-
Fototrend
Témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
orientcx
őstag
Mostanában annyit szidtuk a bugokat, akkor most tessék, itt van nekünk egy a kellemesebb fajtából is(már ha ez egyáltalán bug).
Felvettem egy pár wingeknek szánt kalóz-pofánverős küldit, amikből négy Acionna-ba szólt. Azt vettem észre, hogy majdnem olyan jó a helyzet, mint hajdanán, amikor nyakon vágtunk egy ügyfelet, és az beleszámított az összes felvett küldibe. Hát itt most ha nem is az összesbe, de a négyből háromba igen. És amikor abból a háromból az egyik kész lett(az csak 36 főre szólt), akkor elkezdte számolni a negyediket is a két félkész mellett. Utólag elemezve arra a következtetésre jutottam, hogy azért számolt párhuzamosan, mert ugyan minden megbízást Oyas-ban vettem fel, de három különböző frakciótól. A négyből egyet az egyiktől, egyet a másiktól, és kettőt a harmadiktól. Ha kilőttem egy kuncsaftot, az minden frakciónál +1-nek számított, és mivel az egyiknél két küldi volt egyszerre, ezért ott csak az egyikhez adta hozzá. Aztán mikor az kész lett, akkor jött a másik.
Ha valaki netán nem tudott volna követni, a kapitány 122 éves, hulla részeg, és teljesen szenilis(NEM! Nem én vagyok a kapitány! )
Lényeg a lényeg: Ha több külön frakciótól veszünk fel ugyanoda szóló küldiket, akkor minden egyes sikeres ügykezelést minden külön frakció elszámol +1 találatnak(úgy látszik a kis hülyék egymás felé nem könyvelnek, mert nem készültek fel a magamfajta Fed mutyi banzájokon nevelkedett sunyi szélhámosokra )
Persze ebben a "minden frakció külön könyvel" dologban is fenntartom a tévedés jogát.u.i.: Úgy látszik, nem tudom elégszer leírni, hogy aki komolyan vesz, azt beperelem
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban tilos az üzleti célú hirdetés!
RÉSZLETES, FOLYAMATOSAN
FRISSÜLŐ FAQ
AZ ÚJ JÁTÉKOSOKNAK
Ha szeretnél felkerülni a PH játékoslistára, küldj egy privát üzenetet duvinak, az alábbi formában:
PH név – játékbeli név - platform
- Bemutató Elite Dangerous: Beyond – Chapter 1
- Bemutató Elite Dangerous: Horizons bemutató (Xbox One)
- Teszt Elite: Dangerous teszt (Xbox One)
- Hír Jövő év elején jön az Elite: Dangerous - Odyssey
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous 2.4 The Return
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous PS4-es kiadása
- Hír PlayStation 4-re is megjelenik az Elite: Dangerous
- Hír GC 2016 - Komoly bővítést kap az Elite Dangerous (PC, XO)
- Hír Elite: Dangerous - Steamre költözhet az, aki a fejlesztőktől vette meg a játékot
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Székesfehérvár és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Intel GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Hobby rádiós topik
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- Otthonfelújítási program (2024.)
- Újabb lépést tesz a lineális tévézés felé az Amazon
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- E-roller topik
- PlayStation 4
- További aktív témák...
- AKCIÓ!! GAMER PC - RTX 3060Ti 8GB - RYZEN 5500 - 16GB DDR4 - 240GB SSD - 500GB HDD
- AKCIÓ!! GAMER PC - RTX 3060Ti 8GB - i5 10400F/11400F - 16GB DDR4 - 240GB SSD - 500GB HDD
- Apple watch S4 40mm - Space Gray
- Crucial 32GB KIT DDR4 3200MHz CL16 Ballistix Red RGB (Utánvétes Foxpost az árban!)
- Apple iPhone 13 Pro Max 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs