Új hozzászólás Aktív témák
-
Ijk
nagyúr
Sword Art Online
Az első résznél beharapott a henger, az epizód vége iszonyatosan jó volt, alig vártam a folytatást. Az első részek között elég nagy ugrások voltak az időben, azt hiszem ez elkerülhetetlen mivel nem Naruto-féle véget nem érő történetről van szó. Szépen kezdett kibontakozni a cselekmény, viszont az a pár külön szállal foglalkozó rész felesleges volt. Egyszerűen rühellem hogy lassan mindenhova bele kell kényszeríteni a hárem jelleget, teljesen felesleges volt ugyanis az érintett karaktereknek semmilyen szerep nem jutott a későbbiekben.
Ezt leszámítva az egész Aincard arc nagyon tetszett, végig képes volt az emberben egyfajta feszültséget fenntartani, aminek remek csúcspontja volt Skull reaper. Az utána következő csattanóra pedig bevallom egyáltalán nem voltam felkészülve. A csatákat jól megrajzolták, nem vitték túlzásba és a romantikus szál is kellően nagy hangsúlyt kapott.
Itt akár be is fejezhették volna, de helyette jött az Alfheim arc. Dehát ki nem örül ha a megszeretett karaktei mindennapjait tovább élheti át. Természetesen itt is kötelező volt berakni egy újabb háremet, mert az véletlen sem maradhat ki. Az Alfheim világa jobban tetszett, volna ha jobban kidolgozzák. Ez az arc már közel sem volt olyan hangsúlyos, elsősorban mert már nem volt kockázat. Mellékszereplők itt sajnos még kisebb hangsúlyt kaptak, ráadásul a negatív főhősnek semmilyen súlya nem volt, ellenben Kayabával aki a kevés szerepe ellenére nagyon erős karakter lett.
Összességében nagyon tetszett az anime, a szereplők szerethetőek voltak, grafika szép, zene jól eltalált. A romantikus szálat is szépen megcsinálták. De talán az Aincard alapötlet, ami számomra mégis különlegessé teszi.
Viszont a hárem jelleg, és a gyenge második arc miatt nem tudom a top10-be tenni.[ Szerkesztve ]
/人◕ ‿‿ ◕人\
Új hozzászólás Aktív témák
● a spoiler formázás a topikban elérhető
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Jön a Heroes of Might and Magic: Olden Era
- Ötletek, javaslatok, hogy még jobb legyen a PH! lapcsalád
- Ingyen kellene, de tegnapra
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- iPhone topik
- Háztartási gépek
- Xbox Series X|S
- Autós kamerák
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- További aktív témák...
- Fiio Q15
- Dell Latitude E5470, 14" HD Kijelző, i5-6300U CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W10, Számla, Garanci
- HP ZBook 17 G5, 17,3" FHD IPS, I7-8850H CPU, 32GB DDR4, 512GB NVMe SSD,1TB HDD, P3200 6GB VGA, WIN 1
- HP ZBook Fury 17 G7, 17,3" FHD IPS, I7-10750H CPU, 32GB DDR4, 512GB NVMe SSD, T1000 4GB VGA, WIN 10/
- HP ZBook 15u G6, 15,6" FHD IPS, I7-8565U CPU, 32GB DDR4, 512GB NVMe SSD, 4GB VGA, WIN 10/11, Számla,
- Erős Okostelefon V2
- PlayStation 30th Anniversary Limited Edition DualSense (Bontatlan/Új)
- Eladó MSI X399 Gaming Pro AC Carbon + AMD Threadripper 1950x
- 6TB WD RED PLUS!!! WD60EFPX 6TB 5400rpm 256MB! RECERTIFIED, bontatlanok, 2 év garral!!!
- 6TB WD RED HDD!!! WD60EFAX 6TB 5400rpm 256MB! RECERTIFIED, bontatlan, garanciával!!!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen