Új hozzászólás Aktív témák
-
Vakegérke
veterán
"Vegyük a SPAR példáját: 2008-ban megvásárolták a 174 magyarországi Plus üzletet, majd évek alatt egyenként, tokkal vonóval felújították őket."
Azt ám, meg a kiskutya fülecskéjét. Itt, a lakótelepen is felvásárolták a Plus üzletet, aztán eladták szépen valaki(k)nek, aki(k) most angol import bálás ruhát árusít(anak). Hogy ebből ki mennyi hasznot húzott, azt egy átlagpolgár nem tudhatja.Ami pedig azt illeti, nem hinném, hogy a hasznot a szóban forgó cégek hazánkban tartanák. Inkább kicipelik határainkon túlra.
Van haszon? Kell, hogy legyen, hiszen ha nem lenne, eszükben sem lenne fenntartani az üzlethálózatot. Istenkém, legfeljebb egy kicsit többet tejelnek majd, mint eddig.Épp a napokban panaszkodott nekem egy interspuris árufeltöltő.
Nagy dumás vagyok, és miközben a hölgy a hagymát öntötte egy ládából az eladási helyre, dicsérgettem kecses mozdulatait, kedves mosolyát. Válaszként elmondta, hogy amit látok, az inkább vicsorítás, hiszen a cég elvárja tőle, hogy készséges legyen, zokszó nélkül dolgozzon a hétvégeken is, és mindezért...
Na, mit gondolsz, mennyi fizetést kap?
87 ezret.
Még ezek után is sajnálod ezeket a cégeket?Egyszer valaki azt mondta, (nem fogom megnevezni az illetőt,) hogy bérrabszolga lesz a magyar saját hazájában.
És lőn.[ Szerkesztve ]
Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)
Új hozzászólás Aktív témák
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- iPhone topik
- Autós topik
- Akciókamerák
- HMD Skyline - jó szerelés
- Samsung Galaxy A33 5G - a három az majdnem öt
- OFF TOPIC 44 - Te mondd, hogy offtopic, a te hangod mélyebb!
- Polgári repülőgép-szimulátorok
- Nem teljesít túl jól a kasszáknál az aktuális Xbox generáció
- Milyen monitort vegyek?
- További aktív témák...
- HP Elite x2 1013 G3 Tablet-Notebook i5-8350U 16GB RAM 256GB SSD 700 NITS ultra könnyű 1,1kg
- HP EliteBook x360 1030 G4 i5-8365U 8GB RAM 256GB SSD világító MAGYAR bill. érintő képernyő
- Alaplap+Proci
- Dell TB16 / K16A Thunderbolt 3 Dock / Dokkoló +130W töltő Ingyen szállítás
- Gyári ÚJ ÁLLAPOT Lenovo 135W Töltő ingyen szállítás
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen