Új hozzászólás Aktív témák
-
BiP
nagyúr
válasz EmberXY #37680 üzenetére
Tökéletesen egyetértek.
Én azokat tartom meg, ami számomra hasznos, a tévé (és egyéb hardverek) doboza ilyen.
(sokat számít az is, hogy pl. egy 50nm-es panelban erősen meg kell válogatni, mi maradhat, hiszen kevés a tárolásra alkalmas hely, addig egy családi ház -főleg ahol van garázs, fészer, kisház, stb. - sokmindent elnyel )A majdjóleszvalamire mentalitást feleségem családja űzi magas fokon, én hozzájuk képest ellenpont vagyok.
Emellett az a filozófiám, hogy a megőrzött dolgok közül amihez 5évig nem nyúltunk, az soha nem is fog kelleni. Így ennek mentén könnyű az utólagos szanálás is. Asszonyt is folyamatosan sarkallom, hogy szórjuk ki a nem kellő dolgokat. (ez nem feltétlenül jelent kukát. A használhatóakat eladjuk vagy elajándékozzuk, ingyenes csoportokban új gazdát találhat, stb.stb)
Szóval gyűjteni és újrahasznosítani is lehet ésszel. (mi legalábbis azzal próbáljuk, nem túlesve a ló bármelyik oldalára).Költözés szerencsére egy ideig nem fog játszani, 8éve költöztünk családi házba, itt tervezünk megöregedni.
De pl. apósom szokta mondogatni, hogy nem irigyli azt, aki a halála után fogja pucolni a fészert/műhelyt/garázst/padlást, mert ő már ott nem fog rendet rakni. Mármint van benne rendszer, rendben vannak, nem néz ki lomisnak az udvar, de a szükségesnél nagyságrendekkel több cucc van felhalmozva így is.[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
Nem szép megoldás, de jó eséllyel valóban kevés -a fiatal generáció szemében (főleg, ha qz új tulajnak családi kötődése sincs - használható dolog szokott maradni egy ilyen örökségben. Válogatni sok ideig lehetne, minimális haszonnal.
Lelketlenül letudni egy konténerrel sokkal egyszerűbb, gyorsabb.
Neki az x négyzetméter üres telek kellett, nem a fészer meg az örökség. -
BiP
nagyúr
Disznózsír/étolaj működik, de idővel avas lesz, és büdösödhet.
(Gyerekkoromban a játékrulett pörgetőjét kentem be dizsnózsírral. Tök jó lett tőle, de idővel azért érződött a szaga, ha megszagoltam) -
BiP
nagyúr
Ha leesik, akkor negatív gyorsulással lassul le.
Mondjuk kevesebb,mint 1 centin belül lassul le 0-ra a sebessége.
1G az 10m/s, akkor ebből ki lehet számolni, hogy egy leesésnél mekkora G-vel lassult le. És mivel leesésnél ez külső hatás, ekkora mértékű ütést (külső lassító hatást) kap.
Minél keményebb a felület, annál rövidebb úton lassul le a vinyó, annál nagyobb G hatás fogja érni. Pl.betonon szinte azonnal megáll (adott esetben el is pattan), de egy plüssel bélelt ágyra esve van kellő távolság lelassulni, kevesebb G fogja érni a vinyót.
Pl.Verstappen baleseténél 51G hatás érte. Ilyen negatív gyorsulással lassult le becsapódáskor az autó, és abban a teste. -
BiP
nagyúr
Szerintem nem lineárisan, hiszen a G az egy gyorsulási érték, tehát négyzetes. (én is rosszul írtam, 10m/s2)
Én meg azt nem értem, amít írsz ezzel a 6x, 36x-os dologgal. biztos fáradt vagyok.
Ütési erő az meg szerintem mekkora Newton erőhatást tud kifejteni egy ütésnél, azt pedig 10-zel szorozva megkapod kilóban.
De rég volt már a fizika, elég pongyolán fogalmazok.Szerencsére google jóbarát, vannak pontosabb cikkek is a témában. [link]
Ezek közül bokszra: [link][ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
-
-
BiP
nagyúr
Írta, hogy a tudtán kívül tették át.
Mondjuk a havi bérpapíron is kellene, hogy nyoma legyen, így hamar feltűnik egy ilyen változtatás.
(Vagy pl.eddig az egész bért utalták, most meg borítékozás megy)
De amúgy érdemes lépni az ilyen cégtől, amint lehet, mert ez így túl azon, hogy adócsalás, de meg is lop, hiszen nem csak a munkaadói járulékokat nem fizeti be, hanem a tieidet sem olyan mértékben (TB, nyugdíj).
Szóval aki ilyet meglép, más galádságra is képes.
Még ha igaz is a mese, mi a garancia arra, hogy kilábal a nehézségből a cég, és nem elbocsát pár dolgozót nagy hortelen, azt is hasonlóan korrektül intézve.
Ráadásul fizuemelés, extra nyilván semmi nem várható évekig ugyanerre a sztorira fűzve.De ha mindenki marad, akkor azt fogja látni a cég, hogy bármit megtehet.
-
BiP
nagyúr
válasz #18340864 #37788 üzenetére
Ha azt nézem, hogy egy szintén diplomát igénylő munka, a tanár ~2x ennyit keres, akkor erre max., nagyon max. heti 20 óra, azaz napi 4. Még inkább heti 4 nap, napi 4-5 óra. És még akkor is szarul vagy fizetve. Meg ugye ha még be is kell járni, az is vesz el az idődből ezen felül.
De ahogy Cs1csó mondta, ebből viszont nem fogsz megélni, és a szolgálati idő is feleolyan lassan ketyeg, szóval emellé kell egy másik félállás, mert ebből egy albérletet sem tudsz kifizetni. (vagy kell egy apuci, ami vagy adott, vagy nem).
Miért ennyire fontos ez a hely, ami miatt visszautasíthatatlan? főleg, ha 100-an jönnének a helyedre?
Mert ha épp Pesten van az a hely, akkor 100 másik hely van ennél jobb fizetésért. Szóval valamit nagyon tudhat, hogy ennyire kell Neked.[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
válasz Cs1csó #37794 üzenetére
Jaja, mert ha fix idő után (ami max.1év, többet nem hiszem, hogy érdemes áldozni) ott várja Szezám kincse, akkor tartalékból ki kell bekkelni a rabszolgaévet, aztán utána lehet örülni.
Mert Budapest nem egy borsodi zsákfalu, ahol egy ilyen szarulfizetett helyért is kaparni kell. Szóval ha nincs egy előre ismert fix hozadéka a dolognak, akkor nem ér annyit. Pesten azért lehet válogatni az egyéb irodai backoffice munkák közül. -
BiP
nagyúr
válasz krizmo_ #37811 üzenetére
Nem lehet, hogy a böngésző kapott frissítést, az okozza a változást?
szerk: úgy értem, lehet, hogy a PH fórum a bugos/használ egyedi megoldást, csak ezt egy böngésző frissítés hozta elő.
(tehát PH oldalról nem változtattak semmit. Igaz, megoldani viszont itt kéne, igen.)[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
válasz Viktor0610 #37821 üzenetére
Ha, HA, esetleg, talán a PH a bugos, akkor. De nem tudom, mert semmit nem tudunk a hibajelenségről, ezért írtam feltételes módban.
-
BiP
nagyúr
válasz AndrewBlase #37862 üzenetére
Nem ilyen pörgető, hanem szétnyitós, téglalap alakú törlős Viledánk van, de kb.ugyanez a nyele így ránézésre.
Szétszedhető-összerakható, csak csavarni kell, összeszorul. -
BiP
nagyúr
válasz philoxenia #37939 üzenetére
Semmit nem dolgozik, csak hegedül egész nyáron.
Bezzeg a hangya.... -
BiP
nagyúr
válasz krizmo_ #37959 üzenetére
Mi ezért ki se megyünk, nehogy csalódjunk.
Tudom előre, hogy tömeg lesz (utálom), ahol sokan vannak, sok a paraszt is (utálom), lehúzzák a népet (utálom), drága, de szar, (utálom), és a legnagyobb attrakció a tüzijáték, amit nem szeretek, és alapból pénzkidobásnak tartom.
Szóval ki se megyünk, problem solved[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
válasz krizmo_ #37971 üzenetére
Mindenképp tanul belőle az ember. Én azt, hogyan tudok higgadt maradni egy olyan helyzetben, ahol idegesítenek a többiek. (bemászik eléd, rálép a lábadra, a büfénél beállnak eléd a sorba, haladás helyett totyorog, bámészkodik, stb.). De legfőképp azt tanultam, hogy ha maga a program nem érdekel annyira (pl. a tüzijátékot megnézem, de annyira már nem érdekel, hogy emiatt vállaljam a tömeget), akkor inkább kihagyom.
[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
A megrendelési igazolásban szereplő linken (megnéztem) ugyanez a szöveg van, így szinkronban van az emaillel, amit kaptál.
Valószínűleg a weboldalon küldött üzenetről (ahol azért látszik az előzmény is, tehát látszik,mire hivatkozva kérik a számlaszámodat) automatikusan küldtek egy gmail-es emailt.Szerintem vissza akarják fizetni a vételárat (remélem). És azért kérik.
Én itt a weboldalon simán válaszolnék, hogy paypalre (ugyanarra, amiről fizettél) vissza tudják-e fizetni?Amúgy nem tudom, hogy egy sima IBANNAL (ill. pár személyes adatoddal, név, cím) tudnak-e kárt okozni.
[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
Igen, valóban nehéz eldönteni, hogy ez ilyen amatőr módon összegányolt webshop vagy lehúzós kamuoldal.
A linken csacsognék az "eladó"val, (ami jó eséllyel egy bot) hátha más módon is meg tudják oldani a visszatérítést."Ha nem volt a termék akkor miért lehetett egyáltalán rendelni?"
óóóóóó, azért elő szokott fordulni rendesnek számító boltoknál is. Ez sajnos nem jelent semmit.[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
Pár éve (2017) életbe lépett egy módosítás, amiben nem az orvosi igazolás pontos dátumához, hanem a szülinaphoz igazítják az érvényességet.
[link]
Pont egy ilyen példát hoznak:
"Meglepő változással szembesültek azok, akik idén év elején újították meg jogosítványukat, míg eddig az orvosi vizsgálat, egészen pontosan az igazolás kiállításának napja határozta meg, hogy meddig lesz érvényes a jogosítvány, mostantól az egyszerűség kedvéért minden friss, illetve megújított jogosítvány a delikvens születésnapján jár le, de amennyiben valaki egy héttel a születésnapja előtt újítja meg jogosítványát, akkor egy hét híján egy évet el is veszít jogosítványa érvényességéből. "Szóval nem visszasorolta a gép egy évvel, hanem egyszerűen mindig az orvosi igazolás utáni első szülinap az első év a 10-ből (ez mindig tört év, és itt szerencsétlen módon 1 hetet jelent), majd +9 év a maradék.
Az meg, hogy az okmányirodában dolgozók nem tudják, az őket minősíti. Bár valóban, 100féle okmányt állítanak ki, nem tudhatnak minden apró jogszabályt, de egy rutinosabb ügyintéző azért csak megjegyzi a gyakoribb dolgokat.
(mindegy is, ezen kár fennakadni, minden munkahelyen vannak olyanok, akik pont leszarják a munkájukat, mit miért csinálnak, csak nyomkodják a gombokat, ahogy a leírásban van)Mi pénteken voltunk, a szomszéd ablaknál épp azon vitatkoztak, hogy valami igazolás még hiányzott nekik, és azon akadtak ki, hogy amikor először itt voltak, és pótlás miatt újra kellett jönni, akkor miért nem szóltak, hogy nem csak X dolog kell, hanem Y dolgot is hozzák magukkal. Most meg ugye Y-t hiányolták, ami nem volt náluk.
[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
Bevallom, nem tudok visszaemlékezni, hogy 2002-ben mi volt a jogsi érvényességére a szabály
Én 2013-ban hosszabbítottam, akkor napra pontosan 10évre kaptam.De amúgy meg nem mindegy, hogy 9 vagy 10 év? Kellően hosszú mindkettő. Legalábbis szerintem felesleges ezen rugózni, hogy MAAAJD mikor jár le. Szerintem azért kötötték a szülinaphoz, mert azt mindenki meg tudja jegyezni, és akkor nem lehet arra hivatkozni, hogy "jaaaj, biztos úr, észre se vettem, hogy lejárt"
Ha meg mostanában járt le, az utóbbi 1 évben (2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között) , akkor extra 10 hónappal tovább érvényes. [link]
-
BiP
nagyúr
Most konkrétan ez a szabály (ahogy a kérdésed kapcsán utánaolvastam), azért írtam így, egyfajta magyarázatként.
ezért lehet az, hogy ha az orvosi igazolástól nézve, adott naptári napon belül jön még a születésnap, akkor csak ~9 évig érvényes a jogsi
Nem naptári évhez kötött, hanem születésnaphoz.
Az orvosi utáni 10. születésnapig érvényes. Ezért van, hogy az első az törtév lesz. Hogy ez 1 hét vagy majdnem egy egész, az a két dátum viszonyától függ, nem a naptári évtől.Tehát ha januárban volt az orvosi, és decemberben születtél, akkor ~10évig lesz érvényes, hiába van ugyanabban a naptári évben.
De ha 1 héttel az orvosi után van a szülinap, akkor kb. veszítesz egy évet, így lesz 9év+1 hét.[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
válasz Vismajor01 #38101 üzenetére
Na, ez egy érdekes dilemma. Mindkettő mellett vannak pro és kontra érvek.
Alapból én is azt mondanám, amit inf3rno: minél kisebb a hiteled, annál nyugodtabb az életed. (és még rímel is, most találtam ki)
Mert most szép terv, hogy az albérleti díjból törleszted, de ez alapból bizonytalan tényező, ki tudja, mikor dől be a lakáspiac (valószínűleg nem hamar, de ki tudja.) de ha a mostani lakás ér 60-70millát, +az ajándékpénzek max.35millió asszem, +saját pénz, tehát 100milla körüli nagyságrendben kerestek házat. Ehhez alsó hangon 50milla hitel kéne. 20. értsd HÚSZ évre. Köszi szépen, nekem nem kéne a nyakamba.
Szóval húsz évig stabilan kell albérlő, ami alatt bőven lelakják a lakást, tolni kell bele azért pénzt. Jól hangzik a havi 2-300, de ebből költeni kell a lakásra, meg adózni is kell.
És persze az egész függ a most meglévő gyerekek számától, bevállaljátok-e a 3-at, lesz-e 3, stb. És ugye ha 3 gyerek van, akkor egy lakás nem biztos, hogy elég lesz 20-30 év múlva.
Szóval az A terv a macerásabb.
És bár az is igaz, hogy a feleség szava a döntő, ezt tudjuk, de lehet, hogy meggyőzhető. Ha beleszeret az új házba, lehet, hogy nem fog annyira ragaszkodni a régi lakáshoz. Csak ezt utólag fogja belátni, addig nem biztos, hogy el tud vonatkoztatni.B: Mindent összevetve én is efelé hajlanék. Mert jó dolog, ha van egy passzív pénzt termelő, jó helyen lévő nagy lakásod, de ha emiatt eladósodsz, akkor az komoly macera.
Ráadásul ki tudja, hogy a gyerek 20, ismétlem HÚSZ év múlva nem is Pesten fog lakni, nem abba az egyetemre akar menni, amit Te most 20 évvel korábban elképzeltél neki, stb.stb.
Én a rugalmasság híve vagyok, majd 20 év múlva eldöntitek, hogy akkor mi lesz neki a jó, és akkor vesztek neki olyat, ami az akkori igényeknek meg fog felelni. Addig meg lehet gyűjteni a pénzt. (és szerintem felesleges 5év múlva az addig összegyűjtött önerőből hitelbe belevágva venni valamit a gyereknek. Előre. Ha esetleg befektetési célból akartok, akkor az más, de a gyerek ne legyen alibi egy korai vásárlásra).
Ja, és kalkulálni kell azzal, hogy akkor már lesz 2 másik gyerek, más igényekkel. Addig meg bármi lehet. (pl. egymás agyára mentek, elváltok, a hitelt elosztani macera . Ne így legyen). Az is lehet, hogy 10év múlva az egész család kiköltözik külföldre, mert jön egy olyan lehetőség. Hitel nélkül könnyebb mozdulni. Meg azért nem jó úgy lefeküdni esténként, hogy baszki, 3 éve fizetem, és még mindig van 67millió hátra az nettó 50milliós hitelből. -
BiP
nagyúr
válasz inf3rno #38111 üzenetére
Jaja, garázs ilyen szempontból jobb befektetés. 1db kevesebbe kerül, sokkal likvidebb ezáltal, nem áll benne 60-70M,mint a mostani lakásban.
Mert ha megtartják, akkor oké, a bérleti díjból törlesztik a hitelt, de azt is bele kell kalkulálni, hogy pont emiatt kell felvenni a hitelt, elég komoly kamattal, és így nézve nem biztos, hogy megéri. Mert mondjuk 50M, 5%-nál is évi 2,5M csak a kamat. Amit havi 200ezres bérleti díj sem fog fedezni, hiszen a díjból adózni kell, a lakásra költeni kell, szóval első körben fixen minuszos megtartani a lakást. És még kötöttség is.És egyetértek azzal is, hogy érdemes _megbízható_ pénzügyi tanácsadót is megkérdezni majd, ha annyira sok befektetni való pénz termelődik. Mert ha hitel nélkül sikerül megoldani a váltást, akkor gyarapodni is könnyebb.
Én sem vagyok szakember, én is csak okoskodok, de azért a józan ész, meg némileg átgondolva a dolgokat (+némi szerencse) eddig egész jól sikerült ellavírozni. És látva, hogy mások jobb feltételekkel hónapról hónapra élnek tartalék nélkül, akkor annyira nem is rosszul.[ Szerkesztve ]
-
BiP
nagyúr
válasz inf3rno #38114 üzenetére
és mindenféle mutató nélkül már csak átgondolva is sikerült kisakkozni, hogy nem csak befektetésként nem éri meg, hanem még minuszos is, mert nem termeli ki a miatta felvett hitelt. (mondjuk én havi 200-zal számoltam, de lehet, hogy többért is ki lehet adni, de ugye ebből adó, amortizáció, stb).
Tegyük hozzá, itt mondjuk egyéb tényezők is vannak, nem szimpla befektetésként tekintve rá, mert a lakás megmarad (igaz, 20 évvel öregebb és lelakottabb lesz), érzelmi szempontok, meg hát a gyereknek lesz egy bazi nagy lakás, ami nem is biztos, hogy pont passzolni fog neki -
BiP
nagyúr
válasz inf3rno #38116 üzenetére
Ez elég egyedi, nehezen kivitelezhető itthon, amit ő megcsinált. Meg szerintem itthon nem nagyon lehet alkudozni. Meg mondjuk 10 éve ha volt 20millád, és felvettél mellé 50-et, azért lehet, hogy kedvezni akartak.
Ma már annyira drága minden, hogy tök átlagos ennyi hitelt felvenni lakás/házvásárláshoz, egy vagy a sok közül, nem nagyon diktálhatsz.Meg lehet, hogy az itt felvetett eset is teljesíti a példában lévőt, hogy pl. a kiadott lakás albidíja több lenne, mint a havi törlesztő. De ha minden egyéb járulékos költséget, macerát figyelembe veszel, már nem jön ki jól a dolog.
szerk: akinek sok pénze van, vagy benne van a témában, az tud vele keresni.
Az albérletezéssel is biztos lehet, aki komolyan ezzel foglalkozik. Az átlagembernek csak akkor éri meg, ha van egy "felesleges" lakás, akkor arra jó, hogy ne álljon üresen, és hozzon valamit, de nem ebből fog meggazdagodni. De 0-ról belekezdeni, nagy tőke kell, hitellel meg nehéz visszatermelni."hogy ingatlant akkor érdemes venni, amikor alacsonyan vannak az árak az ingatlan piacon"
Ezzel nem lehet vitatkozni
Aki figyeli a trendeket, az tud ebből valamit kihozni, de lassan őrölnek a malmok, és sok pénz kell hozzá, ez egy külön szakma. Én laikus vagyok, nekem (sajnos) nincs pénzem ilyenbe belevágni, és nem is nagyon tenném.
Személy szerint nekünk szerencsénk volt, pont '13-ban vettük a házunkat. Akkor még nem tudtuk, hogy pont jókor.
Na, aki akkor befektetési céllal sokat vett, ma gazdag ember. (igaz, ha volt pénze több ingatlant venni, akkor már akkor is gazdag volt )[ Szerkesztve ]
-
-
BiP
nagyúr
válasz #73959936 #38287 üzenetére
Esetleg próbáld meg itt:
Spórolós topik
vagy itt:
Egyszerű kávé topik
, hátha relevánsabb tanácsot tudnak adni. -
BiP
nagyúr
válasz Eastman #38356 üzenetére
Mielőtt még félreérhető lenne: A dinamikus QR kód is csak egy adott fix linket tud mutatni, hiszen a kép maga nem változik. A titok abban van, hogy az ún. dinamikusnál a rövidített link mögötti valós linket - ahova a rövidített mutat - azt tudod változtatni.
pl. QR kódon szereplő rövid link: shorturl.at/qEL06
És akkor ez mutat mondjuk a reklámozottcég.hu/futó_kampány linkre,
És ha olyan rövidlink szolgáltatót választasz, ahol ezt tudod szerkeszteni, menedzselni (lásd #38353-as reklámcikk), akkor a módosítással később át tudod irányítani az újcég.hu/újkampány linkre.
És akkor nem kell újranyomtatnod a molinót, hanem mindig az aktuális címre ugrik a QR kódod. -
BiP
nagyúr
válasz Eastman #38373 üzenetére
Röviden: A QR kód a megjeleníteni kívánt szöveg vagy link telefonnal (vagy más géppel) könnyen értelmezhető formája. A szöveg nem változik.
Hogy 5-10-20 év múlva is életben marad-e, az rajtad vagy az adott tartalmon múlik, a QR kód maga nem romlik el. Az 20 év múlva is ugyanazt a szöveget fogja jelenteni/tartalmazni.
Csak amit te latin betűkkel elolvasol a szemeddel, a telefon kamerája nehezebben olvassa, ezért át van fordítva QR kóddá. Ez szabványos, nem változik, fix marad.Ezért írtuk korábban, hogy ha hosszútávon szeretnél működő linket, akkor olyat tegyél a QR kód mögé, ami link/weboldal működni fog 5-10-20 év múlva is legalább vagy van ráhatásod.
Ezt megoldhatod vagy egy rövid url szolgáltatóval (de ahhoz, hogy tartós maradjon, tuti valami fizetős megoldás kell) vagy egy saját domain vagy saját szerver, amit aztán oda irányítasz, vagy olyan tartalmat tárolsz rajta, amit csak akarsz.
És célszerű nem túl specifikus linket tenni. Mert ha olyasmit teszel, mint a fenit példád, https://logout.hu/tag/philoxenia.html?cpt_code=28f132dc3e34fb7b ,
akkor az jó eséllyel az első PH motorfrissítéskor más struktúrájú lesz. Bukta.
Vagy a reklamozottceg.hu/kampany/anyagok/kezdoldal.html sem a legjobb, mert ott is egy site-frissítés után lehet, hogy átkerül máshova, és buktad a linkedet. -
BiP
nagyúr
válasz Eastman #38377 üzenetére
Ameddig él az oldal, addig a QR is működni fog. De mindig ezt az oldalt fogja behozni. Ez a lényeg.
Ha jövőre kicserélitek az oldal tartalmát újabb kedvezményekre, akkor is mindig az aktuálisat fogja mutatni. (gondolom ez a terv)
Viszont ha átteszitek az adott akciót a www.xyz.hu/kedvezmenyek2022 oldalra, akkor a QR kód attól még a régire visz.
Tehát neked mindig az eredeti link mögötti tartalom aktualitását kell biztosítanod.(vagy szerver oldalon átirányítani az újra)(a QR kód technikailag egy tök fix, statikus dolog, bárhogy is hívják a marketingesek . A mögötte lévő link persze lehet dinamikus. )
-
BiP
nagyúr
válasz FattyDove #38415 üzenetére
Nem is tudtam, hogy van Bing translate.
Én az egzotikus oldalakat angolra szoktam fordíttatni a Google Translate-tel, az egész elfogadható. Angolul meg már úgyis megtalálod a login gombot
Szakdolgozat forrásanyag fordításához nem érdemes használni egyiket sem.
Ha magyarra fordítod, akkor nagyon sután fordít, sokszor magyartalan, de a lényeget ki lehet hámozni belőle. Talán még mindig jobban tud magyarul, mint egy borsodi zsákfaluban egy átlag sziauram
Ha úgyis csak a linux distro letöltési oldalának a menüje kell, azt kb. bármelyik ugyanúgy fogja fordítani. -
BiP
nagyúr
válasz donmackó #38421 üzenetére
És az nincs meg, hogy fél év után hány m3 után kellett fizetni? A számlán rajta kell, hogy legyen. De leolvasás kor is mindig megmondják. Abból vissza lehetne számolni.
Nálunk csak 2 gyerek van(5;7), így fogy havi 5-7m3. Nyáron több, akkor inkább 7, télen, vagy ha jobban odafigyelünk, és spórolunk, akkor 5-höz közelebb.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Diablo IV
- Huawei Watch 3 Pro - óraátállítás
- Milyen TV-t vegyek?
- Ezek a OnePlus 12 és 12R európai árai
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- Google Chromecast topic
- Samsung Galaxy Note20 Ultra - a tollnak nincs ellenfele
- AMD Radeon™ RX 470 / 480 és RX 570 / 580 / 590
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- iPad topik
- További aktív témák...
- ThinkPad T14 Gen3 14" FHD+ IPS i5-1245U 16GB 256GB NVMe SSD gar
- Iphone 11 Pro 64Gb Gold + kiegészítők
- HUAWEI MATEBOOK 13 2020/2021
- DELL G15 5510 - 15,6"FHD IPS 120Hz - i5-10200H - 8GB - 512GB - GTX 1650 - Win11 - Garancia
- Ipad Pro 12.9" 3.Gen ( 2018 ) WIFI+ Cellular. 1 TB !!! , Üzletből, Garanciával, beszámitás
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs