-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
pelikan69
tag
Sziasztok!
A munkahelyemen számítógépről hallgatok zenét egy kb. 25 éves Audiotechnika ATH-908-as fejhallgatóval. Otthon egy hasonló korú Beyerdinamic DT 990-est használok. Kb. 90%-ban komolyzenét és jazzt hallgatok. USB-s DAC + fejhallgatóerősítőt keresek. Az itteni ajánlások alapján a Musiland 03 dragonra gondoltam, de úgy látom, most hasonló áron lehetne beszerezni az Acoustic Research AR-UA1-et is. Ti melyiket ajánlanátok az eszközeimhez és a zenehallgatási szokásaimhoz? Nyitott vagyok egyéb javaslatokra is, hiszen ezeket se ismerem.
Előre is köszönöm a segítséget.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Köszi az infót!
Engem is megkeresett ugyanazzal az ajánlattal. Én még nem válaszoltam neki, mert elsőre nem tudtam hova tenni az általa ajánlott készülékeket, de így már nem is fogok.
Én USB-s DAC + fejhallgató erősítők keresek 50 környékén. Ebből a szempontból nem vagyok kísérletezős fajta. Inkább olyat vennék, amit ti már kipróbáltatok és ajánljátok.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Köszi! Még kérdeznék ezekkel kapcsolatban.
- Az ajánlott két DAC közül (Sanskrit, Magic) zeneileg (hangra) melyik a jobb? Vagyis hangszeres zenéhez te melyiket választanád? Hangzásban van lényeges különbség köztük? Win 10-hez van driverük? Olvastam, hogy a Magicet sokáig megtartottad.
- Gondolom, praktikusabb lehet két különálló készülék (DAC, AMP), de azért megkérdezem, hogy az Acoustic Research AR-UA1 hol áll az előbbiekhez képest? Megüti azt a szintet? A leírásod alapján nekem nagyon szimpatikusnak tűnik hangra is és megépítettségre is.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Köszönöm a segítséget!
Megrendeltem a Magic DAC-ot. Most már jöhet az erősítő. Honnan érdemes megrendelni az A30-at? Amazon, Ebay, AliExpress? Hogyan lehet inkább elkerülni a vámot és az áfát? Illetve mindegyik megbízható?
Egyébként Audiotechnika ATH-908-as fejest hallgatok a munkahelyemen, ahhoz veszem most a készülékeket. Otthon használom a Beyerdinamic DT 990-est. Azt nem merem bevinni az irodába, mert nyitott rendszerű, és kihallatszik valamennyire. Nem akarom zavarni a kollégákat.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
válasz pelikan69 #59185 üzenetére
Rendelnék az angol Amazonról Topping A30-at, de eszembe jutott egy fontos kérdés. Milyen szabványú hálózati csatlakozót fogok kapni? Nyilván 230 V feszültségről működő, európai csatlakozóval ellátott tápegységre lenne szükségem.
Ti már biztos gyakorlottak vagytok ebben. Hogyan szokott ez működni?Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Kérhetek egy kis segítséget a Z40 megrendeléséhez? Valaki leírná nekem (akár privátban is), hogyan tudom megrendelni a Z40-et Magyarországra? Nem vagyok túl jó angolból, de azt látom, hogy nem szállítanak ide. Előre is köszi!
Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Tényleg nagyon rendesek vagytok, hogy ennyit segítetek, de ma nekem semmi sem akar összejönni.
- Az Amazon Pay ikont lenyelte a böngészőm. Most Chrommal már megjelent.
- Most meg nem fogadja el nekem a 98822-t a Postal Code-hoz.
Ezt a címet kaptam: 98822 York House, Green Lane West, Preston, PR3 1PR
Másképpen kellene felbontanom?Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
válasz Dorien #59252 üzenetére
Éppen bénázok a vásárlással...
Megvettem a HeadFlow-t, az lesz a munkahelyemen, csak még nem érkezett meg hozzá a DAC. Otthon betettem az Exposure 2010 CD és a Beyer DT-990 közé. Elképesztően őszinte hangot kaptam. Annyira jelen vagyok a zenében, hogy szinte nem lehet háttérzenének használni. Nagyon élvezem, olyan hangokat hallok, amit eddig soha. Van ennek hátulütője is, a felvételek hibáit is azonnal megmutatja. Az Exposure 2010 CD nem éppen a lekerekített magasairól híres. Kierőszakolja, hogy rá figyeljek. Nem csomagolja be a hangokat. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz számítógépről a DAC-kal.
A Myryad Z40-et otthonra venném, ha képes lennék elintézni.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Köszi! Erre nem gondoltam. Most már elfogadta a címet, de most a kártyámmal van baja. Nem lehet az a baj, hogy az angol Amazonon folyamatban lévő vásárlásom van, amire azt írják, hogy hamarosan küldik (a DAC az).
Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Közben kaptam 3 db levelet az Amazontól ezzel a szöveggel:
"Hi X Y,
This confirms your purchase from Peter Tyson Online (Default Store View).
Your Visa account has not been charged yet – we'll email you when it has been charged.
Thank you for using Amazon Pay."
Azt hiszem, ma már nem erőlködöm tovább. Majd holnap este újra megpróbálom.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
válasz bkercso #59274 üzenetére
Tényleg nem hagy dolgozni. Kíváncsi vagyok, hogy a Z40 is lesz-e ilyen izgalmas, ha sikerül megvennem... Az praktikusabb lenne otthonra, mert több bemenete van. Akkor nem csak a számítógépet hallgathatom.
Én egy műanyagdobozos HeadFlow-t vettem külső táppal. Az teljesen megegyezik a későbbi verzióval?Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Hurrá! Most már tényleg megvettem a Z40-et! Ma este már elfogadták a kártyámat, le is vonták a pénzt róla. Valószínűleg túlléptem volna tegnap az egy napi limitet. Még egy kicsit kellet volna várnom, szerintem éjfél után már fizethettem volna vele. Holnap szállítják a megadott angol címre.
Ma már az Amazon is feladta a Magic DAC-ot. Jó nap ez a mai.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Én is vasárnap (15-én) délután rendeltem a DAC-ot az angol Amazonról, de csak kedden vonták le az árát a kártyámról. Csütörtökön (19-én) délután adták postára. Neked gyorsabban intézték?
Az erősítőmről még nincs hír. Elvileg ma szállítják Anglián belül.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Jól olvastam, hogy többen is használtok USB tápos DAC-hoz külső USB-s tápegységet? Félve kérdezem meg: Érdemes egy kis USB-s DAC-hoz tápot beszerezni? Létezik olyan árban, ami megéri? Egy SBooster árát hozzáadva már biztos jobb DAC-ot lehetne venni…
Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Számomra 12-őt biztosan megérne egy külső táp.
Van valaki, aki használ USB-s külső tápot, vagy régebben használt ilyet? Esetleg leírná valaki, hogy milyen eredményre számíthatok a használatával, érdemes-e beruházni rá, és milyet érdemes venni?
Köszönöm!Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Igazad van, átfogalmazom a kérdésemet. Nem ismerem ezeket az USB-s tápokat, ezért az lenne nagy segítség számomra, hogy aki használ(t) ilyet, az elmondaná, hogy neki melyik vált be, illetve milyet érdemes megvenni.
Esetleg akinek van egy eladó USB-s tápja, az ne tartsa magában.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Közben nekem is megérkeztek a cuccaim.
Először megrendeltem a Magic DAC-ot. Bátor voltam, ezért egyből kettőt. Egyet otthonra, egyet pedig a munkahelyemre. A fejeserősítő rendelésével egy kis problémám akadt, ezért másnapra halasztottam. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, mert másnap Dorien jelezte, hogy van egy eladó HeadFlow. Hurrá! Megvettem, hazahoztam, rádugtam az Exposure 2010 CD-re, és tátva maradt a szám... Évek óta csak egy házimozi erősítőn hallgatok zenét otthon (ez már gyalázat egy Exposure CD-nek). Mintha nem is a saját CD-imet hallgatnám... Megérkeztek a DAC-ok, próbálkoztam a foobarral, különböző beállításokkal, de végül feltettem a jRivert, ez most jobban tetszik. Még próbaidőszak van, hiszen most kezdtem el használni, de ki fogom fizetni, mert nagyon jó szerintem.
Kaptam kölcsön egy napra egy Wireworld Ultraviolet USB kábelt egy barátomtól. Nem nagyon hittem a kábelekben, főleg az USB-ben. Nagyot csodálkoztam, amikor visszaadtam. Olyan szomorúan szólt minden, hiányoztak a részletek, hiányzott a vidámság a zenéből. Ekkor fogadtam el, hogy az USB-kábelt is le kell cserélni. Vettem Supra USB-kábelt. Visszatért az élet a zenébe, de összehasonlítani már nem tudom a Wireworldöt a Supával.
Majdnem elfelejtettem otthon egy Sboosterem is van a Magic DAC-hoz.
Megérkezett a Z40 is, azt hallgatom otthon. Most pénteken hazahoztam a munkahelyemről a HeadFlow-t, hogy meghallgassam a Z40 mellett. Mindkettővel nagyon jó zenét hallgatni, pedig eléggé más az elképzelésük. A HeadFlow nagyon őszinte, nem takargat semmit, nagyon részletes, úgy érzem, abszolút jelen vagyok a zenében. Azt hiszem, jobb, hogy ezt vittem be az irodába az Audio-technica ATH-908 fejeshez, mert a Beyer DT 990-nel néha már egy kicsit soknak tűnik. Nem tudnék mellette másra figyelni, vele kell foglalkozni! A Myryad Z40 nyugodtabb, egy kicsit melegebb, fantasztikus a tere, és akármeddig hallgatható, még a DT 990 se lesz fárasztó vele. Örülök, hogy mindkettőt hallgathatom.
Most pedig lehet nevetni rajtam, mert a lejtőn nincs megállás. Megrendeltem a Z40 párját, a Z20 DAC-ot. A héten fog érkezni.
Mindenkinek köszönöm a sok segítséget!Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Én abszolút szkeptikus voltam az USB kábellel kapcsolatban. Mindaddig, míg kaptam kölcsön egy Wireworld kábelt, akkor megváltozott a véleményem. Amikor visszatettem a gyári USB kábelt, akkor éreztem a nagyobb változást, mert a jót könnyű megszokni.
(#59547) Tin: Milyen kábelt vettél?
Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Kábeles tanácsra lenne szükségem. Az Exposure 2010 CD-met szeretném rákötni a Myryad Z20 DAC-ra. Sajnos nem egymás mellett vannak, ezért ezt egy 4 méteres kábellel tehetném meg. Mindkettőn van koax és optikai csatlakozás is. Gondolom, ebben a távolságban még a koax lenne a célszerűbb. Tudtok javasolni olyan kábelt, amivel biztonsággal és jó minőségben áthidalható ekkora távolság? Tudom, hogy nem lesz olcsó. Számomra nehezítő tényezőnek tűnik a CD BNC csatlakozása.
Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Első felindulásból arra gondoltam, hogy 20eFt környékén, esetleg kicsit felette megoldható lenne ez a feladat olyan minőségben, ami illik az eszközökhöz. Valamint a nagy távolság miatt még inkább fontosnak tűnik a jó minőség.
Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Úgy gondolom, hogy az Exposure már az a kategória, amitől elvárhatom a tökéletes csatlakozást BNC-vel is. Aztán lehet, hogy csalódni fogok.
(#59590) Ear001:
- Az Exposure 2010 CD hangja egy kicsit kemény számomra, főleg a Beyerdynamic DT 990 fejhallgatóval. Ezért szeretném a Myryad Z20, Z40 párossal egy kicsit lágyítani a hangját. Abban bízom, hogy így hosszabban hallgatható lenne.
- Ráadásul a 4m-es távolság elég nagy. Nem szeretném analóg interkonnekttel összekötni őket. Azért sem, mert az már túl drága lenne számomra.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
válasz crowgun #59121 üzenetére
Help me!
Rendeltem 2 db Myryad Z20 DAC-ot, egy barátomnak és magamnak. Az enyém rendesen működik, az övé kb. negyedóránként kikapcsol, ha USB-ről van meghajtva. Amennyiben koaxon (S/PDIF) kapja a jelet akkor nincs problémája. Nekem van Z40 erősítőm is, de akár össze vannak kötve a MY-LINK-en, akár nem, sose kapcsolnak ki zene közben. Az övé USB-n úgy érzi, hogy nem kap jelet, és kikapcsol? Úgy olvasom, másoknak is volt hasonló problémájuk. Valakinek sikerült már megoldania ezt valahogy?
Nincs messze a Totel szerviz. Múlt héten volt náluk az Exposure CD-m, és 9200 forintot kértek, mert kicserélték a tálcamozgató szíjat és megpucolták. Szóval nem olcsó.
MY-LINK-en összekötve mindig működnek a készülékek? Még nem volt időnk ezt kipróbálni.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
válasz Frogged #59623 üzenetére
- A Z20-ban és a Z40-ben is van egy automatikus kikapcsolási funkció, ami kikapcsolja az eszközt, amikor az úgy érzi, hogy bizonyos idő óta nem kap jelet. Úgy tűnik, mintha ez a funkció indulna el. Úgy érzi, hogy nem kap jelet, és lekapcsolja az eszközt. A Z40-en ki lehet kapcsolni ezt a funkciót. A Z20-on nem lehet valahogyan kikapcsolni ezt a figyelést?
- Egyelőre úgy tűnik, hogy a jRivert "Hangszórók (MYRYAD Z20) [Direct Sound]"-ra kapcsolva folyamatosan működik az eszköz, és nem teszi magát standby-ba...
- A Totelnél adtak valami tájékoztatást előre, vagy csak felvették a munkát?Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
-
pelikan69
tag
válasz pelikan69 #59644 üzenetére
Lenne pár kérdésem a hozzáértőkhöz.
1. Tudja valaki, hogy milyen jelet ad ki a Myryad a MY-LINK-en? Lehet, hogy csak egy rövidzárat? Át lehetne verni valahogy a Z20-at, hogy úgy érezze, egy erősítő azt jelzi neki a MY-LINK-en, hogy ne kapcsolja ki magát?
2. Ki lehet kapcsolni valahogy ezt a figyelést a Z20-ban? Hiszen már önmagában az is eléggé gáz, ha meg kell állítani a zenét, mert megzavarnak, aztán egy idő múlva kikapcsol a DAC. Utána hiába kapcsolom vissza a DAC-ot, a jRiver már nem tudja onnan folytatni azt a zenét. Mondjuk hallgattam egy hosszabb művet, de kezdhetem újra előröl. Ezért is gondolom, hogy valami lehetőségnek kellene lennie, hogy kikapcsoljuk a bejövő jel figyelését.
Tud valaki segíteni ezekben a kérdésekben?
Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
válasz pelikan69 #59645 üzenetére
Jól elbeszélgetek itt magammal. A rövidzárral nagy butaságot mondtam, hiszen a MY-LINK-en keresztül vezérli az egyik eszköz a másikat. A kérdéseim viszont érvényesek továbbra is. Hátha tud valaki segíteni...
Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
válasz YceBear #59647 üzenetére
Két teljesen egyforma munkahelyi számítógép, egyforma alaplap, processzor, memória, … mindkettőn Win 10 van. Szóval egyik sem HTPC, mindkettőn dolgozunk közben. Mindkettőhöz vettünk Z20 DAC-ot. Ahogy írtam, az enyém hiba nélkül működik. A másik DAC viszont USB-n használva, WASAPI-val sűrűn STANDBY-ba teszi magát zene közben.
(#59648) bkercso:
Órákig működött hiba nélkül, mikor eljöttem a munkahelyemről. Több mint két óra múlva beszéltem telefonon a kollégámmal. Akkor mondta, hogy egy ideje már az új driverrel is kikapcsolgat. Természetesen van WiFi, mobiltelefon, BT-egér nála is és nálam is egyformán. Két egymás melletti asztalról van szó. Ráadásul, amikor az új driverrel elkezdett kikapcsolgatni, akkor már csak egyedül volt a szobában és a cégnél is csak páran, tehát már kisebb lehetett a sugárzás is.
Ami különbség lehet a két gép között, hogy ő készített magának egy koax kimenetet az alaplapról. De pont arról a koax kimenetről hajlandó rendesen működni a Z20, az USB-ről pedig nem.
Szerintem is szervizbe kell vinni, ha nem tudjuk kikapcsolni ezt a funkciót.(#59650) dgyuri0123:
- Próbáltam a Foobart, de inkább jRivert haszálok.
- Nem az én DAC-ommal van a gond.
- Nem a jRiverrel van probléma, hanem a Z20 DAC kapcsol ki kb. negyedóránként, USB-n és WASAPI-n. Direct Sound esetén, illetve egyéb csatlakozással nincs probléma.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
-
pelikan69
tag
válasz dgyuri0123 #59752 üzenetére
Én a hangvillára esküszöm.
Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
-
pelikan69
tag
Szerintem ez a kérdés sokkal egyszerűbb. Meg kell hallgatni a DAC-ot egy többek által ajánlott USB kábellel (pl. Supra), és a gyári kábelével. Amennyiben tapasztalsz különbséget, akkor lehet beszélgetni az elméletről, ha nem, akkor felesleges.
Én is szkeptikus voltam az USB kábelekkel kapcsolatban. Mikor megvettem a Magic DAC-ot, kölcsön kaptam egy Wireworld USB kábelt, és azzal kezdtem el használni. Mikor visszaadtam, és a gyári kábellel használtam, egyből tudtam, hogy vennem kell egy normális kábelt. Számomra ez ilyen egyszerű.Sbooster USB-s lineáris táp, HeadFlow fejhallgató erősitő eladó
Új hozzászólás Aktív témák
Hozzászólás előtt olvasd el az összefoglalót!
A topikban terméket, munkát, szolgáltatást hirdetni tilos!
- Elemzés Erősítők tápellátása 2.
- Tudástár Parazitaeffektusok az áramkörben 1.
- Tudástár Melyik áram merre folyik a NYÁK földhálózatán?
- Tudástár Erősítők tápellátása
- Bemutató DSD: divatőrület vagy a zene új dimenziója?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen