Aktív témák
-
Taki_
csendes tag
Ez már vmi újabb
Régi: Avalanche 3.0, új: Avalanche 1.0
Egyelőre megvan mind a kettő. Az úgy kezdődött, hogy... Elhatároztam, hogy idén több maraton versenyen is elindulok. Első verseny: Balaton Bike Fest rövidtáv, ezt még egész jóé bírta a bicaj, azon kívül, hogy vagy 20 kg sár volt rajta a verseny végére. Második "verseny": Gázló TT, a maga 108km + kb 10 km eltévedéssel egy fasza kis túra, na itt már jöttek elő a gondok, fék+váltó igen csak megadta magát a végére. Harmadik verseny: Balaton Régió Maraton hosszútáv, na és itt fogyott el a régi GT, első villám teljesen ko, hátsó kerékagy széthullott, váltó, fék szintén, lánc kuka, első hajtókar nagytányér elkopott, stb, stb és itt határoztam el, hogy akkor a vázat meghagyom és építek egy bicajt. Na igen. Számolgattam, számolgattam és rájöttem, hogy kurvára nem érné meg...
Elkezdtem nézegetni az új bicajokat Merida meg GT körökben, egy Meridát majdnem meg is vettem, de mivel egy nem kicsi engedményt adtak erre a GT-re a 220-ból, így azonnal el is hoztam Pestről, ez volt az utolsó db a nagykerben, kisebb fényezési hibákkal. Úgyhogy Mátra Maratonon már ezzel indultam, hát ég és föld a két bicaj Azóta kapott hátra új felnit, mert az az écsi balesetben megsemmisült, két új gumit, ezek már kapaszkodni is tudnak, illetve kapott egy Kelly's Squad kulacstartót, meg egy Kelly's nyeregtásákát, hogy vmi jó is leygen rajta
Szóval ez a jövő évi versenybicajom, ha kisebb-nagyobb javításokkal kibírja a jövő évre tervezett 10-11 versenyt, akkor egy rossz szót nem szólhatok rá[ Szerkesztve ]
http://Flickr.com/T4KI
Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen