellene költeni a pénzt, hogy ezek az emberek is otthon maradhassanak, akár munka nélkül, amíg járványügyileg az indokolt. Van erre példa bőven környező országokban is, ahol érdemeben nem más a gazdasági alaphelyzet. Még ha esetleg a felesleges beruházások leállítása se lenne elég, akkor is lenne csomó eszköz. Pénznyomtatás, adóztatás... Engem spec tökre nem zavarna, ha kapnék valami ideiglenes különadót a nyakamba, de ezért cserébe értelmes járványügyi fellépés lenne.I am having fun staying poor.
-
Megint én vagyok a hibás a stadionpénzekért... De, az visz előbbre, ha a nép elzavarja az olyan kormányt, ami kirabolja.
#50023: KKV-k: ezeknek mekkora része mezőgazdász-termelő, autószerelő, csomagoló, szállító és egyéb, civil tömegekkel max érintőlegesen találkozó cégforma? Múltorában voltam pl gumisnál: én állok be a kocsival a megfelelő helyre, majd az egyébként nyitott oldalú, magas légterű műhelyben átballagok a kasszához, ahol plexiablakon keresztül bonyolítjuk a bizniszt.
30€ Meta store bónusz Quest headset aktiváláshoz, keress priviben :)
-
Kékes525
félisten
" Ezzel párhuzamosan pedig egyre csökken a halottak %-a és a kritikus betegeké is. "
Na pont az ilyen hozzászólásokat kellene törölni, mint a tied. Te nem csúsztatsz, te trollkodsz.Nemcsak az új esetek, de a halottak száma és az aktív súlyos esetek száma is emelkedik.
/picit talán túlreagáltad.. Parci/[ Módosította: Parci ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
A százalékos arány akkor lenne érdekes, ha "csak" halálesetek lenének. A szövődmények még a tünetmenteseknél és az enyhe tüneteseknél is elég gyakran felléphet. Másrészt a "csak" közepesen súlyos betegek esetében a felépülés akár fél évet is igénybe vehet és nem tudjuk, hogy egész életre mennyi marad vissza. Úgyhogy én nem örömködöm azon, hogy a halottak és a súlyos betegek aránya csökken.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
HÁZIGAZDA
szóval, nem hittem volna, hogy egy ennyire egyszerű dolgot is magyarázni kell, de ez a kép és a rá írt kommentem a preferenciáinkról, valamint azok későbbi közvetkezményeiről szólt.
ahogy egyébként a rá adott kommented is pontosan.
dicranum scoparium + genista pilosa = :)
Új hozzászólás Aktív témák
Információk, statisztikák:
● koronavirus.gov.hu
● vakcinainfo.gov.hu
● vakcina kisokos
● minden fontos információ a vakcinákról
● dunántúli kórházi oltópontok
● EU vaccine tracker oldal
● pandemia.hu - megyei statisztikával
● gisanddata.maps.arcgis.com
● worldometers.info
● ncov2019.live
● atlo.team
● google mobility reports
● euro momo
● covid-19 projections
Egyéb hasznos tanácsok:
● bevásárlólista házi karanténhoz
● karanténnal kapcsolatos tudnivalók
● AZ oltás időpont módosítás
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest