-
Fototrend
Tisztelt topiclakók! Tudomásunkra jutott, hogy néhány fórumozó anyagi érdek(eltség)ei szerint tesz hozzászólásokat a topicban. Nyomatékosan kérem őket, hogy e tevékenységüket azonnal és végérvényesen hagyják abba, mert ahogy eddig, úgy ez után is független, érdekektől nem vezérelt és szakszerű hozzászólásokat szeretnénk látni a topicban, hiszen ez szolgálja a közösséget.
Új hozzászólás Aktív témák
-
JaniS
senior tag
300-as popi tulajoknak címezném a kérdést, nincs kedvetek megerősíteni vagy megcáfolni az itt látottakat? Ez ugyanis elkeserítő és ennél durvább hibákat is láttam, amit már nem fotóztam le.
[ Szerkesztve ]
-
JaniS
senior tag
A C-300-nál mióta megjelent ott szerepel a known issues között a probléma az audio track váltásakor. Ez közel egy éve van így. Váltáskor vicces dolgok történnek, néma csönd, kilépés, fagyás, semmit nem lejátszás stb. Resetre helyreáll. Ez a legkevesebb, ami engem bosszant, úgyis általában angol hangsávval és magyar felirattal használom, az van a settings-ben is default beállítva.
A full BD licensz jó hogy van, részben ezért vettem éppen a drágább C-300-at az A-300 helyett.
A legnagyobb hiba, amivel viszont semmi sem történik a HD hangok problémája. Függetlenül attól, hogy ez a Sigma sara, vagy a Syabas programozóié, tökmindegy.
A másik érdekes probléma - de senki sem erősít meg ebben a topikban erről -, hogy a C-300 valamilyen általam ismeretlen okok miatt homályosabb képet ad, mint egy PC, kikapcsolva természetesen a képjavító funkciókat. Ez az nmt fórumon egy elég jól kitárgyalt topik, itt úgy látszik senkinek sem tűnik fel vagy senkit sem zavar, vagy kevés a 300-as tulaj.
JaniS
-
JaniS
senior tag
Popi tulajok (200, 300), nektek ezen a képen látszik a külső zöld keret minden oldalon (tv-n overscan kikapcsolva, zoom szintén)?
-
JaniS
senior tag
Mindenkinek köszönöm az eddigi teszteket, várok még továbbiakat is, akinek van rá ideje. Sajnos egyre inkább azt érzem, hogy rossz választás volt a 300-as széria, mert úgy néz ki, csak ezekkel van gond. És ráadásul ez minden esetben rányomja a bélyegét a képminőségre, függetlenül attól, hogy milyen forrásból jön az 1080p-s anyag.
Nálam: C-300, G30 és Eizo HD2442W: Nem, alsó és jobb oldali hiányzik.
[ Szerkesztve ]
-
JaniS
senior tag
Az elmúlt héten végigtesztelgettem ezt a problémát. A 300-as popik egyszerűen az 1080p-s anyagot minimálisan zoomolva jelenítik meg forrásától függetlenül. Ennek következménye, hogy a tesztábrák széle lemarad, műtermékek jelennek meg rajtuk és a kép minimálisan ugyan, de a filmek alatt sem annyira éles, mint akár egy alsókategóriás lejátszón. Hogy ez Sigma chip probléma vagy firmware hiba, nem tudom, mindenesetre a Syabas felé már jelentették.
-
JaniS
senior tag
válasz robi-k #16997 üzenetére
Szerintem csak a popit érinti és abból is csak a 300-as szériát. Tesztre egyrészt jó bármilyen full hd felbontású kép (a feljebb linkelt is), másrészt a teszt BD-k, mint pl. Disney World of Wonder vagy a Spears and Munsil HD Benchmark megfelelő altesztjei (scaling és overscan tesztek). De ha össze tudod vetni a képminőséget ugyanazon forrás, megjelenítő és lehetőleg nagyon hasonló HDMI kábel esetén, akkor is látni. A popi képe lágyabbnak tűnik, mint pl. a PC képe (persze a képjavítókat mindenhol ki kell kapcsolni, különben nincs értelme vizsgálni. Nem akarok senkinek az agyára menni ezzel az egésszel, azért rakom off-topic-ba.)
[ Szerkesztve ]
-
JaniS
senior tag
Ezt meg nem árt tudni.
"One of the most intriguing findings is the relationship between drive temperature and drive mortality. The Google team took temperature readings from SMART records every few minutes for the nine-month period. As the figure here shows, failure rates do not increase when the average temperature increases. At very high temperatures there is a negative effect, but even that is slight."
-
JaniS
senior tag
Az A-400-on való felbuzduláskor írtam, hogy reménykedjünk annak nem lesz olyan elcseszett firmware, mint a 300-as szériának. C-300-am van, türelmes ember vagyok, vásárlás előtt már elolvastam mindent róla, tudtam mire számíthatok és nem is volt sürgős az akkori problémák megoldása. Eltelt azóta egy év és vannak olyan gondok, amelyek azóta léteznek és vannak újak, az áldásos firmware "fejlesztésnek" köszönhetően. Összességében azt mondom, hogy a bug-okkal együttélve és 3rd party megoldásokkal (YAMJ, Eversion, saját modding) jól használható. De lassan azért én is megunom és HTPC lesz belőle. Komolyan nem értem popiékat, egy kitűnő, könnyen kezelhető, semmiféle szaktudást nem igénylő média lejátszójuk lehetne, ha vennék a fáradságot, hogy a firmware-re koncentráljanak. De nem... ez az ő bajuk.
-
JaniS
senior tag
Ha még teszteled az A-400-at, szabadna tőled kérnem valamit? Korábban elmélkedtem ebben a topikban, hogy az A/C-300 nem pixelhelyesen jeleníti meg a full HD anyagot. Akkori hozzászólásaim és a tesztek linkjei itt voltak:
Kíváncsi vagyok a 400-asnál javították-e a hibát és ez megmarad a 300-as széria egyedi feature-ének...
JaniS
-
JaniS
senior tag
válasz #75912448 #20238 üzenetére
Kiegészítésképpen a 8647:
-3D: SBS és tsi OK, Full HD 3D ISO nem
-HD hangok: Nagyobb részük OK, másik részükkel változatos problémák lépnek fel (?, nálam, további tapasztalatok kellenek)
-BD ISO: többnyire OK, BDMV mindig OK, Full BD menu C-300 OK, BD Lite OK (A/C-300)
-23,976Hz: OKÉs végül még egy adalék: a full HD-t nem pixelhelyesen jelenítik meg. Igaz, film közben ezt nem venni észre, de talán csak azért, mert nem high-end a megjelenítő.
-
JaniS
senior tag
válasz liszi70 #20542 üzenetére
Segítsetek, könyörgöm, ráköltöm azt a plussz pénzt, csak valaki győzzön már meg, miért kell nekem NAS?
De miért győzzünk meg valamiről, aminek számodra láthatóan nincs előnye?
Eszembe jutott egy kolléga, aki valamelyik videokártyás topikban kérdezte, hogyan tudná húzni a kártyáját? Kérdezték tőle, hogy minek, mikor nem is játszik az aknakeresőn kívül mással. A válasza az volt, hogy "végre lennék valaki..."
[ Szerkesztve ]
-
JaniS
senior tag
Minden green WD vinyót érdemes megnézni a wdidle3-mal, ha a Load Cycle Count érték a SMART-ban eszetlenül nagy. Ez nem szériahiba volt, hanem fasza új feature, hogy 8 másodperc után parkolóállásba küldte a fejet. Mostanában vásárolt WD-knél már nem láttam 8s alapbeállítást, viszont régieknél nekem mind azon volt, pl. WDxxEACS, WDxxEADS. (Az egyiknél 200000 LCC volt már a SMART szerint, mondjuk még mindig megy.)
-
JaniS
senior tag
válasz zsakaizoltan #20909 üzenetére
+1
-
JaniS
senior tag
válasz Dorian #21073 üzenetére
Előre is bocsánat, most elárulom tudatlanságomat. Hogyan kell rávennem egy Dolby True HD vagy DTS HD MA-val rendelkező filmet arra, hogy a nem HD magot játssza le? Az erősítő egy Denon AVR-2113, a média lejátszó pedig egy Popcorn C-300. utóbbi egy-két HD hangú filmnél előjött a Sigma problémája, egyszer vagy kétszer 1-1 másodperce elment a hang. A BD lemez menüjében ha látok a Dolby True HD mellett Dolby Digital 5.1-et akkor OK, azt választom. De ha nem látok semmi mást, akkor hol kell beállítanom?
JaniS
-
-
JaniS
senior tag
válasz Waikiki #21476 üzenetére
- gyors, ügyfélbarát support, külön tekintettel a firmware-ekre
Nem akarlak a Popitól eltántorítani, már csak azért sem, mert a másik média lejátszót nem is ismerem, de engedj meg a fentire egy szubjektív véleményt: Se nem gyors, se nem ügyfélbarát a support. Egyéves hibákat nem bírnak kijavítani és az új firmware-ek mindig új bug-okat hoznak. C-300-am van, de ugyanez lehet kb. az A-300-nál is.
-
JaniS
senior tag
válasz traktorgumi #21951 üzenetére
Ne viccelj, kizártnak tartom, hogy egy Dune-nek a DTS gondot okozna. Valami más probléma lesz ott, sajnos én segíteni nem tudok, mert a másik oldalt erősítem (még egy ideig, amíg be nem sokallok és HTPC lesz belőle).
[ Szerkesztve ]
-
JaniS
senior tag
Azt még tegyük hozzá, hogy egy BD50 simán tud gigabites hálózaton is meglepetést okozni időnként, ha pl. a NAS (vagy bármelyik másik hálózati elem, akár a média lejátszó) nincs a helyzet magaslatán és a bitrate éppen úgy gondolja, hogy a táblázatban jelzett maximum fölé ugrik egy kis időre. Ezért jobb talán egy SATA-n vagy USB-n csatlakozó HDD a BD50-ekre.
-
JaniS
senior tag
Routert nem gyanúsítanám, TL-WR1043ND. NAS-t sokkal inkább, mert egy DNS-323, ami nagyon lassacska. Más kérdés, hogy szeretem, mert elég sokmindenre jó az a linux. C-300-nál a gigabit engedélyezésével valamit ugyan javul a sebesség, de ez nem az, amit értenék alatta, persze ez a kis SOC nem is erre való. De ahogy írtam, igazából elvi jelentőségű volt, ha valakinek vezetékes háló ellenére is baja van a BD50-nel, akkor megér egy próbát, ha megnézi SATA-n (ha van) vagy USB-n (ami mindig van).
-
JaniS
senior tag
Az hogy kinek mi a szakmája, még nem garancia arra, hogy korrekt, amit ír. Viszont egy laikust jobban befolyásolhat az, ha elvileg szakmabelitől hall valamit. Másrészt mentalitás kérdése, hogy ki mennyire lesz ideges, ha a saját szakmájában sületlenségeket hall, viszont ez egy fórum, ahol leírjuk a gondolatainkat, lehetőleg nem csípőből tüzelve, hanem átgondoltan, intelligens módon megfogalmazva. Szóval én ezt elvárom mindenkitől. És hogy mondjak valamit az olvasottakkal kapcsolatban is, több helyen nem korrektek az állításai az előző időszakra visszatekintve, de őszintén szólva nem túlzottan izgat.
-
JaniS
senior tag
Ezt lehet nehéz lesz elfogadni, de nekem mindegy, hogy ki mit hisz. Fiatalon még szerettem volna megváltoztatni a világot, mára már elfogadtam úgy, ahogy van. Nagyon szeretném úgy megfogalmazni a véleményemet, hogy ha az illető kolléga elolvassa, akkor ne érezze sértőnek. Nem teljesen korrekt, amit írt az elektromos vezetéssel kapcsolatban egy hozzászólásában, amire ha jól emlékszem idéztem a kérdéses részt és raktam egy nevető smiley-t. De ez laikusok számára teljesen mindegy volt. A HDMI kábelek kérdésében a hivatkozott vizsgálatok statisztikai szempontból nem bizonyító erejűek. Az "elektroszmog" hatásairól értekezve pedig úgy gondolom, hogy ez nem szakterülete, konkrétan az orvostudományi vonatkozásai nem teljesen korrektek. Ennyi az én szubjektív véleményem és mivel nem is szólok hozzá túl rendszeresen a topikhoz és nem is ismertek, ezért azt is megértem, ha teljesen súlytalan, amit írtam.
-
JaniS
senior tag
válasz Mezga Aladár #22491 üzenetére
A C-300 belseje sem zsúfoltabb, mondjuk onnét a tápot kihajítottam, mert egy kalap k@ki volt.
-
JaniS
senior tag
válasz Mezga Aladár #22497 üzenetére
Az ára nem is lenne annyira zavaró, ha nem "C-300 beta" lenne a pontos típusa Mióta az A-400 kijött marhára nem érdekli őket a többi firmware fejlesztése, de majd az A-400 is eljut ide sajnos...
-
JaniS
senior tag
válasz liszi70 #22758 üzenetére
Van a közelemben 6db WD Green különböző időpontokból. Az egyik régin nem volt kikapcsolva a nagyon intelligens fejparkolás, 225000-nél jár a Load/Unload Cycle Count, de köszöni, jól van. (A többinél már az elején ki lett kapcsolva.) A legutolsó feküdt csak ki 6 hónapos korában. A régebbiek voltak bőven 45-47 fok környékén huzamosabb ideig is. Egy darabból nem vonok le következtetéseket, de most is WD Green-t vennék. Aztán meg mindenki azt csinál, amit akar.
[ Szerkesztve ]
-
JaniS
senior tag
válasz Atiezredes #22901 üzenetére
Nekem nincs, de újabb popit (300/400) csak akkor vegyél, ha sok türelmed van a bug-ok elviseléséhez...
-
JaniS
senior tag
válasz kaszaf #23022 üzenetére
Próbálj meg BD-nél hangsávot váltani lejátszás közben, az esetek egyrészében meglepő eredménye lesz. Dolby TrueHD és DTS-HD MA hangsávok esetén pedig néhol elnémulások szoktak adódni. A többi bug nem ennyire bosszantó talán... Gigabitet nem tud, csak papíron, de azt más sem.
[ Szerkesztve ]
-
JaniS
senior tag
Új hozzászólás Aktív témák
Szakmai topikban tilos hozzászólások formájában hirdetni valamint hirdetéseket linkelni!
- Vodafone mobilszolgáltatások
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Politika
- mefistofeles: Miért így bizniszelsz?
- OpenWRT topic
- Google szolgáltatás (GMS) Huawei telefonokra
- Honor 90 - modellalkat
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen